A vadászat szenvedélye különben ragadós; én még nem ismertem embert, akinek e mulatsághoz ellenszenve lett volna, s közös ez a gyermekekkel, úgy mint a vénekkel, s a nőkkel, mint a férfiakkal.
Hajnal alig hasadt még, midőn a felöltözött vendégek kijöttek a tornácokra, megmutatni magukat és megnézni az időt.
Az eredeti fickók lobogós ingujjakkal, pitykés mellénnyel, darutollas kucsmával voltak nekikészülve a vadászatnak; feszes dolmányokban, pörge kalappal az elegáns ifjúk, csak a bohó Gergely gróf volt angolnak öltözve piros, kurta farkú frakkban, s nagyon kért minden embert, hogy magyarázzák meg a kutyáiknak, hogy nem ő a róka.
A delnők többnyire mind vadászköntösökben voltak; pompásan illett az amazoni termetekre e testhez simuló viselet hosszú uszályával, melyet kézbe kellett emelni, hogy a sarkantyús vitézek rá ne gázoljanak.
S ki lett volna most is szebb, mint a mi két kedvenc hölgyeink? Flóra szép akart lenni, igen szép — mert Rudolfot várta. Hajfürtei fonadékát ügyesen választá arcához, finom lengeteg termetét gyönge zöldet játszó halavány veres tafota spencer szorítá, elöl nyitva, csipkefodrozattal, a hasonszínű uszály balfelől smaragd kapoccsal volt felakasztva, láttatni engedve a fehér viganó legalsó hímzetét; arasszal átérhető derekát fehér, arannyal áttört, keleti sál ölelé, pálmákkal hímzett végeit ölébe hullatva; fején gömbölyű ezüstfényes kalapka volt, lengő marabutollakkal; keblén elöl három rubingomb tartá össze a sűrű csipkefodrozatot. Mi jogon meri azt valaki megszámlálni: egy, kettő, három? Pedig aki csak látja, mindenki megszámlálja: egy, kettő, három.
Fanny egyszerűen volt öltözve. Habos fekete selyem volt uszálya és dolmánya, mely nyakig fedé termetét, csak a szép karcsú nyak volt piros szalaggal átkötve, mely vékony csipkebodrot szorítá, s elöl egyszerű gyémántcsattal volt megtűzve; fejét fényes fekete kalap födé, mely alul két hosszú tömött rendben omlottak alá éjfekete hajfürtei, félig eltakarva a kalapra kötött fátyol által.
Mennyi új bájt, eddig ismeretlen varázsat ad egy ily lovagviselet a hölgyeknek, aki eddig csak szerelmes volt beléjük, most megőrülhet miattok!
Azonban megszólalt a csengettyű. Reggelire hívattak a vendégek. Korhelyleves, villás étkek s megfelelő szeszes kortyok vártak rájok a teremben; senki sem kényeskedett most, hiszen vadászok voltak mind. A kedves szép hölgyek sem tagadhaták meg bámulóiktól azt az élvezetet, hogy rózsaajkaikat néhány csepp rosztopcsinnal vagy harmincéves szilvóriummal meg ne nedvesítsék; ma minden szabad. Ma erős szívűnek kell lenni. Mindenki más hangon beszél, még az éltesebb nők is kocsin fogják kísérni a vadászatokat; a főispánné asszonyság is elmegy, pedig előre tudja, hogy igen sokszor el fog ájulni, mert őt minden rendkívül alterálni fogja; bárcsak valaki leesnék a lórul, hogy ő megmutathatná, milyen szépen el tud ájulni olyankor.
Azonban senki sem esett le a lórul.
Gyönyörű nyári reggel volt, midőn a pompás menet kivonult a kárpátfalvi kastély udvarából; elöl a delnők, a karcsú, lengeteg amazonok, lejtő paripákon, körülrobogva délceg ifjaktól, kik lovaikat táncoltatva szökelltek választottjaik mellett; hátrább a sallangos eredeti fickók jöttek mokány lovaikon, végül a hintókban ülő éltes urak és hölgyek; maga János úr is nyeregbe ült, s megmutatá, hogy ő sem utolsó a lovaglásban, s valahányszor nejére tekintett, húsz évvel látszott fiatalabbnak; arca ragyogott azon gondolattól, hogy ez a szép asszony az ő felesége.
A bohó Gergely gróf eközben mindenféle ügyetlen lovasokat produkált, pedig ő maga a leggyakorlottabbak egyike volt; mint lovagolnak a vasárnapi boltoslegények a Práteren: szétvetett lábakkal, élethű kifejezésével azon aggodalomnak, mintha egy szál deszkán kellene balanszírozniok mélységes tengerek felett; azután hogy lovagol a porosz paraszt: hanyatt vetve magát a nyeregben, térdeit felhúzva, s mind a két kezében lóbálva a felemelt kantárt. Mutogatta lord Ychswichset, mint kapaszkodik a nyeregbe, mikor a lova felrúg, és a lova nyakába, mikor az ágaskodik. Azután a debreceni cívist, hogy lötyögteti magát a lovon a talyiga előtt; végül a zsidó kupecet, akit a vásáron elkap a próbálgatott ló, s beleviszi a ménes közé, ez alkalommal emberfullasztó kacajt támaszta Gergely, az eredeti fiúk közé tévedve lovával, s majd leverte Horhi Miskát a nyergéből. Szidták az anglus születésit!
Három jutalom volt kitűzve a három legjobb agárra. Első egy aranybillikom a már említett felirattal, másik egy ezüst vadászkürt, harmadik egy szép medvebőr. Ezt az utolsót alkalmasint legjobban meg fogja köszönni a diadalmas agár.
A versenyfeleket párosával összefűzve vezetik pórázon a pecérek, a kedvenc agarakat ki-ki szekéren hozatja, féltve, nehogy megrúgja valami ló.
Lőfegyver természetesen egy sincs a társaságnál. Ilyesmit agarászatra nem szokás vinni.
Amint az egész vidám társaság a hosszú olaszjegenye sétányon végigvonul, a sétány túlsó oldalán egy szemközt jövő lovagot látnak bekanyarodni.
Már messziről megismeri mindenki lovaglása módjáról, s mint a futótűz terjed el egyszerre az egész társaságban: “Ah valahára mégis eljött!”
Ki jött el? Hát ki más, mint a legdaliásabb lovas, a legmerészebb udvarló, kinek egy perc jönni, látni és győzni — Kiss Miska.
A pünkösdi király.
Egy perc alatt a társasághoz ér, siet magát rögtön kimenteni a hölgyek előtt, hogy eddig elmaradt; apró célzásokból engedi gyanítani, hogy komoly ügyei voltak, hihetőleg párbaj, azután a férfiak előtt menti ki késedelmét; lehet sejteni az okát, gyöngéd ügyek, hihetőleg légyott.
Amióta nem láttuk, meglehetős gömbölyűséget vettek fel arcvonásai, mint olyan emberéi, ki soha sem testi, sem lelki bajokkal nem vesződik, kinek a feje sem fáj soha, a szíve még kevésbé.
Miután egy perc alatt a társaság valamennyi tagját sorban köszöntötte, még az agarakat is neveiken szólongatva, itt kezet csókolva, amott kezet szorítva, végre visszakerül az egymás mellett lovagló két hölgyhez, s különös ügyességgel sikerül neki mindazokat, akik őket környezik, úgy félretáncoltatni, hogy közvetlenül Kárpáthyné mellé juthasson, kit azonnal elkezd minden tétovázás nélkül istenasszonynak és lovon ülő angyalnak nevezni.
Szerencsétlenségére Fanny őt félreérti, s mindazt, amit neki beszélni szokott, kapitális bohóságoknak tartja, s érdemeiken felül nagyokat nevet rajtok.
— János úr, János úr — szól hegyesen, élesen Marion kisasszony a hintaja mellett lovagló Kárpáthyhoz —, ha én önnek volnék, nem tartanék olyan házibarátot, aki ellenállhatlanság hírével bír.
— Nem vagyok féltékeny, nagyságos kisasszony. Ez az egyik kerék hiányzik az organizmusomból; bizonyosan kivette belőlem valaki, hahaha!
— Akkor meg ha önnek volnék, nem jönnék parforce vadászatra attól tartván, hogy agaraim Actaeonnak nézhetnek.
— Adtam volna talán rá okot, hogy nagyságod úgy viselje magát irányomban, mint Diána?
Marion kisasszony ajkpittyesztve fordítá el fejét. Ez az ember olyan ostoba, hogy semmit sem akar elérteni, amivel valaki boszontani kívánja.
Fanny jókedvűen kacag a pünkösdi király beszédein. Ha tudná, hogy ezt udvarlásnak nevezik, nem kacagna. De hiszen mellette lovagló barátnéje éppen olyan jókedvvel társalg Gergely gróffal, és ma mulatság napja van, kissé hangosabb lehet a jókedv, mint egyébkor.