Ezzel fölkelt a főúr, s barátságosan megszorítván Boltay mester kezét, otthagyá őt összevissza zavart gondolatai martalékául.
Boltay nyugtalanul kezde el alá s fel járkálni. Mit cselekedjék? Érzé magában, hogy Kárpáthy igazat mondott. A leány a csábító képnek nem fog ellentállhatni, és az ajánlatot bizonyosan elfogadja. És nem leend boldog. Mi által lenne az? Ha férje sokáig él, s ő hű marad, szomorú hervadás fogja megölni; azon körben, melybe csak a vak szerencse emelte, le fogják nézni, megvetik, mint kinek szépségén kívül semmi érdeme; ha elfogadja azt a hódolatot, amivel a szépségnek áldoznak, mennyit veszít? Lelke öntudatát adja érte, a gazdagság nem fogja kárpótolni azt; meg fogja bánni, hogy eladta azt, mit újra megvenni nem lehet, élte nyugodalmát; pedig el fogja adni, ha az ajánlatot megtudja; egy gyermek lelke még elkábul ennyi fény előtt, és azután az ajánlat tiszteletre méltó; egyike a leggazdagabb főuraknak kínál meg egy szegény, családhagyott polgárleányt ősi nagy nevével; ki ne tartaná azt szerencséjének? Bizonyára a világ őrültnek fogná mondani, aki ezt visszautasítná.
Már azon gondolatra kezde jőni, hogy eltitkolja azt egészen a lyány elől. De nem, az méltatlan dolog volna, hazudni emberséges ember nem szokott.
Hirtelen jó gondolata jött. Úgy van, ez elejét veszi a bajnak. Sietett Sándort felkeresni.
A derék ifjú éppen remekét végzé be, egy pompás íróasztalt gyönyörű faragványokkal, meglelhetlen rejtekfiókokkal. Egészen el volt művébe merülve.
— Sándor — szólitá meg az ifjút a mester —, remeked valóban remek.
— Büszke vagyok rá. Éjjel-nappal erről gondolkozom.
— Éjjel-nappal? És semmiről sem gondolkozol másról?
— Én? Miről gondolkoznám?
— No teszem föl arról, hogy holnapután már mester leendesz.
— Arról bizonyos vagyok.
— Hát ahhoz mit szólsz, hogyha én neked egész üzletemet át akarnám adni?
— Ah uram, ez tréfa. Miért adná ön azt át nekem?
— Mert látod, én már meguntam a bajlódást, s szeretném fiatalabb vállakra rakni a gondokat. Te viszed helyettem a munkát, és azután a jövedelemben osztozunk. Látod, ilyen ravasz vagyok én. Fáradság nélkül akarok jutni a jövedelemhez.
— Azt tehetem, mint eddig, azért nem szükség osztoznunk.
— De ha én úgy akarom. Látod, nekem nincs fiam, és te egészen oly fiú vagy, mint amilyet szeretnék, ha volna nekem.
Sándor szelíden csókolá meg az öreg kezét, melyet az fejére tett, mintegy áldásképpen.
— És azután — folytatá a mester —, milyen derék lesz, ha te asszonyt hozasz a házhoz, és énnekem gyönyörűségem lesz házi boldogságban, amilyen sohasem volt.
Sándor felsóhajtott.
— Sokáig kellene akkor élnünk, jó uram, hogy azt megérjük.
— Eredj no, mit beszélsz, csak nem akarsz nőtlen maradni örökké? Ugyan ne csinálj olyan szent pofákat! Énelőttem akarsz titkolózni? Énelőttem, aki keresztüllátok rajtad, mint egy pohár vízen? Hiszen azt is tudom, hogy kit szeretsz. No kimondjam? Ne légy hát olyan gyáva. Mit sóhajtozol esztendőszámra? Neki kell rukkolni egyenesen! Megmondani a leánynak, hallod-e szívem, én szeretlek, el tudlak tartani; ha hozzám jössz, semmiben sem lesz fogyatkozásod. No! Vagy jobban szereted, ha én kérem meg helyetted? Én azt sem bánom, leszek szívesen násznagyod, még ma megkérem a leányt neked, s holnap, fogadom, olyan kézfogót csapunk, hogy még az angyalok is táncolnak örömükben.
Mint látjuk, Boltay mester kérdezett, és felelt is magának. Sándor nem szólt egy szót is, lesüté szemeit, elhalaványult, némán megszorítá Boltay mester kezét, azután kifordult a szobából. Ki tudja, mi baja lehetett?
Boltay mester csak víg képet csinált ez ideig, de midőn a fiú elment, két könnycsepp esett ki szeméből. Ő is sejté, ő is félt a gondolattól, hogy Sándor reménytelenül szeret.
És mégis ezt tartá mentő gondolat gyanánt.
Kárpáthy ajánlatát el nem hallgathatja Fanny előtt, de mégis, ha egy megelőző kérő ajánlatára a leány igent mondana, akkor, ugyebár, nem volna szükség ím e másodikkal megismertetni.
Tehát elébb meg fogja Fanny kezét Sándor számára kérni, hátha a leány mégis érez iránta valamit. Ha visszautasítja, mondhatja azt, hogy nem érez semmit az ifjú iránt; de akkor a második ajánlatra mit fog mondhatni? Lehet-e szerelmes egy hatvankilenc éves aggastyánba, midőn egy deli ifjú iránt szíve hidegségével védi magát?
A terv jó volt fogalmazva.
Boltay még aznap kiszekerezett falusi tanyájára, mely egy kellemes kis völgyben fekvék a Kárpátok között, védencét felkeresendő.
A falusi élet gondjai és élvei egészséges tápot nyújtottak Fanny kedélyének; erdő, mező látása, az együgyű parasztemberek beszéde, a rendes és mégis változatos foglalkozás enyhébb, tisztultabb gondolatokra szoktaták lelkét; a hiúság, nagyravágyás, divatszenvedély, ezek a műveltség fattyai, elvesznek, eltörpülnek a szent természet ölében.
Fanny messziről eléje futott Boltay mester szekerének, s lehúzva őt kocsijáról, vidám, nevető, gyermeteg tréfával hordta körül gazdaságán, kertjén, udvarán, szérűin, pirospozsgás jókedvvel mutogatva neki sorra, hogy felszóratta a gabonát a szérűkön, be is mérte, rovást vágva róla, mekkorát nőttek a nemes oltványok a faiskolában, hány rajt eresztettek a méhek, befőzött gyümölcsei hogy állnak szép rendben az éléstárba téve, milyen szép len termett, hogyan fonatja ezt a télen gyolcsnak, sávolyos abrosznak!
Boltay megcsipkedé a leányka arcát, mely oly kemény volt, hogy alig foghatta meg. Látszik, hogy most kevesebbet szokott ábrándozni.
— Milyen jó gazdasszony vált belőled. Nézze meg az ember, hiszen te mindenhez értesz már a világon. Dejszen téged már férjhez lehet adni.
— Férjhez ám — nevete Fanny pajkosan kapaszkodva Boltay mester nyakába, s megcsókolva gömbölyű piros ajkaival annak borostás orcáját —, vegyen el Boltay bácsi, magához mindjárt hozzámegyek.
— Eredj te golyhó — szólt alig bírva jókedvével a mester. — Vénebb vagyok én már, mint az apám. Majd keresünk neked valakit, aki hozzád illik.
— Jó lesz biz az, Boltay bácsi, mentől elébb, annál jobb —, hanem menjen be most Teréz nénihez, én addig futok a vacsorát elkészíteni.
Azzal a legcsintalanabb pukerlivel lehajolva megcsókolá a mester kezét, s trallázva, szökdelve tűnt el a konyhába, mint egy gyermek, mint egy gondatlan gyermek.
Boltay mester sietett Terézt felkeresni. Fanny egész a terítés idejéig nem jött a szobába, csak akkor jelent meg egy percre körültekinteni, ha minden rendben van-e az asztalon. Boltay mesternek elég ideje volt ezalatt Terézt az érdeklő helyzettel megismertetni.
A főúr ajánlata őt is leveré. Sokkal fényesebb volt, sokkal nagyobb szerencse, mint hogy egy nyugalmas, csendes házi boldogságot el ne lehessen érte hagyni. Ennyi ragyogvány, hatalom mellett még a szégyent is el lehet felejteni, hát még ha vele együtt a jogos tisztelet ajánltatott.