— Magával mehetek, Dar Veter?
— Menjen helyettem. Maga elmulaszthatja a felszállást. Junij Ant szereti, ha régi módon a közvetlen megfigyelést, nem pedig a feljegyzést mutathatja meg, ebben egyezik Mven Masszái.
Az űrhajó kikötőjének nagy teljesítő képességű televizofonja és félgömb alakú képernyője volt. Ren Boz belépett a csendes, kerek szobába. Az ügyeletes kattintott a kapcsolóval, és a jobboldali képernyőre mutatott, ahol megjelent az izgatott Junij Ant. Figyelmesen nézett a fizikusra, s amikor megtudta, hogy miért hiányzik Dar Veter, Ren Boz felé bólintott.
— Én is meg akartam nézni a felszállást. De éppen most programon kívüli kutatóvétel folyik a korábbi irányban, a 62/77 hullámhosszon. Vegye fel az irányított sugarak tölcsérét, tájolja be az obszervatóriumra. Áthelyezem oda a sugárvektort a Földközi-tengeren át egyenesen El Homrára. Fogja a legyezős teleszkóppal, és kapcsolja be a hemiszférikus képernyőt — Junij Ant más irányba nézett egy kis ideig, majd hozzáfűzte: — Gyorsabban!
A vételben gyakorlott tudós két perc alatt végrehajtott mindent. A hemiszférikus képernyő mélyén megjelent egy gigantikus galaxis képe, amelyben mind a két tudós tévedhetetlenül felismerte az ember előtt már régóta ismeretes Androméda-köd vagy M-31. csillagot.
Spiráljának a nézőhöz közelebb eső külső domborulatán, a hatalmas galaxis belapult lencse alakú korongjának csaknem a közepén fény villant fel. Itt ágazott szét a parányi gyapjúszálnak látszó csillagrendszer, kétségkívül óriási ág, amely vagy száz parszek távolságra van. A kis fény növekedni kezdett, s vele egyidejűleg növekedett a „gyapjúszál” is, maga a galaxis viszont eltűnt, elolvadt a látómező határain túl. Vörös és sárga csillagok patakja haladt át a képernyőn. A kis fény most szűk körré lett, s a csillagpaíaknak a legvégén ragyogott. A patak széléről levált egy sárga csillag, amely a K-spektrálosztályba tartozott. Körülötte körforgásba kezdtek a bolygók alig látható kis pontjai. Egyikükön megtelepedett a fénykör, s teljesen elfedte a bolygót. S egyszerre minden forogni kezdett, vörös vonalakban villantak fel a röpülő szikrák. Ren Boz behunyta szemét…
— Ez egy kitörés — mondta az oldalsó képernyő felől Junij Ant. — Most a múlt havi megfigyelést mutattam be magának, az emlékezőgépek feljegyzéséből. Átkapcsolok a közvetlen vételre.
A képernyőn még most is szikrák kavarogtak, sötétvörös vonalak forogtak.
— Különös jelenség! — kiáltott fel a fizikus. — Hogyan magyarázza meg ezt a kitörést?
— Majd később. Most folytatom az adást. De mi az, amit különösnek lát?
— A kitörés vörös színképe. Az Androméda-köd színképében ibolyaszínű eltolódás van, vagyis ez közeledik hozzánk.
— A kitörésnek semmi köze sincs az Andromédához. Ez helyi jelenség.
— Úgy gondolja, hogy az az állomás, amely a kitörést előidézte, egészen véletlenül van a galaxis szélén, abban az övezetben, amely még távolabb fekszik a galaxis központjától, mint a Nap zónája a mi Galaxisunkban?
Junij Ant kétkedő pillantást vetett Ren Bozra.
— Maga bármely pillanatban hajlandó vitázni, s elfelejti, hogy most az Androméda-köd beszél velünk, 450000 parszek távolságról.
— Ó, igen! — mondta zavartan Ren Boz. — Még helyesebb volna azt mondani, hogy másfél millió fényév távolságból. A közlést tizenötezer évszázaddal ezelőtt küldték.
— S mi most azt látjuk, amit jóval a jégkorszak beköszönte s az ember földi megjelenése előtt indítottak útnak! — Junij Ant észrevehetően ellágyult.
A vörös vonalak körforgása most már meglassult, a képernyő elsötétedett, majd újra megvilágosodott. A szürkületi lapos síkság alig volt kivehető a szegényes fényben. A síkságon különös gomba alakú építmények voltak szétszórva. A látható rész innenső széle közelében hideg fénnyel ragyogott egy gigantikus kék kör, akkora, mint a síkság; nyilvánvalóan fémes felülete volt. Pontosan a kör közepén, egymás fölött kétszeres kidomborodasú korongok függtek. Nem, nem függtek, hanem lassan emelkedtek egyre magasabbra. A síkság eltűnt, s a képernyőn most már csak az egyik korong maradt, amely lent jobban kidomborodott, mint fent, s durva spirális bordazata volt mindkét oldalán.
— Ezek azok… Ezek!… — kiáltott fel csaknem egyszerre a két tudós, mert mindkettő arra gondolt, mennyire hasonlít ez a kép annak a spirálkorongnak fényképeihez és rajzaihoz, amelyet a 37. expedíció a Vascsillag bolygóján talált.
Most a vörös vonalak újabb örvénylő tánca következett, aztán a képernyő kihunyt. Ren Boz várt, egy másodpercre sem merte levenni tekintetét a képernyőről. Az első emberi tekintet, amely egy másik galaxis életéhez és gondolatvilágához elérhetett! De a képernyő csak nem gyulladt fel ismét. A televizofon oldallapjánál Junij Ant szólalt meg.
— Az összeköttetés megszakadt. Nem várhatunk tovább, nem vehetjük igénybe a földi energiát. Az egész bolygó belerendülne. Meg kell kérnünk a Gazdasági Tanácsot, hogy programon kívüli vételeket a mainál kétszerte gyakrabban rendezzen, de ez legkorábban egy év múlva válik lehetségessé a Hattyú felküldése után. Most már tudjuk, hogy a Vascsillag bolygóján levő csillaghajó onnét jött. Ha nincs Erg Noor felfedezése, akkor egyáltalán nem értjük meg, amit láttunk.
— S az a korong onnét jött? Mennyi ideig repült? — kérdezte szinte önmagát Ren Boz.
— Élettelenül haladt, körülbelül kétmillió évig a két galaxist elválasztó téren át — válaszolta komoran Junij Ant —, amíg menedéket nem talált a T-csillag bolygóján. Ezek a csillaghajók nyilván úgy vannak megépítve, hogy önműködően szállnak le, bár ezer meg ezer éven át egyetlen élőlény sem nyúlt a kormányfogantyúkhoz.
— Talán sokáig élnek?
— Nem éppen millió évekig, mert ez ellenkezik a termodinamika törvényeivel — válaszolta hűvösen Junij Ant. — S bár a méretei kolosszálisak, a spirálkorong mégsem hordhatja magában egy egész bolygó embereit… gondolkodó lényeit. Nem, egyelőre a mi galaxisaink nem érhetik el egymást, s nem is léphetnek kölcsönös kapcsolatba.
— De léphetnek — mondta határozottan Ren Boz, majd elbúcsúzott Junij Anttól, s visszament az űrkikötő terére.
Dar Veter Vedával, Csara pedig Mven Masszái együtt egy kissé távolabb állt a búcsúzok két hosszú sorától. Minden fej a központi épület felé fordult. Egy széles jármű suhant el zajtalanul mellettük, amerre elmentek, emberek integettek, és — ezt csak a legrendkívülibb esetekben engedték meg maguknak társaságban — búcsúszavakat kiáltottak. A Hattyú személyzetének mind a huszonkét tagja volt a kocsin.
A kocsi a csillaghajóhoz érkezett. A magas, mozgó liftnél már emberek várakoztak, akik fehér munkaruhát viseltek, arcuk a fáradtságtól szürke volt: a búcsúztató bizottság húsz tagja volt ez. A bizottságot főleg a kikötő mérnökeiből állították össze. A legutóbbi napokban számológépek segítségével ellenőrizték az expedíció egész felszerelését, s tenzorkészülé-keikkel megvizsgálták, hogy a hajó teljesen rendben van-e.
A bizottság elnöke — a csillaghajózás hajnalán meghonosodott szokás szerint — jelentést tett Erg Noornak, akit ismét a csillaghajó és az Ahernarra induló expedíció vezetőjének választottak meg. A bizottság tcbbi tagja rájegyezte jelét arra a bronztáblácskára, amelyen a bizottsági tagok arcképe és neve volt; ezt átadták Erg Noornak, aztán elbúcsúztak és félrehúzódtak. Ekkor a búcsúzok szorosan körülvették a hajót. Felsorakoztak az űrhajósok előtt, hozzátartozóikat odaengedték a felvonó körüli szabadon hagyott kis térre. A filmfelvevőgépek megörökítették az űrhajósok minden mozdulatát, mint utolsó emléket, amely a bolygó számára megmarad.