— Mindent elmondtam, amit vele kapcsolatban elmondhattam.
— Lehet, hogy ezt akarja velem elhitetni. Még az is lehet, hogy önmagát is ebben a hitben ringatja. Most mindenesetre válaszoljon a kérdéseimre. Ismer egy Janov Pelorat nevű úriembert?
Compor homlokán egy pillanatra ráncok jelentek meg, majd ugyanolyan hirtelen el is simultak.
— Ha látnám, lehet, hogy megismerném — mondta óvatosan —, de a név nem mond számomra semmit.
— Tudós.
Compor egy enyhén megvető, de néma „Ó!”-t bocsátott ki összecsücsörített ajkán, mintha meglepné a polgármesternő feltételezése, miszerint ő ismerhet holmi tudósokat.
— Pelorat érdekes figura — folytatta Branno —, akit sajátos érdekek fűznek ahhoz, hogy a Trantorra látogasson. Trevize tanácsos fogja elkísérni. Maga, aki jó barátja volt Trevize-nak, és talán ismeri a gondolkodásmódját, elárulhatá nekem: vajon Trevize valóban elmegy-e a Trantorra?
— Ha maga elintézi, hogy Trevize hajóra szálljon — felelte Compor —, és az a hajó a Trantorra tart, mit tehet egyebet, mint hogy odamegy? Gondolom, nem azt akarja sugallni, hogy netalán föllázad, és átveszi a hajó parancsnokságát?
— Nem értett meg engem. Ő és Pelorat egyedül utaznak az űrhajón, és Trevize lesz a hajó kapitánya.
— Azt kérdezi tőlem, vajon Trevize hajlandó lesz-e önként a Trantorra menni?
— Igen, ezt kérdezem.
— Polgármester asszony, honnan tudhatnám, mik a szándékai?
— Compor tanácsos, maga nagyon közelről ismerte Trevize-t. Tudta, hogy hisz a Második Alapítvány létezésében. Soha nem beszélt magának róla, hogy elképzelése szerint hol van, hol bukkanhatnánk a nyomára?
— Soha, polgármester asszony.
— Gondolja, hogy meg fogja találni? Compor kuncogott.
— Én azt gondolom, hogy bármi volt is, és bármilyen fontos lehetett is a Második Alapítvány, még Arkady Darell idejében elpusztították. Én ebben történetben hiszek.
— Ne mondja! Akkor miért árulta el a barátját? Hal ő valami nem létező dolog után kutat, miféle kárt okozhat fura nézetei terjesztésével?
— Nemcsak az igazság okozhat kárt — válaszoltál Compor. — Lehet, hogy ő fura nézeteket vallott, dél általuk nyugtalanságot kelthetett volna a Terminus népében, és azzal, hogy a galaktikus történelem nagy drámájában kétségeket és félelmeket ébreszt az Alapítvány szerepét illetően, meggyöngítette volna a Szövetségben betöltött vezető szerepét, valamint a Második Galaktikus Birodalom létrehozására irányuló tőrekvéseit. Nyilván maga is így gondolta, különben nem fogatta volna el a Tanácsteremben, és a törvényszéki tárgyalás mellőzésével nem kényszerítené száműzetésbe. És miért tette, ha szabad megkérdeznem, polgármester asszony?
— Egyezzünk meg abban, hogy voltam olyan óvatos, hogy úgy ítéljem meg, lehet némi igazság a nézeteiben, s ennek következtében valóságos és közvetlen veszélyt láttam a véleménye hangoztatásában.
Compor hallgatott.
— Egyetértek magával — folytatta Branno —, de a helyzetemmel járó felelősség kényszerít rá, hogy minden lehetőséget számba vegyek. Hadd kérdezzem meg tehát újra, sejti-e, hogy Trevize szerint hol rejtőzik a Második Alapítvány, vagyis merre szándékozik menni.
— Sejtelmem sincs róla.
— Még csak nem is célzott rá soha?
— Nem, magától értetődően nem.
— Soha? Ne hamarkodja el a választ. Gondolkozzék! Soha?
— Soha — állította Compor határozottan.
— Egy célzás erejéig sem? Akár csak tréfából? Vagy szórakozott megjegyzés formájában? Nem emlékszik egy-egy teóriájára, mely csak most, utólag tűnik jelentőségteljesnek?
— Nem emlékszem ilyesmire. Én mondom magának, polgármester asszony, a lehető legzavarosabb elképzelései voltak a Második Alapítványról. Ezt maga is tudja, és ha ezeket komolyan veszi, csak az idejét és az energiáját vesztegeti.
— Az az érzésem, hogy maga hirtelen, ki tudja, miért, újra köpönyeget fordított, és most védelmezi a barátját, akit éppen maga juttatott a kezemre.
— Nem — mondta Compor. — Azért árultam el magának, mert úgy éreztem, ezzel jogos és hazafias cselekedetet hajtok végre. Nincs okom rá, hogy megbánjam vagy megváltoztassam a véleményemet.
— Tehát sejtelme sincs róla, hová megy, ha megkapta a hajóját?
— Ahogy már mondtam…
— Pedig én nagyon szeretném tudni, tanácsos — mondta a polgármesternő leplezetlenül sóvárgó arccal.
— Akkor nem marad más választása, mint hogy elhelyezzen egy hipernyomkövetőt a hajón.
— Már gondoltam rá, tanácsos. De rendkívül gyanakvó ember, s attól tartok, megtalálná, akármilyen ügyesen helyeznénk is el. Természetesen elintézhetnénk, hogy a hajó megbénítása nélkül ne tudja eltávolítani, és így kénytelen legyen beletörődni a jelenlétébe…
— Kitűnő megoldás lenne.
— Csakhogy — folytatta Branno — ezzel gátolnánk szabad mozgásában. Esetleg nem menne oda, ahová önként, szabad elhatározásából ment volna. Én pedig semmi hasznát sem venném az így megszerzett információknak.
— Ebben az esetben nem fogja megtudni, hová megy.
— Megtudhatom, de csak akkor, ha nagyon primitív, módszerhez folyamodom. Az az ember, aki rendkívül l agyafúrtnak tartja az ellenfelét, és ennek megfelelően védekezik ellene, rendszerint megfeledkezik róla, hogy léteznek kezdetleges módszerek is. — Arra gondolok, hogy követni kellene Trevize-t.
— Követni?
— Pontosan erről van szó. Egy másik pilóta egy másik űrhajóban. Ugye, mennyire meglepődött? Épp ennyire meglepődne ő is. Eszébe sem fog jutni, hogy bármiféle, a nyomában haladó tömeg után kutasson az űrben, és egyébként is gondunk lesz rá, hogy az űrhajója ne legyen fölszerelve a legkorszerűbb tömegészlelő műszerekkel.
— Polgármester asszony, a legmélyebb tisztelettel bár, de fel kell hívnom a figyelmét, hogy önnek nincsenek tapasztalatai az űrutazásról. Még sohasem fordult elő, hogy egy hajó egy másikat követett volna, mert nem tudná végrehajtani. Az első hipertéri ugrásnál szem elől tévesztené Trevize-t. Még ha nem tudná is, hogy követik, a legelső ugrás a szabadulását jelentené. Elvesztik a nyomát, ha a hajóját nem szerelik föl hipernyomkö vetővel.
— Beismerem, hogy tapasztalatlan vagyok. Ellentétben magával és Trevize-zal, én nem részesültem hajózási kiképzésben. A tanácsadóimtól azonban tudom, és ők átestek a megfelelő kiképzésen, hogy az ugrásra készülő hajó irányából, sebességéből és gyorsulásából igenis lehet következtetni magára az ugrásra… úgy nagy általánosságban. Egy jó számítógép és kiváló ítélőképesség birtokában a kísérő űrhajós kielégítő pontossággal ismételheti meg az ugrást, s így odaát sem veszti szem elől a másikat — különösen akkor, ha neki viszont van korszerű tömegészlelő műszere.
— Ilyesmi megtörténhet egyszer — mutatott rá Compor erőteljesen — vagy legföljebb kétszer, ha a kísérőnek szerencséje van, de többször nem. Ezt nem veheti be a számításába.
— Talán mégis. Compor tanácsos, maga annak idején végzett már ilyen hipernyomkövetést. Látja, sok mindent tudok magáról. Kiváló pilóta, és meglepő dolgokat művelt, amikor egy ugráson keresztül kellett nyomon követnie a vetélytársát.
Compor szeme összeszűkült.
— Akkor még főiskolás voltam. Ma már öregebb vagyok.
— Nem is olyan öreg. Még harmincöt éves sincs. Következésképpen maga fogja követni Trevize-t, tanácsos. Mindenütt a nyomában lesz, és folyamatosan küldi nekem a jelentéseit. Mihelyt Trevize elindul, hamarosan maga is követi, neki pedig már csak órái vannak a Terminuson. Ha visszautasítja a megbízást, tanácsos, börtönbe záratom árulásért. Ha hajóra száll, de valamiképpen elveszíti Trevize nyomát, akár vissza se térjen többé. Ha megpróbálja, szétlőjük az űrben.