Végül pedig az élet tervszerű megszervezése megszüntette a gyilkos sebességőrületet, a mind gyorsabban közlekedő gépek építését. A Spirál úton a vonatok 200 kilométer órasebességgel haladnak. Csak nagy szerencsétlenség esetén használjuk az óránként több ezer kilométer sebességű repülőgépeket.
Néhányszáz esztendővel ezelőtt nagyon megszépítettük bolygónkat. Már a Kettészakadás Századában feltaláltuk az atomenergiát. Ugyanakkor azt is megtanultuk, hogyan szabadítsuk fel ennek az energiának parányi kis részét, s hogyan változtassuk hőfellobbanássá, amelynek gyilkos tulajdonságait azonnal fél is használták katonai fegyver céljára. Hatalmas készleteket halmoztak fel ezekből a szörnyű bombákból, amelyeket később, a kommunizmus elérkezte után energiatermelésre próbáltak meg felhasználni. Hamarosan felismerték azonban kisugárzásának veszélyességét és az emberi életre gyakorolt káros hatását, ezért a régi atomenergetikát szűk korlátok közé szorították. Ezzel csaknem egyidejűleg felfedezték az asztronómusok a távoli csillagok fizikájának tanulmányozása útján a nukleáris energia előállításának két új módját, a Q- és az F-energiát, amelyek sokkal nagyobb hatásúak, és semmiféle káros bomlási termékük nincsen.
Mindkét módot használjuk ma is, bár a csillaghajó-motorok számára újabb nukleáris energiafajtát, az anamezont találtuk fel, amelyet akkor ismertünk meg, amikor a Nagy Gyűrű segítségével tanulmányoztuk a Tejút nagy csillagait.
A régi nukleáris anyagok, a radioaktív urán-, thorium-, hidrogén-, kobalt-, lithium-izotópok régen felhalmozott készleteit megsemmisítettük, mihelyt megtaláltuk a módját, hogy bomlási termékeiket kivessük a Föld légköréből. Akkor, az Átalakítás Századában készültek el a sarkvidék fölé „függesztett” mesterséges napok. Erősen csökkentettük a sarkvidékeken képződött jégtakarókat, amelyek még a negyedkorban alakultak itt ki, s megváltoztattuk az egész bolygó éghajlatát. Az óceánok vízszintje hét méterrel emelkedett, s a légköri cirkulációban erősen csökkentek a sarki frontok, gyengültek a passzát szelek okozta gyűrűk; ezek a szelek azelőtt egész övezeteket tettek aszályos pusztasággá a trópusok határán. Szinte teljesen megszűntek az orkánszerű szelek, s általában a viharjellegű időváltozások.
A meleg éghajlatú füves puszták a 60. szélességi fokig jutottak el, a mérsékelt égöv mezői és erdői pedig átszelték a 70. szélességi fokot.
Az Antarktisz földjéről, amelyet háromnegyed részben mentesítettünk a jégtől, kiderült, hogy az emberiség kincsestára; érintetlen érckészleteket találtak ott, olyanokat, amelyeket a többi kontinensen már erősen kimerítettek, mert a gyakori pusztító háborúkban esztelenül tékozolták a fémeket. Az Antarktiszon át sikerült a Spirál út gyűrűjét teljessé tenni.
Még mielőtt ilyen nagy mértékben megváltoztattuk volna az éghajlatot, hatalmas csatornákat létesítettünk, átvágtuk a hegyek gerincét, hogy kiegyenlítsük bolygónk víz- és légtömegeinek körforgását. Örökké működő dielektrikus szivattyúk segítették hozzá az emberiséget, hogy még a magas hegyek közt fekvő ázsiai pusztaságokat is öntözhessük.
Az élelmiszertermelés lehetőségei sokszorosan megnövekedtek, a Föld új területei váltak lakhatóvá. A meleg vizű belső tengereket mindinkább felhasználtuk arra, hogy fehérjében gazdag algákat termesszünk bennük.
Már a régi, törékeny és veszélyes bolygóközi űrhajók is lehetővé tették, hogy elérjük Naprendszerünk legközelebbi bolygóit. A Földet mesterséges holdak övezete vette körül, s ezekről az emberek megismerkedtek a világűrrel. S ekkor, négyszáznyolc esztendővel ezelőtt olyan nagy jelentőségű esemény történt, amely új korszak kezdetét jelentette az emberiség történetében: ez a korszak a Nagy Gyűrű Korszaka.
Az emberek már régóta törték a fejüket azon, hogyan közvetíthetnének nagy távolságra képet, hangot, energiát. Száz-meg százezer kiváló tudós dolgozott abban a különleges szervezetben, amelyet ma is az Irányított Sugárzás Akadémiájának nevezünk, míg végre megtalálták a módját annak, hogy nagy távolságra adjanak át energiát mindenféle vezeték nélkül. Ez akkor vált lehetővé, amikor megtalálták annak a törvénynek megkerülési módját, hogy az energiaáramlás arányos a sugáreltérési szög szinuszával. Ekkor a párhuzamos sugárnyalábok biztosították az állandó összeköttetést a mesterséges holdakkal, vagyis tulajdonképpen az egész Világmindenséggel. Az ionizált légkör életvédő ekránja örökké akadályozta a világűr számára szolgáló adásokat és a világűrből való vételeket. Nagyon-nagyon régen, még a Megosztott Világ Korszakának végén tudósaink megállapították, hogy Földünket a világűrből nagy erejű rádiósugárzás áramlatai öntik el. A csillagzatok és a Tejút közös kisugárzásával együtt a kozmoszból felhívások, a Nagy Gyűrű közvetítésével pedig olyan adások jutottak el hozzánk, amelyek a légkörben nagyon eltorzultak és elerőtlenedtek. Akkor nem értettük meg őket, már fel tudtuk ugyan venni ezeket a titokzatos jeleket, de valami élettelen anyag kisugárzásának tartottuk őket.
Kam Amat, a kiváló indiai származású tudós jutott arra a gondolatra, hogy képvevő berendezésekkel kísérleteket végezzen a mesterséges holdakon, s végtelen türelemmel sajátította el évtizedeken keresztül a hullámhosszak egyre újabb kombinációit.
Kam Amat felfogta annak a két csillagzatnak bolygórendszeréről érkezett adást, amelyet régóta Hattyú 61-nek neveznek. A képernyőn hozzánk egyáltalán nem hasonlító, de kétségtelenül emberi lény jelent meg, s rámutatott arra a szövegre, amelyet a Nagy Gyűrű írásjeleivel írtak. A szöveget csupán kilencven év múlva tudtuk elolvasni, s a mi földi nyelvünkön ez díszíti ma Kam Amat emlékművét: „Köszöntünk benneteket, testvérek, akik beléptetek családunkba! Bár a tér és az idő elválaszt egymástól, de az ész egyesít bennünket egy nagy erő gyűrűjében.”
Kiderült, hogy a Nagy Gyűrű jelképeinek, rajzainak és térképeinek nyelve a földi ember fejlettségi fokán könnyen érthető. Kétszáz év múlva már beszélgetni tudtunk a fordítógépek segítségével a legközelebbi csillagok bolygórendszereivel, és onnét a különböző világok változatos életének képeit vehettük, vagy ilyen képeket továbbíthattunk. Csak a minap vettük hírét a Deneb nagy életközpont tizennégy csillagának a Hattyú csillagképben. Ez a Deneb óriási csillag, fényereje 4800 napéval egyenlő, s tőlünk 122 parszek távolságra van. A gondolat fejlődése ott egész más úton haladt, de elérte a mi színvonalunkat.
A régi világokból — a mi Tejutunk gömb alakú tömörüléseiről és a Tejút központja körül fekvő végtelenül nagy lakott területről — különös képeket kapunk, megkapó látványok jutnak el hozzánk a végtelen távolságból, de ezeket még nem értjük meg, még nem fejtettük meg. Emlékezőgépeink feljegyzik őket, s azután továbbítjuk ezeket a Tudáshatárok Akadémiájához; így nevezzük azt a tudományos intézményt, amely a mi tudományunkban alig-alig jelzett problémákkal foglalkozik. Megpróbáljuk megérteni a tőlünk több millió esztendő alatt eltávolodott gondolatot, amely valószínűleg különbözik a miénktől, mert hiszen más volt az élet történelmi fejlődésének útja az alacsony szerves formáktól a magasabb rendű, gondolkodó lényekig. — Veda Kong elfordult a képernyőtől, amelyre eddig állandóan úgy nézett, mintha hipnotikus álomba merült volna, s kérdő pillantást vetett Dar Veterre. A férfi elmosolyodott, s helyeslőén bólintott. Veda büszkén fölvetette fejét, előrenyújtotta kezét, s azokhoz a láthatatlan és ismeretlen lényekhez fordult, akik majd tizenhárom esztendő múlva felfogják szavait, látni fogják arcát.