Выбрать главу

A fogantyú meghúzásakor a szoba elsöíétedett, de a sötétség szinte azonnal átadta a helyét valami gyöngyházfényű derengésnek. A két hosszabbik fal előbb halvány krémszínűvé, majd egyre világosabbá és fényesebbé vált, míg végül megjelentek rajta a tisztán nyomott egyenletek — de oly kicsiny jelekkel, hogy alig-alig lehetett elolvasni.

— Ha nincs ellenére — mondta az első szóló olyan nyomatékkal, amiből kiderült: ellenvetésnek itt nincs helye —, csökkentjük a nagyítást, hogy egyidejűleg minél több részletet láthassunk.

Az apró jelek finom hajszálakká sűrűsödtek, szürke vonalak kígyóztak a gyöngyházfényű háttér előtt.

Az első szóló megnyomta a szék karfájába épített kicsiny konzol billentyűit.

— Visszatérünk a kiindulóponthoz, Hari Seldon korához, majd egy kicsit előrevisszük az eseményeket. Úgy állítjuk be, hogy egyszerre csak egy évtizednyi fejlődést lássunk. Ily módon gyönyörűen érzékelhetjük a történelem menetét, mert figyelmünket nem terelik el a részletek. Kíváncsi volnék, próbálkozott-e már valaha ezzel a módszerrel.

— Kifejezetten ezzel még soha, első szóló.

— Meg kellene próbálnia! Csodálatos élmény. Figyelje meg a kezdetben fekete nyomok szétszóródását. Az első néhány évtizedben az alternatíváknak nem sok esélye mutatkozott. A szétágazási pontok azonban az idővel exponenciálisan növekedtek. Hamarosan minden kicsúszna az ellenőrzésünk alól, ha nem vennénk figyelembe, hogy minden egyes sajátos elágazásnál megszűnik a többi ág jövőbeni, szélesebb irányú elrendeződése. A jövőt illetően természetesen a lehető legkörültekintőbb módon kell számolnunk azzal, hogy mely ágak szűnnek meg.

— Tudom, első szóló — Gendibal minden erőfeszítése ellenére sem tudta feloldani válaszának fanyar tónusát.

Az első szóló elsiklott fölötte.

— Figyelje meg a vörös jelek kígyózó vonalait. Rendszerré alakulnak. Minden látszat arra vall, hogy rendszertelenül kellene kialakulniuk, minthogy valamennyi szóló Seldon eredeti tervének továbbfinomításával érheti csak el kiváltságos helyzetét. Úgy tűnhetik fel, hogy végeredményben nincs mód megjósolni, mely részen adódik alkalom a finomításra, vagy hogy melyik szóló hol kíván és tud beavatkozni a Tervbe — és mégis, régóta gyanítom, hogy a seldoni fekete és a szólói vörös vegyülése szigorú szabályszerűség alapján megy végbe, mely szabályszerűség elsősorban az időtől függ, és csak nagyon másodlagosan minden egyébtől.

Gendibal feszülten figyelte az évek múlásával szinte delejes erővel egymásba fonódó fekete és vörös hajszálvonalakat. A mintának önmagában természetesen semmi értelme sem volt. Csak a jelek számítottak, amelyekből a teljes minta összeállt. Itt-ott világoskék folyócska jelent meg: felduzzadt, elágazott, kivált a háttérből, majd visszahúzódott önmagába, s végül ismét belesimult a fekete vagy vörös vonalba.

— Az eltérési kék — jegyezte meg undorral az első szóló; az érzés betöltötte a teret, s hullámokat vert Gendibal agyában is. — Újra és újra fel fog bukkanni, míg végül elérkezünk az Eltérés Évszázadához.

Úgy is lett. Szinte percnyi pontossággal nyomon követhették, hogyan áradt szét a Galaxisban az Öszvér romboló lénye, ahogy az Ösradiánst betöltötték a kék folyócskák megvastagodott ágai; döbbenten figyelték, mint válik kékké maga a szoba is a kékségtől, mely a falakat egyre erőszakosabban beszennyezte.

Miután a kék tombolás elérte a tetőfokát, lassan halványodott, vékonyodott, s az ezt követő évszázadnyi csillapulás elmúltával a kék folyócskák végképp elszivárogtak. Amikor végre ismét feketén-vörösen állt előttük a Terv, tudták, hogy Preem Palver keze volt a dologban.

Tovább, tovább…

— Elérkeztünk a jelenhez — mondta vigasztaló hangon az első szóló.

Tovább, tovább…

Az itt-ott vörös színezetű, tömör feketeség végül valóságos csomóvá állt össze.

— Íme, a Második Birodalom megalapítása — mondta az első szóló.

Kikapcsolta az Ősradiánst, és a szoba ismét megszokott fényében fürdött.

— Komoly, érzelmi gyakorlat volt — mondta Gendibal.

— Úgy van — mosolyodott el az első szóló —, és ön elég óvatos ahhoz, hogy ne nevezze meg a szóban forgó érzelmet, mindaddig, amíg úgy érzi, hogy esetleg tévesen azonosítja. Nem baj. Most pedig hadd fejtsem ki a saját álláspontomat.

Észre kell vennie a Preem Palver kora utáni időszakban az eltérési kék csaknem teljes hiányát — egész pontosan az utolsó százhúsz esztendőről van szó. Észre kell vennie, hogy az elkövetkező öt évszázad során az ötödik fokozat feletti Eltérésnek nincs belátható valószínűsége. Azt is látnia kell, hogy a pszichohistória finomítását a Második Birodalom megalapításán túlra is kiterjesztjük. Mint ön is tudja, Hari Seldon — felsőbbrendű szellemisége ellenére — sem volt és nem is lehetett mindentudó. Felülmúltuk őt. Többet tudunk a pszichohistóriáról, mint amennyit ő tudhatott róla.

Seldon számításai a Második Birodalomban teljesednek ki, de mi nem állunk meg ezen a ponton. Úgy is fogalmazhatnék, s ezzel senkit sem akarok megbotránkoztatni, hogy a Második Birodalom megalapításán túlmutató, új Hiperterv nagyrészt az én tevékenységemnek köszönhető, s éppen ezáltal jutottam jelenlegi pozíciómba.

Mindezt azért mondom el, hogy fölösleges szavaitól megkímélhessen engem. A hallottak tudatában hogyan juthat arra a következtetésre, hogy a Seldon-terv értelmetlen dolog? Egyetlen törést sem láttunk benne, önmagában az a tény, hogy túlélte az Eltérés Évszázadát, megadva minden tiszteletet Palver géniuszának, a legjobb bizonyíték rá, hogy nincs benne törés. Miben látja hát a gyengeségét, fiatalember, hogy értelmetlennek bélyegezi a Tervet? Gendibal mereven állt.

— Igaza, van, első szóló. A Seldon-tervben nincs törés.

— Visszavonja tehát az állítását?

— Nem, első szóló. A törést éppen a folyamatossága jelenti. Tökéletessége egyenesen végzetes!

19.

Az első szóló higgadtan nézte Gendibalt. Megtanulta, hogy ura legyen arcvonásainak, és szórakoztatta Gendibal tökéletlensége e tekintetben. A fiatalember a kritikus pillanatokban kétségbeesetten próbálta elrejteni érzelmeit, ám mindannyiszor elárulta magát.

Shandess szenvtelenül vette szemügyre a másikat. Sovány fiatalember, nem magasabb az átlagosnál, a szája vékony, csontos keze csupa nyugtalanság. Sötét, fel-felparázsló szemében a humornak egyetlen szikráját sem fedezte föl.

Az első szóló tudta, hogy ezt az embert nehéz lesz meggyőznie.

— Paradoxonokban beszél, szóló — mondta.

— Csupán paradoxonnak hangzik, első szóló, mert túl sok dolgot tekintünk magától értetődőnek a Seldon-terv körül, melyek megkérdőjelezése még csak föl sem merül bennünk.

— És tulajdonképpen mit kérdőjelezne meg benne?

— Magának a Tervnek az alapját. Mindannyian tudjuk, hogy a Terv nem érvényesül, ha természete, de akár létezésének ténye is túl sok olyan ember számára válik nyilvánvalóvá, akiknek viselkedését a Terv hivatott megjósolni.

— Úgy gondolom, Hari Seldon tisztában volt ezzel. Továbbá úgy vélem, a pszichohistória két alapvető axiómája közül ezt tartotta az egyiknek.

— Nem látta előre az Öszvért, első szóló, s ezért nem láthatta előre, milyen rögeszméjévé vált az Első Alapítványnak a Második, attól kezdve, hogy az Öszvér nyomán rájött valódi jelentőségére.