— Ó!
— És ha az emberek olyankor butaságokat csinálnak, még a Táncosok sem tudják megvédeni az átjárót. Mert ahol elvékonyodik a világ, egy gondolat is elég ahhoz, hogy csatornát képezzen.
— Ó!
Verenc úgy érezte, a párbeszéd olyan irányba fordult, ahol ő is hozzá tud szólni.
— Butaságokat?
— Ha hívják őket. Ha csalogatják őket.
— Ó! Szóval mit kellene tennem?
— Csak folytassa az uralkodást. Azt hiszem, biztonságban vagyunk. Nem tudnak átjönni. Megállítottam a leányokat, nem fogják többé hívogatni őket. Ezt itt tartsa hét lakat alatt, és el ne mondja Magratnak! Nincs értelme annak, hogy felzaklassuk, ugye? Valami átjött, de én rajta tartom a szemem.
Néne komor önelégültséggel összedörzsölte a tenyerét.
— Azt hiszem, ezt megbeszéltük.
Pislogott.
Megfogta az orrnyergét.
— Mit is mondtam az előbb? — kérdezte.
— Hát, azt hiszem, azt mondta, hogy ezt megbeszéltük — válaszolta a király.
Mállottviksz Néne pislogott.
— Tényleg — mondta. — Valóban ezt mondtam. Igen. És a kastélyban vagyok, ugye? Igen.
— Jól érzi magát, nagysága? — kérdezte a király a hirtelen aggodalomtól elvékonyodott hangon.
— Persze, persze. Persze. A kastélyban. És a gyerekek is jól vannak, ugye?
— Tessék?
Mállottviksz Néne megint pislogott.
— Mi?
— Nekem nem úgy tűnik, mintha jól lenne…
Néne felemelte az állát, és megrázta a fejét.
— Igen. A kastélyban. Én én vagyok, maga meg maga, Gytha pedig fent van Magrattal. Pontosan. — Ránézett a királyra. — Csak egy kicsit… túlhajtottam magam. Semmi ok aggodalomra. Egyáltalán semmi.
Ogg Ángyi kétkedve figyelte Magrat előkészületeit.
— Számomra a penészes kenyércsücsök nem hangzik túl varázslatosnak — jelentette ki.
— Pityergi Komámasszony esküdött rá. De nem tudom, mit kezdhetnénk a kómával.
Magratt reménykedve lapozta a repedező, ősrégi oldalakat. Boszorkányelődei leginkább abban a sorrendben írták le a dolgokat, ahogy azok megtörténtek, úgyhogy a fontosabb varázsigék és megfigyelések a lábuk állapotának leírásaival váltakoztak.
— Azt írja itt: „Az kitsiny, hegyes kövek, melyek mind közönségesfen tünde lövésnek neveztetnek, az Elmúlt Korok tündenyilainak hegyei valának.” Csak ennyit találtam. És van róluk egy rajz is. De már láttam ilyen követ.
— Ó, sok van belőlük — értett vele egyet Ángyi, aki közben Rubina vállát kötözte. — Mindig kifordít a kapa egyet-kettőt a kertemben.
— De a tündék nem lövöldöznek emberekre! A tündék jók!
— Akkor biztos csak viccből lőttek Eszmére és a lányra.
— De…
— Nézd, kedvesem, te királyné leszel. Az fontos munka. Te csak törődj a királlyal, és hagyd, hogy én és Eszme törődjünk… minden egyébbel.
— A királynéság? Az nem áll másból, mint hímezgetésből, és kényelmetlen ruhák viseléséből! Én ismerem Nénét. Ő nem szeret semmit, ami… stílussal és kellemmel bír. Teljesen besavanyodott.
— Megkockáztatnám, hogy esze azért van — mondta Ángyi jóindulatúan. — Hát, bekötöttük a lányt. Most mit tegyünk vele?
— Van vagy egy tucat lakatlan hálószobánk — felelte Magrat. — Készen állnak a vendégfogadásra. Berakhatjuk az egyikbe. Ömm. Ángyi?
— Igen?
— Szeretnél koszorúslány lenni?
— Nem igazán, drágaságom. Öreg vagyok én már ahhoz. — Ángyi habozott. — De ugye nincs semmi, amit meg szeretnél kérdezni tőlem?
— Mire gondolsz?
— Hát, az anyád, ugye, már nem él, és nincsenek nőrokonaid sem, meg senkid…
Magrat még mindig értetlenül nézett.
— Az esküvő után, arra gondolok — segített Ángyi.
— Ó, az! Nem, arról majd egy vendégszakács gondoskodik. A mi szakácsnőnk nem igazán ért a falatkákhoz, meg ilyesmihez.
Ángyi óvatosan felpislogott a plafonra.
— És ami azután történik? Persze csak ha érted, mire gondolok.
— Hívattam egy csomó lányt mosogatni és rendet rakni. Nézd, nem kell izgulnod! Mindenre gondoltam. Nagyon örülnék, ha nem kezelnétek úgy Nénével, mint akinek fogalma sincs semmiről.
Ángyi köhögött.
— Az embered — kezdte —, ugye eléggé nagyvilági férfi? Le merném fogadni, hogy legalább egy tucat lánnyal járt már.
— Miért mondod ezt? Nem hinném. A bolondoknak nincs túl sok magánéletük, és természetesen mióta király, azóta nagyon elfoglalt ember. És szégyenlős a lányokkal.
Ángyi feladta.
— Hát jó — válaszolta. — Biztos vagyok benne, hogy menet közben belejött…
Néne visszatért a királlyal.
— Hogy van a lány? — kérdezte Néne.
— Kivettük a nyílhegyet és kitisztítottuk a sebet, abból nem lehet baj — válaszolta Magrat. — De nem akar magához térni. A legjobb az lenne, ha itt maradna.
— Biztos vagy benne? — érdeklődött Néne. — Állandó megfigyelésre van szüksége. Nekem meg van egy vendégszobám.
— Nem kellene túl sokat mozgatni — válaszolta élesen Magrat.
— Megjelölték — közölte vele Néne. — Tudod, mivel jár az?
— Tisztában vagyok vele, hogy nagyon csúnya a sebe — válaszolta megint csak élesen Magrat.
— Nem a sebre gondolok — mondta Néne. — Úgy értem, megérintették. Ő…
— Pontosan tudom, hogyan kell beteget ápolni — válaszolta Magrat. — Nem vagyok teljesen ostoba, értsétek már meg!
— Nem szabad egyedül hagyni — ragaszkodott az álláspontjához Néne.
— Nagyon sokan lesznek itt — válaszolta Verenc. — Holnap futnak be az első vendégek.
— Az egyedüllét nem egyenlő azzal, hogy nincsenek körülötted emberek — mondta Néne.
— Ez egy kastély, Néne.
— Na jó. Rendben. Hát, akkor nem is zavarunk tovább — köszönt el Néne. — Gyerünk, Gytha!
Ogg Ángyi még magához vett egy kihűlőfélben levő birkacombot az egyik ezüstfazékból, és a királyi pár felé intett vele.
— Mulassatok jól! — mondta. — Már amennyire lehetséges ez a ti esetetekben.
— Gytha!
— Megyek már.
A tündék csodálatosak. Csodálatot ébresztenek.
A tündék bámulatosak. Bámulatot keltenek.
A tündék fantasztikusak. Nagy hatással vannak a fantáziára.
A tündék bűbájosak. Sugárzik belőlük a bűbáj.
A tündék igézőek. Értenek a varázsigékhez.
A tündék irtó hatásosak. Mindenkit kiirtanak.
Az a helyzet a szavakkal, hogy a jelentésük úgy csavarodik, mint egy kígyó, és ha az ember kígyót akar találni, akkor nézzen csak be a jelentésváltoztató szavak mögé.
Senki nem állította soha, hogy a tündék jók lennének.
A tündék rosszak.
— Szóval ennyi — szólt Ángyi, ahogy a boszorkányok átsétáltak a kastély felvonóhídján. — Szép munka volt, Eszme!
— Még nincs vége — figyelmeztette Mállottviksz Néne.
— Magad mondtad, hogy most már nem tudnak átjönni. Senki sem fog többé varázslattal próbálkozni a kövek körül. Ebben biztos vagyok.
— Igen, de még körülbelül egy napig tart a körök ideje. Azalatt bármi megtörténhet.