— A szerencsejátékon nyerni szoktam. — felelte Jason méltóságteljesen. — Azért mentem tönkre, mert minden pénzem elköltöttem. A maradékon kibéreltem egy hajót, amelyik most éppen felénk tart.
— Miért? — kérdezte csodálkozva Méta.
— Azért, mert az a szándékom, hogy itt hagyjam ezt a bolygót, és magammal vigyek mindenkit, aki hajlandó velem tartani.
Jason látta az emberek arcán a vegyes érzelmeket.
Talán ez a bolygó volt a legveszélyesebb, leghalálosabb világ a galaxisban, de ez jelentette az otthonukat. Halálos és veszedelmes, mégis az ő világuk. Úgy érezte, most kell lerohannia őket, mielőtt habozni tudnának.
Legelőször az érzelmeikre kell hatnia, és csak azután a józan eszükre.
— Felkutattam egy bolygót, amely sokkal veszedelmesebb, mint a Pyrrusz.
Brucco hitetlenkedve felnevetett, és a többiek is kétkedőn bólintottak.
— És szép az a bolygó? — kérdezte Rhes, aki egész életét az erdő békéjében töltötte, így az erőszak nem jelentett kihívást a számára.
— Halálos veszélyt jelent, mert ott él a galaxis legvérszomjasabb életformája. Gyorsabb, mint a tüskésszárnyú, gonoszabb a szarvasördögnél, kitartóbb a karmossasnál, és folytathatnám még sokáig a felsorolást.
— Ezek az élőlények csak emberek lehetnek… — jelentette ki Kerk, hamar rátapintva a lényegre.
— Valóban. Emberek, akik sokkal veszélyesebbek, mint a pyrrusziak. Mert nektek nemzedékek hosszú során keresztül védekeznetek kellett a környezettel szemben.
Védekezni. Mit gondoltok egy olyan világról, ahol az emberek évezredek óta csak pusztítanak és gyilkolnak, semmibe véve tettük következményeit. Vajon a túlélői ennek a halálos versenynek milyen képességekkel rendelkeznek…?
Az arcokból ítélve fogalmuk sem volt róla. Homályos elképzelések jelentek meg agyukban a közös ellenségről, és Jason sietve folytatta.
— Egy bolygóról beszélek, amelynek a neve „Boldogság”. Valószínűleg még a telepesek nevezték el így. Mindent elolvastam róla, amit az adatbankban fel lehetett lelni. Bányatelepet nyitottak a bolygón, de a bánya később elpusztult. Senki sem tudja, mi történhetett.
A kitermelést a John & Mineral Társaság végezte; ez a cég pedig az egyik leghíresebb bányatársaságnak számított annak idején. De valószínűleg nem találtak annyi ércet, ami fedezte volna a költségeket, ezért egy idő után hagyták az egészet a fenébe. Értesítettem néhány régi cimborámat, és küldtem nekik egy kis pénzt, hogy nézzenek utána, mi történt a túlélőkkel. Elég sokba került megfelelő információkhoz jutnom, de azt hiszem, megérte. Itt vannak — tett színpadias mozdulattal egy papírt az asztalra.
— Olvasd már fel, ne csak lobogtasd itt előttünk! — csapott Brucco izgatottan az asztalra.
— Nyugalom! — szólt rá Jason. — Ez egy mérnöki jelentés, amelynek értelmében rengeteg nyersanyag húzódik a felszín közelében. Megállapították, hogy még külszíni fejtéseket is érdemes végezni. Uránércet is könnyen ki lehet termelni.
— Lehetetlen — vetette közbe Méta. — Az uránérc a szabad természetben nem bocsát ki annyi radioaktív sugárzást…
— Várjatok! — tartotta fel a kezét Jason. — Talán egy kicsit túloztam, de csupán szerettem volna kihangsúlyozni valamit. A bolygó ércekben gazdag, ez tény. A legfontosabb dolog pedig, hogy a John Társaság ennek ellenére mégsem szándékozik visszatérni a bolygóra. Egyszer már megégették a körmüket.
Ezenkívül számtalan bolygót találnak a galaxisban, ahol kisebb kockázattal termelhetnek ki ércet. Ahol nincsenek vérszomjas barbárok, akik elpusztítanak mindent, aminek a közelébe kerülnek.
— Mit jelent ez az utolsó megjegyzésed? — kérdezte Kerk.
— A túlélők pontos jellemzést adtak a támadások módjáról. A barbárok hatalmas, lóhoz hasonló hátasaikon pillanatok alatt elözönlötték a tábort, és mindenkit könyörtelenül lemészároltak.
— És ez az a bolygó, ahová menni készülsz? — kérdezte Kerk. — Nem tűnik túl vonzó helynek. Ha maradunk, itt is nyithatunk bányákat.
— Tudom, hogy már évszázadok óta próbálkoztok ezzel, és öt kilométer mélységben is csupán értéktelen érceket találtatok. De nem ez a lényeg. Én az itt élő emberekre gondolok, és elképzelem további sorsukat. Az életmód megváltozott a Pyrruszon. Sokan elhagyták a várost, és új életet kezdtek a vadonban. De mi lesz azokkal, akik itt maradtak?
Mélységes csend volt a válasz.
— Jó kérdés, nem? — folytatta. — Majd én elmondom, mi fog történni a városban maradt emberekkel, feltéve, ha közben nem lőttök le. Mindezt természetesen csak nektek mondom el, a többiek egyelőre ne is tudjanak róla. Bármelyik városlakó inkább megölne, mint hogy szembe kelljen néznie a valósággal. Nem hajlandók belátni, hogy halálra vannak ítélve ezen a bolygón.
Méta fegyvertokjának erőtere zümmögni kezdett, amint a sugárpisztoly néhány centiméterre kiemelkedett, majd visszasiklott a helyére. Jason a lányra mosolygott, de az hűvösen elfordult. A többiek szintén uralkodtak reflexeiken.
— Nincs igazad — ellenkezett Kerk. — Még mindig élnek emberek a városban.
— Csak egyre kevesebben maradnak. Sokan elmentek, akik pedig maradtak, kevesen vannak ahhoz, hogy ellenálljanak a támadásoknak.
— Talán akad más lehetőség is — vetette közbe Brucco.
— Miért nem építünk másik várost a Pyrruszon?
A szobát hirtelen földrengés rázta meg. A Pyrruszon gyakran voltak kisebb földrengések, de ez sokkal erősebbnek tűnt a szokásosnál. Az egész betonépület beleremegett, és a falak több helyen megrepedtek, vakolatdarabok hullottak a földre. Az ablak üvege szinte szétrobbant, apró szilánkokkal terítve be mindent.
Kihasználva a lehetőséget, egy tüskésszárnyú repült be a szobába. Egyszerre négy sugárnyaláb találta el, és a madár szétroncsolt teste lezuhant.
— Majd én figyelem az ablakot — mondta Kerk, székét az ablak felé fordítva. — Folytasd!
Az imént lezajlott közjáték hatására Brucco csendesen visszaült a helyére, majd némi habozás után folytatta.
— Igen… mint említettem, más megoldás is lehetséges.
Új város építése, távol ettől a helytől. Mondjuk az érclelőhelyek közelében. Csak itt ellenségesek az életformák velünk szemben. Ezért ezt a várost mindenképpen el kell hagynunk…
— Azután az élővilág támadásai fokozatosan a másik városra irányulnak, és egyre hevesebbé válnak majd. Te tudod a legjobban, Brucco, hogy a folyamat nem áll le.
Vagy nem ez fog történni?
Jason megvárta, míg Brucco vonakodva bár, de igent bólint.
— Csak egyetlen megoldás létezik: szedjünk össze minden pyrruszit, és telepedjünk le egy másik bolygón, ahol nem kell örökös háborúban élnünk. Tudom, hogy megszoktatok ezt a helyet, itt nőttetek fel, ez az otthonotok, de gondoljatok a jövőre! Bebizonyítottam nektek, hogy az itteni életformák telepatikusak, és valamennyiük közös gyűlölete árad felétek, ezért sohasem lesz vége a háborúnak. A fajok folyamatosan változnak, és egyre veszedelmesebbé válnak. Mindezt ti is beláttátok. De ez még nem oldja meg a problémát.
Hallgassatok a józan észre! Ha egy csepp eszem lenne, már régen itt hagytalak volna benneteket a halálos küzdelmetekkel együtt. De sajnos már túlságosan benne vagyok én is. Többször megmentettek a halál torkából, és sokat közületek én is. Mindannyian felelősek vagyunk egymás életéért, közössé vált a sorsunk. Egyébként pedig: nagyon tetszenek az itteni lányok.
Méta hangosan felmordult a feszült csendben.