— Nem kellene szólni nekik, mielőtt elmennek, Domne?
— Dehogynem! De először csomagoljanak csak össze! Te is tudod, hogy ez nem akadályozza majd meg őket abban, hogy visszamenjenek. Hogy ne hozzuk kínos helyzetbe őket, csak amennyire muszáj, inkább csak az utolsó, pillanatban mondjuk el nekik! Itt van nálad?
— Nem, ott hagytam a vendégházban.
— Megyek, megnézem. Most figyelmeztesd a testvéreket, aztán eredj a vendégekhez!
— Igen, Domne.
Az apát gyors léptekkel a vendégházhoz ment. Amikor belépett, az orvos testvér éppen kijött a szobából.
— Életben marad, testvérem?
— Nem tudhatom, Domne. Megkínozták, éhezett, kiszáradt, láza van… Ha Isten is úgy akarja… — Megvonta a vállát.
— Beszélhetek vele?
— Azzal semmi esetre sem árthat neki. De félrebeszél.
Az apát belépett a szobába, halkan becsukta maga mögött az ajtót.
— Claret testvér?
Az ágyon fekvő férfi felnyögött.
— Ne, többet ne! Az isten szerelmére, többet ne… már elmondtam mindent! Már elárultam… most már hagyjanak… békén.
Dom Paulo szánakozva tekintett le a néhai Marcus Apollo titkárára. Ránézett az írnok kezére. Ahol egykor a körmök voltak, most csak fekélyes sebek látszottak.
Az apát megborzongott. Odafordult az ágy melletti asztalkához. Az iratok és a személyes holmik halmából gyorsan kikereste a csúnya nyomtatással készült dokumentumot, melyet a menekült hozott magával keletről.
HANNEGAN POLGÁRMESTER, Isten kegyelméből Texarkana Fejedelme, Laredo Császára, a Hit Védelmezője, a Jogi Tudományok Doktora, a Nomádok Törzsfőnöke és a Préri Legfőbb Csordása az egyház minden PÜSPÖKÉHEZ, PAPJÁHOZ ÉS PRELÁTUSÁHOZ az Isten kegyelméből Nekünk rendelt birodalmunk területén! Legyetek üdvözölve, és ENGEDELMESKEDJETEK, mert ez a TÖRVÉNY SZAVA:
1. Mivel egy bizonyos idegen fejedelem, nevezetesen XXII. Benedek, Új-Róma püspöke, olyan hatalom gyakorlására vetemedvén, melynek joga nem illeti meg e nemzet papsága felett, arra merészkedett, hogy megpróbálja először interdiktum ítélete alá helyezni a Texarkanai Egyházat, majd később felfüggeszteni ezt az ítéletet, s ezáltal nagy zűrzavart és lelki megrendülést keltett a hívők soraiban, Mi, az egyház egyedüli jogos feje ebben a birodalomban, a püspöki és papi kar tanácsával egyetértésben ezennel közhírré tesszük, hogy a fent említett fejedelem és püspök, XXII. Benedek eretnek, szentségáruló, gyilkos, szodomita és istentagadó, aki méltatlan az anyaszentegyház elismerésére királyságunkban, császárságunkban és a védnökségünk alatt álló területeken. Aki őt szolgálja, nem szolgál Minket.
2. Ennélfogva tudtára adatik mindenkinek, hogy az interdiktumról és a felfüggesztéséről szóló rendeletet ezennel HATÁLYTALANÍTJUK, ÉRVÉNYTELENÍTJÜK, SEMMISNEK ÉS JELENTŐSÉG NÉLKÜLINEK NYILVÁNÍTJUK, eredetileg sem lévén…
Dom Paulo csak átfutotta a többit. Nem kellett végigolvasni. A polgármesteri TÖRVÉNY SZAVA elrendelte a texarkanai papság lajstromba vételét, engedélyhez kötötte a papi hivatás gyakorlását, bűncselekménynek nyilvánította a szentségek lajstromozatlan személy általi kiszolgáltatását, s a lajstromba vétel és az engedélyezés feltételéül a polgármester iránti, mindenekfölött álló hűségre való felesküvést szabta meg. Nemcsak a polgármester jele állt alatta, hanem több „püspöké” is, akiknek a neve ismeretlen volt az apát előtt.
Visszadobta az írást az asztalra, leült az ágy mellé. A menekült szeme nyitva volt, de csak a mennyezetre meredt, és szaggatottan kapkodta a levegőt.
— Claret testvér… — szólongatta szelíden az apát. — Testvérem…
A pincében a novíciusoktól körülvett thon tekintetében megvillant annak a szakembernek a hetyke lelkesedése, aki betör egy másik szakember területére, hogy ő majd rendet teremt abban a zűrzavarban…
— Ami azt illeti, igen! — válaszolta éppen egy novícius kérdésére. — Csakugyan sikerült találnom itt egy forrást, amely szerintem biztosan érdekelni fogja majd Thon Mahót! Én persze nem vagyok történész, de…
— Thon Maho? Ő az, aki, ööö… korrigálni próbálja a Teremtés Könyvét? — érdeklődött száraz hangon Gault atya.
— Igen, és… — A tudós hirtelen elhallgatott, meghökkent pillantást vetett Gaultra.
— Semmi baj — mondta kuncogva a pap. — Sokan vagyunk, akik szerint a Teremtés Könyve többé-kevésbé allegorikus. Mire bukkant rá?
— Találtunk egy Tűzözön előtti töredéket, amely valami egészen forradalmi koncepciót sugall, legalábbis szerintem. Ha jól értelmezem a töredéket, akkor az emberiséget nem sokkal a legutolsó civilizáció pusztulása előtt, teremtették meg!
— Micsoda?! Akkor kik hozták létre azt a civilizációt?
— Nem az emberiség. Egy korábbi faj alakította ki, amely azonban kiveszett a Tűzözön során.
— De a Szentírás évezredekkel visszanyúlik a Tűzözön előttre!
Thon Taddeo csak jelentőségteljesen hallgatott.
— Azt akarja mondani — kérdezte hirtelen rémülettel Gault —, hogy mi nem Ádám leszármazottjai vagyunk? Hogy semmi közünk a történelmi emberfajhoz?
— Lassabban! Én csak azt a következtetést vontam le, hogy a Tűzözön előtti faj, mely magát Embernek nevezte, képes volt arra, hogy életet hozzon létre. Nem sokkal a civilizációjuk pusztulása előtt sikeresen megalkották a jelenlegi emberiség őseit „tulajdon képmásukra” — mint szolgafajt.
— De még ha teljesen elveti is a Szentírást, ez hétköznapi-józan ésszel is teljesen szükségtelen komplikálása mindennek! — méltatlankodott Gault.
Az apát nesztelen léptekkel lejött a lépcsőn. Megállt odalent, és hitetlenkedve hallgatta a beszélgetést.
— Látszatra az — mondta Thon Taddeo —, amíg bele nem gondol, hogy mennyi mindenre magyarázatot ad! Ismeri az Egyszerűsítés Korának legendáit. Szerintem sokkal érthetőbbek lesznek, ha úgy tekintjük az egész Egyszerűsítést, mint a megalkotott szolgafaj lázadását az eredeti alkotók ellen, ahogy ez a töredék sugallja. Arra is magyarázatot adhat, hogy miért látszik a mai emberiség annyival alacsonyabb rendűnek az ősinél, miért zuhantak vissza a barbárságba őseink, amikor uraik eltűntek a Föld színéről, miért…
— Isten irgalmazzon nekünk! — kiáltotta Dom Paulo, és gyors léptekkel odament az alkóvhoz. — Könyörülj rajtunk, Uram, hiszen nem tudjuk, mit cselekedtünk!
— Sejthettem volna — mormolta a tudós, csak úgy bele a világba.
Az idős pap, mint valami nemezis, rontott rá vendégére.
— Szóval mi csak a teremtmények teremtményei vagyunk, igaz, Filozófus úr? Istennél kisebb istenek alkotásai, ennélfogva érthetően tökéletlenek, ami persze nem a mi hibánk!
— Ez csak feltételezés, de sok mindenre magyarázatot ad — mondta mereven a thon, szemlátomást elszánva magát, hogy kitart.
— És sok mindenre feloldozást is ad, nemdebár? Az ember lázadása teremtői ellen minden bizonnyal csak jogos zsarnokgyilkosság volt, ugye? Ádám végtelenül gonosz ivadékainak legyőzése, mi?
— Nem mondtam, hogy…
— Mutassa meg, Filozófus úr, azt a rendkívüli töredéket!
Thon Taddeo sietősen kotorászni kezdett a jegyzetei között. A fény pislákolt, ahogy a forgókeresztet hajtó novíciusok hallgatózni próbáltak. A tudós kicsiny hallgatósága mindaddig a döbbenettől dermedten állt, amíg az apát beviharzása megtörte a varázst. Most a szerzetesek súgtak-búgtak egymás között; valaki még nevetni is merészelt.