— Ez mind pontos, kapitány; azzal a különbséggel, hogy itt a vádlott igenis hiányzott a kijelölt állomáshelyéről, a Kitüntetettek Tranzitjából, és hosszasan időzött a Helior bolygón.
— És ez pontosan így van, uram — mondta O’Brien, hirtelen előrántott egy másik kötetet, és meglengette a feje fölött. — De a Dragsted kontra Császári Flotta Elhelyezési Hadtest, Helior, 8832 ügyben egyetértettek, hogy a hivatalos meghatározás céljából a Helior bolygót úgy határozzuk meg, mint Helior városát és Helior városát úgy határozzuk meg, mint a Helior bolygót.
— Ez mind kétségkívül igaz — vágott közbe az Elnök —, de teljességgel mellékes. Semmi köze a jelen esethez, és megkérem, kapitány, hogy gyorsan fejezze be, mert golfozni megyek.
— Tíz percen belül mehet, uram, ha megengedi, hogy mindkét precedenst felvázoljam. Akkor felmutatom majd az utolsó részletet, egy dokumentumot, amelyet Marmoset admirális fogalmazott meg…
— Hiszen az én vagyok! — tátotta el a száját az Elnök.
— …mikor a chingerekkel való háború kitörésekor Helior városát önálló katonai létesítménynek nyilvánították. Tehát kijelentem, hogy a vádlott szökés vádjában ártatlan, mivel soha nem hagyta el ezt a bolygót, tehát soha nem hagyta el a várost, így szolgálati őrhelyét sem hagyta el.
Súlyos csend állt be, melyet végül az Elnök ideges hangja tört meg, amint a főügyészhez fordult.
— Igaz, amit ez a köcsög mond, Pablo? Nem végeztethetjük ki a fickót?
A főügyész beleizzadt, ahogy lázasan keresgélt a törvénykönyvei között, végül eltolta őket magától, és keserű hangon válaszolt.
— Meglehetősen igaz, nincs belőle kiút. Ez az arab-zsidó-ír pasas alaposan elkapta a tökünket. A vádlott ártatlan a vád elkövetésében.
— Nem lesz kivégzés…? — kérdezte az egyik törvényszéki tisztviselő magas, nyafogó hangon; egy másik idősebb pedig fejét a karjára ejtve zokogni kezdett.
— Azért ilyen könnyen nem ússza meg — mondta az Elnök fenyegetően Billre nézve. — Ha a vádlott ezen az őrhelyen volt az elmúlt évben, akkor a szolgálati helyén tartózkodott. És az alatt az év alatt nyilván többször is aludt. Ami azt jelenti, hogy szolgálatban aludt. Ezért egy évi és egy napi kényszermunkára ítélem valamelyik katonai munkatáborban, és elrendelem, hogy fokozzák le al-biztosítékellátó-helyettessé. Tépjék le a rangjelzéseit, és vigyék el; a golfpályára kell mennem!
Második fejezet
A börtöntranzit egy ideiglenes, kovácsolt alumínium vázra erősített műanyag lapokból álló épület volt egy nagy négyszög középpontjában. Szuronyos atomfegyverrel felszerelt MP-sek meneteltek a hatszoros, elektromos szögesdrót kerítés körül. Az egymást követő kapuk távirányítással nyíltak, és Billt bevonszolta az a bilincses robot, amely idáig hozta. Ez a leértékelt gép zömök, nehéz kocka volt, ami Billnek térdig ért, zörgő kerekeken járt, tetejéről egy acélrúd nyúlt ki, melynek a végén vaskos bilincsek lógtak. A bilincsek végén pedig Bill. Szökni lehetetlen lenne, mert ha bármilyen kísérletet tesznek, ami megrántja a bilincseket, a robot szadista módon felrobbantja azt az atombombát, amit a belsejében hordoz, és ezzel magát is és a menekülő rabot is elpusztítja, mint bárkit a közelben. Ahogy beértek a részlegbe, a robot megállt, és nem tiltakozott, amikor az őrparancsnok kinyitotta a bilincset. Amint a rab megszabadult, a gép begördült az óljába, és eltűnt.
— Jól van, okos fiú, mostantól én vagyok a főnököd, és elég baj az neked — mordult rá Billre az őrmester. Borotvált feje volt, széles, sebhelyes állkapcsa, apró, közel ülő szeme, amelyben a butaság kihunyni készülő gyertyája pislákolt.
Bill keskenyre szűkítette a szemét, és lassan felemelte a bal-jobb karját, behajlítva a bicepszét. Tembo izma megduzzadt, és a vékony fegyházi munkazubbony éles reccsenéssel kettéhasadt.
Aztán Bill rámutatott a Bíbor Dárdára, amit a mellkasán viselt.
— Tudod, miért kaptam ezt? — kérdezte zord, érzéketlen hangon. — Azért kaptam, mert megöltem tizenhárom chingert puszta kézzel egy bunkerben, ahova küldtek. Azért kerültem erre a sittre, mert miután megöltem a chingereket, visszajöttem, és megfojtottam azt a köcsög őrmestert, aki odaküldött. Tehát… mit is mondott a bajról, őrmester?
— Nem lesz velem bajod, velem aztán nem — vinnyogta az őrmester, és elsietett. — A tizenhármas cella lesz a, tied, rögtön fent… — Hirtelen megtorpant, és egész kezét a szájába véve elkezdte rágni az összes körmét.
Bill hosszasan végigmérte, majd elfordult, és lassan beballagott az épületbe. A tizenhármas ajtó nyitva állt, és Bill benézett a szűk cellába, melyet gyengén világított meg az átlátszó műanyag falakon beszűrődő fény. Az emeletes ágy foglalta el a helyiség nagy részét, csak egy szűk járórészt hagyott az egyik oldalon.
Két rozzant polc lógott a távolabbi falon, alattuk egy stencilezett üzenet egészítette ki a bútorzatot: BESZÉLJ SZÉPEN, NE KÖZÖNSÉGESEN! A TRÁGÁR DUMA AZ ELLENSÉGET SEGÍTI! Az alsó priccsen egy kis termetű, hegyes fejű, mélyen ülő szemű férfi feküdt, és elszántan bámulta Billt. Bill állta a tekintetét, és fenyegető képet vágott.
— Gyere be, főnök — hebegte a kis ember, és felmenekült a felső ágyra. — Az alsót neked foglaltam. Nevem Blackey, és tíz hónapot ülök, amiért a főhadnagynak azt mondtam, hogy pukkadjon meg…
A mondatot enyhe kérdő hangsúllyal fejezte be, amivel Bill nem törődött. Fájt a lába. Lerúgta a bíborszínű cipőket, és kinyújtózott a priccsen. Blackey feje jelent meg a felső priccs fölött, mint egy tájat kémlelő rágcsáló.
— Messze van még a kaja ideje. Mit szólnál egy öszvérszendvicshez?
Egy kéz jelent meg a fej mellett, és lecsúsztatott egy fényes zacskót Billnek. Miután gyanakvóan végignézte, Bill meghúzta a műanyag zacskó végén lévő zárómadzagot. Amint a levegő bejutott, és elérte a gyúlékony bélést, a szendvics füstölni kezdett, és három másodpercen belül forrón gőzölgött. A zsemlét felemelve a zacskó másik végén levő kis tasakból ketchupot fecskendezett bele, majd gyanakvóan beleharapott. Tömény volt, zamatos.
— Ennek a jó öreg szürke kancának nem változott az íze — morogta Bill tele szájjal. — Hogy csempészted be a dutyiba?
Blackey szélesen vigyorgott, és színpadiasan nagyokat pislogott.
— Kapcsolatok. Csak egy szavamba kerül, és behozzák. Nem értettem a neved…?
— Bill. — Az étel enyhítette zilált vérmérsékletét. — Egy év és egy nap… szolgálatban alvásért. Lelőttek volna szökésért, de jó ügyvédem volt. A szendvics jó volt, csak kár, hogy nincs mivel leöblíteni.
Blackey elővarázsolt egy KÖHÖGÉS ELLENI SZIRUP feliratú üveget, és odaadta Billnek.
— Egy doki haverom keverte, kifejezetten nekem. Ötven százalék gabonaszesz, ötven százalék éter.
— Brrrr! — mondta Bill, kitörölve a könnyeket a szeméből, miután félig kiürítette az üveget. Szinte már megbékélt a világgal. — Jó haver vagy, Blackey.
— Örömmel hallom — mondta Blackey komolyan. — Soha nem árt, ha van az embernek mindenhol haverja, nemcsak a seregben, de bárhol. Kérdezd meg az öreg Blackeyt, ő aztán tudja. Izmos vagy, Bill?