Végre talált egy száraz, homokos helyet; valóságos luxusnak tűnt. A barlang itt kiszélesedett, és a víz is sokkal mélyebb volt, mint eddig, ízre viszont semmit sem változott. Lekuporodott a homokra, és elaludt.
Amikor felébredt, tovább akart indulni, de alig tudott felállni. Úgy döntött, hogy üldögél még egy darabig.
Amint a sima vízfelületet bámulta üveges szemekkel, felfigyelt rá, hogy nem olyan, mint eddig. Valami itt nincs rendben!
Azután észrevette, hogy valahol a távolban a víz egy kis helyen világoskék. Agya már annyira eltompult, hogy sokáig kellett töprengenie azon, mi lehet ennek a magyarázata. Eleinte azt hitte, hogy csak képzelődik, az éhség elvette az eszét. Behunyta a szemét, azután megint kinyitotta, de a világos folt még mindig ott ragyogott.
Felkapcsolta a lámpáját; az erős fényben a víz mindenütt egyformán feketének látszott.
— Ha ott valóban fény szűrődik a barlangba, akkor az a nyílás a szabadba vezet. Ez az egyetlen lehetőségem, hogy kijussak ebből a csapdából.
Közelebb érve keserűen tapasztalta, hogy a szabadba vezető nyílás mélyen a vízfelszín alatt helyezkedik el.
Sűrűn egymás után nagyokat lélegzett, hogy a hiperventiláció megtöltse oxigénnel az egész véredényrendszerét. Azután beleugrott a vízbe, és úszni kezdett egyre mélyebbre. A víz dermesztően hideg volt, de erre számított. Minden erejét összeszedve úszott. A víz áttetszővé vált. Tüdeje pattanásig feszült; amikor a nyílás közelébe ért, úgy érezte, hogy nem bírja tovább.
De az áramlat magával ragadta, és könnyedén átsodorta a nyíláson. Már csak fel kellett úsznia a felszínre.
Végtagjai elzsibbadtak az oxigénhiánytól, és azt hitte, mindjárt szétdurran a feje.
Hirtelen elérte a felszínt, ahol akkorát fújtatott, mint egy bálna. Parányi öbölbe érkezett, amelyet vízbe hajló fák öveztek. Kimerültsége ellenére megcsodálta a táj szépségét. Megérkezett a mélyföldre.
Alig tudott kimászni a partra, azután sokáig feküdt a fűben, míg végül összeszedte az erejét. Közben arra gondolt, ha itt bárki meglátja ebben a lompos szőrmeöltözetben, rögtön végez vele. Ezért levette magáról a vastag prémekből készült felsőruhát. Itt már sokkal kellemesebbnek tűnt az időjárás, ezért a vékony, finomra cserzett bőrruha elegendőnek bizonyult.
Egész nap kitartóan gyalogolt. Alkonyatkor végre találkozott valakivel. Magas, egyenes tartású férfi közeledett felé. Látszólag katonai ruhát viselt; egyik kezében íjat tartott, a másikban szépen megmunkált alabárdot. A férfi néhány kérdést tett fel neki, amelyekből Jason egy szót sem értett. Igyekezett szerencsétlennek és gyámoltalannak látszani. Borostás arca, szakadozott ruhája mindenesetre szánalomra méltóvá tette. Feltehetően a katona is csupán sajnálatot érzett iránta, mert nem tett fenyegető mozdulatot.
Jason megpróbálta elnyerni a katona bizalmát. Tudta, hogy ebben az állapotában ez az életerős fiatalember keresztben lenyelhetné őt.
Jason is értelmetlen szavakat kezdett mormolni.
A katona közelebb lépett hozzá. Abban a pillanatban Jason teljes erőből gyomorszájon vágta. A fiatalember kissé előregörnyedt, majd merev tartással, egyetlen hang nélkül hanyatt esett.
— Azt hiszem, kezd ismét mellém szegődni a szerencse — jegyezte meg vidáman Jason.
18
Rhes az irodájában volt, éppen befejezte a könyvelést, amikor kiáltozásra lett figyelmes. Úgy tűnt, mintha valaki mindenáron be akarna jutni hozzá. De nem törődött vele; a két pyrruszi elment, és minden munka az ő nyakába szakadt. Nem szerette a váratlan látogatókat, és a testőre, Riclan mindig remekül megoldotta az ilyen apróbb problémákat. A kiáltozás hirtelen abbamaradt, és olyasféle zaj hallatszott, mint amikor egy test a földre zuhan.
Rhes már két napja nem aludt, ezért nem volt rózsás hangulatban. A pyrrusziakat ilyenkor jobb messze elkerülni. Amint kinyílt az ajtó, Rhes felállt azzal a határozott szándékkal, hogy menten agyonüti a hívatlan látogatót. A szobába egy szakállas katona lépett be, aki az alabárdosok egyenruháját viselte. Rhes ökölbe szorította kezét.
— Mi baj van? Úgy nézel ki, mint aki meg akar ölni — mondta a katona pyrruszi nyelven.
— Jason! — kiáltotta Rhes, majd megölelte barátját.
— Csak óvatosan, mert összeroppantasz, főleg amilyen kondícióban most vagyok.
— Azt hittük, meghaltál! Mi történt?
— Szívesen elmesélem egy terített asztal mellett.
Közben én is kíváncsi vagyok a fejleményekre. Utoljára a törzsfők tanácskozásáról tudok, bár arról sem sokat, mert azonnal lehajítottak a szikláról. Hogy halad a kereskedelem?
— Sehogy — felelte komoran Rhes, miközben húst és kenyeret vett elő a szekrényből. Majd egy üveg bort tett az asztalra. — Miután eltűntél, az egész terv szétesett.
Kerk még hallotta a hangodat a dentifonban, és csaknem halálra hajszolta a moropját, hogy időben odaérjen a Pokol Kapujához, de már elkésett. Volt ott még egy dalnok, aki azt állította, hogy Kerk is külhoni, ezért őt lerúgta a szikláról, mielőtt még túl sokat okoskodhatott volna. Temuchin és Kerk annyira mérges volt, hogy majdnem egymásnak ugrottak, de Kerk végül belátta, hogy jobban teszi, ha inkább megpróbálja véghezvinni a tervedet.
— És sikerült?
— Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem.
Temuchin meggyőzte a legtöbb törzs vezetőjét, hogy harcoljanak, és ne kereskedjenek. A pyrrusziak visszaindultak az űrhajóhoz. Már csak én maradtam itt, hogy felszámoljam ezt az üzletet. A terv csődöt mondott, ezért úgy határoztunk, hogy visszatérünk a Pyrruszra.
— Azt nem tehetitek! — kiáltotta Jason, és majdnem megfulladt a szájában lévő hatalmas húsdarabtól.
— Nincs más választásunk. De most meséld el, hogyan kerültél ide! Még aznap éjjel leeresztettünk néhány embert a Pokol Kapujába, de nem találtak sehol. Arra gondoltak, hogy beszakadt alattad a jég, és elsodort az áramlat.
— Valóban így történt. Szerencsére vastag hórétegre estem, és nem lett semmi bajom. Azután elhatároztam, hogy kicsit körülnézek, és akkor beszakadt alattam a jég.
Az áramlat egy barlangrendszerbe sodort, ahol magam sem tudom, mennyi ideig bolyongtam. Végül egy víz alatti ki járón a szabadba jutottam. A barlang egy vízgyűjtő rendszer, amely ide, a mélyföldre vezet.
Azután elindultam, hogy megkeresselek. Útközben leütöttem néhány helybélit, de sikerült ideérnem.
— Szerencséd volt. Holnap már nem találtál volna itt.
Az űrkomp sötétedés után vesz fel, és a találkozóhelyig még tíz kilométert kell evezni.
— Felőlem azonnal indulhatunk, amint megettem és megittam mindent, ami az asztalon van.
— Rádión értesítem Kerket, hogy előkerültél. Ez a hír bizonyára késleltetni fogja az indulást.
Alkonyatkor kimentek a sziklás tengerpartra, és útnak indultak Rhes csónakjával. Hamarosan elérték a megbeszélt helyet, ahol megálltak, és csendesen várakoztak az űrkompra. A sűrű csendet csak a sirályok rikoltozása törte meg.
Amint a komp felszedte őket, Jason elnyújtózott a másodpilóta ülésében. Az utazás nem tartott sokáig.
A pyrruszi „törzs” érkezését másnapra várták. Jason elfoglalta régi kabinját, amely távollétében semmit sem változott. A könyvtárrobot ott állt némán a sarokban.