Úgy tűnt, senki sem figyel a két emberre. Széltoló megráncigálta Erik köntösét.
— Ez az, amikor futni kezdünk, igaz? — kérdezte Erik.
— Amikor sétálunk — szögezte le eltökélten Széltoló. — Hidegvérűen, nyugodtan, és, ööö…
— Szaporán?
— Te aztán gyorsan tanulsz.
Alapvető kívánalom, hogy a három kívánság helyes fölhasználása boldogsághoz juttassa a lehető legnagyobb számú lényt, és pontosan ez az, ami valójában történt.
A tezumánok boldogok voltak. Amikor semennyi imádás sem érte el, hogy a Poggyász visszatérjen és összetiporja ellenségeik, megmérgezték összes papjuk és helyette megpróbálkoztak a fölvilágosult ateizmussal, ami még mindig azt jelentette, hogy annyi embert ölhetnek meg, amennyit csak akarnak, de nem kellett olyan korán fölkelni hozzá.
Tsort és Ephebe népe boldog volt — legalábbis azok, akik a történelem drámáit írják, illetve szerepelnek bennük, és persze ez minden, ami számít. Most, hogy elhúzódó háborújuk véget ért, végre foglalkozhattak a civilizált nemzetek igazán fontos dolgával, ami nem más, mint a készülődés a következőre.
A Pokol lakosai boldogok voltak, vagy legalábbis boldogabbak, mint eddig. A lángok újra fényesen lobogtak, ugyanazokkal a megszokott, ismerős kínzásokkal sanyargatták az ezeket érezni teljességgel képtelen, éteri testeket, és az elkárhozottaknak előzőleg osztályrészül jutott a tapasztalat, amitől oly könnyűvé válik a megpróbáltatások elviselése — az abszolút és biztos tudás, hogy a dolgok lehetnének rosszabbak is.
A démonnagyurak boldogok voltak:
A varázstükör körül álltak, s élvezték ünneplő italuk. Hébe-hóba egyikük megkockáztatta Vassenego hátbaveregetését.
— Elengedjük őket, felség? — kérdezte az egyik herceg, rámeredve a fölfelé mászó alakokra a tükör sötét képén.
— Ó, azt hiszem — felelte Vassenego könnyedén. — Tudod, mindig jó, ha hagyjuk, hogy elterjedjen némi pletyka. Pour enkurazsi lö… púr enkura… amitől mindenki átkozott jól teszi, ha fölfigyel. Ráadásul a maguk módján hasznosak voltak. — Pohara mélyére meredt, némán örvendezve.
Ám mégis, ám mégis, tekervényes elméje mélyén azt gondolta, hall egy halk hangot, ami az évek során egyre hangosabb lesz, a hangot, ami minden démonkirályt üldöz, mindenhoclass="underline" vigyázz, a hátad mögött…
Nehéz lenne megmondani, vajon a Poggyász boldog volt, vagy sem. Idáig gonoszul rátámadt tizennégy démonra, és hármat közülük beszorított saját, bugyogva forró olajgödrükbe. Hamarosan követnie kell gazdáját, ám semmi szükség lázas sietségre.
Az egyik démon kétségbeesetten a part felé kapott. A Poggyász teljes súlyával az ujjaira taposott.
A világegyetemek teremtője boldog volt. Pont most illesztett be kísérletképpen egy hétoldalú hópelyhet egy hóviharba, és senki sem vette észre. Félig-meddig hajlott arra, hogy másnap kipróbálja az ábécé kicsiny, finoman kristályosított betűit. Ábécés Hó. Tuti, hogy bombasikere lesz.
Széltoló és Erik boldogok voltak:
— Látom a kék eget! — kiáltotta Erik. — Mit gondolsz, hol fogunk előbukkanni? — kérdezte. — És mikor?
— Akárhol — felelte Széltoló. — Akármikor.
Lenézett az épp megmászott széles lépcsőfokokra. Többé-kevésbé újdonságnak tűntek; mindegyiket hatalmas sziklabetűkből építették. Például az, amire épp most lépett rá, így szólt: Jót Akartam.
A következő ez volt: Azt Hittem, Tetszeni Fog Neked.
Erik ezen állt: A Gyerekek Érdekében.
— Fura, nem? — mondta. — Miért csinálták ilyenre?
— Szerintem ezek jó szándékok akarnak lenni — válaszolta Széltoló. Ez volt a Pokolba vezető út, és a démonok, végre is, ragaszkodnak a hagyományokhoz.
És, noha természetesen javíthatatlanul gonoszok, nem mindig rosszak. És imigyen Széltoló lelépett a Mi Egyenlő Esélyeket Biztosító Munkaadók Vagyunkról, át egy falon, mely begyógyult mögötte, ki a világba.
El kellett ismerje, lehetett volna sokkal rosszabb.
Astfgl elnök egy fénytócsában ült hatalmas, sötét irodájában és ismételten belefújt a szócsőbe.
— Halló? — mondta. — Halló?
Úgy tűnt, nincs aki válaszoljon.
Furcsa.
Fölvette egyik színes tollát, és körbenézett a csomó elvégzendő munkára maga mögött. Ez a rengeteg följegyzés, mindet elemezni, mérlegelni, fölbecsülni és értékelni, aztán megfelelő ügyviteli célkitűzéseket kell kidolgozni, és egy mélyreható irányelvadó dokumentumot kell megfogalmazni, aztán, alapos megfontolás után, újrafogalmazni…
Még egyszer megpróbálkozott a szócsővel.
— Halló? Halló?
Senki sincs ott. Sebaj, nincs miért aggódni, bőven van teendő. Az ideje túl értékes ahhoz, hogy elvesztegesse.
Mélyre süllyesztette lábát a bolyhos, meleg szőnyegbe.
Büszkén nézett a cserepes növényeire.
Megkocogtatta a krómozott drótok és golyók bonyolult szerelékét, amely elkezdett himbálózni és kattogni a lehető legmenedzseresebben.
Határozott, ellentmondást nem tűrő kézzel letekerte tolla kupakját.
Ezt írta: Miféle üzletágban dolgozunk??
Gondolkozott egy darabig, aztán gondosan aláírta: Az ördög és pokol üzletágban dolgozunk!!!
És ez is boldogság. Annyira-amennyire.