Trevize kinyújtotta a másik kezét is, és félig vezette, félig maga után húzta a másikat. Miközben leült a számítógép elé, azt kérdezte:
— Látta már egyáltalán a Galaxist, Janov? Megnézte már valaha is?
— Úgy érti, láttam-e az égboltot? — kérdezte vissza Pelorat.
— Persze. Mi mást?
— Láttam. Mint mindenki. Minden ember láthatja, ha fölnéz.
— Bámult már föl sötét, tiszta éjszakán, amikor a Gyémántok szinte súrolják a látóhatárt?
„Gyémántok”-nak nevezték azt a néhány csillagot, amely elegendő fényerővel rendelkezett, és elég közel is volt ahhoz, hogy szerény ragyogásával felhívja magára a figyelmet a Terminus éjszakai égboltján. A kicsiny csillagcsoport legföljebb húszfokos ívet zárt be, és az éjszaka túlnyomó részében a látóhatár alatt maradt. Rajta kívül szabad szemmel mindössze néhány, halványan pislákoló csillagot lehetett megfigyelni a Terminus egén. És a Galaxis tejszerű ködét — ez a látvány tárult az ember szeme elé, ha egy olyan világon élt, mint a Terminus, amely a Galaxis legkülső spiráljának legeslegszélén volt található.
— Gondolom, igen, de minek is bámultam volna? Meglehetősen mindennapos látvány.
— Persze hogy mindennapos — mondta Trevize. — Azért nem nézi senki. Miért is néznénk, ha akármikor láthatjuk? De most nem fogja nézni, és nem is a Terminusról, ahol a köd és a felhők mindig elhomályosítják a látványt. Olyannak látja majd, ahogy a Terminusról soha, akármennyit bámészkodna is, akármilyen tiszta és sötét éjszakán. Milyen boldog volnék, ha én járnék először az űrben, mint most maga, és először láthatnám a Galaxist a maga meztelen szépségében.
Egy széket gurított Pelorat felé.
— Üljön le, Janov. Eltart egy kis ideig. Még csak ismerkedem a számítógéppel. Annyit már sejtek, amiből biztosra veszem, hogy a kép holografikus lesz, tehát nincs szükségünk semmiféle vetítővászonra. A látvány közvetlenül az agyamban keletkezik majd, de azt hiszem, ki tudom vetíteni, hogy maga is láthassa. Eloltaná a villanyt? Ó, milyen butaságokat beszélek! Ezt nyugodtan rábízhatom a számítógépre. Maradjon csak nyugodtan a helyén.
Trevize kapcsolatba lépett a számítógéppel, amely puhán, melegen fogta a kezét.
A fény elhomályosult, majd teljesen kialudt, s Pelorat megborzongott a sötétben.
— Ne idegeskedjen, Janov — szólalt meg Trevize. — Lehet, hogy még kissé ügyetlenül bánok a számítógéppel, de azért legyen hozzám türelmes. Látja? A sarlóra gondolok.
Ott függött előttük a sötétben. Eleinte homályosan és meg-megremegve, de aztán mind tündöklőbben és élesebb kontúrokkal.
— Ez volna a Terminus? — kérdezte Pelorat áhítatos hangon. — Már ilyen messze kerültünk tőle?
— Igen, a hajó gyorsan távolodik.
Az űrhajó már behatolt a Terminus éjszakai árnyékába, a bolygó innen olyannak tetszett, mint valami széles pengéjű, csillogó sarló. Trevize alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy a hajót nagy ívben küldje át a bolygó nappali oldalára, s végre teljes szépségében láthassák — de erőt vett magán.
Igaz, hogy Peloratnak újdonság volna, a látvány mégis oly szokványos. Túl sok fénykép, térkép, glóbusz volt már forgalomban. Minden gyerek tudta, milyen látványt nyújt a magasból a Terminus. A vizekben gazdag, ásványi kincsekben szegény bolygón fejlett a mezőgazdaság, kezdetleges a nehézipar, de Galaxis-szerte élen járnak a fejlett technológia és a miniatürizáció terén.
Ha utasíthatná a számítógépet, hogy mikrohullámokat alakítson át vizuális képpé, láthatnák a Terminusnak mind a tízezer lakott szigetét, köztük a legnagyobbat, a csaknem kontinens méretűt, rajta Terminus Cityvel, és…
Fordulj!
Röpke gondolat volt az egész, amolyan akaratpróba, s a kép máris elfordult. A fénylő sarló a látómező szélére csúszott, majd kisiklott a képből. A szem a csillagtalan űr sötétjébe bámult.
Pelorat megköszörülte a torkát.
— Szeretném, ha visszahozná a Terminust, fiam. Úgy érzem, mintha megvakultam volna. — Hangjában feszültség vibrált.
— Nem vakult meg. Figyeljen!
Halvány, áttetsző ködpára jelent meg a látómezőn, fokozatosan szétterjedt, mind fényesebbé vált, míg végül a szobát is betöltötte a ragyogás.
Zsugorodj!
Újabb akaratpróba, s lám, a Galaxis összehúzódott, mintha egy teleszkóp kisebbítő lencséjén át néznék. Most olyan volt, mint valami változó fényű építmény.
Fényerőt!
A ragyogás erősödött, miközben a méret nem változott, és mivel a Terminus otthonául szolgáló csillagrendszer a Galaktika síkja fölött helyezkedett el, most nem egészen oldalnézetből láthatták a Galaxist. Szemük előtt erős rövidülésben jelent meg a kettős spirál, s a Terminus felé eső fényes peremet elhajló, sötét hasadékok sávozták. A hamvas párába burkolózott mag — mely ebből az irdatlan távolságból egész kicsivé zsugorodott — szinte jelentéktelennek tűnt fel.
— Igaza volt — suttogta áhítattal Pelorat. — Még sohasem láttam ehhez hasonlót. El sem tudtam volna képzelni ezeket az apró részleteket.
— Hogyan is képzelhette volna el? A külső részeket nem is láthatta, hiszen eltakarja a Terminus légköre. Bolygónk felszínéről aligha láthatta a magot.
— Milyen kár, hogy majdnem hátulról látjuk.
— Ezen segíthetünk. A számítógép tetszőleges irányból adhat képet róla. Csak kívánnom kell, és nem is feltétlenül fennhangon.
Változtass a koordinátákon!
Ezt az akaratpróbát igazán nem lehetett egyértelmű utasításként értelmezni, de gondolatai erejével úgy irányította és szorította engedelmességre a számítógépet, hogy a Galaxis képe lassan-lassan mégis megváltozott.
A Galaxis fokozatosan elfordult, míg végül fölvette a galaktikus síkhoz mért merőleges helyzetet. Ekkor gigantikus, fénylő örvényként terült szét: itt-ott sötét görbületek és fénycsomók tarkázták, a közepét pedig betöltötte a csaknem egybefüggő ragyogás.
— Hogyan láthatja a Galaxist a számítógép az űrnek egy olyan pontjáról, amely több mint ötvenezer parszeknyi távolságra van tőlünk? — kérdezte Pelorat, majd fojtott, suttogó hangon hozzátette: — Ne haragudjon a kérdéseim miatt. Szörnyen tájékozatlan vagyok ezen a téren.
— Sokkal többet én sem tudok erről a számítógépről, mint maga — felelte Trevize. — De még egy ennél egyszerűbb típus is meg tudja változtatni a koordinátákat, vagyis az adott űrbéli helyzetéből kiindulva tetszőleges nézőpontból képes megmutatni a Galaxist. Természetesen csak a már meglévő információk alapján tud dolgozni, tehát oldalképek esetében különböző réseket és foltokat látunk. De ez esetben…
— Nos?
— Most kitűnő képet ad. Feltételezem, hogy beletáplálták a Galaxis hiánytalan térképét, s így minden különösebb nehézség nélkül mutathatja meg bármilyen szögből.
— Hogy érti ezt a teljes hiánytalan térképet?
— A memóriabankjában feltétlenül szerepelnie kell valamennyi csillag koordinátáinak.
— Valamennyi csillag? — ámult el Pelorat.
— Hát talán nem mind a háromszázmilliárdénak. Mindenesetre biztosra vehetjük a lakott bolygók csillagait és talán a K osztályba sorolt meg az ezeknél fényesebb csillagokat. Ez legalább hetvenötmilliárdot jelent.