Egy hónap múltán az űrhajó visszatért a Réssanról, és legnagyobb örömömre Ulnát és Akéiont is az én munkacsoportomba osztották be.
Napjaim rendszerint a következőképp teltek: Amikor felkelt az Ialthar, Souilik társaságában megreggeliztem, majd elindultam a laboratóriumba. Mielőtt megkezdtem volna a munkát, átsétáltam az alsó teraszon álló űrhajóba Ulnáért meg a fivéréért. Délig dolgoztunk. Utána vagy az Idegenek Házában, de leginkább az űrhajóban ebédeltem, majd visszamentünk a laboratóriumba, és napnyugta előtt körülbelül két órával befejeztük a munkát. Ha szép idő volt, elmentünk fürödni az öbölbe. Veszélyes lett volna beljebb úszni, mert a nyílt tengerben nyüzsögtek a vsiivzek, ezek a rendkívül falánk halak, de az öböl torkolatánál elhelyezett hassrn-függöny a differenciált abiotikus sugaraival visszariasztotta őket. Munkatársaimon kívül ilyenkor Souilik és Essine is gyakran velünk tartott. A Hissek páratlanul jó úszók. Souilik a szemem láttára több ízben is negyvenhét másodperc alatt tette meg a száz métert, szinte játékból halomra döntve minden földi világrekordot.
A Hissek, akárcsak a Sinzuk, nagyon szeretik a sportot. Korántsem olyan erősek, mint a Föld-lakók, de hajlékonyság tekintetében mesze túlszárnyalnak bennünket. Miután beleuntam, hogy mindig alulmaradok az úszásban, a futásban és az ugrásban, meghonosítottam az Ellán a súlylökést, a diszkoszdobást és a gerelyvetést, vagyis inkább felelevenítettem, mert a Hissek egykor előszeretettel űztek hasonló sportokat.
Általában sötétedés után tértünk vissza a réobon. Souiliktól megtanultam felismerni az Ella égboltjának csillagait. Gyakran késő éjszakáig nézegettük az égitesteket szabad szemmel vagy egy kis távcsővel. A Hissek kozmikus nép: a konstellációkat náluk már a kisgyerekek is ismerik. Az iskolákban ez vizsgaanyag. Néha Ulna és a fivére is meglátogatott bennünket. Torpedó alakú kis repülőgépük gyorsabb volt a réobnál, de nem olyan stabil.
Amíg munkacsoportomban azon fáradoztam, hogy a Hisseket valamiképp megpróbáljam megvédeni a Mislix-sugárzástól — nagyon kevés és gyatra eredményt értünk el e téren —, addig Souilik és sok száz más fiatal ksill-parancsnok a nagy harcban majd bevetésre kerülő fegyverek kezelesét gyakorolta. A Zöld-tenger egy kiürített, távoli szigetére a különböző lövedékek özönét szórták le, kezdve a földi mintára készült atombombával. Olyan romboló eszközöket használtak, amelyeket itt, a Földön szerencsére el sem tudnak képzelni, de hatásukat a későbbiekben majd ismertetni fogom.
Egy nap parancsot kaptam, hogy tanuljam meg a ksill vezetését. Nehéz feladatnak bizonyult. Több mint három hónapig tartott, amíg végre boldogulni tudtam vele. Egy ilyen gép irányítása a Térben alig nehezebb, mint a réobé. A nehézséget az ahunon való átkelés jelenti, és csak másodosztályú minősítést sikerült szereznem, ami nálunk nagyjából a «part menti hajózás» kapitányi rangjának felel meg. Nagy nehezen mégis megtanultam, hogyan kell bejutni az ahunba és visszatérni onnan, rendszerint tapogatódzva, hol itt, hol ott bukkanva fel a Térben. Soha nem mentem túl a Negyedik Univerzumon. Egyhuzamban távolabb menni, és főképp visszatérni onnan, olyan mateinatikai képességeket igényelt, amelyekkel nem rendelkezem. Tulajdonképpen semmit nem sikerült megértenem az ahunelméletből, és ezért éppen úgy használtam a ksillt, mint sok földi asszony az autót. Ôk is tűrhetően vezetik a kocsijukat, de egyáltalán nem értenek a robbanómotorokhoz.
Bármily különösen hangzik, sokkal könnyebben ment később a Sinzu-űrhajók irányítása. A Hissek és a Sinzuk — legalábbis azt állítják — egymástól teljesen eltérő módszerrel kelnek át az ahunon, amit egyébként a Sinzuk Rr'oornak neveznek. Még abban sem bizonyosak, hogy ugyanarról az ahunról van szó! Tény, hogy ha egy ksill és egy űrhajó együtt indul el a Térben, egy idejűleg hatol be az ahunba, és azonos ideig marad benne, egymástól függetlenül bukkan fel ismét a Térben. A különbség — hosszú távon — elérheti a negyed fényévet is!
Ebből az időszakból pontosan emlékszem arra az estére, amikor Souilik, Essine meg én elhatároztuk, hogy az Idegenek Házában töltjük az éjszakát. Ulnát és Akéiont várva üldögéltünk a tengerparton. Souilik ezen az estén hivatalosan is közölte velem Essine-nel kötendő közeli házasságát, és felkért, hogy vállaljam el a «stéen-sétan» szerepét. Ulna egyedül érkezett, és leült mellém. A rendkívül tiszta égbolton szikrázva ragyogott a tömérdek csillag. Souilik kérdéseire sorra meg kellett mutatnom a vörösessárga Oriabort, a piros Schéssin-Siafant, a kékesszínű Béroét, a Sissantor konstellációhoz tartozó három csillagot, majd a többieket…
— Ne nézz hátra: melyik az a nagyon kék, kövér csillag, amelynek most mögötted kell ragyognia, körülbelül harminc fokkal a láthatár fölött?
— A Kalvénault — feleltem diadalmasan, és hátranéztem, hogy ellenőrizzem válaszom helyességét.
— De őszintén szólva — tettem hozzá —, nem is találom olyan nagyon kéknek.
— Ó, ez részben attól is függ, hogy milyen magasan van a láthatár fölött — magyarázta Souilik, oda sem pillantva. — Egyszer már jártam a Kalvénault bolygóján. Lakatlan, de nagyon szép.
Ekkor néhány Sinzu kíséretében megérkezett Akéion, és másról kezdtünk beszélni.
Azóta gyakran eszembe jutott, hogy bizonyára én voltam az első aki észrevette a Kalvénault csillag rendellenes fényét. Tény, hogy a nagyon közeli, nem egészen hat fényévnyi távolságra lévő Kalvénaultot a Hissek — akár csillagászok akár egyszerű polgárok voltak — minden részletében pontosan ismerték, tehát ritkán szenteltek neki nagyobb figyelmet.
Souilik lakodalmát ettől az estétől számítva mintegy két hónapra tartották meg, az Ellán használatos időszámítást véve alapul. Ezen a bolygón kétféleképpen köthetnek házasságot. Az egyszerű esküvő alkalmával csak a vőlegény meg a menyasszony jelenik meg az anyakönyvi hivatal egyik tagja előtt. A sokkal bonyolultabb másik esküvő ősi rítusok szerint zajlik le. Ilyer esküvője volt Souiliknak, mivel a Misztikus Emóciók egyik nagy rendezőjének — aki afféle főpapnak számított — a lányát vette nőül.
Amint említettem, nekem kellett betöltenem a stéen-sétan szerepét, ezért az esküvő előtt nyolc nappal két fiatal pap látogatott meg, hogy megtanítson a szokásokra. Valamikor, a történelem előtti háborúk korszakában gyakran megtörtént, hogy a különböző törzsek tagjai közötti házasságot a harcosok igyekeztek meghiúsítani, nehogy a lány elhagyja a közösséget. A vőlegény tehát a menyasszony törzsében vagy egy másikban, de semmiképp sem a sajátjában keresett egy stéen-sétant, akinek feladata abból állt, hogy a három napig tartó esküvöi ceremóniák alatt megvédje a fiatalokat. A stéen-sétan legalább egy hőstettei révén ismert harcos, olykor egy befolyásos főnök vagy egy pap volt. Napjainkban természetesen már nem vívnak fegyveres csatákat, de az italok támogatta izgalom olykor vad verekedésekben robbant ki. Ráadásul, ha a mennyasszonyt akárcsak egy percre is elragadják az esküvőről, érvénytelenné válik a házasság. Souilik részben a barátság kedvéért választott engem, no meg az erőm, a Föld-lakó ereje miatt is. A hagyományok értelmében Essine ismerősei között azonnal megkezdtem a tizenegy segéd toborzását, persze, igyekeztem jól megtermett, markos legényeket választani.
Az első napon a szigorúan magánjellegű és nagyon egyszerű szertartások Essine házában, a családtagok és a papok jelenlétében zajlottak le. Én mint stéen-sétan természetesen jelen voltam. A hosszúra nyúlt imák alatt Souilik szemmel láthatóan unatkozott, de Essine és a többiek mély áhítatba merültek. Néhány nagyon régi dal hangzott fel, amelyekből hiányzottak a jelenkori Hiss-zenére jellemző hirtelen átmenetek az éles hangoktól a mély hangokig. Végül meggyújtottak egy zöld — vérszínű! — gyertyát, s ennek három napig kellet égnie.