Örültek, hogy végre nekik való feladat kínálkozott, az űrutazás hosszú tunyasága után.
— Valami mozgást észleltem kétszáz méterre délkeletre — hallatszott Méta hangja a fülhallgatókban. A lány az űrhajó pilótafülkéjében tartózkodott, és a monitorokon át a magasból vizsgálta a terepet.
Mindannyian a megadott irányba fordultak, felkészülve bármire, de a síkság továbbra is teljesen kihaltnak látszott. A következő pillanatban egy nyílvessző hasította át sziszegve a levegőt, és Kerk mellkasa felé ívelt. A pisztolyt tartó erőtér villámgyorsan a férfi kezébe lökte a fegyvert, és a sugárnyaláb még a levegőben megsemmisítette a nyílvesszőt. A következő nyíl Rhest vette célba, aki ügyesen kitért előle.
Mindannyian fegyelmezetten várták a további fejleményeket.
— Vajon ez támadás vagy csak tapogatózás? — tűnődött Jason. — Nehéz elhinni, hogy ilyen kevéssel az érkezésünk után koncentrált támadást tudjanak szervezni.
Bár, ki tudja?
Fegyverét kézben tartva tovább indult, de hirtelen éles fájdalom hasított a koponyájába, és elsötétült előtte a világ.
4
Jason nem szeretett eszméletlen lenni, mégis az volt a legpokolibb érzés, amikor visszanyerte az öntudatát. Úgy tűnt, mintha egy ismeretlen erő előre-hátra mozgatná a fejét. Nem tudta, mi értelme lehet ennek, de szerette volna, ha már abbamarad.
Hosszúnak tűnő idő után megértette, hogy amikor a fájdalmat érzi, akkor már eszméletén van. Végtagjait alig tudta mozdítani. Ujjai megérintették a pisztolytáskát, de az erőtér nem lökte kezébe a fegyvert. Kutató ujjai hamar megfejtették az okát: testét megkötözték, és a kötelek az oldalához szorították a pisztolytáskát is.
Megpróbálta összeszedni a gondolatait, hogy kiderítse, mi történt vele. Valaki vagy valami leütötte. Elvették a fegyverét… és vajon mit még? De miért nem lát semmit?
Csupán egy vörös folt jelent meg előtte, amikor megpróbálta kinyitni a szemét. Valószínűleg minden holmijától megfosztották. Ujjai végigfutottak az övén, és gyanúja beigazolódott.
Valamit mégis megtalált. Egy titkos rekeszben ott lapult a medikit, a gyógyítógép. Rendkívül óvatosan kezébe vette a parányi műszert, és üzembe helyezte. Egy tűszúrás, majd halk zümmögés jelezte, hogy a betegség analizálása megkezdődött. Hamarosan szűnni kezdett a fejfájása.
A fájdalom elmúltával ismét átgondolta a történteket, majd figyelme arra koncentrálódott, vajon miért nem lát.
Hamarosan megértette, hogy nem tudja kinyitni a szemét, mert valami leszorítja a szemhéját. Úgy gondolta, valószínűleg alvadt vér lehet, ami a fejsebéből folyt a szemére. Elégedettség töltötte el, hogy legalább logikusan tud gondolkodni.
A jobb szemére koncentrált. Erősen mozgatta és feszítette, míg végül sikerült kinyitnia. A mozgástól a könnycsatornák működésbe léptek, és a könny feloldotta az alvadt vért.
A fehéren világító nap sugarai fájdalmasan hasítottak a sokáig lecsukva tartott szembe. Megpróbált odébb mászni, és elfordította a fejét. A nap már közel járt a nyugati horizonthoz. Ha a nap abban az irányban van, akkor a tábor a háta mögött lehet. Meg kell fordulnia, hogy megtudhassa, mi történt a többiekkel! De a medikit már megkezdte gyógyító tevékenységét, és a testébe fecskendezett nyugtatok elvették a maradék erejét is.
A nap lehanyatlott a síkság mögött, Jason pedig mély álomba merült.
Visszataszító, értelmetlen parancsot hallott, amely fájdalomként hasított az agyába. Jason arrébb gurult, majd megpróbált felállni. Valami kemény tárgy erősen megütötte a hátát, amitől megint földre rogyott. Ki akarta nyitni a szemét, de a rászáradt vér alig engedte. Amint sikerült, egyetlen pillantás meggyőzte arról, hogy jobb lett volna, ha csukva tartja. De ahhoz már túl késő volt.
Jól megtermett, brutális külsejű fickó állt előtte; kezében hosszú lándzsát tartott, amellyel Jason oldalát bökdöste. Amint észrevette, hogy Jason magához tért, visszahúzta a lándzsát, majd szemügyre vette a foglyot.
Jason látta, hogy vasrudakból álló ketrecbe zárták.
Előrehajolt, és fogvatartója szemébe nézett.
A férfi harcosnak tűnt, fegyverzete, arrogáns magatartása, és a sisakján díszelgő állati koponya legalábbis erre utalt. Térdig érő csizmáját hegyes állatfogak borították. Felsőtestén erős bőrökből készített vértezetet viselt. A lándzsán kívül csupán az övén függő rövid kard volt a fegyverzete. A széltől és napfénytől cserzett bőre valami olajos kenőcstől csillogott.
Szétterpesztett lábakkal, fenyegető testtartásban állt Jason előtt, és úgy bűzlött, mint egy állat.
A harcos megint ordibálni kezdett, miközben lándzsáját fenyegetőn megrázta Jason előtt.
— Elég szegényes a szókincsed! — kiáltotta vissza Jason.
A férfi tovább kiáltozott.
— Ennyit tudsz csak mondani?
A férfi megköszörülte a torkát, és Jason felé köpött.
— Beszéled köztes nyelv? — kérdezte végül.
— Valamennyire ismerem. A hajdani angol nyelv elcsökevényesedett változata. Nem tudom, kik hódították meg ezt a bolygót, de az biztos, hogy az első telepesek angolul beszéltek. Azután a galaktikus háború után a bolygótok bizonyára elszakadt a civilizált világtól, és visszasüllyedt a barbár korba. De legalább a nyelv fennmaradt, bár az évek során annyira eltorzult, hogy alig lehet érteni.
— Mi az beszélsz? — mordult fel a harcos Jason szavaitól.
Jason magára mutatott.
— Beszélem a köztes nyelvet, legalább olyan jól, mint te.
A harcos elégedett arccal megfordult, és átfurakodott a csőcseléken. Jasonnek végre alkalma nyílt megfigyelni a körülötte lévő embereket. A férfiak valamennyien harcosnak látszottak, és azonos módon öltöztek: térdig érő erős csizma, bőrvértezet, sisak, amelyet különféle díszek ékesítettek, oldalukon kard, kezükben hosszú lándzsa. A településen túl végeláthatatlan pusztaság húzódott. A tömeg hirtelen szétrebbent, amint egy különös, hosszú nyakú állaton ülő férfi közeledett a ketrechez. A túlélők beszámolói alapján Jason felismerte, hogy ilyen lovasok pusztították el a bányatelepet.
Az állat lóra hasonlított, de legalább kétszer akkora volt, és testét vastag szőr borította. A nyaka mintha kissé hosszúra nőtt volna, a végén lévő fej viszont elég kicsire sikerült. A robusztus test és az erőteljes, hosszú lábak félelmetessé tették. Hátrafelé lejtő háta rövid, bojtos farokban végződött. A lábakon lévő paták karomszerű képződményekkel rendelkeztek. A lovas a hát legmagasabb pontján helyezkedett el, közvetlenül a nyak mögött.
Jasont egy acélszarv döfése riasztotta fel szemlélődéséből. Harcosokból álló csapat közeledett a ketrechez. Az élen gyalogos katonák nyitottak utat a tömegben a mögöttük haladó két férfinak. Jason az egyikükben felismerte azt az alakot, aki lándzsájával felébresztette. A mellette lépkedő férfi egy fejjel kimagasodott a tömegből. Aranyszínű vértezetét drágakövek díszítették, díszes sisakjából kétoldalt acélszarvak álltak ki.
Amint a ketrechez közeledett, Jason jobban megfigyelhette. Ez az ember valami vezérféle lehetett. A harcosok vezére. Jobb keze díszes kard markolatán pihent. Megállt a ketrec előtt, és Jasonre nézett, aki elég fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy viszonozza ezt a kihívó pillantást.
— Térdelj le Temuchin előtt — parancsolt rá az egyik katona, és lándzsájával hasba nyomta Jasont, hogy jobban értse.
A fájdalomtól Jason felordított, és farkasszemet nézett az idegen vezérrel.