— Természetesen.
— Ez nagyszerű, Veter! Nagyon bátortalannak érzem magam a balul végződött kísérlet után. Vétkes vagyok a Tanáccsal szemben! De magával oly könnyű ezt megbeszélnem, bár maga is a Tanács tagja, a külső állomások volt vezetője, s nem is javasolta, hogy hajtsuk végre a kísérletet…
— Mven Masz is tagja a Tanácsnak.
A fizikus elgondolkozott egy kicsit, eszébe jutott valami, s halkan elnevette magát.
— Mven Masz… megérzi az én gondolataimat, s megkísérli, hogy megvalósítsa őket a gyakorlatban.
— Nem ebben a megvalósulásban rejlik a maguk tévedése? Ren Boz elkomorodott, s másra terelte a beszélgetést.
— Veda Kong is itt lesz?
— Itt, várom őt. Tudja, hogy Veda majdnem életét vesztette egy barlang kutatása közben; ez a barlang az ősi technika tárháza volt, amelyben egy bezárt acélajtóra bukkantak.
— Nem hallottam róla semmit.
— Én pedig elfelejtettem, hogy maga nem érdeklődik mélyebben a történelem iránt, akárcsak Mven Masz. Az egész bolygón folyik a vita, ugyan mi lehet az ajtó mögött, önkéntesek milliói ajánlják fel munkájukat az ásatásokhoz. Veda úgy döntött, hogy átadja a kérdést a Sztohasztika és Jövőbelátás Akadémiájának.
— Evda Nal nem jön el?
— Nem, nem jöhet.
— Sokan fájlalják majd. Veda nagyon szereti Evdát, Csara pedig egyszerűen oda van érte. Emlékszik Csarára?
— Az a… párducszerű nő?…
Dar Veter tréfás rémülettel tárta szét karját.
— Így értékeli a női szépséget! Egyébként én is állandóan elkövetem ugyanazt a hibát, amelyben a múlt emberei szenvedtek, akik nem értettek se.nmit a pszichofiziológiai és az átöröklési törvényekből. Azt szeretném, ha másokban is a saját fogalmaimat és a saját érzéseimet láthatnám.
— Evda, mint a bolygón mindenki, megnézi majd a felszállást — mondta Ren Boz, de nem igazolta az önvádat.
A fizikus a magas, háromlábú állványok sorára mutatott, amelyeken fehér, ultravörös és ibolyántúli felvevőkamerák voltak, s amelyek félkör alakban helyezkedtek el a csillaghajó körül. A spektrum sugarainak különböző csoportjai a színes ábrázolásban a képernyőt olyanná tették, mintha igazi meleg és élet volna rajta, mint ahogyan a felhang-diafragmák is megszüntették a beszédközvetítésben a fémes csengést.
Dar Veter északra nézett, ahonnét nehézkes dübörgéssel emberekkel túlzsúfoltan jöttek az automata elektrobuszok. Az első odaérkező gépből Veda Kong ugrott ki, s a fűben botladozva futott feléjük. Futtában vetette magát Dar Veter széles mellére, hosszú, oldalt befont s leeresztett copfjai a férfi hátára csapódtak.
Dar Veter egy kicsit eltolta magától Vedát, elnézte a végtelenül drága arcot, amely a szokatlan hajviselet miatt újszerűnek látszott.
— Játszottam egy gyermekfilmben, a Sötét Századok északi királynője voltam, s éppen csak annyi időm volt, hogy átöltözzem — magyarázta egy kicsit pihegve a fiatal nő. — Már nem volt időm rá, hogy megfésülködjem.
Dar Veter maga elé képzelte Vedát hosszú, testhez simuló brokátruhában, kék drágaköves aranykoronával a fején, térdig érő hamuszürke hajjal, látta szürke szemének bátor tekintetét — és boldogan elmosolyodott.
— Koronád is volt?
— Ó, igen, ilyen — Veda ujjával kirajzolta a levegőben egy nagy gyűrű körvonalait, rajta háromszög alakú fogakkal.
— Megláthatom?
— Még ma. Majd megkérem őket, hogy mutassák be neked a filmet.
Dar Veter már éppen meg akarta kérdezni, kik azok a titokzatos „ők”, de Veda éppen a komoly fizikust üdvözölte. Reá Boz jólelkűen, szívélyesen nevetett.
— Hol vannak az Ahernar hősei? — Ren Boz a csillaghajó körüli mezőre nézett, amely még most is üres volt.
— Ott! — Veda egy sátor alakú épületre mutatott, amely halványzöld-tejszínű üveglemezekből épült, külső gerendái ezüstös rácsos bordazatot alkottak; ez volt a világűr-kikötő nagyterme.
— Akkor menjünk oda.
— Ránk ott semmi szükség — mondta határozottan Veda. — Éppen a Föld búcsúüdvözletét fogadják. Menjünk a Hattyúhoz. A két férfi engedelmeskedett. Amint ott ment Dar Veter mellett, Veda halkan megkérdezte:
— Nem vagyok nagyon feltűnő ezzel az ősrégi frizurával? Megtehettem volna…
— Nincs rá szükség. Elbájoló ellentét a mai ruhával szemben; a copf hosszabb a szoknyánál! Csak maradj így!
— Engedelmeskedem, én Veterem! — suttogta Veda a szavakat, amelyektől a férfi szíve gyorsabban vert, s halvány pír támadt sápadt arcán.
Az emberek százai mentek nyugodt léptekkel a hajó felé. Nagyon sokan rámosolyogtak Vedára, vagy kezük felemelésével üdvözölték őt, s ezt sokkal többen tették, mint Dar Veterrel vagy Ren Bozzal szemben.
— Maga nagyon népszerű, Veda — jegyezte meg Ren Boz. — Mi az oka ennek? Történészi munkája, vagy híres szépsége?
— Sem az egyik, sem a másik. Az állandó és gyakori érintkezés az emberekkel munkánk és társadalmi elfoglaltságunk alapján. Maga meg Veter bezárkóznak laboratóriumukba, vagy pedig elvonulnak, hogy megfeszített éjszakai munkát végezzenek. Maguk sokkal többet és jelentősebbet végeznek az emberiség számára, mint én, de csak egy irányban, amely nem áll a legközelebb az emberek szívéhez. Csara Nandi és Evda Nal sokkal ismertebbek, mint én…
— Ez ismét szemrehányás a mi technikai civilizációnkkal szemben? — vetette vidáman szemére Dar Veter.
— Nem a mi civilizációnkkal, hanem ősi végzetes tévedések maradványaival szemben. Őseink már évezredekkel ezelőtt tudták, hogy a művészet és az emberi érzések fejlődése nem kevésbé fontos a társadalom szempontjából, mint a tudomány.
— Az emberek egymás közti kapcsolatainak értelmében? — kérdezte érdeklődve a fizikus.
— Pontosan úgy!
— Valami régi bölcs megállapította: a legnehezebb dolog a Földön a jókedv megóvása — szólt közbe Dar Veter. — Nézzék csak, itt van Vedának még egy hűséges szövetségese!
Könnyű és nagy léptekkel egyenesen feléjük jött Mven Masz, aki általános figyelmet keltett hatalmas termetével.
— Csara befejezte táncát — találta ki Veda. — Nemsokára megjelenik a Hattyú személyzete is.
— Én az ő helyükben gyalog s mennél lassabban jönnék ide — mondta váratlanul Dar Veter.
— Erőt vesz rajtad az izgalom? — Veda karonfogta a férfit.
— Természetesen. Fájdalmas arra gondolni, hogy örökre elmennek, s én soha többé nem látom ezt a hajót. Valami itt belül tiltakozik ez ellen az elháríthatatlan végzet ellen. Talán azért, mert olyan emberek lesznek ott, akiket szeretek.
— Valószínűleg nem azért — avatkozott a beszélgetésbe Mven Masz, akinek finom füle már messziről elkapta Dar Veter beszédét. — Ez az ember soha meg nem szűnő tiltakozása a kérlelhetetlen idővel szemben.
— Őszi szomorúság? — kérdezte Ren Boz, s a hangjában egy kicsit gúnyos árnyalat csengett; szemével barátjára mosolygott.
— Észrevette, hogy a mérsékelt öv alatt az őszt és szomorúságot éppen a legenereikusabb emberek szeretik, akik tele vannak életörömmé) és mély érzésekkel? — vetette ellen Mven Masz, s barátságosan megveregette a fizikus vállát.
— Jó megfigyelés! — lelkesedett Veda.
— Nagyon régi…
— Dar Veter a téren van? Dar Veter a téren van? — hangzott fel valahonnét balról és fentről. — Junij Ant, Junij Ant kéri önt a központi épület televizofonjához. Junij Ant kéri önt. A központi épület televizofonjához. Ren Boz összerezzent s kiegyenesedett.