Egy puffadt arcú, savanyú pillantású hjort jelent meg az ajtóban.
— Golator Lasgia főregisztrátus fogadja önt.
Hangzatos titulus volt, de mint rögtön kiderült, viselője, a karcsú, sötét bőrű nő alig lehetett idősebb Dekkeretnél. Csillogó, komor tekintete alaposan elidőzött a vendégén. Üdvözlésképpen hanyagul felmutatta a pontifikátus kézjelét, majd átvette megbízóleveleit.
— Dekkeret beavatott — mormolta. — Vizsgálóbiztosi minőségben, a khyntori tartományi képviselet legfelsőbb igazgatóságának megbízatásából. Nem igazán értem, Dekkeret beavatott. A Napkirályt vagy a Pontifexet szolgálja?
— Lord Prestimion udvartartásának vagyok a tagja, alacsony státuszban — válaszolta Dekkeret feszengve. — Azonban Khyntor tartományban tartózkodtam, amikor a pontifikátus helyi hivatala kivizsgálást kezdeményezett bizonyos suvraeli ügyekben, és amint a tisztviselők megtudták, hogy jómagam amúgy is Suvraelbe tartok, a gazdasági megfontolásokat szem előtt tartva megkérdezték, nem vállalnám-e el a feladatot, bár a Napkirály alkalmazásában állok. És…
Golator Lasgia elgondolkodva kocogtatta Dekkeret iratait.
— Amúgy is Suvraelbe tartott? Megkérdezhetem, miért?
Dekkeret elvörösödött.
— Személyes ügyben, ha maradhatunk ennyiben.
A nő nem erősködött.
— És miféle suvraeli események bírhatnak akkora jelentőséggel khyntori testvéreim számára? Vagy vegyem úgy, hogy ez is olyan kérdés, ami felől nem ildomos érdeklődnöm?
Dekkeret egyre kényelmetlenebbül érezte magát.
— A kereskedelmi kvóták kiegyensúlyozatlanságáról van szó — felelte, de alig bírta állni a nő hűvös, átható tekintetét. — Khyntor termékeket állít elő nagy mennyiségben, és azoknak egy részét Suvraelben élő állatokra cseréli. Az elmúlt két évben a suvraeli export folyamatosan csökkent, olyannyira, hogy Khyntor gazdasága kezdi komolyan megérezni a hiányát. A gyártók egyre nehezebben képesek ekkora méretekben hitelezni Suvraelnek.
— Minderről magam is tudok.
— A feladatom abból áll — mondta Dekkeret —, hogy itt helyben, a legelőkön mérjem fel, vajon a közeljövőben számíthatunk-e az állattenyésztés fellendülésére és új szállítmányra.
— Kér egy kis bort? — kérdezte Golator Lasgia váratlanul.
Dekkeret zavartan azon töprengett, vajon milyen illemszabályok vonatkoznak erre a helyzetre. Miközben ő tétovázott, a nő két palack aranyszínű bort vett elő, ügyesen letörte róluk a pecsétet, és az egyiket a vendége kezébe nyomta. Dekkeret hálás mosollyal köszönte meg neki. A bor hideg volt, édes és enyhén szénsavas.
— Khyntorból — mondta a nő. — Csak hogy mi is hozzájáruljunk a suvraeli kereskedelmi deficithez. Ami a problémát illeti, Dekkeret beavatott, arról van szó, hogy Prankipin Pontifex utolsó évében rettenetes aszály sújtotta a kontinensünket. Nyilván felmerül a kérdés, beavatott, vajon miben különbözik itt egy aszályos és egy átlagosan csapadékos év, de van különbség, és nem is kevés. Az összes állattenyésztő körzetet súlyosan érintette a szárazság. Az állatokat nem tudták etetni, ezért levágtak annyit, amennyit a piac csak elbírt, a maradék élő jószágot pedig eladták a nyugat-zimroeli gazdáknak. Nem sokkal azután, hogy Confalume visszavonult a Labirintusba, visszatértek az esőfelhők, és a fű nőni kezdett a szavannákon. Azonban beletelik néhány évbe, amíg újra kineveljük a csordákat. Ennélfogva egy ideig még folytatódik a kereskedelmi viszonyaink kiegyensúlyozatlansága, majd minden rendbe jön. — A nő mosolyában nem volt semmi melegség. — Tessék. Most kíméltem meg egy érdektelen utazás kellemetlenségeitől. Felesleges a kontinens belső régióiba mennie.
Dekkeret most vette észre, mennyire szakad róla a víz.
— Ennek ellenére kénytelen leszek nekivágni az útnak, Golator Lasgia főregisztrátus.
— Annál többet ott sem fog megtudni, mint amit tőlem hallott.
— Nem akarok tiszteletlennek tűnni. De a megbízatásom egyértelműen kimondja, hogy saját szememmel kell megbizonyosodnom…
A szemek említésére a nő egy pillanatra lehunyta a sajátját.
— Ahhoz, hogy most eljusson a nagy tenyésztőterületek körzetébe, rengeteg nehézséget kell vállalnia, nem is beszélve a rendkívüli testi megpróbáltatásokról, és még az sem kizárt, hogy az élete is komoly veszélybe kerül. A maga helyében maradnék Tolaghaiban, belekóstolnék mindabba, amit ez a város kínálni tud, és elintézném azt a személyes ügyet, ami idáig hozta. Aztán a szükséges idő elteltével, a hivatalom közreműködésével megírja a jelentését, és elindul vissza Khyntorba.
Dekkeretben ebben a pillanatban fellángolt a gyanú. A múltban nem egyszer előfordult, hogy a hatalmi ág, aminek a nő is dolgozott, nem igazán működött együtt a Napkirály embereivel. Nagyon úgy látszott, mintha eléggé átlátszó módon megpróbálna eltussolni valamit. Dekkeret küldetése ürügy volt, de attól még tekintettel kellett lennie a pályafutására is, és ha a pontifikátus egyik tisztviselője ilyen könnyedén rászedi, abból később még gondjai támadhatnak. Azt a bort sem szabadott volna elfogadnia. Mindenesetre most, hogy zavarát leplezze, párat kortyolt az édes italból, majd nagy sokára megszólalt.
— A becsületem azt kívánja, hogy elkerüljem az ilyen egyszerű utat.
— Mennyi idős, Dekkeret beavatott?
— Lord Confalume uralkodásának tizenkettedik évében születtem.
— Igen, ebben az esetben érthető, hogy a becsülete még így sarkantyúzza. Jöjjön, vessen egy pillantást erre a térképre. — A nő fürgén felállt a székből. Dekkeret alacsonyabbnak gondolta, de majdnem olyan magas volt, mint ő, ettől viszont sokkal törékenyebbnek látszott. Sötét, szorosan kontyba tekert haja meglepően illatozott, ami még az erős bor aromáját is elnyomta. Golator Lasgia megérintette a falat, mire azon megjelent Suvrael ragyogó okkersárga és rozsdabarna színekben pompázó térképe.
— Ez itt Tolaghai — mondta, és megkocogtatta a kontinens északnyugati sarkát. — Az állattenyésztésre szolgáló területek itt vannak. — Végighúzta az ujját egy szélesebb sávon, ami hat-hétszáz mérföldnyire a szárazföld belsejében kezdődött, és elnagyolt kör alakban szegélyezte a Suvrael szívében éktelenkedő sivatagot.
— Tolaghaiból — folytatta a nő — három nagyobb út vezet a legelők vidékére. Ez az egyik itt. Arrafelé pillanatnyilag állandó homokviharok dúlnak, és egyáltalán nem biztonságos a közlekedés. Itt a második útvonal, ahol viszont problémák támadtak az alakváltó haramiákkal, ezért szintén lezártuk az utasok elől. A harmadik út a Khulag-hágón vezet át, de sajnálatos módon annyira elhanyagolták egy ideje, hogy a nagy homoksivatag terjeszkedő része teljesen elborította. Érti, mi a probléma?
Dekkeret nagyon udvariasan megkockáztatott egy kérdést.
— Ha Suvrael elsődleges kereskedelmi tevékenysége a húsexport, és a legelők, illetve a központi kikötő között járhatatlanok az utak, tényleg a legelők hiánya okozza az export jelenlegi visszaesését?
A nő elmosolyodott.
— A jelenlegi helyzetben más kikötőkből szállítjuk az árut.
— Akkor viszont elég elmennem az egyik kikötőbe, és onnan egyenes út vezet a legelőkre.
A nő ismét megkocogtatta a térképet.
— Tavaly tél óta Natu Gorvinu kikötője a lábasjószág-kereskedelem központja. Itt van, keleten, Alhanroel partvidéke alatt, nagyjából hatezer mérföldre innen.
— Hatezer…
— Tolaghai és Natu Gorvinu között nem igazán zajlik kereskedelem, mert nincs miért. Talán évente ha egy hajó megteszi az utat a két kikötőváros között. Belföldön még rosszabb a helyzet, mert Tolaghaiból indulnak utak Khangheezig… — A nő rábökött egy városra körülbelül ezer mérföldre a kikötőtől. — De onnan kelet felé ezeket már nem gondozzák, és ki tudja, azon túl mi van. Ez nem egy túlságosan népes kontinens.