Röviden, hála a Sinzuk nagy orvosának, Vincédomnak, életben maradtam, anélkül hogy megrokkantam volna. De igazságtalan lennék, ha megfeledkeznék Szzanról, akit meglehetősen sok földi orvostudományra megtanítottam, s ezért hasznos tanácsokat tudott adni Vincédomnak, vagy Ulnáról, akinek napokon át kellett ügyelnie az általa feltalált, bámulatosan működő, mesterséges szívre.
Attól kezdve, hogy eszméletemet visszanyertem, rohamosan gyógyultam. Három nappal később már felkelhettem. A gondolaterősítő sisak segítségével hosszú beszélgetéseket folytattam Ulnával, s hozzákezdtem a Sinzu-nyelv tanulásához. Így aztán sok mindent megtudtam az Arbor bolygóról és a Sinzu-emberekről.
A tudomány terén igen fejlett Sinzuknak őseiktől örökölt, különös társadalmi szervezetük van. Valaha minden Sinzu nemes volt. Senki nem végzett fizikai munkát, ezt a Telmek alsóbbrendű fajtájára bízták. Életüket a művészetnek, utazásoknak és a háborúskodásnak szentelték. A háborúk körülbelül hét évszázada végképp megszűntek az Arboron, és helyébe a tudományos kutatás, valamint a Tér felkutatása lépett. Különös véletlen, hogy a Földet éppen a Hissek fedezték fel és nem a Sinzuk, jóllehet a Sinzuk galaktikája, amint erről később meggyőződtünk, nem egyéb, mint közeli szomszédunk, az Andromeda köd. Öszintén szólva, a Sinzuk esélye, hogy a mi galaktikánk csillagmillióinak közepén rábukkanjanak a naprendszerünkre, semmiképp sem volt kisebb.
Az Arboron ma csaknem kétmilliárd Sinzu él, és galaktikájuk különböző bolygóin még további háromszázötven millió. Társadalmi szervezetük roppant arisztokratikus maradt. Hélon egy shémonnak, vagyis egy hercegnek megfelelő rangot viselő nagyúrnak a fivére. Az Arboron csak négy shémon van, az utolsó Sinzu királyoktól származó négy család feje. Politikai szervezetük gúlaszerűen épül feclass="underline" a csúcson helyezkedik el a négy shémon: ez a rang félig örökölhető, mivel az új shémont mindig ugyanabból a családból választják, de nem feltétlenül az előbbi shémon fiát. Ulna majd pontosabban elmagyarázza e bonyolult társadalmat.
Egy héttel azután, hogy magamhoz tértem, Vincédom megengedte, hogy elhagyjam a betegszobát. Souilik és Ulna társaságában boldogan léptem ki az űrhajóból a szabad levegőre. Lassan felballagtunk az Emberiség Lépcsőjén, és láttam, hogy a Sinzu-szobrot valóban kiegészítették egy legyőzött Mislix képmásával. Souilik állandóan parányi óráját nézegette, és titokban mintha nevetgélt volna, de Ulna is rejtélyesen mosolygott. Amikor elfáradtam, vissza akartam fordulni, de sietve lebeszéltek erről, mondván, hogy a friss levegő elősegíti a gyógyulásom. Leültünk egy kőpadra, és a tengert bámultuk. Az arra járó Assza is helyet foglalt mellettünk néhány percre. Mindenféléről beszélgettünk, végül Assza felállt, és elindult az űrhajó irányába. Egy bousik múltán Souilik ismét az órájára pillantott, s miközben zöld arcán huncut ráncok futottak össze, megszólalt: «Most már visszamehetünk.»
Az űrhajó nyílásához vezető lépcső tetején a két fegyveres Sinzu-őr, vigyázzba vágva magát, tisztelgett előttem. Csodálkoztam, mert a Sinzuk mindeddig csak parancsnokaikat vagy a Tizenkilencek Tanácsának tagjait üdvözölték ilyen szertartásosan. Ulna és Souilik észrevétlenül eltűnt mellőlem, és egyedül maradtam a folyosón. Hamarosan megjelent Akéion: pompás bíborvörös tunikát viselt, vállára hasonló színű köntös borult, homlokát keskeny platina pánt övezte.
— Gyere — mondotta Hiss nyelven. — Ünnepséget rendeznek a tiszteletedre, tehát fel kell venned az ünnepi ruhádat.
Bevonszolt az egyik fülkébe, ahol segítségével magamra öltöttem a Sinzu-díszegyenruhát, amely hosszú fehér tunikából és fehér köntösből állt, s e sok fehérség közepette még a szokásosnál is feketébbnek tűntem. Homlokomat aranypánt díszítette.
Akéion az űrhajó orrába, az irányítóterem mögötti hosszú, keskeny terembe kísért. A helyiség végében felállított emelvényen ült Hélon és Ulna. Hélón bársonypiros, Ulna halványzöld tunikát viselt. Az űrhajó feketébe öltözött vezérkara, valamint szürke egyenruhás személyzete a falak mentén sorakozott fel. A hosszan leomló, bőven redőzött leplek tömege között az emelvényen jobb felől ülő Assza és a bal felől ülő Souilik testhez tapadó trikója szinte szemérmetlennek tűnt.
Elhűlve álltam az emelvény előtti üres térségen. A teremben mélységes csend uralkodott. Akéion mereven állt mögöttem.
Hélon lassan felemelkedett székéről, és megszólalt:
— Ki az, aki megjelent az Úr-Shémon előtt?
Akéion válaszolt helyettem:
— Egy szabad és nemes Sinzu.
— Miféle hőstett ád jogot neki a fehér tunikára?
— Megmentette az Úr-Shémon fia és leánya életét.
— Mit kíván a szabad és nemes Sinzu?
— Az Ahen-rétont.
— Mit szól az Úr-Shémon fia és leánya?
— Megérdemli — felelte kórusban Ulna és Akéion.
— Mit szólnak az Úr-Shémon nemes és szabad társai?
— Megérdemli — felelték egyhangúlag a vezérkar és a személyzet tagjai.
— Mi, Hélon, Úr-Shémon, a Tsalan űrhajó parancsnoka, aki leszállt a baráti Ella bolygón, az Arbor többi shémonja nevében, Tiran, Sior, Sertin, Arbor-Tian, Sinaph shémonjai nevében, a Hat Bolygón élő valamennyi Sinzu nevében, valamennyi halott Sinzu nevében, valamennyi megszületendő Sinzu nevében kihirdetjük, hogy a Föld bolygójáról való Sinzunak, aki itt áll előttünk, lojális és bátor magatartásáért jutalmul megadjuk a Sinzu-Them címet, valamint a hetedik osztályú Ahen-rétont.
A meglepetés moraja hullámzott végig a gyülekezetem. Ulna mosolygott.
— Lépj előbbre — suttogta Akéion.
Roppant nevetséges lehettem fekete hajammal és barna bőrömmel a hófehér tunikában, homlokomon az aranypánttal, és fejemen a gondolaterősítő sisak ide-oda lengő, vékonyka antennáival. Szót fogadtam, noha még akkor sem értettem egészen, hogy mi történt. Sikerült eljutnom az emelvényig.
Ekkor kórusban felhangzott az a különös, szép dal, amelyet azon a reggelen hallottam, amikor először pillantottam meg Ulnát: a Tér Meghódítóinak dala. Csaknem vallásos borzongás futott végig rajtam. Éreztem, hogy leemelik rólam a fehér köntöst, és egy másikat terítenek rám. A dal véget ért. Most aranyszegélyű, kárminvörös köntös borult a vállamra.
— Föld bolygó szülötte! — szólalt meg ismét Hélon. — Mától kezdve Sinzu vagy, akárcsak mi magunk. Íme, vedd át a Tsalan kulcsait, továbbá a fegyvert, amelyet oldaladon viseshetsz, ha házigazdáink megengedik — tette hozzá, és rámosolygott Asszára.
Két jelképes nikkelkulcsot nyújtott felém — mivel a Sinzuk, akárcsak a Hissek már rég nem használnak ilyen primitív eszközöket a zárásra —, valamint egy rövid, ragyogó fémcsövet.
— A szertartás véget ért — intett felém. — Reméljük, hogy Song Vsévolod Clair hajlandó megosztani velünk ételünket.
— A Song a rendfokozatod — magyarázta Akéion. — A Shémon, az Úr-Shémon és a Vithian után ez a legmagasabb rang. Mint Song bárkit feleségül vehetsz az Arboron, ha kedved tartja, még egy Úr-Shémon lányát is — tette hozzá huncut mosollyal, és Ulnára pillantott, aki mélyen elpirult.