Ez egy agarászegylet létrehozatala.
Persze Fanny nem érti, hogy mi érdek van ebben. Éppen oly kevéssé, mint a többi indítványokban és közintézményekben, gőzhajókban, töltésekben, akadémiában és lóversenyen egyéb, mint hogy némelyiket ezek közül mulatság látni; hanem azt veszi észre, hogy mindazok, kik az eszméről beszélnek, rendkívül lelkesülve vannak, s úgy látszik, hogy az agarakra boldogabb jövő és fényes hivatás kezd felderülni; a jövő hónapra van hirdetve a közgyűlés a kárpátfalvi kastélyba, hol a társulat megalakultnak nyilvánítandja magát, alapszabályokat írnak, s nagyszerű mulatságokkal végzendik az egészet.
Végül minden jeleivel szeretetének s férje részérőli legszívesebb üdvözleteknek alig várja a percet Fanny, melyben kedves rokonait ölelhesse, s ezzel bezárja a levelet.
Szívről, szívvilágról egy szó sincs abban. Szegény asszony! Nincs senkije, aki előtt azt elmondhassa.
Fanny megérkeztével Kárpátfalvára, semmit sem talált már ott a hajdani bohóságok közül.
János úr még Pozsonyból írt haza Varga Péter uramnak, hogy asszonyt visz a házhoz, szép, fiatal, szemérmes asszonyt, tehát intézkedjék úgy, hogy a menyecske semmi megbotránkozni valót ne találjon, mire nézve teljesen felszabadítja Varga uramat, hogy tegye az ő nevében, amit jónak és üdvösségesnek lát.
A derék ősz férfiú, amint a felhatalmazó levelet kapta, attól számítva egy hét alatt úgy keresztül-kasul reformált minden intézményt, mely János urat oly hírnevessé tette, hogy rá nem lehet Kárpátfalvára ismerni.
A nagyon meghatározhatlan szolgálatokat tevő parasztleányok hazaküldettek, ki hová való volt, a maga falujába.
Káromkodásukról, mosdatlan szájukról ismeretes cselédek kiutasíttattak a gulyára meg a ménesre. Ott produkálják magukat.
A tisztviselőknek meghagyatott, hogy a legnagyobb illendőséggel fogadják az úrhölgyet, és maguknak többé semmi kivételes szabadságot a kastélyban ne vegyenek.
A fiskálisnak három napi határidő engedtetett, mely idő alatt arcát és kezét tisztességesen megmosni tartozik, egyúttal az is tudtára adatván, hogy ha egyszer fokhagymát evett állapotban fog találtatni, menten nyugdíjaztatik.
Marci feleségestől berendeltetett a kastélyba, ő maga a nagyságos asszony kocsisává, neje pedig komornájává iktattatván; a legszelídebb szürkék közül négyet kiválasztott előfogatul, egyet-egyet mindenféle színből hátasparipának, s rábízta Marcira, hogy az mind olyan jámbor legyen, mint a bárány, mert asszonyt fog emelni, szép, fiatal, szemérmes hölgyet.
Ő maga saját személyében felméne Pestre, ott elegáns hintókat, divatos bútorokat, szőnyegeket vásárolt, mert ámbár ő maga kívülhúzott kordovány csizmában járt, s meszelt falú, zsúrolt padlatú szobában lakott, azért oly helyes ízlése, oly finom tapintata, ügyesen elsajátító felfogása volt úri termek elrendezésében, hogy — a kárpátfalvi kastély azon szárnya, melyet az úrnő számára választa, nyílt tekintettel a helység felé s oldalablakaival az angolkertnek fordulva — maga sem ismert volna magára az átváltozás után.
A szándékosan gyűjtött frivol képek, mikkel minden szoba meg volt rakva, kiszedettek rámáikból, s helyettök szép tájfestmények, komoly ábrázolatok rakattak, amazokat elvitték a madarasi kastély padlására. E buzgalmát annyira vitte Varga uram, hogy még a régi freskófestményeken levő hamis isteneket és istenasszonyokat is perszvadeálta, hogy viseljék magukat tisztességesebben, s legalább egy kötényt festetett a pongyola gráciáknak, s Apollónak, Bacchusnak igen szép köpönyegekkel kívánt kedveskedni.
Mindent, ami botrányos, mindent, ami illetlen avagy régibb botrányos kalandra emlékeztet, szorgalmatosan eltávolított; az angolkertből a titkos búvóhelyek, a palotából a rendetlen álfolyosók részint lerontattak, részint befalaztattak, a fürdőszobából télikert lett, s a vízvezető csövek az úrhölgy hálószobája mögé vitettek, s a régi múzeum alakult fördőteremmé.
A nagy ivószobábul kihordatott mindent, ami egykori tivornyákra emlékeztetne, a kerek székek, a nagy diófaasztal kivándoroltak, s elfoglalta helyöket a családi régi pénzek és festmények gyűjteménye, melyeket eddig por és pókháló lepett. Az ittas vendégek számára alakult apró cellák, mik egy hosszú folyosórul nyíltak, áttörettek, s lett valamennyiből egy hosszú terem nőcselédek számára. Nem jöhetett elő eset, hogy valaki az ifjú nő előtt elmondhassa: “Itt, ezen a helyen volt János úr ittas, itt verekedett, itt tartá szeretőit.” Minden nyom el volt törölve.
Sőt még a kert mögött épült lovardát is lehordatá, nehogy egyszer valaki elmondhassa a nőnek: “Ime ezen a helyen történtek azok a mulatságok, hogy János úr tizenkét parasztleányt szilaj lovakra ültetett, s ittas vendégei gyönyörködésére elbocsátá őket a hánykódó méneken, miket hosszú karikás ostorral űztek kurjongató hajdúk. Volt nevetség és jókedv, mikor egy-egy a lyánok közül lehullott. Egyet el is tapostak a lovak.”
A sok bohóc közül csupán Vidra cigány hagyatott meg az udvarnál, tapasztalt hűsége iránti tekintetből, de neki is meghagyatott az érdemes jószágigazgató által, hogy ezután okosan kell magát viselnie.
— Akkor leszek még csak nagy bolond — monda erre Vidra cigány.
Midőn aztán a vidéken híre futamodék, hogy János úr megházasodott, jöttek mindenünnen a különféle gratulációk az ismerős eredeti fickóktul, ki versben, ki prózában.
Varga uramnak gondja volt mindezen leveleket elfogni és megtartani magánál, mert tele voltak azok mindenféle bohósággal, amikért nagyon kár volna, ha János úr vagy éppen szeretett hitvese kezébe jutnának. Különösen egy ocsmány paszkvill érkezett a többek között, tele mindenféle piszkos, szennyes ötletekkel, amilyeneket ronda lelkű poéták szoktak versbe szedni, s tisztújítások, követválasztások alkalmával egymás választottjaihoz mázolni. Undok rohadékai a költészetnek, minőket nyomtatásban soha nem látni, de amelyeket számtalanszor leírnak, olvasnak, egyik kéziratból a másikra másolnak, s jobban ismernek, mint a leghírhedettebb költők örökbecsű munkáit.
A Kárpáthyhoz küldött ilynemű versbe szedett piszok Gyárfás poéta által mázoltatott papírra, ki eltávozván régi urától, mint komisz, közönséges lelkek szokták, annak ellenségéhez szegődött át, Kutyfalvi Bandihoz, s ekként leginkább ismeretes levén a nábob gyöngéivel, azt legérzékenyebb részén találhatá. A küldött poéma annyira túl volt halmozva frivol, boszontó, ingerlő, undorító kifejezésekkel, hogy a becsületes jószágigazgató elolvasván azt, azon gondolatra jött, hogy összeszedve a nábob hajdúit, rajtamenjen Kutyfalvi Bandin, s poétájával együtt ott saját portáján megcsapassa, hanem csak mégis okosabbat gondolt később. Fogá a paszkvillt, úgy ahogy volt, egy szelet érett penészes sajtot s egy darab jól behamuzott kenyeret takart bele, mint amely általánosan ismert egyszerű szerekkel szokták falusi gazdák a veszettséghez közelítő kutyákat gyógyítani, s azokat egy külön borítékba pakolva küldé vissza Kutyfalvi úrnak, minden komitíva nélkül. Marci vitte el a küldeményt, előre meg volt neki mondva, hogy a legjobb futó lovára üljön, s le ne szálljon róla, amikor a küldötteket kézbesíti, mely, hogy nem maradt kívánatos siker nélkül, bizonyítá az, miszerint Kutyfalvi a hamus kenyér és érett sajt láttára majd kiugrott a bőréből dühében, s cséplőinek ordítva parancsolá, hogy csukják be a kaput Marci előtt, aki azonban szintén nem volt rest, hanem amint becsukták mögötte a kaput, lovával egyenesen átugratott a palánkon, s Varga uram nagy szatiszfakciójára azzal a hírrel ért vissza Kárpátfalvára, hogy Kutyfalvi valamennyi béresével együtt egész az erdő széléig szaladt utána lóháton.