Sokáig várt, de senki sem jelentkezett. Akkor a rádióshoz fordult, és komor hangon megkérdezte.
— Hányan vannak a fedélzeten?
— Tizenheten — felelte vonakodva a rádiós. Átfutotta a listát, amit a fiú elé tett, azután kiadta a parancsot.
— Itt a parancsnoki híd. Úgy tűnik, én vagyok a rangidős tiszt. Készítsék fel a hajtóműveket az indulásra!
— Nem segítünk nekik…? — hallatszott egy hang az interkomban. — Egyszerűen itt hagyjuk őket?
— Nincs kit felvennünk — felelte Weiks. — Megnéztem az összes monitort: odalenn csak a támadók és ocsmány állataik maradtak. Ha mégis lenne túlélő, kétlem, hogy segíthetnénk rajta. A hajót elhagyni öngyilkosság… Az egyik kamerát éppen most találták el. Valószínűleg kötelekkel próbálják felborítani az űrhajót. Nem tudom, képesek-e erre, de nem is akarom megtudni! Indítsák be a hajtóműveket!
— A hajtóművek mindenkit elégetnek odalenn — jegyezte meg a rádiós.
— A mieink már úgysem érzik, ők meg pusztuljanak el minél többen!
Amint az űrhajó a magasba emelkedett, alatta pokoli tűz és füst keletkezett. De amint a tűz kihunyt, és a föld eléggé lehűlt, a távolabb várakozó lovasok átgázoltak az üszkös maradványokon. Egyre többen és többen törtek elő a sötétségből. Úgy tűnt, mintha áradatuk sohasem érne véget.
2
— Elég ostoba dolog, hogy valakit egy fűrészescsőrű sebezzen meg — tűnődött Brucco, miközben segített Jasonnek levennie az elszakadt fémszálas zubbonyt.
— És elég ostoba dolog, hogy valaki megpróbáljon nyugodtan ebédelni ezen a bolygón — felelte Jason.
Amint lehúzta magáról a zubbonyt, éles fájdalom nyilallt az oldalába. — Éppen a levesemet kanalaztam, amikor lecsapott rám.
— Nem komoly sérülés — állapította meg Brucco, amint megvizsgálta Jason oldalát. — Csak a húst hasította fel, de a bordákat nem sikerült beszakítania. Szerencséd volt.
— Úgy érted, szerencsés vagyok, hogy nem ölt meg?
Ki látott már fűrészescsőrűt az étkezdében?
— A Pyrruszon bármi előfordulhat. Ezt még a gyerekek is tudják. — Brucco antiszeptikus anyaggal kente be a sebet, és Jason összeszorította a fogát fájdalmában. Ekkor a kommunikátor hívást jelzett, majd Méta aggódó arca jelent meg a képernyőn.
— Jason, azt mondták, megsebesültél — mondta a lány.
— Haldoklóm — felelte Jason.
— Marhaság — jelentette ki Brucco. — Nem túl mély seb, sokat mondok, ha tizennégy centiméter, és semmi toxikus anyag.
— Semmi az egész — mondta Méta, és a képernyő elsötétült.
— Igen, csak ennyi — dünnyögte sértődötten Jason. — Egy liter vérveszteség és egykilónyi összeroncsolódott hús. Jelentéktelen karcolás. Mi kéne ahhoz, hogy együttérzést tapasztaljak? El kéne vesztenem a lábamat.
— Ha a lábad elveszted egy összecsapásban, valóban együtt éreznek veled — felelte hűvösen Brucco, miközben bekötözte a sebet. — De ha egy fűrészescsőrű vágja le valamelyik végtagod az étkezdében, akkor csak megvetésre számíthatsz.
— Elég! — mondta Jason, magára húzva a zubbonyát. — Nem kell mindent megmagyarázni. Egyébként is jól ismerem kedves pyrruszi társaid kedvességét. Néha szeretnék legalább öt percre távol kerülni ettől a bolygótól.
— Távozni készülsz? — kérdezte Brucco felderülve. — Akkor ezért lesz az összejövetel…
— Csak el ne kiabáld! Próbálj nyugodtan viselkedni még egy darabig, míg a többiek ideérnek! — Jason elindult az ajtó felé, közben igyekezett oldalát a legkisebb mértékben mozdítani.
Elérkezett a változások ideje, gondolta, kinézve a torony ablakán, ahonnan remek kilátás nyílt a peremvidék betonfala mögött húzódó ellenséges dzsungelre. Mozdulatát bizonyára érzékelte néhány gyilkos teremtmény, mert egy pillanattal később felborzolódott az egyik fa lombozata, és mérgező fullánkú rovarok hada csapódott az ablak acélkemény üvegének. Jason reflexei már annyira kifinomultak a Pyrruszon töltött idő alatt, hogy mozdulatlanul figyelte az üveget ért meddő támadást.
Ideje elmenni erről a bolygóról. Minden további nap, amit a Pyrruszon töltenek, újabb áldozatokat követel. Az emberek előbb-utóbb elfogynak a bolygó élővilágával szemben folytatott reménytelen küzdelemben. Vajon hányan estek áldozatul addig, amíg ide érkezett? Lassan ő is kezdett olyanná válni, mint a pyrrusziak.
Ha a leghalványabb lehetőség kínálkozna a változtatásra, ő az egyetlen, aki ezt végre tudja hajtani.
Korábban azt hitte, hogy sikerült megoldani a bolygó problémáját, amikor megfejtette a rejtélyt, miért pusztítja az állat- és növényvilág oly könyörtelenül a város lakóit.
De a probléma ezzel nem oldódott meg, az ádáz küzdelem továbbra sem állt meg. Azok a pyrrusziak, akik egyetértettek vele, elhagyták a várost, és távoli, barátságosabb környezetben kezdtek primitív életet. De sokan nem hittek abban, hogy ez megoldást jelent.
Közben az élővilág újult erővel támadt a városra, és Jasonben felmerült a kérdés, mi lesz, ha a falak már nem tudják visszatartani a támadókat. Még mindig sokan maradtak, akik nem akarták elhagyni otthonukat, akik már megszokták a háborút, hiszen ebben nőttek fel, s a várossal együtt életük részévé vált.
Úgy tűnt, maradt még számukra egy végső megoldás, és Jason kíváncsi volt, hányan fogadják el ezt a lehetőséget.
Jason felkereste Kerket az irodájában. Egy kicsit késve érkezett a megbeszélésre, mert még ellenőrizte a hipertéri kommunikátor üzeneteit. A szobában mindenki komor tekintettel nézett rá. A pyrrusziak nem szerették a titokzatosságot.
Kerk ősz hajú, erőteljes férfi volt; érzelmeit jobban tudta leplezni, mint társai. Talán mert a hosszú évek során több külhonival nyílt alkalma találkozni. Jason tudta, hogy mindenekelőtt őt kell meggyőznie, mert a Pyrrusz erősen militarizált társadalmában Kerk számított az első számú vezetőnek.
Brucco hosszúkás arca és kiugró karvalyorra csupa gyanakvást sugárzott. Mint orvos és biológus ő ismerte legjobban a bolygó élővilágát. Ezért minden javaslattal szemben alapvető bizalmatlanságot mutatott. De mint természettudós, meghajlott az észérvek előtt.
Rhes a külhoniak vezetője volt; azoké az embereké, akik a városon kívül laktak, és megtanultak békében élni a bolygó élővilágával. Belőle hiányzott az ösztönös bizalmatlanság, ami a szobában lévőket jellemezte. Jason tudta, hogy számíthat a segítségére.
Azután ott ült a kedves, bájos Méta, akinek karcsú teste vetekedett a legtöbb férfi erejével és ügyességével.
Karjának szenvedélyes ölelése csontot tudott törni.
Érzelmeit gyakorlatias viselkedés mögé rejtette, pedig Jason tudta, hogy a lány képes őszintén szeretni. Néha mindenesetre jólesett volna neki, ha Méta többet mutat ki az érzelmeiből. De most ugyanolyan kimértnek és bizalmatlannak mutatkozott, mint a többiek.
Jason becsukta maga mögött az ajtót, és kényszeredetten elmosolyodott.
— Üdvözlök mindenkit. Remélem, nem nehezteltek rám ezért a néhány perc késésért! — Határozott léptekkel tovább ment, figyelemre sem méltatva a haragos pillantásokat.
— Azt hiszem, nem lep meg senkit, hogy anyagilag teljesen tönkrementem, totál csődbe jutottam.
A kijelentés hatására az arcok kissé felderültek. A legtöbben arra gondoltak: a Pyrruszon már csak így megy…
— Millióid vannak még a bankban — jegyezte meg Kerk. — És egyelőre nincs lehetőséged szerencsejátékon elveszíteni.