Amikor Néne visszament, a gyerek már aludt. Nem emlékezett arra, hogy került ágyba, vagy hogy Néne elreteszelte az ablakokat.
Mállotviksz Néne lement a lépcsőn s közelebb húzta a hintaszéket a tűzhöz.
Van itt valami, mondta magának, ami a gyerek elméjében lappang. Nem szeretett arra gondolni, mi az, de nem ment ki a fejéből, hogy mi történt a farkasokkal. Meg az egész beszélgetés, hogy mágiával gyújtsunk tüzet. Varázslók csinálnak olyat, ez az egyik első dolog, amit megtanulnak.
Néne fölsóhajtott. Csak egyetlen mód van a megbizonyosodásra, s már kezdett túl öreg lenni az ilyesmihez.
Fölkapta a gyertyát, s a mosókonyhán keresztül kiment a kecskék szállásául szolgáló sufniba. Az állatok félelem nélkül nézték, mindegyik a maga rekeszében, mint valami szőrös paca, a három száj ritmikusan csócsálta a napi szénaadagot. A lég melegtől és némi felfúvódástól szaglott.
Fönn a szarufáknál volt egy kis bagoly, egyike a számos teremtménynek, amik úgy találták, hogy Nénével élni megéri az esetenkénti kényelmetlenséget. Első szóra leröppent a boszorkány kezére, aki elgondolkozva simogatta meg a madár golyófejét, miközben keresett egy helyet, ahol kényelmesen fekhet. Egy nyaláb széna meg kell feleljen.
A nő elfújta a gyertyát, és hanyatt dőlt, ujján a gubbasztó madárral.
A kecskék rágtak, böfögtek, s nyeldekelték a maguk útját a meghitt éjszakán át. Az épületben csupán ők adtak ki hangot.
Néne teste elcsendesedett. A bagoly érezte, ahogy belép a tudatába, s jóindulatúan helyet adott. Néne tudta, hogy ezt meg fogja bánni, kétszeri Kölcsönvevés egyazon nap reggelre kelve olyan állapotban fogja hagyni, hogy semmire se lesz jó, és ráadásul borzasztóan vágyódni fog arra, hogy egeret egyen. Na persze, amikor fiatalabb volt, nem csinált nagy ügyet abból, hogy együtt fut a szarvasbikákkal, vadászik a rókákkal, megtanulja a vakondok fura, sötét útjait, alig is töltött egy éjszakát a saját testében. De mostanra nehezebbé vált, különösen a visszajövetel. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor nem lesz képes visszatérni, talán az otthon maradt test csak megannyi halott hús lesz, és esetleg nem is lesz az olyan rossz megoldás, ha jobban meggondoljuk.
Ez az a fajta dolog, amire varázslók sose lesznek képesek. Ha egyáltalán fölmerülne bennük, hogy belépjenek egy teremtmény tudatába, tolvajként tennék meg, nem gonoszságból, hanem mert egyszerűen eszükbe se jutna, hogy másképp is lehetne, az idióta himpelléreknek. És ugyan mire lenne jó átvenni az uralmat egy bagoly teste fölött? Röptetni se tudnád, egy egész élet kell a megtanulásához. Az udvarias módszer az állat elméjének meglovaglása, olyan gyöngéden kormányozva, ahogy a szellő lebbenti a falevelet.
A bagoly megmoccant, föllibbent a keskeny ablakpárkányra, s csöndesen ellebegett az éjszakába.
A felhők eloszlottak, s a vékony hold beragyogta a hegyeket. Néne kikukucskált a bagoly szemén, miközben halkan szárnyalt a fák sorai közt. Ez az egyetlen módja az utazásnak, ha már a test rálelt a módszerre. Leginkább madarakat szeretett kölcsönvenni, arra használva őket, hogy fölfedezze az eldugott völgyeket a magasban, ahol senki se jár, a titkos tavakat fekete szirtek között, a csöpp kis fallal körülkerített mezőket egy darabka, puszta sziklafelületre biggyesztett sík termőföldön, amik rejtélyes és zárkózott lények tulajdonát képezték. Egyszer meglovagolta a vadlibákat, amik elröpültek a hegyek fölött minden tavasszal és ősszel, és élete legnagyobb sokkját élte át, amikor majdnem túlment a visszatérési körzeten.
A bagoly kitört az erdőből, a falu háztetői fölött suhant, s hózáport keltve leereszkedett a legnagyobb almafára Kovács gyümölcsösében. A fát elborította a fagyöngy.
Azonnal tudta, hogy igaza volt, amint karma a kérget érte. A fa neheztelt rá, a boszorkány érezte, hogy megpróbálja lelökni.
Nem megyek el, gondolta Néne.
Az éjszaka csöndjében így szólt a fa, Hát akkor csak zsarnokoskodj fölöttem, csak mert fa vagyok. Jellemző a nőkre.
Most legalább van valami hasznod, gondolta az asszony. Jobb fának lenni, mint varázslónak, mi?
Nem rossz élet, ismerte el a fa. Nap. Friss levegő. Rengeteg idő gondolkodni. És méhek is, tavasszal.
Volt valami buja abban, ahogy a fa azt mondta „méhek”, amitől Nénének, akinek több kaptára is akadt, egész elment a gusztusa a méztől. Olyan volt, mint amikor arra emlékeztetik az embert, hogy a tojás igazából még meg nem született csirke.
A lány, Esk, miatt jöttem, sziszegte.
Ígéretes gyermek, gondolta a fa, nagy érdeklődéssel figyelem őt. Az almát is szereti.
Te dög, mondta döbbenten Néne.
Mit mondtál? Ezer bocsánat, hogy merészelek levegőt se venni.
Néne közelebb oldalgott a törzshöz.
El kell ereszd a lányt, gondolta. A mágia elkezdett áthatolni.
Máris? Imponáló, mondta a fa.
De rosszféle varázslat!, rikoltotta Néne. Varázslói mágia, nem női varázs! A lány még nem tudja, mi ez, de a mágiája megölt egy tucat farkast ma éjjel!
Nagyszerű!, rikkantotta a fa. Néne huhogott dühében.
Nagyszerű? És mi lett volna, ha a bátyjaival veszekedett volna és kijön a sodrából, na mi?
A fa vállat vont. Hópelyhek esőztek ágairól.
Akkor hát oktatnod kell, jegyezte meg.
Oktatnom? S mit tudok én a varázslók képzéséről?
Akkor küldd egyetemre.
A gyerek nőnemű!, sivította Néne, föl-le ugrándozva az ágon.
És? Ki mondta, hogy nők nem lehetnek varázslók?
Néne tétovázott. A fa akár azt is kérdezhette volna, hogy a halak miért nem válhatnak madárrá. Nagy levegőt vett, hogy beszélni kezdjen. És megállt. Tudatában volt annak, hogy létezik egy csípős, éles, megsemmisítő, és, mindenek fölött, magától értetődő válasz. Éppen csak, legnagyobb bosszúságára, nem egészen tudta emlékezetébe idézni.
Nő még soha sem volt varázsló. Ez természetellenes. Ezzel az erővel azt is mondhatnád, hogy férfi is lehet boszorkány.
Ha úgy határozod meg a boszorkány fogalmát, mint olyan valaki, aki a pánkreatív vágy imádója, azaz, hódol az alapvető…, kezdte a fa, s több percen át ebben a modorban folytatta. Mállotviksz Néne türelmetlen bosszankodással hallgatta az olyan frázisokat, mint Anyaistennők és primitív holdimádat, és azt mondta magában, hogy tökéletesen tisztában van azzal, mivel jár a boszorkányság, gyógyfüvekkel és átkokkal és éjszakai repüléssel és általában a hagyomány tisztes oldalán maradással, és határozottan semmi köze sincs istennőkkel való kavaráshoz, legyenek anyák vagy sem, akik ezek szerint nagyon kétes trükkökkel szórakoznak. És amikor a fa elkezdett mezítelen táncolásról előadni, megpróbált oda se figyelni, mert bár tudatában volt annak, hogy réklijei és alsószoknyái szövevényes rétegei alatt valahol van valamiféle bére, ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy helyeselte is.