Charles Honneger holttestét az előcsarnokban találtuk meg. A helyiség parkettjából és a falakból repeszdarabok ál tak ki. Egy csigalépcsőn lementünk a pincébe, amelynek vasajtaja csak úgy dongott a belülről rámért ökölcsapásoktól. A félig nyílt ajtó mögül Ida Honneger ugrott elő. Michel elkapta a csuklóját.
— Hová megy?
— Az apám? A bátyám?
— A bátyja meghalt. Az apja… még él.
— Csak nem akarják megölni?
— Kisasszony — szóltam közbe —, több mint tíz emberünk halt meg miatta, nem számítva az önök veszteségét.
— Ó, ez szörnyű! Miért csinálták ezt, miért? — kérdezte, és sírva fakadt.
— Ez egyelőre rejtély számunkra — felelte Michel. — Merre vannak az elrabolt lányok? És a kisasszony… a sztár?
— Mad Ducher? Bent van a pincében. A többieket, azt hiszem, a bal oldali pincébe zárták.
Beljebb hatoltunk a pincébe, amelyet egy petróleumlámpa pislákoló fénye világított meg. Madeline Ducher nagyon sápadtan ült az egyik sarokban.
— Nem lehet túlságosan nyugodt a lelkiismerete — jegyezte meg Michel, és szigorúan hozzátette: — Álljon fel és menjen ki!
Kiszabadítottuk a három falusi lányt. Amikor felmentünk a földszintre, már ott találtuk Louis-t, valamint a Tanács többi tagját.
— Az öreg Honneger magához tért. Gyere, kihal gatjuk.
A milliomos a lánya társaságában a gyepen ült. Amikor észrevett bennünket, felál t.
— Alábecsültem magukat, uraim. Gondoskodnom kel ett volna arról, hogy legyenek szakembereim. Mi lehettünk volna az urai ennek a világnak!
— De miért? — kérdeztem.
— Hogy miért? Hát nem látja, hogy milyen egyedülálló alkalom kínálkozott az emberiség fejlődésének irányítására? Néhány nemzedék alatt számos felsőbbrendű embert tudtunk volna kitenyészteni.
— A maga emberanyagával? — kérdeztem gúnyosan.
— Az én emberanyagom nem nélkülözte a jó tulajdonságokat: bátor, kitartó, az életet megvető férfiakból ál t. De a terveimben magukra is fontos szerep várt volna. Hiba volt részemről, hogy maguk el enére akartam magamhoz ragadni a hatalmat. Magukkal együtt kellett volna ezt megtennem.
Zokogó lányára nézett:
— Ne bánjanak vele szigorúan. Semmit sem tudott a terveimről, majd megpróbálta meghiúsítani őket. Most pedig, isten velük, uraim!
Hirtelen mozdulattal a szájához emelt valamit.
— Cián — mondotta, és összeroskadt.
— Nos, egy emberrel kevesebbet kel elítélnünk — jegyezte meg Michel gyászbeszéd helyett.
Embereink már felrakták a zsákmányt a teherautókra: 4 géppuskát, 6 golyószórót, 150 géppisztolyt és puskát, 50 revolvert és rengeteg lőszert. A kastély valóságos fegyverraktár volt. Egy értékes holmit, egy sértetlen kis kézinyomdát is találtunk.
— Csak azt szeretném tudni, hogy mindezzel mit akartak kezdeni a Földön.
— Az egyik fogoly szerint Honneger egy fasiszta ligát pénzelt — mondta Louis.
— Alapjában véve, így még jobban is jártunk. Most felvehetjük a harcot a hidrákkal.
— Erről jut eszembe: a hidrák nem tértek vissza. Vandal — Breffort segítségével — éppen most boncolja a mindeddig egy hordó alkoholban konzervált kisebbik hidrát. Hasznos fiú ez a Breffort. A fiatalokat máris megtanította a dél-amerikai bennszülöttek fazekas-művészetére.
Visszatértünk a faluba. Tizenhat óra volt. A csata egy napig sem tartott! Hazamentem, és kimerülten álomba zuhantam.
Álmomban újra láttam jó öreg laboratóriumomat Bordeaux-ban, a „főnök” arcát, amint kel emes vakációt kíván: „Bizonyosan akad majd néhány tanulmányozni való apróság ott, ahová készül.” Ó, a sors iróniája! Egy egész bolygó! Láttam Bemard unokabátyám jól megtermett alakját az ajtó nyílásában, aztán néhány száz méternyire alattam a lehasított hegyet. Tizennyolc óra felé fivérem ébresztett fel. Ekkor megkerestem Vandalt. Az iskolateremben találtam rá; előtte hevert az asztalon az alkoholtól bűzlő, félig felboncolt hidra.
Vandal ábrákat rajzolt hol a táblára, hol papírra. Breffort és Massacre segített neki.
— Á, te vagy az, Jean! — fordult hozzám. — Tíz évet adnék az életemből, ha ezt az állatfajtát bemutathatnám az Akadémiának!
Rendkívüli szervezet!
Megmutatta az ábrákat.
— Még csak nagyjából kezdtem el a hidrák anatómiájának tanulmányozását, de máris több fontos dolgot derítettem ki róluk.
Bizonyos szempontból inkább a nagyon alacsonyrendű állatokhoz hasonlítanak. Van bennük valami a mi tömlőbelűinkből, ha egyéb nem, akkor csalánszerveik sokasága, a bőrtakarójukba ágyazott, csípő, égető érzést okozó sejtek tömege. Roppant egyszerű keringési rendszer, pitvaros szív, kékes színű vér. Egyetlen szerteágazó artéria; a vérkeringés egyébként hézagos szöveteken át történik. A szívbe egy vastag véna szállítja vissza a vért. A hézagoknak fontos szerepük van; ezeknek a hidráknak a tömöttsége még leapadt ál apotban is figyelemre méltóan gyenge. Az emésztés külsőleg zajlik le; az emésztőnedveket a zsákmányba fecskendezik, aztán egy garat-gyomorral felszívják. A bélrendszer roppant egyszerű. De két különös dolgot fedeztem feclass="underline" 1. Az idegközpontok igen bonyolultak és terjedelmesek. A szívókarok koronája mögött, kitintokba helyezett, igazi agyuk van. A szívókarok gazdagon el vannak látva idegvégződésekkel, csakúgy, mint az agyban elhelyezkedő érdekes szerv, amely kissé a villamos raja elektromos szervéhez hasonlít. A szemek is oly tökéletesek, akárcsak a mi emlőseinké. Nem csodálkoznék, ha ez az ál at bizonyos mértékig értelmes lény lenne.
2. A hidrogén-zsákok. Mert a test felső részén levő és a felület négyötödét elfoglaló, felfújható, hatalmas hártyás zsákok hidrogént tartalmaznak. És ez a hidrogén a víz alacsony hőfokon történő, katalitikus bomlásából származik! A vizet az egyik speciális szívókarból eredő vízszál ító cső viszi ebbe a szervbe, ahol megtörténik a bomlás. Feltételezem, hogy az oxigén a vérbe kerül, mert ezt a szervet számos hajszálér hálózza körül. Ó, ha egy nap megszerezhetnénk a vízkatalízis e módjának a titkát!
— Ha ezek a hidrogén-kamrák felfúvódnak, az állat tömöttsége kisebb lesz a levegőénél, és akkor lebeg az atmoszférában. A hatalmas, ellapult farkat uszonyként, de főképp kormányzásra használja. Az előrehaladást leginkább az összehúzódó zsákok segítik elő, amelyek a vízzel kevert levegőt hallatlan hevességgel, valóságos fúvókákon keresztül lökik hátra! Azon a példányon, amelyet nem konzerváltunk, elektromosan ingereltem az összehúzódó zsákok izomzatát, és egy vasgyűrűt helyeztem el a belsejükben. Nézd csak, mi lett belőle!
Egy nyolcassá görbült, vastag gyűrűt tartott elém.
— Ezek az izomrostok roppant nagy erejűek!
Másnap reggel arra ébredtem, hogy döngetik az ajtót. Louis jött értesíteni, hogy az egészséges foglyok tárgyalását hamarosan megkezdik, és nekem mint a Tanács tagjának ott kel lennem a bírák között. Amikor kiléptem a házból, akkor kelt fel a kék nap.
A bíróság egy tárgyalóteremmé alakított nagy hangárban ült össze. Elsősorban a Tanács tagjaiból állt, továbbá más tekintélyes emberekből. Köztük volt Vandal, Breffort, Paul fivérem, Massacre, öt paraszt, Beuvin, Estranges és hat munkás. Mi emelvényen foglaltunk helyet, egy asztal mögött, a többiek tőlünk jobbra meg balra. Előttünk, egy üresen hagyott részen állnak majd a vádlottak. A közönség számára fenntartott területen padokat helyeztek el.