Végül csak fölvergődtek a hágó legmagasabb pontjára.
Laurana kimerülten lehuppant a hóba, nem törődött vele, hogy megüti-e magát. A többiek is mind lerogytak köré,Silvarát kivéve, aki visszafelé nézett az úton.
Honnan van ennyi ereje? — gondolta magában Laurana fájdalomtól elgyötörten. De megkérdezni már nem volt ereje. Ebben a pillanatban a kimerültségtől még azzal sem törődött, hogy üldözőik utolérik-e őket vagy sem. Silvara ekkor szembefordult velük, ás így szólt:
— Szét kell válnunk! — jelentette ki határozottan.
Laurana csak értetlenül bámult rá.
— Nem! — mondta Gilthanas és megpróbált fölállni, de képtelen volt rá.
— Hallgassatok meg! —mondta Silvara és térdre ereszkedett. — Az elfek túlságosan közel vannak, hamarosan utolérnek és akkor vagy harcolnunk kell, vagy megadjuk magunkat.
— Harcolunk — mormolta Derek dühödten.
— Van jobb megoldás is — suttogta Silvara. — Neked kell lovag, elvinned a sárkánygömböt Sancristba, egyedül... miközben magunkra tereljük az üldözők figyelmét.
Egy pillanatig senki sem szólalt meg. Némán meredtek Silvarára, próbálták megemészteni ezt az új lehetőséget. Derek ekkor fölemelte a fejét, szeme villogott. Laurana aggódva pillantott Sturmra.
— Nem ruházhatunk egyetlen személyre ekkorafelelősséget — lihegte Sturm elakadó lélegzettel. — Kettőnek kell mennie... legalább.
— Magadra gondolsz, Fényeskardú? — kérdezte Derek ingerülten.
— Igen, természetesen Sturmnak kell mennie — szólt közbe Laurana —, ha egyáltalán megy valaki!
— Rajzolhatok egy térképet a hegyvidékről — mondta Silvara lelkesen. — Nem nehéz az út... a lovagok előretolt állása csak kétnapi távolságra van innen.
— De nem tudunk repülni — tiltakozott Sturm —, mi legyen a nyomainkkal? Az elfek biztosan hamar rdjönnek, hogy szétváltunk.
— Egy lavina segíthet — morfondírozott Silvara. — Az adta az ötletet, ahogy Theros azokat a sziklákat hajigálta mögénk. — Fölnézett... a többiek követtök a pillantását. Hófödte csúcsok tornyosultak fölébük, párkányaikról ereszként csüngött a hófiiggöny.
— A varázserőmmel én elidézhetek egy lavinát — mormolta lassan Gilthanas. — Az eltemethet minden nyomot
— Az összeset nem kellene teljesen — figyelmeztette Silvara.
— Arról gondoskodnunk kell, hogy a mieinket újból megtalálják... csak ne túl halmar. Végül is azt akarjuk, hogy a nyomukba szegődjenek.
— De mi merre merjünk? — kérdezte Laurana. — Semmi kedvem céltalanul bolyongani ebben a rengetegben.
— Én... én tudok egy helyet — suttogta Silvara tétován és lesütötte a szemét. — Titkos hely, amelyet csak az én népem ismer. Odavezetlek benneteket. — Ezzel összecsapta a tenyerét. — De, kérlek, siessünk, nincs sok időnk.
— Én elviszem a gömböt Sancristba — jelentette ki Derek —, de egyedül megyek. Sturmnak veletek kell maradnia, szükségetek van egy harcosra.
— Vannak harcosaink — mondta Laurana —, Theros, a bátyám, a törpe... és én is kivettem a részemet jó néhány csatából..
— Meg én is — csipogta Tasslehoff.
— És a surranó — tette hozzá Laurana sötéten. — Különben sem kerülhet sor vérontásra — Szeme Sturm gondterhelt arcára tévedt... kíváncsi volt rá, vajonmin töpreng. — A döntés természetesen Sturm joga — tette hozzá ellágyuló hangon Laurana. — Úgy kell tennie, ahogy a legjobbnak látja.. bár szerintem Derekkel kellene tartania
— Egyetértek — mormolta Kova , végül is nem miránk leselkedik a legnagyobb veszély. A sárkánygömb nélkül nagyobb biztonságban leszünk, hiszen az elfeknek az a golyó kell igazán.
— Igen — értett egyet Silvara csöndesen —, nagyobb biztonságban leszünk a gömb nélkül. Ti lesztek inkább veszélyben.
— Akkor az én feladatom világos — szólalt meg Sturm —, Derekkel tartok.
— És ha megparancsolom, hogy maradj? — csattant föl Derek.
— Nincsen hatalmad fölöttem — mondta Sturm szúrós pillantást vetve rá —, hát elfelejtetted? Én még nem vagyok lovag!
Fájdalmas, mély csönd telepedett rájuk. Derek mérgesen meredt Sturmra
— Nem — mordult föl végül —, és ha rajtam múlik, nem is leszel soha!
Sturm arca eltorzult, mintha Derek megütötte volna, aztán nehezet sóhajtva fölállt.
Derek máris szedelőzködni kezdett. Sturm lassabban mozgott... töprengő alapossággal csavarta össze a hálózsákját.
Laurana nehézkesen fölkelt és odalépett hozzá.
— Tessék — nyúlt mélyen a csomagjába —, szükségetek lesz élelemre...
-Te is velünk jöhetnél – súgta neki Sturm halkan, miközben a lány elosztotta az adagjaikat. —Tanis tudja, hogy Sancristba indultunk. 6 is biztosan odajön, ha teheti.
— Igazad van — ragyogott föl Laurana szeme —, ez igazán jó ötlet! — de ekkor Silvarára tévedt a pillantása.
A vadonbeli elf-lány kezében tartotta a még mindig bundájába csavart sárkánygömböt. A szemét lecsukta, mintha valami láthatatlan szellemmel társalogna. Laurana fölsóhajtott és megrázta a fejét. — Nem, Sturm, nekem vele kell maradnom — mondta csöndesen —, valami nincs rendben vele... de nem értem, mi az. — Ezzel elhallgatott, nem tudta megfogalmazni a gondolatait. — És mi van Derekkel? Ő miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy egyedül menjen? A törpének igaza van a veszélyt illetően... ha az elfek elfognak benneteket nélkülünk, habozás nélkül megölhetnek.
Sturm arca megviselt volt és keserű. — Még kérdezed? Lord Koronaőr Derek egyedül tér vissza szörnyű veszélyek közül és magával hozza az áhított sárkánygömböt... — és Sturm megvonta a vállát.
— De hisz oly sok minden forog itt kockán! — tiltakozott Laurana.
— Igazad van! — csattant föl Sturm nyersen —, rengeteget kockáztatunk és igen nagy a tét. Nagyobb, mint gondolnád... Solamnia lovagjainak parancsnoki tiszte. Most nem magyarázhatom meg neked...
— Gyere hát, Fényeskardú, ha már mindenáron jönni akarsz — vetette oda Derek.
Sturm átvette az élelmet és beletette az iszákjába. — Ég veled, Laurana! — hajolt meg azzal a könnyed eleganciával, amely minden mozdulatát jellemezte.
— Ég veled, Sturm, kedves barátom! — suttogta Laurana és átölelte a lovagot. Magához szorította és lágy csókot lehellt a homlokára.
— A gömböt átadjuk tanulmányozásra a bölcseknek... a Fehér Kő Tanácsa hamarosan összeül — mondta Sturm. — Az elfeket is meghívják, hiszen Ők is a tanácskozó testület tagjai. Neked is minél hamarabb el kell jönnöd Sancristba, Laurana. Szükség lesz ott a jelenlétedre.
— Ha az istenek is úgy akarják, ott leszek! — és Laurana Silvarára nézett, aki ebben a pillanatban nyújtotta át a gömböt Dereknek. Kimondhatatlan megkönnyebbülés ömlött el Silvara arcán, amikor Derek megfordult és nekivágott az útnak.
Sturm búcsút mondott társainak és maga is belegázolt a hóba Derek nyomában. A társaság még egy éles villanástlátott, amint a nap sugarai végigtáncoltak a pajzsán.
Laurana váratlanul utánuk lépett. — Várjatok! — kiáltotta. — Meg kell állítanom őket... magukkal kell vinniük a dárdanyelet is!
— Nem! — sikoltotta Silvara és rohant, hogy elállja Laurana útját.
Laurana már ingerülten emelte a kezét, hogy félrependerítse a lányt, de meglátta Silvara arcát és mozdulata megállt a levegdben.
— Mit művelsz, Silvara? Miért küldted el őket? Miért akartál oly nagyon szétválasztani bennünket és miért adtad oda nekik a gömböt, a sárkánydárdát meg nem...?