— Nocsak, tolvajmester, látom végül valaki mégiscsak rajtacsípett!
— Nem vagyok tolvaj! — méltatlankodott Tass. — Ennél igazán jobban ismerhetnél, Theros. Az az erszény egyenesen az ölembe pottyant.
A kovács fölnevetett. Megragadta és teljes erőből megrántotta a láncot, mire az kettészakadt. Ám Tasslehoff szinte észre sem vette, hogykiszabadult: döbbenten meredt a kovács kezeire. Egyik keze, a bal sötétbarna volt... a kovács igazi bőrének a színe, amásik, a jobb viszont ragyogó ezüst színben pompázott.
— Theros! — nyögte a surranó elhaló hangon —, a karod...
— Kérdések majd később, csenevész enyveskezű! — mordult rá a kovács szigorúan. — Most pedig mozgás... gyorsan és csöndesen!
— A folyón át — nyögött fel Kova és megcsóválta a fejét.
— Csónakok... mindig csak csónakok!
— Beszélni akarok a Szólóval — mondta Laurana az apja lakosztályának ajtaja előtt álló őrnek.
— Késő van már — felelte a strázsa. — A Szóló már elaludt.
Laurana hátrahúzta a kámzsáját. Az őr meghajolt. — Bocsáss meg, hercegnő, nem ismertelek föl — majd gyanakvóan végigmérte Silvarát. — De ki ez itt melletted?
— A szobalányom. Nem járkálhatok egyedül éjnek évadján.
— Nem, hát persze, hogy nem — motyogta az őr, miközben kinyitotta előttük az ajtót. — Menjetek csak... a hálószoba a harmadik ajtó, a folyosón jobbra.
— Köszönöm — vetette oda Laurana és már el is surrant az ór mellett. A bő köpönyegbe burkolózott Silvara nesztelenül osont utána.
— A láda ott van a szobában, az ágya lábánál — súgta Laurana Silvarának —, biztos vagy benne, hogy elbírod a sárkánygömböt? Elég nagy és borzasztóan nehéz!
— Nem is olyan nagy — jegyezte meg Silvara meglepetten és a másik szemébe nézett — csak ekkora —, és kezével egy kisebb labdányi gömböt formált.
— Nem — ráncolta össze a homlokát Laurana —, hiszen nem is láttad. Majdnem két lábnyi az átmérője... azért is adtam rád ezt a bő pelerint!
Silvara csodálkozva bámult rá, mire Laurana megvonta a vállát. — No jó, most ne vitatkozzunk ezen. Majdcsak kitalálunk valamit, ha eljön az ideje.
Olyan csöndesen osontak végig a folyosón, akár egy surranó, egészen a hálószoba ajtajáig.
Laurana visszafogta a lélegzetét, még saját szívverésének zajától is tartott, úgy nyitott be az ajtón. Nyikorgásának hallatán Laurana összeszorította a fogát. Silvara remegett mögötte a félelemtől. Az ágyon összerezzent és megfordult egy alak — Laurana anyja. A lány látta, hogy apja még álmában is becéző mozdulattal nyugtatja a párját. Könnyek szöktek a szemébe, de egy nagy levegőt véve, megfogta Silvara kezét és mindketten belopakodtak a helyiségbe.
A láda csakugyan ott állt apja ágyának a végében. Zárva volt ugyan, de a társaság minden tagja rendelkezett a kicsiny ezüstkulcs egy-egy másolatával. Laurana fürgén kikattintotta a zárat és fölemelte a láda tetejét, de kis híján visszaejtette a meglepetéstől. A sárkánygömb ott hevert előtte és még mindig kékesfehér fénnyel izzott. De nem ugyanaz a gömb volt, vagy ha igen, hát alaposan összezsugorodott. Ahogy Silvara mutatta: nem volt nagyobb egy kisgyerek játéklabdájánál. Laurana odanyúlt, hogy kiemelje. Nehéz volt ugyan még mindig, de azért könnyen fölemelhette. Óvatosan ráfonta ujjait és reszkető kézzel kivette a ládából, majd átnyújtotta Silvarának. A vadonbeli elf-lány azonnal elrejtette a köpönyege alá. Laurana fölvette a sárkánydárda törött fanyelét is, s közben arra gondolt, ugyan mit is bíbelődik ezzel a régi, csonka fegyverrel.
Azért viszem el, győzködte magát, mert a jéglovag odaadta Sturmnak... biztosan azt akarta, hogy nála legyen.
A láda legalján feküdt Tanis kardja, a Féregirtó, amelyet Kith-Kanantól kapott. Laurana a kardról a törött sárkánydárdára nézett. Mindkettőt nem bírom el, gondolta és már tette volna vissza a dárdanyelet, de Silvara megállította a mozdulatát.
— Mit csinálsz? — formálta néma ajakkal a szavakat.
— Hozd magaddal azt is!
Laurana meglepetten fordult a lány felé. Aztán a törött dárdát fürgén a köpönyege alá rejtette és visszacsukta a láda tetejét... a kard ott maradt benne. Alig engedte el a fedelet, amikor apja megfordult az ágyában és félig fölült.
— Mi az? Ki van itt? — kéxdezte é§ riadtan próbálta leküzdeni álmosságát.
Laurana érezte, hogy Silvara reszket és megszorította a lány kezét, hogy csöndre intse.
— Én vagyok, atyám — suttogta elhaló hangon. — Laurana, én... én csak azt akartam megmondani neked, hogy... nagyon sajnálom, atyám! És kérlek, bocsáss meg nekem!
— Ó, Laurana! — a Szóló visszahanyatlott párnáira és lehunyta a szemét. Megbocsátok neked, leányom... és most menj, térj nyugovóra! Reggel majd beszélünk.
Laurana megvárta, míg a légzése ismét szabályos, nyugodt nem lett. Azután kivezette Silvarát a szobából, s közben keményen szorította a sárkánydárdát a köpönyege alatt.
— Ki mozog ott? — szólalt meg halkan egy emberi hang elf-nyelven.
— Ki kérdezi? — vágott vissza valaki tiszta elfséggel. — Gilthanas! Te vagy az?
— Theros, barátom! — az ifjú elf-lord gyorsan előlépett az árnyékból és átölelte az ember-kovácsot. Egy pillanatra Gilthanas úgy megilletődött, hogy nem jött szó a szájára, azután döbbenten kibontakozott a kovács medve-öleléséből. — Theros! Neked két kezed van..., pedig a sárkányfattyak Vigaszban levágták a jobb karodat! Bele is haltál volna, ha Aranyhold meg nem gyógyít!
— Emlékszel rá, mit mondott nekem az a disznóképű altörzsmester? — suttogta Theros, visszafogva öblös, mély hangját. — Csak úgy lesz új karod, te kovács, ha magad kalapálsz egyet! Nos, pontosan ezt cselekedtem. Annak kalandos története, hogy miképp tettem szert erre az ezüst karra, nagyon hosszú...
— És ez nem is alkalmas pillanat rá, hogy elmeséld — mordult föl egy másik hang a háta mögött —, hacsak nem akarod, hogy pár ezer elf is végighallgassa, velünk együtt.
— Tehát sikerült megszöknöd, Gilthanas? — hallatszott Derek hangja a sötétből. — Nálad van a sárkánygömb?
— Egyáltalán nem szöktem — felelte Gilthanas zordan. — Egyszerűen távoztam atyám házából, hogy elkísérjem sötét útjára a húgomat és Sil... az udvarhölgyét. A gömb megszerzése a húgom ötlete volt, nem az enyém. Még van rá idő, hogy meggondoljuk ezt az őrültséget, Laurana — fordult a lányhoz Gilthanas. — Tedd vissza azt a gömböt... ne hagyd, hogy Porthios elsietett kijelentése megfosszon józan eszedtől! Ha a gömb itt marad, megvédelmezhetjük vele népünket. Rájöhetünk, hogyan kell használni, hiszen akadnak közöttünk mágiához értők!
— Pont az hiányzik most, hogy belebotoljunk az őrségbe... akkor majd kapunk egy jó hűvös szálláshelyet — pöfögte Kova zúzmarát lehelve.
— Vagy most rögtön fújj riadót, elf, vagy engedj bennünket utunkra... legalább adj egy kis időt, mielőtt elárulsz bennünket! — sziszegte Derek.
— Nem áll szándékomban, hogy eláruljalak — vágott vissza Gilthanas haraggal, majd elfordult a társaságtól. — Laurana!?
— Én már eldöntöttem, mit kell tennem — válaszolta a lány nyugodtan. — Alaposan átgondoltam és most már biztos vagyok benne, hogy helyesen cselekszünk. Elistan is egyetért velem. Silvara majd átvezet bennünket a hegyeken és...