Meg kell szereznünk ennek a titkát!
— Adj egy maréknyit a kezembe, és én megfejtem a titkot! — mondta Jason.
Tovább folytatták útjukat a sötét erdei ösvényen.
Vezetőjük végül beismerte, hogy eltévedt. Temuchin alaposan kezelésbe vette a fickót, de egy idő után ő is belátta, hogy igazat beszél. Parancsot adott az embereinek, hogy letáborozzanak. Hamarosan esni kezdett az eső, és a katonák a fák sűrű lombja alatt kerestek menedéket.
Jason is leült az egyik fa tövébe, és keserűen gondolt vissza a farmon lezajlott mészárlásra. „Kerülj közelebb egy fához, és nem látod tőle az erdőt.” Már jó ideje élt a nomádok között, és lassan ő is azzá vált. Melegszívű, barátságos embereknek találta őket. Mégsem tudta megejteni, hogyan képesek ilyen hidegvérrel gyilkolni. Ő maga is ölt már embert, de csak párviadalban, csatában vagy önvédelemből. El sem tudta képzelni, hogy bántson egy asszonyt vagy egy ártatlan csecsemőt.
Amint ott ült a fa tövében, lassan elfelejtette ezeket az embereket, a borzalmakat, a lemészárolt expedíciót.
Senkinek sem kívánta, hogy ezt az utat végigjárja, amit ő.
Megpróbált aludni, de a borzalmas mészárlás emlékei nem hagylak nyugodni.
Temuchin a törzsi értékrend szerint nagy ember lehetett, de valójában kegyetlen gyilkos volt.
Kora hajnalban folytatták útjukat a párás erdei ösvényen. A fogoly reszketett a félelemtől, fogai hangosan vacogtak. Hamarosan megnyugodott, amint egy tisztásra értek, és ott rátalált a helyes útra.
A közelből egy ág reccsenése hallatszott, amelyet apróbb zajok követtek. A menetoszlop azonnal megállt.
A fogoly érezte, amint egy hideg kardpenge ér a nyakához. A zajok egyre hangosabbá váltak. Hirtelen két alak jelent meg a hajnali ködben. De mielőtt fegyverük után kaphattak volna, fél tucat nyílvessző oltotta ki az életüket.
— Mi az a vasdarab a kezükben? — kérdezte a fejedelem Jasont.
Jason leszállt a moropról, és csizmája hegyével hanyatt fordította az egyik holttestet. A katona finomra cserzett bőröltözetet viselt, mellén acélvértezetet, fején pedig acélsisakot. Keze még mindig görcsösen szorongatta rövid kardjának markolatát. Másik kezében egy primitív muskétát tartott.
— Ez egy puska — mondta Jason, felemelve a fegyvert.
— Ezt a hosszú csövet megtöltik puskaporral, majd beledugnak egy fémgolyót. Azután felemelik ezt a csappantyút, amely a ravasz meghúzásakor visszacsapódik. A csappantyú nagy erővel üti meg a kovakőbetétet, ami szikrát pattint. A szikra meggyújtja a puskaport, amely felrobban, de csak az egyik irányba tud tágulni, így a csőből hatalmas erővel kilövi a fémgolyót.
Jason felpillantott, és látta, hogy valamennyi katona rászegezi a nyilát. Letette a földre a fegyvert, majd felemelte a halott lőporos zacskóját.
— Ez a puskapor — tartotta a bőrzacskót Temuchin elé.
A hadúr megszagolgatta, nézegette, majd komoran megjegyezte.
— Elég kevés van belőle.
— Egy ilyen puskához nem kell sok. De ahonnan ezek a katonák jöttek, ott rengeteg lehet.
— Én is erre gondoltam — mondta Temuchin. Intett az embereinek, akik azonnal eltávolították a katonák testéből a nyílvesszőket, majd a bokrok közé rejtették a holttesteket. A hadúr mindkét puskát magához vette.
Azután folytatták útjukat.
Tízperces vágta után hatalmas kiterjedésű füves területre érkeztek. A közelben egy folyó kanyargott, és közvetlenül a parton kőépület emelkedett. Közepéből karcsú torony nyúlt a magasba. A torony tetejéről két katona kémlelte a messzeséget.
— A fogoly azt mondja, hogy ez a katonák épülete — jelentette a tiszt.
— Kérdezd meg tőle, hány bejárata van az épületnek! — parancsolta Temuchin.
— Azt mondja, fogalma sincs róla.
— Öljétek meg!
Egy kard azonnal keresztül szúrta a foglyot, azután a holttestet elrejtették a bokrok közt.
— Úgy tűnik, hogy csupán azon a szűk kapun át lehet bejutni az épületbe, amit a fölötte lévő keskeny lőrések fedeznek — tűnődött Temuchin. — Ez nekem nem tetszik.
Elküldök két embert, hogy nézzék meg az épület túlsó oldalát. Mi lehet az a vastag cső a fal tetején?
— Nem tudom, de sejtem — felelte Jason. —
Valószínűleg olyan, mint a puska, csak sokkal nagyobb.
— Igen, én is azt hiszem — bólintott Temuchin.
Parancsot adott két emberének, akik azonnal elvágtattak a másik erdei ösvényen. Azután előreküldött néhány felderítőt, hogy vizsgálják meg közelebbről az épületet.
A felderítők leszálltak hátasaikról, majd az erdő szélénél lehasaltak a földre, és a magas fűben kúszva közelítették meg az épületet. A többiek csendben várakoztak.
A felderítők hamarosan visszatértek, és jelentették észrevételeiket.
— Amint sejtettem — mondta Temuchin —, ez egy olyan épület, amit a védekezésre terveztek. A túlsó oldalon van még egy ajtó, amely közvetlenül a folyópartra nyílik.
Sötétben könnyedén elfoglalhatjuk, de nem szívesen várnék alkonyatig. Tudod használni ezt a puskát?
Jason vonakodva bólintott. El tudta képzelni, mit forgat Temuchin a fejében. Főleg amikor két harcos megérkezett az egyik lenyilazott katona holttestével.
Temuchin minden katonája kitűnő harcos volt, de a puskához egyikük sem értett. Ezért Jason önként jelentkezett a feladatra, mielőtt kényszerítették volna rá.
A fejedelem azt akarta, hogy valaki kinyissa nekik a kaput, és erre Jason látszott a legalkalmasabbnak.
Levetkőztették a halottat, és igyekeztek eltüntetni a vérfoltokat a ruhájáról. A sáros erdei föld megfelelő festékanyagnak látszott. Azzal kenték be a vérfoltokat, sőt még a vértezeten ejtett lyukakat is egészen jól befedte. Miközben magára öltötte a ruhát és a felszerelést, a nyelvjárást beszélő tiszt többször elismételte, mit kell majd mondania. A lényege körülbelül az volt, hogy „Nyissátok ki a kaput! Gyorsan!” Ha az őrök mégis beszédbe kezdenének vele a kapu kinyitása előtt, akkor azonnal lelövik.
— Megjegyezted, mit kell tenned? — kérdezte Temuchin.
— Elég egyszerűnek látszik. Odamegyek a folyó felőli kapuhoz, miközben ti az erdő szélénél várakoztok.
Bekiáltok, hogy nyissák ki a kaput, azután bemegyek, és mindent elkövetek, hogy a kapu nyitva maradjon, míg odaértek.
— Nem kell sokáig várnod ránk.
— Tudom, de teljesen egyedül leszek. — Az egyik katona átnyújtotta neki a sisakját, Jason pedig gondosan megtöltötte a puskát. Tudta, hogy az elöltöltős fegyverrel nem tévesztheti el a célját, mert nincs második lehetősége. A cső végébe még egy puha bőrdarabot is beledugott, nehogy átázzon a puskapor.
— Ezzel a fegyverrel csak egyszer lőhetek, utána nem lesz több időm újratölteni. Ez a rövid pengéjű kard pedig semmit sem ér. Kénytelen vagyok visszakérni tőled a pyrruszi tőrt… Na persze csak egy rövid időre.
Temuchin bólintott, és szó nélkül átnyújtotta a tőrt.
Jason az övébe dugta, majd fejére tette a sisakot, ami belül kellemetlenül nyirkos volt, de legalább méretben megfelelt. Arcát besározta, hogy a katonák semmit se lássanak belőle.
— Menj! — mondta Temuchin, amint mindennel elkészültek. Jason elmosolyodott, majd elindult az erdei ösvényen.