Erőszak
A kastély környékére küldött tizenkét felderítőt egy 20 mm-es nehézgéppuska tüzével fogadták. Ennek bizonyítékául egy fel nem robbant golyót hoztak magukkal.
— Hát így állunk — mondta Louis. — Ezek a gazemberek jóval hatásosabb fegyverekkel vannak felszerelve, mint mi. Ez el en — mutatta fel a golyót — a mi serétes puskáink csak annyit érnek, mint egy fúvócső… Egyetlen hatékony fegyverünk van csupán: Boru apó Winchestere.
— És két géppisztoly — jegyeztem meg.
— Mindössze harminc méterre hordanak! És mennyi hozzávaló lőszerünk maradt? Pedig nem tűrhetjük tovább, amit azok művelnek.
Az igazat megvallva, Michel, a te húgod sincs biztonságban az obszervatóriumban.
— Az aljasok! Ha próbálkozni mernek…
— Meg fogják próbálni, öregem! Alig ötven rosszul felszerelt emberünk van, és kevés a töltény. Velünk szemben pedig hatvan jól felfegyverzett ember áll. És ráadásul ezek a ragadozó polipok! Ó, ha Constant itt lenne velünk!
— Ki az a Constant?
— Rakétakészítő mérnök. Persze, te nem tudod. Sok egyéb mel ett, a gyár hadirakétákat is gyártott, repülőgépek számára. Egy egész halom van belőle, de csak a töltet nélküli fémköpenyek. Bár a kémiai laboratóriumban bizonyára akadna olyasmi, amivel meg lehetne tölteni, de nincs hozzáértő emberünk.
Megragadtam Louis két kezét, és vad körtáncba kezdtem vele.
— Meg vagyunk mentve, öregem! Hát nem tudod, hogy a nagybátyám tartalékos tüzérőrnagy?
— No és? Nincsenek ágyúink!
— Utoljára a légelhárító rakétavetőknél szolgált! Minden szempontból érti a dolgot! Ha valóban megvannak a töltetekhez szükséges vegyi anyagok, akkor helyben vagyunk, ő és Beuvin majd elkészítik a rakétákat. Szükség esetén közönséges puskapor is megteszi, és a célnak mindenképp megfelelnek!
— Jó, de ez tíz-tizenöt napot is igénybe venne. Addig pedig…
— Igen, addig is foglalkozni kel a kastélybeliekkel. Várj…
A kórházba siettem, ahol fivérem meg Breffort lábadozott.
— Ide figyelj, Paul. El tudnál készíteni egy római ostromgépet?
— Hogyne, minden nehézség nélkül. Miért kérded?
— Meg akarjuk támadni a kastélyt. Mekkora a hatótávolsága egy ilyen ostromgépnek?
— Az az elhajítandó lövedék súlyától függ. Harminc métertől száz méterig könnyen hord.
— Rendben van, készítsd el a terveket.
Visszamentem Louis-hoz és Michelhez, és elmagyaráztam nekik, hogy miről van szó.
— Nem rossz — jegyezte meg Louis —, de száz méter az csak száz méter; egy géppuska messzebbre hord.
— Ha jól emlékszem, a kastély közelében egy mélyedést láttam; keskeny ösvény vezet odáig. Ebben a mélyedésben kellene felállítani az ostromgépet.
— Ha jól értettem — szólt közbe Michel —, te robbanó tölteteket meg ócskavasat akarsz hajigálni rájuk. De hol találsz robbanóanyagot?
— A kőbányában háromszáz kiló dinamit van. Néhány nappal a kataklizma előtt kapták.
— Ezzel ugyan nem vesszük be a kastélyt — ingatta a fejét Michel.
— Nem is ez a szándékunk! Időt kell nyernünk, amíg a rakéták elkészülnek; el kell hitetnünk velük, hogy haszontalan támadásokra pazaroljuk a lőszert. — Elmagyaráztam Michelnek, hogy mit mondott Louis az üzemben tárolt rakétahüvelyekről.
A Tanács utasítására Beuvin járőröket küldött az ellenség védelmének kikémlelésére. Adott esetben ugyancsak ezeknek a járőröknek kellett jelezniük a hidrák felbukkanását. Az őrjárat egy kis rádióadót vitt magával, amelyet Estranges szabad idejében fabrikált.
Aztán nekiláttunk egy ostromgép megszerkesztésének. E célra egy fiatal, rugalmas kőrisfát áldoztunk fel. A faváz elkészült; a szerkezetet sziklatömbökkel próbáltuk ki. Hordképessége kielégítőnek bizonyult.
Kis hadseregünk Beuvin parancsnoksága alatt három teherautóval meg az ostromgépeket vontató három traktorral elindult a kastélyhoz vezető úton. Egy hétig csak kisebb csatározásokat folytattunk. Az üzem lázasan dolgozott. A kilencedik napon Michellel együtt kimentem a frontra.
— Nos, elkészült? — kérdezte Beuvin.
— Az első rakéták ma vagy holnap érkeznek — feleltem.
— Phű! Elárulhatom, hogy cseppet sem voltam nyugodt. Ha netán olyan ötletük támad, hogy kirohanjanak…
Az előőrsökhöz mentünk.
— Ha átkelünk a hegytetőn — mondotta Boru apó, aki mint egykori törzsőrmester és az 1939-1945-ös háború veteránja irányította az előőrsöket —, bekerülünk gépfegyvereik tüzébe. Ha jól tudom, négy gépfegyverük van: két 20 mm-es, a másik kettő pedig valószínűleg 7,5 mm-es. Golyószóróik is vannak.
— Kívül esnek az ostromgépek hatótávolságán?
— Nem próbáltuk elérni őket. Gondosan eltitkoltuk előttük fegyvereink pontos hatótávolságát — felelte Beuvin.
— És a kastély túlsó oldala?
— A terepet fatörzsekkel erősítették meg. Ráadásul az utat is lövik. Nehéz felszerelést nem lehet odaszál ítani.
— Várjunk.
Kúszva-mászva feljutottunk a hegygerincre. Egy nehézgéppuska tartotta tűz alatt.
— Ezt megpróbálhatnánk eltalálni — mondta Michel.
— Igen, de csak akkor támadunk, ha a rakéták megérkeztek. Azt hiszem, a következő kék hajnalon itt lesznek.
A megadott időben a faluból megérkezett az első teherautó, rajta a nagybátyám, Estranges és Breffort. A kocsiról ládákat emeltek le.
— Itt vannak a gránátok — jelentette Estranges.
Gyújtószerkezettel ellátott öntöttvas-csőből készültek.
— És itt vannak a rakéták is — tette hozzá a nagybátyám.
— Kipróbáltuk őket. Hatósugaruk három és fél kilométer. Elég pontos beállításúak. Minden rakétafej egy kilónyi öntöttvas hulladékot és szükséges mennyiségű robbanóanyagot tartalmaz.
Egy másik teherautó hozza a kilövő állványokat meg a többi ládát.
Ebből a fajtából összesen ötven rakétánk van. Most nagyobb hatósugarúak készülnek.
— Hohó! — kiáltotta Beuvin. — Fejlődik a tüzérségünk!
Miközben ezt mondta, észrevettük, hogy a hegygerincről egyik emberünk igyekszik felénk.
— Fehér zászlót lengetnek! — kiáltotta.
— Megadják magukat? — kérdeztem hitetlenül.
— Nem, parlamentert küldenek.
— Feleljetek! — adta ki a parancsot Beuvin.
Az ellenség térfelén felegyenesedett egy ember, és zsebkendőt lengetve jött felénk. Amikor félúton volt a senki földjén, Boru apó lefüleltette, és hozzánk kísértette. A parlamenter Charles Honneger volt, saját személyében.
— Mit akar? — kérdezte Beuvin.
— A vezetőikkel akarok beszélni.
— Négyen itt vannak közülük.
— Hogy a felesleges vérontást elkerüljük, a következőket javasoljuk: oszlassák fel a Tanácsukat, adják át fegyvereiket, és mi vesszük át a hatalmat. Semmi bántódásuk nem esik.
— Hogyne, maguk azt akarják, hogy a rabszolgáik legyünk mondtam. — Nos, hallgassa meg a mi javaslatainkat! Adják vissza az elrabolt lányokat! Tegyék le a fegyvert! Embereiket felügyelet alá helyezzük, magát pedig az apjával együtt letartóztatjuk és bíróság elé állítjuk.
— Hát ehhez aztán pofa kel! Nos, csak jöjjenek az ócska flintáikkal!
— Figyelmeztetem — szólalt meg Michel —, hogy ha mi győzünk, és közülünk meghal valaki, magukat felakasztják!