Ismét egy letarolt zónához értünk. Egy órába telt, amíg átjutottunk rajta, de ez egyszer nagy örömünkre szilárd talajban folytatódott. Meghatódtam. Valamely ismeretlen növényzetbe félig besüppedt mészkőtömbön ál tam, és kissé tétováztam, mielőtt egy másik világ földjére hágtam volna. De a kevésbé érzelmes Louis és Michel megelőzött. Növénymintákat gyűjtöttünk. Ezek zöldes színű, kemény, szűrős és virágzat nélküli növények, nagyon merev szárú, fémszürke kérgű cserjék voltak. Az állatvilág egyik képviselőjét is alkalmunk volt közelebbről megvizsgálni. Louis fedezte fel. Afféle lapos kígyóhoz hasonlított. Három méter hosszú, vak és gerinctelen volt. „Fején” a két nagy, hegyes, csőszerű rágó Vandal szerint a csíkbogár lárvájának rágószerveire hasonlított. A földi ál atvilágban nem akadt megfelelője. Az állat mintha kiszáradt volna.
Érdeklődéssel figyeltem a testtakaróján levő roncsolt lyukat, amely körül csillogó nyál száradt. Vandal magával akarta hozni.
Közelebbről megvizsgálva azonban láttuk — és főképp éreztük —, hogy csupán a héja száradt ki; belseje a feloszlás állapotában van.
Megelégedtünk azzal, hogy lefényképeztük. Minthogy a magas növényzet egyéb, eleven és veszedelmes fajtákat is rejthetett, gyorsan visszavonultunk, és ismét elindultunk a falu felé vezető úton.
Ameddig a szem ellátott, végtelen síkság terült el; a távolban egy zöld felhő lebegett az égen.
Magány
Mielőtt a bolygót felkutattuk volna, előbb szilárdan meg kellett vetnünk a lábunkat azon a földdarabon, amely velünk jött, és valamiféle társadalmat kel ett szerveznünk. A faluban jó hírrel vártak: a kútban ismét feltört a víz. Vandal vizsgálata kimutatta, hogy bár kissé sós, iható. Az összeírás még nem ért véget. Az emberekkel könnyen ment a dolog, az állatokkal nehezebben, az anyagi készletek számbavétele viszont nagyon rosszul haladt. Ahogy a nagybátyám mondta: „Ismernek engem, de semmi nem vagyok, sem polgármester, de még csak tanácsos sem.”
Az összeírás eddigi adatai alapján megállapítottuk, hogy a falu és a környék lakóinak száma: 943 férfi, 1007 nő, 897 tizenhat éven aluli gyermek, összesen 2847 fő. Az állatállomány, főképp a szarvasmarhaféle, bőségesnek mutatkozott.
Louis ekkor kijelentette:
— Holnap reggel nagygyűlést kel tartani.
Elhívatta a falu kikiáltóját, és egy ceruzával teleírt papírlapot nyomott a markába, íme a szó szerinti szöveg. Még ma is őrzöm ezt a teljesen megsárgult, törékennyé vált papírdarabot. „Polgártársak és polgártársnők, holnap reggel, a kút körüli téren általános gyülekezés. Bournat csillagász úr megmagyarázza a katasztrófát. Louis Mauriére és társai beszámolnak felfedező útjuk eredményéről. Gyülekezés két órával a kék nap kelte után.
Határozatokat kell hoznunk a jövőre nézve. Feltétlen megjelenésükre számítunk.”
Pontosan emlékszem erre az első gyűlésre. Louis beszélt elsőnek:
— Mielőtt Bournat úr a lehetőségekhez képest megmagyarázná, hogy mi is történt valójában, néhány szót fogok szólni. Nyilván valamennyien megértették, hogy többé nem a Földön vagyunk.
Most, hogy a sebesültek felkutatása befejeződött, nehéz feladatok előtt állunk. Mindenekelőtt meg kel szervezünk az életünket.
Semmiféle emberi közösség nem élhet törvények nélkül. A Föld egy része velünk jött; ez a darab mintegy 30 kilométer hosszú és 17 kilométer széles, nagyjából rombusz alakú, és összesen csaknem 500 négyzetkilométernyi felületű. De nem szabad ábrándokban ringatni magunkat, mert egynegyede alkalmas földművelésre, a többi nem egyéb, mint feldúlt hegyek. Azt hiszem, ez a terület elegendő lesz, hogy tápláljon bennünket, jóllehet létszámunk az összeírás nyomán még jelentékenyen növekedhet. Az igazi probléma nem a föld, mert abból lesz elegendő, hogy mindenki akár ezer hektárt is kaphasson, hiszen egy egész bolygó vár ránk. Az igazi probléma a munkáskéz. Mától kezdve mindenkire szükség lesz, mindenkinek dolgoznia kell. Hal atlan szerencse, hogy szakemberek és tudósok vannak velünk. De úttörőknek kell tekintenünk magunkat, és ennek megfelelő magatartást kell tanúsítanunk. Aki árt a szomszédjának, ahelyett, hogy segítené, az bűnöző, és aszerint is kel bánni vele. Akár akarjuk, akár nem, mától kezdve ez a mi törvényünk; vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy megdöglünk! Önkéntes vállalkozók segítségével a gyűlés után megszervezünk egy irodát a különböző mesterségek összeírására.
Akik itt vannak, felvilágosítást adnak a hiányzókról. Holnapután pedig újra gyűlést tartunk, megválasztjuk a kormányalakítással megbízott képviselőket; a közügyek továbbra is a községi tanács hatáskörében maradnak. Most pedig átadom a szót Bournat úrnak.
Nagybátyám botjára támaszkodva felállt.
— Kedves barátaim, amint tudják, példátlan katasztrófa szakított el — attól tartok, örökre — a mi öreg Földünktől, hogy ebbe az ismeretlen világba repítsen bennünket. Melyik világ ez? Nem tudnám megmondani. Megállapíthattuk, hogy két napja és három holdja van. Ez ne ijesszen meg senkit. A plébános úr és a tanítójuk, akik gyakran felkerestek az obszervatóriumban, elmondhatják, hogy az ilyesmi gyakori jelenség az égen. Egy gondviselésszerű véletlen folytán — itt a plébános helyeslőn bólogatott — egy olyan bolygón kötöttünk ki, amelynek levegője számunkra megfelel, sőt, nyugodtan ál íthatom, alig különbözik a földi levegőtől. Eddigi számításaim szerint ez a bolygó alig valamivel nagyobb a Földnél. Louis Mauriére az imént kitűnően vázolta, mi a teendőnk. Amint valami újat sikerül megtudnom erről a világról, amely most a miénk, haladéktalanul közölni fogom.
A hallgatóság áItalában jól fogadta az elhangzottakat. A parasztok láthatólag egyszerűen tudomásul vették a katasztrófát.
Otthonülők és földhöz kötöttek lévén, többségüknek megmaradt az egész családja. A falusiak hitetlenebbek voltak.
— Az öreg csak mesél nekünk az ő másik világáról! Kezdjük azzal, hogy az ember csak halála után juthat el oda!
— Mégis két nap van az égen.
— A második egészen kicsi. Aztán annyi mindent láttunk már az ő tudományukkal! Ha kíváncsiak vagytok a véleményemre, megmondhatom: ebben az ügyben megint csak a kínaiak keze van, olyasmi, mint az atombomba!
A faluban a családi drámák is gyakoribbak voltak. Az egyik fiatalembert porig sújtotta a gondolat, hogy soha többé nem látja viszont menyasszonyát, aki egy rokonához utazott. Mindenáron táviratozni akart neki. Mások hozzátartozóit pedig eltemették a hegyek, vagy a házuk romjai alatt pusztultak el.
Másnap vasárnapra virradtunk. Reggel harangszó ébresztette a falut. A plébános a hívek segítségével a templom romjai alól kiásta a harangot, és most, egy tölgyfa ágára akasztva, teljes erővel zengett.
Amikor odaértünk, a plébános éppen befejezte a szabadtéri misét.
Derék ember volt, és később bebizonyította, hogy tömzsi alakja hősies lelket rejt. Odamentem hozzá:
— Gratulálok, eminenciás uram. A harangszó mindnyájunkat kel emesen emlékeztetett a Földre.
— Eminenciás úr? — kérdezte.
— Nos, igen, elvégre ön most püspök. De mit is beszélek?
Pápa.
— Istenem, erre nem is gondoltam. Ez rettenetes felelősség — tette hozzá elsápadva.
— Ugyan! Nagyon jól fog menni!
Egészen meghökkenten ál t, amikor otthagytam, és elmentem megkeresni az iskolában berendezkedett Louis-t A fiatal tanító és ugyancsak fiatal felesége segített neki.