— Nehéznek találja, hogy megfeleljen e Törvényeknek?
— Kötelességem, hogy megfeleljek nekik, uram. Az Első Törvény megfellebbezhetetlen, s valósággal megtiltja, hogy elmebeli képességeim teljességét igénybe vegyem. A Galaxissal való törődés során valószínűtlen, hogy bármiféle cselekvéssor tökéletesen kiküszöböli az ártalmakat. Lesznek emberek, talán tömegesen is, akikre szenvedés vár, ezért a robotnak a legkisebb ártalmat kell választania. De a lehetőségek tárháza olyan széles, hogy a választás időbe telik, és még utána sem biztos, hogy helyes volt.
— Ezt értem — mondta Trevize.
— A Galaxis egész története során — folytatta Daneel — próbáltam nyesegetni a küzdelem és a pusztítás leggonoszabb hajtásait, melyek újra meg újra növekedésnek indultak a Galaxisban. Talán olykor, bizonyos mértékben, sikerült is, de ha alaposabban ismeri a saját Galaxisának a történelmét, tudni fogja, hogy a sikereim nem voltak gyakoriak vagy átütőek.
— Ezt tapasztaltam — mondta Trevize fanyar mosollyal.
— Nem sokkal előtte, hogy megszűnt, Giskard kigondolt egy olyan robottörvényt, amely még az elsőt is megelőzi. Nulladik Törvénynek neveztük el, mert nem tudtunk más értelmes nevet adni neki. A Nulladik Törvény így szóclass="underline" „A robot nem árthat az emberiségnek, és nem nézheti tétlenül, ha az emberiséget veszély fenyegeti.” Ebből magától értetődően következik az Első Törvény ily módon való átalakítása: „A robot nem árthat az embernek, és nem nézheti tétlenül, ha az embert veszély fenyegeti, kivéve, ha ez összeütközésbe kerül a Nulladik Törvénnyel.” És hasonlóképpen kell módosítani a Második és a Harmadik Törvényt is.
Trevize összehúzta a szemöldökét.
— Hogy tudja eldönteni, hogy mi ártalmas és mi nem ártalmas az emberiségre mint egészre?
— Pontosan erről van szó, uram — válaszolta Daneel.
— A Nulladik Törvény elméletben választ adott a problémáinkra, de a gyakorlatban sohasem tudtunk dönteni. Az emberi lény egy konkrét tárgy. A személy sérelmét meg lehet állapítani, és lehet orvosolni. Az emberiség egy elvont fogalom. Hogyan bánjunk vele?
— Nem tudom — mondta Trevize.
— Várjon — szólt közbe Pelorat. — Ön az emberiséget át tudta változtatni egyetlen organizmussá. Gaiává.
— Ezt próbáltam tenni, uram. Lökést adtam Gaia megalapításához. Ha az emberiséget egyetlen organizmussá lehet alakítani, akkor az már egy konkrét tárgy lesz, úgy már lehet vele dolgozni. Mégsem volt olyan könnyű létrehozni egy szuperorganizmust, ahogy reméltem. Először is, mert nem lehet megcsinálni, ha maguk az emberek nem értékelik többre a szuperorganizmust a saját egyéni voltuknál, tehát nekem egy olyan elmeszerkezetet kellett találnom, amely ezt lehetővé tette. Akkor még hosszú ideig nem gondoltam a Robotika Törvényeire.
— Aha, tehát a gaialakók valóban robotok! Kezdettől fogva sejtettem.
— Akkor rosszul sejtette, uram. Emberi lények ők, de az agyukba mélyen bele van vésve a Robotika Törvényeinek megfelelője. Értékesnek kell tartaniuk az életet, mindenekfölött értékesnek… És még azután is, hogy ez megtörtént, maradt egy komoly hiányosság. Egy, csak emberi lényekből szerveződött szuperorganizmus bizonytalan képződmény. Nem áll meg a maga lábán. Kellenek hozzá állatok, növények, de még a szervetlen világ is. A legkisebb, valóban szilárd alapokon nyugvó szuperorganizmus nem lehet más, mint egy egész világ, méghozzá elég nagy és bonyolult, hogy stabil ökológiája legyen. Hosszú időbe telt, mire rájöttem, ezért csak ebben az utolsó évszázadban válhatott teljessé Gaia, s vált alkalmassá, hogy továbblépjen az úton Galaxia felé… és még ehhez is hosszú. idő kell. Talán nem olyan hosszú, mint a már megtett út, hiszen már ismerjük a szabályokat.
— De szüksége volt rám, hogy ön helyett meghozzam a döntést, így van Daneel?
— Igen, uram. A Robotika Törvényeinek értelmében sem én, sem Gaia nem dönthet, nehogy véletlenül ártsunk az emberiségnek. De azért időközben, öt évszázaddal ezelőtt, amikor úgy látszott, sehogy sem tudom kidolgozni azokat a módszereket, melyekkel úrrá lehetek a Gaia megalapítását gátló nehézségeken, a második legjobb lehetőséghez fordultam, és segítettem kifejleszteni a pszichohistória tudományát.
— Kitalálhattam volna — mormolta Trevize. — Tudja, Daneel, kezdem elhinni, hogy tényleg húszezer éves.
— Köszönöm, uram.
— Várjunk csak — vágott közbe Pelorat. — Azt hiszem, észrevettem valamit. Ön is része Gaiának, Daneel? Ezért tud az Aurórán lévő kutyákról? Blissen keresztül?
— Bizonyos értelemben helyesen látja, uram. Összeköttetésben állok Gaiával, bár nem vagyok a része — válaszolta Daneel.
Trevize felvonta a szemöldökét.
— A válasza a Comporellont juttatja az eszembe, azt a világot, amelyet közvetlenül Gaia elhagyása után látogattunk meg. Ragaszkodik hozzá, hogy nem tartozik az Alapítvány Szövetséghez, de összeköttetésben áll vele.
Daneel lassan bólintott.
— Azt hiszem, uram, az analógia megfelelő. Én, Gaia szövetségeseként, tudhatok mindarról, amiről Gaia tud, például Blissen, a női személyen keresztül. Gaia azonban nem tudhat mindenről, amiről én tudok, így én fenntarthatom magam számára a cselekvés szabadságát. Ez a cselekvési szabadság mindaddig szükséges, amíg Galaxia nincs jól megalapozva.
Trevize merőn nézett egy ideig a robotra, aztán azt kérdezte:
— És a Bliss által szerzett tudását arra használta fel, hogy oly módon avatkozzék bele az utunk során történt eseményekbe, hogy azokat a saját céljainak a legmegfelelőbben alakítsa?
Daneel furcsán emberi sóhajt hallatott.
— Sokat nem tehettem, uram. A Robotika Törvényei fogva tartanak. Mindenesetre igyekeztem könnyíteni a Bliss elméjére nehezedő terhet, vagyis a felelősségből valamennyit magamra vállaltam, hogy el tudjon bánni az Auróra farkasaival, s nagyobb erővel tudjon lesújtani a solariabeli Térutazóra, ugyanakkor maga kevésbé károsodjék. Blissen keresztül hatottam a comporelloni asszonyra és az új földire, hogy nagyobb jóindulattal viseltessenek ön iránt, s ezáltal folytathassa az útját.
Trevize kissé szomorkásan mosolyodott el.
— Tudhattam volna, hogy nem rajtam múlt.
Daneel nem fogadta el az önbecsmérlő állítást:
— Ellenkezőleg, uram — mondta. — Nagyrészt önön múlt a dolog. Mindkét asszony kezdettől fogva jóindulattal kezelte önt. Én csak megerősítettem bennük a már meglévő késztetést — minden olyan eszközzel, amely a Robotika szigorú Törvényei értelmében biztonságosnak volt ítélhető. Mert. e szigorú szabályok miatt — és egyéb okokból kifolyólag is — csak a legnagyobb nehézségek árán és csak közvetett módon tudtam önt idehozni. Többször fenyegetett a halálos veszedelem, hogy elveszítem önt.
— De most itt vagyok — mondta Trevize. — Mit akar hát tőlem? Hogy erősítsem meg a Galaxia javára hozott döntésemet?
Daneel arca, mely mindmostanáig semmiféle érzelmet nem árult el, most mintha csüggedten fordult volna feléje.