A következő tél elején visszatértek a skraelingek. Ezúttal sokkal nagyobb számban érkeztek. Ugyanazokat az árukat kínálták, mint az előző alkalommal. Karlsefni ezért így szólt az asszonyokhoz:
— Vigyétek elébük azokat az árukat és termékeket, amiket a múltkor a leginkább kerestek. Mást ne vigyetek.
Mihelyt a skraelingek meglátták, mit kínálnak nekik, átdobálták csomagjaikat a palánkon.
Gudrid az ajtó mellett ringatta Snorri bölcsőjét, amikor árnyék takarta el az ajtó nyílását. Egy asszony lépett be, aki fekete, testhez álló tunikát viselt. Alacsony termetű volt, haját gesztenyebarna szalag fonta át. Sápadt arcában hatalmas szemek világítottak. Gudridhoz lépett, és így szólt hozzá:
— Mi a te neved?
— Gudrid vagyok. És a tiéd?
— Gudrid vagyok — felelte az ismeretlen asszony.
Gudrid, Karlsefni asszonya hellyel kínálta maga mellett a vendéget. Ám ekkor hatalmas csattanás hangzott. A nő eltűnt, ugyanakkor pedig Karlsefni egyik embere megölt egy skraelinget, aki fegyvert akart lopni. A skraelingek ész nélkül menekültek, még ruháikat és csomagjaikat is hátrahagyták. Az idegen nőt egyedül Gudrid látta.
— Most pedig fel kell készülnünk — jelentette ki Karlsefni —, mivel bizonyos, hogy a skraelingek harmadszor is meglátogatnak minket, mégpedig ellenséges szándékkal, és nagyon nagy számban. Megmondom, mit tegyünk. Tízen kimennek a hegyfokra, és feltűnően viselkednek, hogy magukra vonják a figyelmet, A többiek irtást készítenek az erdőben, és odahajtják majd a jószágot, ha támadnak a skraelingek. A bikát pedig készenlétben tartjuk.
A csatához kiszemelt helyszínt egyik oldalról a tó, a másikról az erdő határolta.
Minden Karlsefni tervei szerint történt. A skraelingek ott támadtak, ahol Karlsefni várta őket. A csatában sok skraeling elesett. Az egyik skraeling magas, szép férfi volt. Karlsefni úgy vélte, ez a főnök. Egy skraeling felkapott egy fejszét, megszemlélte, majd belevágta a mellette álló emberbe, aki azonnal holtan összeesett. Akkor a skraeling jól megfogta a fejszét, és amilyen messze csak tudta behajította a vízbe. A skraelingek pedig az erdőbe menekültek, és ezzel véget ért a csata.
Karlsefni ott telelt Vinlandon az embereivel, tavasszal azonban bejelentette, hogy nem kíván tovább időzni ott, hanem hazatér Grönlandra. Felkészültek hát az útra. Sok-sok értékes árut, szőlőt, gyümölcsöt, gereznát vittek magukkal. Vízre szálltak, majd egészségben megérkeztek Eiriksfjordba, és ott töltötték a telet.
Szakemberek ma úgy vélik, hogy Erik sagája a Groenlendinga Saga tudatosan átdolgozott változata. Nézzük meg, hogyan írja le ez a mű a találkozást az indiánokkal és az azt követő csatát.
…Egy tavaszi hajnalon hihetetlenül sok, állatbőrből készült csónak tűnt fel a hegyfoktól délre. Ahogy egyre közeledtek, úgy beborították a vizet, mintha csak szurkot hintettek volna az öbölbe. Minden csónakban rudakat lengettek. Karlsefni emberei felemelték pajzsaikat, s kezdetét vette a cserebere.
A bennszülöttek leginkább piros kelmét akartak venni, ezenkívül a dárdák és a kardok érdekelték őket. Karlsefni és Snorri azonban megtiltották a fegyverek csereberéjét. A kelméért cserébe szürke színű gereznát kínáltak. Egy arasz kelméért adtak egy gereznát. A ruhát a fejük köré kötötték. Így folyt a vásár, míg aztán alig maradt piros kelme. Akkor Karlsefni és emberei ujjnyi széles csíkokra vágták a maradékot, ám a skraelingek ugyanannyit vagy még többet adtak érte.
Így is történt pedig, hogy a vásár közben a Karlsefni bikája kirontott az erdőből, és félelmetesen bömbölt. A skraelingek megrettentek, bőrcsónakjaikhoz rohantak, és sietve eleveztek a hegyfokon túlra.
Ezt követően három egész héten át nem mutatkoztak. Egy napon azonban Karlsefni egyik embere roppant nagy számban látta közeledni a csónakjaikat. Úgy zúdultak le, mint az áradat. Ezúttal visszafelé forgatták a botjaikat, és valamennyien hangosan üvöltöztek. Karlsefni és emberei vörös színű pajzsot ragadtak, és megindultak a támadók felé.
Amikor a két csapat összetalálkozott, ádáz csata tört ki köztük. Sűrűn záporoztak a lövedékek, mivel a skraelingek katapultokat is használtak. Karlsefni és Snorri látták, amint az ellenség harcosai hatalmas mélykék gömböt emelnek póznavégen a magasba. Zúgva szállt a lövedék Karlsefni embereinek a feje fölött, s fülsértő zajjal csapódott a földbe. Karlsefni és emberei annyira megrémültek ettől, hogy csak a menekülésre tudtak gondolni. Visszavonultak hát feljebb a folyó mentén. Meg sem álltak, míg sziklák közé nem értek. Ott pedig elszánták magukat a végső összecsapásra.
Freydis előjött a házból, és meglátta a visszavonulókat. Rájuk kiáltott:
— Miért menekültök holmi szánandó nyomorékok elől, bátor harcosok?! Úgy kéne mészárolnotok őket, mint a vágómarhát! Ha én fegyvert forghatnék, bizony bármelyikőtöknél különbül küzdenek!
A férfiak azonban nem hallgatták meg Freydist. Ő maga hiába próbált lépést tartani velük, mivel teherben volt. Így hát csak követte őket az erdőbe, ám a skraelingek utolérték. Freydis előtt ott hevert Thorb-rand Snorasson holtteste, fejében a halált hozó kovakő. Mellette hevert a kardja. Freydis felkapta. Ingvállából kivette az egyik mellét, és rácsapott a karddal. A skraelingek ettől elszörnyedtek, félelmükben visszafutottak a csónakokhoz, és elmenekültek.
Karlsefni és emberei Freydis köré sereglettek, és bátorságát dicsérték. Közülük ketten haltak meg, a skraelingek közül pedig négyen, bár Karlsefniéknek jelentős túlerővel kellett szembenézniük.
HU ISSN 0238-3063
ISBN 963 11 6343 l
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest
Felelős kiadó: Sziládi János igazgató
Zrínyi Nyomda (88.1379/66-15) Budapest, 1989
Felelős vezető: a Zrínyi Nyomda vezérigazgató-helyettese
Felelős szerkesztő: Szántó György Tibor
Műszaki vezető: Szakálos Mihály
Képszerkesztő: Szecskó Tamás
Műszaki szerkesztő: Rucsek Andrea
Terjedelem: 12,74 (A/5) ív. IF 6225