Ügynökeim — Merrilee Helfetz a Writers House-nál, Jon Levin és Erin Culley La Chapelle a CAA-nál — mérhetetlenül fontos szerepet játszottak mindvégig, hiszen őket nyugodtan ostromolhattam az ötleteimmel, ráadásul a bölcsesség kiapadhatatlan kútfőiként is szolgáltak.
Az a rengeteg ember, akik arra vártak, hogy befejezzem a könyvet és végre teljesítsem különféle ígéreteimet, mindvégig szörnyen türelmesek voltak hozzám. Szeretnék köszönetet mondani jólelkű segítőimnek a Warner Brothers Pictures-nél (különösen Kevin McCormicknak és Lorenzo di Bonaventurának), a Village Roadshow-nál, a Sunbow-nál és a Miramaxnál; és köszönet Shelly Bondnak, aki rengeteg mindent hajlandó volt eltűrni.
Két ember, akik nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre: Jennifer Hershey a Harper Collinsnál az Egyesült Államokban, illetve Doug Young a Hodder Headline-nál az Egyesült Királyságban. Nagy szerencsémre jó szerkesztőim vannak, náluk jobbakkal még sohasem találkoztam. Arról nem is beszélve, hogy türelmesen vártak és egy szót sem szóltak, sőt sztoikus nyugalommal viselték, amikor a határidők úgy suhantak el mellettünk, mint száraz levelek a szélben.
Bill Massey a végén, a Headline-nál bukkant fel a színen, és szerkesztői sasszemével alaposan áttanulmányozta a könyvet.
Végül pedig szeretnék köszönetet mondani a családomnak, Marynek, Mike-nak, Hollynak és Maddynek, akik mindenki másnál türelmesebbek voltak, akik szerettek és akik elviselték, hogy a regény megírása közben hosszú időre eltűntem, hogy írjak és megtaláljam Amerikát — ami, mint az később kiderült, egész végig ott volt Amerikában.
Neil Gaiman
Kinsale közelében
(Cork megye, Írország)
2001. január 15.