— De hát akkor kicsoda? — hebegte Pelorat. Trevize szeme megpihent a Bliss után loholó vékonyka alakon, s azt mondta:
— A robot kezdettől fogva Fallomot akarta, Janov.
103.
Bliss mosolyogva, láthatóan nagy örömmel tért vissza.
— Nem jutottunk túl a birtok határán —, újságolta —, de az egész nagyon emlékeztet engem a Solariára. Fallom persze meg van győződve róla, hogy ez a Solaria. Megkérdeztem tőle, nem gondolja-e, hogy Daneel külsőre egészen más, mint Jemby volt — végtére is Jemby fémből készült —, de ő azt mondta: „Nem, tulajdonképpen nem.” Nem tudom, mit értett azon, hogy „tulajdonképpen nem”.
Elnézett kicsit messzebbre, ahol Fallom most az oboáján játszott a komoly arccal figyelő s időnként bólintó Daneelnek. A dallam halkan, tisztán és édesen szállt feléjük.
— Tudták, hogy magához vette a hangszert, amikor elhagytuk a hajót? — fecsegett tovább Bliss. — Attól tartok, egyhamar nem fogjuk tudni elszakítani Daneeltől.
A megjegyzést súlyos csend követte, és Bliss hirtelen támadt ijedséggel nézett a két férfira.
— Mi a baj?
Trevize alig észrevehetően intett Pelorat felé. Ő ehhez jobban ért — ezt látszott mondani a mozdulata. Pelorat megköszörülte a torkát, majd azt mondta:
— Nos hát, Bliss, Fallom valószínűleg Daneel mellett fog maradni.
— Igazán? — Bliss összehúzott szemöldökkel már mozdult is, mintha oda akarna menni Daneelhez, de Pelorat elkapta a karját.
— Bliss drágám, nem szabad. Ő erősebb, mint Gaia, és Fallomnak vele kell maradnia, ha azt akarjuk, hogy Galaxia megszülessék. Hadd magyarázzam meg… és kérem. Golan, javítson ki, ha valamit eltévesztenék.
Bliss olyan arccal hallgatta végig a beszámolót, ami csaknem lesújtottnak volt mondható.
Trevize megpróbálta higgadtan elmagyarázni:
— Tudja, hogy van, Bliss. A gyerek Térutazó, és Daneelt a Térutazók tervezték és szerelték össze. A gyereket egy robot nevelte föl, és nem is ismert mást egy ilyen üres — birtokon, mint ez itt. Transzduktív energiája van, amire Daneelnek nagy szüksége lesz, és három- vagy négyszáz évig fog élni, mert valószínűleg ennyi idő kell majd Galaxia felépítéséhez.
Bliss égő arccal, könnyes szemmel válaszolta:
— Gondolom, a robot intézte úgy, hogy útba ejtsük a Solariát, s elhozzuk neki a gyereket.
— Lehet, hogy csak megragadta a kínálkozó lehetőséget — vont vállat Trevize. — Nem hiszem, hogy van még annyi ereje, hogy hipertéri távolságokon át is engedelmes bábukként rángathatott volna bennünket.
— Nem. Ez szándékos volt. Úgy intézte, hogy én erős vonzalmat érezzék a gyerek iránt, s inkább elhozzam magammal, mintsem hagyjam, hogy megöljék; hogy megvédjem még maga ellen is, amikor semmi más érzelmet nem tanúsított, mint neheztelést és bosszúságot, amiért ő velünk van.
— Ez éppúgy következhetett a maga gaiai etikájából, amit, gondolom. Daneel meg is erősíthetett kicsit. Ugyan, Bliss, nem tud meggyőzni! Tegyük fel, hogy mégis magával viszi innen Fallomot. De mondja meg, hová vinné, ahol olyan boldog lehet, mint amilyen boldog itt? Vissza a Solariára, hogy könyörtelenül legyilkolják? Vagy valamelyik zsúfolt világra, ahol betegség és pusztulás várna rá? Vagy Gaiára, ahol megszakadna a szíve Jemby után? Vagy vigyük egy végtelen utazásra, keresztül-kasul a Galaxison, ahol minden egyes újabb világról azt hinné, hogy az lesz a Solaria? És hol talál valakit, akinek a segítségével Daneel valóban fel tudná építeni Galaxiát?
Bliss szomorúan hallgatott.
Pelorat kinyújtotta feléje a kezét, és kicsit félénken megszólalt:
— Bliss, én fölajánlottam az agyamat, hogy Daneel azt olvassza össze a magáéval. Nem fogadta el, azt mondta, én már túl öreg vagyok. Bárcsak elfogadta volna, ha ezáltal megtarthatnád Fallomot.
Bliss megfogta és megcsókolta Pelorat kezét.
— Köszönöm, Pel, bár túl magas ár lett volna, még Fallomért is. — Mély lélegzetet vett, és megpróbált mosolyogni. — Talán ha visszatérünk Gaiára. találnak helyet a bolygóorganizmusban az én gyermekem számára is, és Fallom nevét belefoglalom az ő neve szótagjaiba.
És ekkor Daneel, mintha tudta volna, hogy a dolog elintéződött, elindult feléjük, az oldalán szökdécselő Fallommal.
A gyerek futni kezdett, s elsőnek ő ért oda hozzájuk.
— Köszönöm, Bliss, hogy hazahoztál Jembyhez, és hogy vigyáztál rám, amíg a hajón voltunk! — mondta lelkendezve. — Sohasem foglak elfelejteni! — Azzal Bliss karjába vetette magát, s úgy álltak ott, szorosan összekapaszkodva.
— Remélem, mindig boldog leszel — suttogta Bliss.
— Én is emlékezni-fogok rád, Fallom drágám. — És kényszerítette magát, hogy elengedje a gyereket. Fallom ekkor Pelorathoz fordult.
— Neked is köszönöm, Pel, hogy olvashattam a könyvfilmjeidet. — Ezután a keskeny, lányos kis kéz némi habozás után s egyetlen kísérő szó nélkül kinyúlt Trevize felé. Trevize éppen csak megfogta, de rögtön el is engedte.
— Sok szerencsét, Fallom — mormolta.
— Köszönöm, uraim és hölgyem, mindazt, amit tettek, ki-ki a maga módján — szólalt meg Daneel. — Most. szabadon elmehetnek, hiszen a küldetésük véget ért. Ami az én munkámat illeti, az is véget ér nemsokára és most már sikeresen.
De Bliss megszólalt:
— Várjon, még nem végeztünk egészen. Még nem tudjuk, vajon Trevize továbbra is Galaxiát tekinti-e az emberiség jövőjének a szigetemberek óriási halmazával szemben.
— Ezt ő már jó ideje egyértelművé tette, asszonyom — felelte Daneel. — Már döntött Galaxia javára.
Bliss ajka megfeszült.
— Szívesebben hallanám tőle magától. Mi legyen hát, Trevize?
— Maga melyiket akarja, Bliss? — kérdezte Trevize csendesen. — Ha Galaxia ellen döntök, visszakaphatja Fallomot.
— Én Gaia vagyok — válaszolta Bliss. — Tudnom kell, hogyan határozott és milyen meggondolásokból. Az igazság kedvéért kell tudnom, semmi másért.
— Mondja meg neki, uram — szólt Daneel. — Gaia tudja, hogy az elméje érintetlen. Trevize pedig azt mondta:
— Galaxia mellett döntöttem. E téren nincs több kétség bennem.
104.
Bliss sokáig nem mozdult, akár ötvenig is el lehetett volna számolni addig, mintha megvárná, míg az információ eljut Gaia minden részéhez, s csak ezután tette föl a kérdést:
— Miért?
— Figyeljen ide — felelte Trevize. — Kezdettől fogva tudtam, hogy az emberiség számára két jövő lehetséges: Galaxia vagy a Seldon-tervben szereplő Második Birodalom. És úgy láttam, hogy ez a két lehetséges jövő kölcsönösen kizárja egymást. Hogy Galaxia nem valósulhat meg, hacsak a Seldon-tervben nincs valami alapvető hiba.
Sajnos a Seldon-tervről semmit sem tudtam, kivéve azt a két axiómát, amelyre alapult: egyrészt, hogy elég nagy számú emberi lényt kell magába foglalnia ahhoz, hogy az emberiséghez mint véletlenszerűen egymásra ható egyének csoportjához statisztikai módszerekkel lehessen közelíteni, másrészt pedig, hogy az emberiség mindaddig nem tudhat a pszichohistóriai következtetések eredményeiről, míg ezek az eredmények meg nem születtek.
Miután már. döntöttem Galaxia javára, éreztem, hogy tudat alatt észlelnem kellett a Seldon-terv hibáit, s azok csakis az alaptételekben lehetnek, hiszen a Tervből csak azokat ismertem. De sehogy sem tudtam a tévedést felfedezni bennük. Akkor vettem a fejembe, hogy megkeresem a Földet, éreztem ugyanis, hogy a Föld ok nélkül nem rejtőzhetett el ennyire. Ezt az okot akartam kideríteni.