– Anyám! Mi történt?
– Lajos… a király… A fiam keresztes akar lenni! – rogyott le egy padra. – Ez iszonyatos! Iszonyatos – folytatta a sírás határán.
Marguerite lassan magához tért:
– Úgy érti, hogy szeretett férjem… keresztes hadjáratra akar indulni?
– Hogyan másképp érteném? Világos, nem? Maga is tudja, hogy amikor visszatért a tiszta tudata, Geoffroy testvért kérette… ezért vonultunk vissza. Azt mondta neki, hogy ha Isten teljes gyógyulással ajándékozta meg, átkel a tengeren, hogy visszaszerezze a Szent Sírt a hitetlenektől, és máris azt kérte, hogy adják oda neki a keresztet.
– Olyan messzire utazna? A mostani állapotában?
Kasztíliai Blanka nem hagyhatta ki a remek alkalmat, hogy haragra változtassa aggodalmát:
– Ne beszéljen ostobaságokat, Marguerite! Nem rögtön az ágyból kikelve száll hajóra. Egy keresztes hadjárat hosszas és alapos előkészületeket kíván, ha nem akarják eleve kudarcra ítélni, de attól még tény, ha Lajos meggyógyul… és meggyógyul, ebben biztos vagyok, talán évekre elutazik arra a szörnyű vidékre, ahol a nap ereje ölni képes, és ahol gyakran rossz a víz. A gyenge emésztése nem fogja kibírni. Sem a királysága, mely igaz, békében él, de meddig lesz így, ha a király messze jár?… Istenem! Mi lesz szegény országgal?…
Ismét hagyta, hogy a bánata – mely most őszinte volt, hisz az anya beszélt belőle –
eluralkodjon rajta, de Marguerite, aki először nem igazán tudta, mit mondjon, hirtelen meglátta Sancie vidáman ragyogó tekintetét és kissé homályos mimikáját, melyet végül sikerült megértenie. Minden megvilágosodott:
– Anyám – mondta gyengéden –, nem gondolja, hogy Isten éppen ezért a szépséges tervért engedte meg, hogy szeretett férjem köztünk maradjon? Nagy szomorúság, ami a Jeruzsálemi Királysággal történt, és mindig a franciák siettek elsőként a segítségére*
Fülöp Ágost, Isten fogadja be lelkét, felszabadította Akrát…
– De megértette, hogy a királyságnak szüksége van a jelenlétére, és sietve visszatért. Talán meg is bánta, hogy elment.
– Amennyire tudom, nem olyan ember volt. Éretten végiggondolta a tetteit. A keresztes hadjárata lehetővé tette számára, hogy hosszú időre megszabaduljon Angliai Richard királytól.
– Igaz, de most más a helyzet. III. Henriknek, akit jól ismerhet a hírekből, melyeket a nővérétől, Eleonore-tól kap, aki a felesége, semmi kedve keresztesnek állni, nem igaz?
– Hónapok óta nem írt nekem az angol királyné – jegyezte meg könnyedén Marguerite. – Érthető, ha azt nézzük, hogy a férje nem olyan nagy király, mint az enyém. Tudta ezt már akkor is, amikor hozzáment, hisz az esküvő előtt az urunk… és ön is, madame, oly szépen megverték Taillebourg-nál Henrik királyt!
A büszke emlék megenyhítette kissé Blankát, de ez csak egy pillanatig tartott, s ismét szabadjára engedte indulatait:
– Gondolkozzon egy kicsit, lányom! Ha a király elutazik, Henrik remek alkalmat érezhet ebben arra, hogy eljöjjön és visszavegye, amit fel kellett adnia. Nem nagy uralkodó, ez igaz, de az anyja, a pokoli Isabelle, még mindig él. Tudja, hogy a vereség után, és azután, hogy megkísérelték megmérgezni a fiamat, kénytelen volt megalázkodni előttünk, és azóta is éberen őrzi gyűlöletét14.
– Most már apáca. Visszavonult Fontevrault apátságába.
– …ahol a Plantagenet királyok nyugszanak. Megtagadja a szerencsétlen Lusignant, a második férjét, és csakis arra akar emlékezni, hogy Anglia királynéja volt. Vissza akarja nyerni a rangját Akár a holtak közt is!
– Ott, ahol most van, Isten bizonyára megkönyörült bűnös lelkén. Ráadásul már öregasszony – tette hozzá Marguerite, csak későn ébredve rá ügyetlenségére.
– Csak két évvel idősebb nálam! – érkezett villámcsapásként a válasz.
– De mennyivel kevesebb bölcsesség és tapasztalat lakozik benne! Higgye el, anyám, a király pontosan tudta, amikor keresztesnek akart állni, hogy a királyságot nem éri veszteség… hisz ön itt lesz!
Az anyakirályné összeszűkülő szemmel méregette a menye finom vonású, ártatlan arcát.
– A király távollétében a régensség jog szerint a feleségét illeti!
– Mit kezdenék vele! – nyögött fel riadtan? Marguerite. – Én, aki semmit sem értek a politikából, miközben ön oly járatos benne, és oly sikeresen uralkodott szeretett férjem kiskorúsága idején? Egyébként sem értené senki, miért nem ön a régens…
Legelőször is én nem, én, akinek az a legfontosabb, hogy megadjam az örököst, akire egy nagy királyságnak szüksége van. Tudnia kell, anyám, hogy ha ilyen súlyos terhet akarnának rám róni, visszautasítanám!
– Igazán?
Marguerite kedves mozdulatot tett. Minden szívet megnyerő bájos mosolyával térdet hajtott Blanka előtt, megfogta és megcsókolta a kezét:
– Látja? Már most meghajlok ön előtt, ahogyan az első alattvalójaként illendő…
Szavai jótékony hatására Blanka arcáról eltűntek a felhők, felsegítette Marguerite-et, és homlokon csókolta:
– Tulajdonképpen jó lány maga – mondta. Azután visszatért lakosztályába, a fiatal királyné azonban még várt három-négy percet, csak azután fordult keresztlánya felé.
14 Isabelle d'Angouléme, Földnélküli János felesége. Oroszlánszívű Richard testvére miután megözvegyült, hozzáment Hugues de Lusignanhoz, La Marche grófjához, akit lázadásra bujtott fel Szent Lajos ellen.
Sancie boldogan felkiáltott:
– Éljen a magasságos Isten, madame, ön csodálatos volt. Az öregasszony milyen boldog, hogy megint uralkodhat! Mostantól nagyon kell vigyáznia magára, hogy szép gyermeket szüljön, mielőtt felkészülünk a keresztes háborúra!
– Gondolod, megengedik, hogy a férjemmel tartsak?
– Ez a legtermészetesebb dolog a világon! Egy királyné nem válik el a férjétől, amikor az szent zarándoklatra indul. Akkor sem, ha fegyverrel a kézben. Mindig is így volt.
– A királyné meggyőzheti drága férjuramat, hogy hagyjon itthon.
– A nép szereti önt. Akarata ellenére is árnyékot vethetne a régensségére. Nagyon is örülni fog, hogy megszabadul magától… de nem annyira, mint amennyire maga, hogy megszabadul tőle! A király pedig csakis az öné lesz.
– És Istené! Ne felejtse el!
Az elkövetkező napokban Lajos olyan remekül felépült, hogy a hatalom terhe mellett visszatérhetett lelkigyakorlataihoz is, melyek mindennapi élete elmaradhatatlan részét képezték. Komoly dolog volt ez, s csodálattal eltelt környezete és népe máris szentként tisztelte.
Minden reggel énekes ájtatosságot hallgatott, majd ének nélküli rekviemet és az aznapi szent énekes miséjét. Az étkezés után kis sziesztát engedélyezett magának az ágyán. Azután egyik káplánjával meghallgatta a holtak miséjét, majd este vecsernyét és kompletát. Természetesen böjtölt húsvét előtt, adventkor és az egyház előírta időszakokban, gondosan ügyelt rá, hogy rendszeresen jótékonykodjon, és ideje egy részét mindennap a nyomor enyhítésének szentelte. Mindemellett jelentős munkát végzett királysága szolgálatában, és ha páncélt kellett öltenie, ugyanolyan keményen harcolt, mint legjobb lovagjai! Ráadásul bár néha kemény ítéleteket hozott, képes volt az együttérzésre, de hajlíthatatlan maradt a becsület és az erény kérdéseiben. A hölgyek félelemmel vegyes csodálattal vették körül, tudva, hogy nem szereti a pompát