Obszidiánra emlékeztető, zöld, üvegszerű anyagból faragott lépcső vezetett az ülésterem fölötti páholyokhoz. Az egyik páholyban helyet foglaltam. Tőlem jobbra ült Ulna, balra pedig egy törékeny alkatú, halvány kékesszürke bőrű, kékesfekete hajú és hatalmas, lila szemű női lény, a Tizenegyedik Univerzum Véssar csillagjához tartozó Pharen bolygón élők R'ben emberiség képviselője.
Lent, az amfiteátrumban helyezkedtek el a Liga küldöttei. Mindegyikük előtt kis állvány emelkedett, rajta bonyolult készülékek csillogtak. Az egybegyűltek számához viszonyítva minden meglepő csendben zajlott le.
A Hisseknek kiváló érzékük van a rendezéshez: a fények kialudtak, s csak egyetlen fényszóró vetette keskeny sugarát az emelvényre, ahol egy süllyesztő segítségével egy dobogóféle emelkedett fel, rajta a ragyogó fém karosszékeken ülő Azzlemmal és négy másik képviselővel. Hélon is köztük volt. Semmiféle éljenzés vagy taps nem hallatszott. Azzlem szólásra emelkedett. Hiss-nyelven beszélt, de a nagy teljesítményű gondolaterősítők jóvoltából mindenki a saját nyelvén hallhatta a szónoklatot. Azzlem emlékeztette a jelenlévőket a legutóbbi tanácskozás alkalmával hozott döntésekre, majd beszámolt érkezésemről, valamint a Sinzuk érkezéséről, továbbá a Mislix-sugárzással szemben megnyilvánuló csodálatos ellenálló képességünkről. Mostantól kezdve — mondotta — a mi segítségünkkel a Mislix ellen folytatott harc jellege megváltozik: védekező harcból támadó harccá válik, s ennek első felvonása az lesz, hogy felderítő expedíciót indítanak az ellenséges birodalom szívébe, az Elátkozott Galaktikák egyikének a kellős közepébe. Természetesen, még sok évszázadnak kell eltelnie, amíg az ellenség végképp meghátrál. De a visszavonulások ideje véget ért. Nem hiányoznak a Mislix-pusztító fegyverek: minden, ami hőt termel, hatékony eszköz lehet ellenük. De e fegyvereket mindeddig csak súlyos veszteségek árán lehetett alkalmazni.
Azzlem hosszasan beszélt. A világmindenség emberiségeinek színe-javát egyesítő gyülekezet előtt ismertette a Föld-lakók testének szokatlan felépítését. Immunitásunkat nyilván annak a ténynek köszönhetjük, hogy szervezetünk, akárcsak a Mislixeké, sok vasat tartalmaz. A Sötétség Lényeivel való távoli rokonságunk ellenére is teljes mértékben méltók vagyunk az «ember» elnevezésre. A Sinzukat minden további nélkül felveszik a Ligába, mivel réges-rég elvetettek minden háborút, a Tserieneket azonban jelenleg csak szövetségesnek tekinthetik, de mert civilizációjuk roppant fiatal, remélhető, hogy e gyülekezet hamarosan a teljes egyenlőség alapján fogadhatja őket tagjai sorába.
— Megnyitó beszéd. Nincs semmi jelentősége — suttogta tiszteletlenül Souilik. — Az igazi munkát majd az egyes csoportok végzik el. Bár az Exklúziós Törvény értelmében nem vehetnek fel a Ligába, a Hissek csoportjában számítunk rád.
— Miért éppen a Hissek csoportjában? — kérdeztem.
— Mert mi fedeztünk fel téged, még ha azóta adoptáció révén Sinzu is lettél. Ezt ne feledd! Azzlem befejezte a beszédet, és leült. Néhány percnyi csend után mennydörögve felharsant egy számomra ismeretlen Hiss-dal. Nem mondhatnám, hogy nagy hatást tett rám. Már említettem, hogy a Hissek zenéje túl bonyolult, és néha olyan magas, illetve mély hangokig terjed, amelyeket, a mi fülünk képtelen meghallani. De amikor Souilik és Essine felé fordultam, megdöbbentett az arckifejezésük. Mintha révület szállta volna meg őket, valamiféle misztikus közösségi érzés valamennyi kék vagy zöld vérű lénnyel. Lent, a mályvaszínű fényben derengő teremben minden arcon ugyanez a vágyódó s egyben megenyhült kifejezés tükröződött. Kékesszürke bőrű szomszédnőmet is megigézte a dal. Úgy tűnt, hogy csupán az emelvényen ülő Hélon, Ulna és a fivére meg én maradtunk közömbösek. Hirtelen egy kép villant fel emlékezetemben: egyszer régen a Földön, egy filmhíradóban a csodára várakazó embertömegeket mutatták Lourdes-ban. Igen, pontosan erre a jelenetre emlékeztettek ezek a rajongó arcok, a világmindenség emberiségeinek sokféle ábrázata.
A dal folytatódott: könyörgés volt ez a teremtő Istenhez, az ősi Fényhez.
Aztán újra csend lett. Az idegen világok lényei még sokáig magukba szálltan, mozdulatlanul ültek. Végül Azzlem felemelte a karját, és a tömeg megindult kifelé.
— Nem is tudtam, hogy ti, Hissek, minden emberiséget megtérítettetek a vallásotokra fordultam Souilikhoz:
— Nem térítettük meg őket! És tudod jól, hogy én magam hitetlen vagyok. A szavak feleslegesek. A zenét évszázadokkal ezelőtt szerezte Rienss, az Ella-Ven legnagyobb zenei lángelméje. Ez önmagában véve is elegendő, hogy önkívületi állapotba ringasson bennünket. Merő véletlen, hogy ugyanígy hat más emberiségekre is. És mivel minden vallásban vannak közös elképzelések, amelyekben a legfennköltebb… De te semmit nem éreztél?
— Nem. És azt hiszem, hogy a Sinzukra sincs hatással a himnuszotok.
— Erről ne beszélj! Legalábbis egyelőre ne. Honfitársaim e tekintetben nagyon érzékenye. A Rovaremberek is olyanok, mint ti vagytok, s ez kezdetben éppen elég bajt okozott nekik. Egy ideig még arról is szó volt, hogy kizárják őket a Ligából. Igaz, hogy benneteket nem fognak kizárni! Ti vagytok az egyetlen reménységünk a Mislixek ellen.
A tanácskozás tizenegy napig tartott. Az utolsó napot kivéve nem tartottak több plenáris ülést. Minden egyéb megbeszélés a szakmai bizottságokban zajlott le. A Hiss-küldöttséggel együtt én is részt vettem ezeken. A záró ünnepség után visszatértünk az Ellára. Legnagyobb bánatomra a Sinzuk a Réssanon maradtak.
Az Ellán a már megszokott élet várt rám. Még mindig Souiliknál laktam. Mindennap elmentem a Bölcsek Házába, ahol Assza és Szzan társaságában összehasonlító biológiai kísérleteket végeztem. Asszának sikerült mesterségesen előállítania a Mislix-sugárzást. E jelenség természetét soha nem értettem meg tökéletesen, de azt tudom, hogy semmi köze nincs az elektromágneses sugárzásokhoz. A Hissek és a Sinzuk — s egyébként más emberiségek is — a fizikának már olyan fejezeteit ismerik, amelyekből a mi földi tudósainknak sejtelmük sincs.
Most már tökéletesen otthon éreztem magam az Ellán. A Hiss-nyelvet, ha nem is teljesen hibátlanul, de legalább folyékonyan beszéltem, és nem kellett állandóan sisakot viselnem a fejemen. Az Ella lakói befogadtak, voltak barátaim, kapcsolataim, volt munkám. Mint «külföldi» tag, hivatalosan részt vettem a «Mislix elleni harcra alkalmazott biológiai szekció» munkájában, és földi biológusként együtt dolgoztam Szzannal és Rassenokkal, sőt csaknem egy tucatnyi fiatal Hiss-biológust adtak a kezem alá. Annyira megbarátkoztam az itteni élettel, hogy egy nap a laboratóriumban, egy Asszával folytatott beszélgetés alkalmával azt találtam mondani: «Mi, Hissek…» Szavaim megérdemelt, viharos nevetést váltottak ki. A Hissek valóban szeretetreméltó nép, bizonyos mélyen gyökeredző «ridegségük» ellenére is telve vannak jóindulattal. Mimdenesetre könnyebben ki lehet jönni velük, mint a Sinzukkal, akik túlzott érzékenyséük miatt könnyen sértődnek meg.