Ogg Ángyi a tálalóasztalhoz oldalgott. Nem mintha érzéketlen lett volna, de nehéz éjszaka állt mögötte, a helyszínen pedig láthatóan rengeteg finomság ment éppen pocsékba.
— Mi történt vele? — látott hozzá Magrat a lány vizsgálatához.
Néne körbenézett a teremben. Páncélok, pajzsok a falon, rozsdás régi kardok és lándzsák… valószínűleg elegendő vas…
— Meglőtte egy tünde.
— De…! — tiltakozott Magrat és Verenc egyszerre.
— Ne kérdezősködjetek, nincs erre most időnk! Meglőtte egy tünde. Azok a szörnyű nyilaik. Eltávozik tőle az elme, hogy magányosan bolyongjon valahol. És most — mit tudsz vele tenni?
Jobbik esze ellenére Magrat érezte, ahogy felülemelkedik benne a jogos dac.
— Ó, ezek szerint most megint boszorkány vagyok, amikor…?!
Mállottviksz Néne felsóhajtott.
— Erre most szintén nincs időnk — mondta. — Csak kérni tudlak. Nyugodtan mondd azt, hogy nem. Akkor elviszem, és nem zavarunk tovább. — Annyira csendes volt a hangja, hogy Magrat átesett a saját haragján, és kapkodva próbálta visszanyerni az egyensúlyát.
— Egy szóval sem mondtam, hogy nem, csak…
— Akkor jó.
Az asztalon csengtek-bongtak a tálak ezüst fedői, ahogy Ángyi sorban emelgette le őket.
— Hé, háromfajta tojásuk van!
— Hát, láza az nincs — állapította meg Magrat. — Lassú a pulzusa. Nincs pupillareakciója. Soma?
— Igen, királyné kisasszony?
— Főtt tojás, rántotta és tükörtojás! Ezt nevezem én dőzsölésnek.
— Szaladj a kunyhómba, és hozd el az összes könyvet, amit csak találsz! Biztos vagyok benne, hogy olvastam erről egyszer valamit, Néne. Soma?
Soma félúton az ajtó felé megtorpant.
— Igen, királyné kisasszony?
— Útközben ugorj be a konyhába, és szólj, hogy forraljanak rengeteg vizet! Az nem árthat, ha kitisztítjuk a sebet. De, nézzétek, a tündék…
— Akkor hagylak dolgozni — mondta Néne, és sarkon fordult. — Válthatnánk egy szót, felség? Van lent valami, amit meg kell mutatnom.
— Szükségem lesz majd egy kis segítségre! — tiltakozott Magrat.
— Ángyi majd segít.
— Ez jellemző rám — jelezte szórakozottan Ángyi a szájából potyogó morzsák közepette.
— Mi a csudát eszel?
— Tükörtojásos-paradicsomszószos szendvicset — felelte vidáman Ángyi.
— Az lesz a legjobb, ha megkérjük a szakácsnőt, hogy téged is főzzön ki — gyűrte fel a ruhája ujját Magrat. — Menj, és szólj neki! — Ránézett a sebre. — És kérdezd meg, van-e egy kis penészes kenyere…
A varázslóság legkisebb szervezett egysége a rend, az egyetemi fakultás, vagy inkább maga az egyetem.
A boszorkányság legkisebb szervezett egysége a boszorkány, bár a legkisebb folytatólagos egysége, mint már megállapítottuk, a boszorkánykunyhó.
A boszorkánykunyhó nagyon különleges építészeti darab. Nem igazán építik, mint inkább összerakják évek hosszú során, ahogy felgyűlnek a javítások. Olyan, mint egy zokni, ami csak stoppolt részekből áll. A kéménye úgy pörög, akár egy szélkakas. A zsúpteteje olyan öreg, hogy kicsi, de életképes fák nőnek belőle, a padlója cikcakkosan áll, és éjszaka úgy nyikorog, akár a teaszállító klipperek szélviharban. Amelyiknek legalább két falát nem egy-egy gerenda dúcolja alá, hogy be ne omoljon, az nem is igazi boszorkánykunyhó, csak valami ostoba vén szatyor lakhelye, aki teafűből jósol és a macskájával beszélget.
A boszorkánykunyhók azonos típusú boszorkányokat vonzanak magukhoz. Ez természetes. Minden boszorkány egy vagy két fiatal lányt tanít meg mesterségére életében, és amikor elhalálozása következtében üresen marad a kunyhója, magától értetődik, hogy az egyikük odaköltözik.
Magrat kunyhójában hagyományosan a megfigyelők típusába tartozó boszorkányok laktak, akik észrevettek és leírtak dolgokat. Melyik gyógynövény mulasztja el jobban a fejfájást, régi regék részleteit, mindenféle csip-csup apróságot.
A kunyhó legalább egy tucat, apróbetűs kézírással és rajzokkal zsúfolt könyvet rejtett magában, helyenként egy-egy gondosan lepréselt érdekesebb virággal vagy békával a lapjaik között.
Ez a megkérdőjelező boszorkányok, a kutató boszorkányok kunyhója volt. Milyen gőtének a szeme? A sósvízi cápa melyik alfaja? Rendben, hogy az összetevők között a szerelemvirág is szerepel, de melyikre gondol a szerző a közül a harminchét növény közül, amelyet ezen a néven ismernek a földrész különböző helyein?
Mállottviksz Néne azért volt jobb boszorkány Magratnál, mert ő tudta, hogy ami a főzeteket illeti, teljesen mindegy, melyik növényről van szó. Akár mezei füvet is lehetne keverni beléjük.
Magrat azért volt jobb orvos Nénénél, mert ő nem így gondolta.
A kocsi megtorpant az útakadály előtt.
A banditák vezére megigazította a szemkötőjét. Mindkét szemére tökéletesen látott, de a népekben tiszteletet ébreszt az egyenruha. Ezt követően odamasírozott a kocsihoz.
— Jó reggelt, Jim! Mink van ma?
— Uhh. Hát, nem lesz egyszerű — felelte a kocsis. — Itt van először is pár varázsló, és egy törpe. Meg egy emberszabású főemlős. — Megdörzsölte a fejét, és elfintorodott. — Igen, kétségkívül emberszabású. Nem pedig, és ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni, bármilyen más, ember formájú szőrös lény!
— Jól vagy, Jim?
— Ankh-Morpork óta velük utazom. Még csak ne is említs nekem semmilyen szárítottvarangy-tablettát!
A banditák vezére összeráncolta a szemöldökét.
— Rendben. Nem teszem.
Bekopogott a kocsi ajtaján. Az ablak lecsusszant.
— Nem szeretném, ha rablásként fognák fel a dolgot — mondta. — Jobb lenne, ha érdekes kalandként gondolnának rá, melyről majd élvezettel mesélhetnek az unokáiknak.
Bent megszólalt egy hang.
— Ez ő! Ő lopta el a lovamat!
Valaki egy varázslóbotot döfött ki az ablakon. A haramiavezérnek feltűnt a gomb a végén.
— Ne kezdjük ezt! — kérte szívélyesen. — Ismerem a szabályokat. A varázslók nem használhatnak mágiát civilek ellen, kivéve valódi életveszélyes helyze…
Oktarinszín robbanás verte fel a vidéket.
— Ez nem egészen szabály — szólt Maphlaves —, mint inkább csak amolyan irányelv. — Odafordult Abrand Stibhez. — Stacklady Morfikus Rezonátorának egyik érdekesebb alkalmazása, remélem, észrevette!
Abrand lenézett.
A haramiavezér úritökké változott, bár a humor általános szabályainak megfelelően még mindig rajta volt a kalapja.
— És most — szólt ki Maphlaves —, igazán örömömre szolgálna, ha maguk ott a kövek és egyéb dolgok mögött mind előrejönnének oda, ahol jól láthatóak lesznek. Nagyon jó. Stib úr, ön és a Könyvtáros legyenek szívesek, és menjenek körbe a kalappal!
— De ez rablás! — tiltakozott a kocsis. — És gyümölccsé változtatta őt!
— Zöldséggé — javította ki Maphlaves. — Mindegy, pár órán belül úgyis elmúlik.
— És tartoznak nekem egy lóval — tette még hozzá Casanunda.
A banditák egy része kelletlenül odaadta a pénzét Abrandnak, a másik része pedig kelletlenül, ám nagyon gyorsan odaadta a pénzét a Könyvtárosnak.