— Aludtál egyáltalán?
— Hát…
— Nem aludtál, mi? És azt hiszed, egyszerűen csak idelejthetsz, és megszégyenítheted ezt a lányt, még így is?
— Nem tudom — válaszolta Mállottviksz Néne.
Ogg Ángyi fürkészően ránézett.
— Nem, mi? — kérdezte gyengédebb hangon. — Hát, ha már így állunk… inkább ülj le egy kicsit, még mielőtt elesnél. Vegyél egy narancsot! Még pár perc, és itt lesznek.
— Nem, nem lesznek itt — mondta Néne. — Késni fognak.
— Honnan tudod?
— Semmi értelme színpadra lépni, ha még nincs itt az egész közönség, nem? Kobakológia.
A fiatalok csoportja valóban öt perccel negyed egy után érkezett, és a tér túloldalán elhelyezett ötszögű piaci emelvény lépcsőjén táborozott le.
— Nézz csak rájuk! — vetette oda Mállottviksz Néne. — Már megint mind tiszta feketében.
— Hát, mi is feketében vagyunk — válaszolta a jó megfigyelőképességű Ogg Ángyi.
— Csak mert a fekete tiszteletre méltó és praktikus — magyarázta morózusan Néne. — Nem pedig azért, mert romantikus. Hahh! Ezzel az erővel akár a Hölgyek és Urak is itt lehetnének.
Némi szemezés után Ogg Ángyi keresztülbandukolt a téren, és találkozott Perditával félúton. A fiatal boszorkányjelölt aggódónak tűnt a sminkje alatt. Fekete csipke zsebkendőt gyűrögetett idegesen a kezében.
— 'reggelt, Ogg asszony! — köszönt tisztelettudóan.
— Délután van, Ágnes.
— Ööö. Most mi fog történni?
Ogg Ángyi elővette a pipáját, és szárával megvakarta a fülét.
— Nem t'om. Rajtatok múlik, azt hiszem.
— Rubina azt kérdezi, miért ide kellett jönni, és miért pont most?
— Hogy mindenki láthassa — válaszolta Ogg Ángyi. — Ez a lényege a dolognak, nem? Semmi sunnyogás és eltussolás. Mindenki tudni fogja, ki a jobb boszorkány. Az egész város. Mindenki látni fogja a győztest győzni és vesztest veszíteni, így nem lesz vita, érted?
Perdita a fogadó felé sandított. Néne közben elszundított.
— Csendes magabiztosság — kommentálta a dolgot Ángyi, magában erősen fohászkodva.
— Izé, és mi történik a vesztessel? — kérdezte Perdita.
— Semmi, lényegében — válaszolta Ogg Ángyi. — A hagyomány szerint elhagyja a várost. Nem lehetsz boszorkány, ha az emberek végignézték, ahogy legyőznek.
— Rubina azt mondja, nem akarja bántani az idős hölgyet — mondta erre Perdita. — Csak a helyére szeretné tenni.
— Ez szép tőle. Eszme nem találja a helyét mostanában.
— Ööö. Azt kívánom, bár el lehetett volna ezt kerülni, Ogg asszony.
— Igazán kedves.
— Szóval a feladat… egyszerűen csak farkasszemet kell nézni, Ogg asszony.
Ángyi a szájába vette a pipát.
— Úgy érted, az a játék, hogy aki először pislog vagy elkapja a tekintetét, az veszít?
— Ööö, igen.
— Rendben. — Ángyi elgondolkozott, majd megvonta a vállát. — Rendben. De először csináljunk egy varázskört. Nem akarjuk, hogy a nézők megsérüljenek, ugye?
— A Skorhi Rúnákra gondol, vagy a Tripla Invokáció Oktagramjára? — kérdezte Perdita.
Ogg Ángyi félrebillentette a fejét.
— Soha nem hallottam ezekről az úri huncutságokról, lányom — mondta. — Én mindig ilyen varázskört csinálok… — rákmozgással elhátrált a kövér lánytól, miközben lábujjhegyét a porban húzta. Rajzolt egy nagyjából öt öl átmérőjű elnagyolt kört, majd, még mindig maga után húzva a bakancsát, visszaért Perditához.
— Bocsánat. Na, megvan. Kész.
— Ez egy varázskör?
— Igen. Különben még esetleg megsérülne valaki. Mindenféle mágia cikázik a levegőben, amikor boszorkányok párbajoznak.
— De nem kántált semmit, vagy ilyesmi.
— Nem?
— Kántálás nélkül nem működik, vagy igen?
— Nem t'om. Még sosem próbáltam kántálni.
— Ó!
— De elénekelhetek egy pajzán kis nótát, ha gondolod — javasolta Ángyi segítőkészen.
— Ööö, inkább ne. Izé. — Perdita sosem hallotta Ángyit énekelni, de a hírneve őt is elérte.
— Tetszik a fekete csipkezsepid! — fűzte tovább a szót Ángyi a zavar legkisebb jele nélkül. — Nagyon praktikus, az ilyenen nem látszik az orrváladék.
Perdita hipnotizáltan meredt a körre.
— Ööö. Akkor, kezdhetjük?
— Persze.
Ángyi visszasietett a padhoz, és megbökdöste Nénét.
— Ébresztő!
Néne kinyitotta az egyik szemét.
— Nem aludtam. Csak pihentettem a szemem.
— Egyszerűen csak farkasszemet kell vele nézned!
— Na, legalább azzal tisztában van, milyen fontos ez a képesség. Hahh! Mégis, mit gondol, ki ő? Egész életemben mást se csináltam, mint emberek szemébe bámultam!
— Igen, pont ez a nyugtalanító… ááááá… hát ki Ángyi kis szeme fénye?
Megérkezett az Ogg klán maradéka.
Mállottviksz Néne nem kedvelte túlságosan a kis Pewseyt. Alapjában véve egyáltalán nem kedvelte a kisgyerekeket, ezért is boldogult el velük olyan jól. Ami Pewseyt illeti, úgy vélte, még egy négyévesnek sem lenne szabad egy kis mellényt leszámítva pucéran mászkálnia. Továbbá a gyermeknek állandóan folyt az orra, ennek ellenére nem látták el sem zsebkendővel, sem — annak hiányában — legalább egy parafadugóval. Ogg Ángyit viszont bármelyik unokája képes volt lágy viasszá változtatni egy pillanat alatt, még az olyan ragacsos típusúak is, mint Pewsey.
— Cukojkát akajok! — morogta Pewsey azon a fura mély hangon, ami némely gyermekek sajátja.
— Csak egy pillanat, kiskacsám, most Nénével beszélgetek! — fuvolázta Ogg Ángyi.
— Moszt akajok cukojkát!
— Hagyj békén, drágaságom, Ángyi nem ér most rá!
Pewsey megrángatta Ogg Ángyi szoknyáját.
— Moszt cukojka moszt!
Mállottviksz Néne addig-addig hajolgatott lefelé, amíg lenyűgöző orra egy vonalba nem került Pewsy kiapaszthatatlan nózijával.
— Ha nem mész odébb most rögtön — mondta zordonan — saját kezűleg tépem le a fejed és rakom tele kígyókkal!
— Látod-látod! — csatlakozott hozzá Ogg Ángyi. — Rengeteg éhező kisgyerek van Klaccsban, aki a fél karját odaadná egy ilyen átokért.
Pewsy kis arca egy-két másodpercnyi bizonytalanság után töklámpásmosolyba torzult.
— Viccesz néni — döntötte el.
— Megmondom, mi legyen — mondta Ángyi, Pewsey fejét simogatva, majd szórakozottan a szoknyájába törölve a kezét —; látod azokat a lányokat a tér túloldalán? Nekik rengeteg cukorkájuk van.
Pewsey eltotyogott.
— Ez biológiai hadviselés, nem más — mondta Mállottviksz Néne.
— Gyerünk! — válaszolta Ángyi. — Jászónunk berakott két széket a körbe. Biztos, hogy jól vagy?
— Megvagyok.
Perdita Nitt csellengett megint keresztül a téren.
— Ööö… Ogg asszony?
— Igen, kedvesem?
— Izé. Rubina azt mondja, nem értették meg. Azt mondja, nem vele kell farkasszemet nézni…
Magrat unatkozott. Míg boszorkány volt, soha nem unatkozott. Folyamatosan zavarban volt, és rengeteget dolgozott, de unatkozni nem unatkozott.
Azt mondogatta magának, hogy amikor királyné lesz, akkor jobbra fordul minden, de igazából nem tudta, mitől lenne jobb.