— Most újra elmegyek, és ma éjjel már nem is térek vissza. Meg tudsz nekem bocsátani?
— Nem mindennapi nő az, aki felkelti a herceg kamarásának figyelmét.
— Nem a kamarásét — mondta Inyanna. — A herceg testvéréét. — Gyengéden megpuszilta Sidount. A férfi szemeiben teljes döbbenet tükröződött. — Holnap elmegyünk a csodálatos szörnyetegek parkjába. Jó, Sidoun? — Még egyszer megcsókolta, aztán a hálószobájába sietett, és előszedte a hónapokkal ezelőtt elrejtett sárkánytejes palackot a párnája alól. A központi teremben még megállt a játékosok mellett, Liloyvéhez hajolt, és megmutatta neki a kezébe szorított üveget. Liloyve szemei elkerekedtek a meglepetéstől.
— Emlékszel, milyen alkalomra tartogattam? Azt mondtad, osszam meg Calainnal, ha a Nissimorn-palotába látogatok. Most pedig…
Liloyve levegőért kapkodott. Inyanna rákacsintott, megcsókolta, aztán elsietett.
Sokkal később, amikor elővette a palackot, és megkínálta a herceg testvérét, egy pillanatra elöntötte a pánik, vajon nem tiporta-e lábbal az etikettet azzal, hogy ily módon kínált fel neki afrodiziákumot, amivel talán azt is éreztethette, tanácsos lenne élnie vele. Azonban Calain nem sértődött meg. Inkább meghatódott az ajándéktól, vagy legalábbis úgy tett; nagy felhajtást rendezett, amikor a majdnem átlátszóra csiszolt porcelánpoharakba kitöltötte a kék színű tejet. Inyannának adta az egyiket, felemelte a másikat, és a legszertartásosabb módon mondott köszöntőt. A sárkánytej idegen zamatúnak és keserűnek bizonyult, Inyanna alig bírta lenyelni. De ahogy lecsúszott a torkán, máris érezte a combjaiban lüktető melegséget. Calain mosolygott. A Nissimorn-palota Ablakcsarnokában voltak, ahonnan az arannyal futtatott üvegablakok sora háromszázhatvan fokos kilátást biztosított Ni-moya kikötőjére és a folyó távoli, déli partjára. Calain megnyomott egy kapcsolót. A hatalmas ablak átláthatatlanná vált. A padlóból egy kör alakú ágy emelkedett ki csendben. A férfi megfogta a kezét, és gyengéden a fekhelyhez vezette.
9.
A Nagy Bazár tolvaja számára már az is éppen eléggé hatalmas fegyvertény volt, hogy a herceg testvérének szeretője lett. Inyanna nem táplált illúziókat a kapcsolatuk jövőjéről. Durand Livolk egyedül a külseje miatt választotta, talán a szemének, a hajának vagy a testtartásának valamelyik jellegzetessége ragadta meg. Calain, aki először egy társadalmilag hozzá közelebb álló nőre számított, végül talált valami elragadót abban, hogy egy társadalmi ranglétra aljáról származó lánnyal került össze, így hát vele töltötte az estét a Narabal-szigeten és a Nissimorn-palotában. Szép, álomszerű közjáték volt, és reggel majd egy életre szóló emlékkel gazdagabban térhet vissza a Nagy Bazárba, ennyi az egész.
De nem így történt.
Egy percet sem aludtak az éjszaka. Inyanna nem tudta eldönteni, vajon a sárkánytej okozta, vagy Calain mindig is ilyen természetű volt; hajnalban pedig meztelenül sétálgattak ebben a csodálatos házban, és a férfi megmutathatta az összes kincsét. Amikor már a kertre néző verandán reggeliztek, Calain kirándulást javasolt istimoyi magánparkjába. Akkor ez több volt, mint egy egyéjszakás kaland. Inyanna nem tudta, küldjön-e üzenetet Sidounnak a Bazárba, hogy még aznap sem tér vissza, de erre valószínűleg magától is rá fog jönni. Tudja, mit jelent majd a lány hallgatása. Nem akart fájdalmat okozni a férfinak, másrészt azonban csak egyszerű szívességekkel tartozott neki. Éppen élete egyik nagy vállalkozásába fogott bele, és ha majd visszatér a Bazárba, azt sem Sidoun kedvéért teszi, hanem mert ez a kalandja véget ért.
Történetesen végig Calainnal töltötte a következő hat napot. Napközben vagy a férfi nagyszerű jachtjával csavarogtak a folyón, esetleg kézen fogva sétálgattak a Csodakertből származó állatokkal telizsúfolt hercegi kertben, vagy egyszerűen csak a Nissimorn-palota verandáján heverésztek, és azt figyelték, hogyan járja be a nap az égi pályáját. Éjszakánként mulatoztak, tivornyáztak vagy vacsoráztak, hol a lebegő szigetek egyikén, hol Ni-moya egyik előkelő házában, máskor pedig magában a Hercegi Palotában. A herceg kevéssé hasonlított az öccsére: sokkal magasabb volt, jóval idősebb, ezen kívül állandóan fáradtan és öregesen viselkedett. Mégis elbűvölően kedvesen viszonyult Inyannához, jóindulatúan és komolyan bánt vele, nem úgy kezelte, mint egy egyszerű kis utcalányt, akit a testvére felcsípett a Bazárban. Inyanna az álmokban tapasztalható hűvös viselkedéssel sodródott egyik ilyen eseményből a másikba. A megalázkodás primitív megoldás, az pedig még rosszabb, ha egyenlő rangúnak mutatja magát. Végül egy mérsékelt, mégsem alázatos, egyetértő, de cseppet sem arcátlan viselkedés mellett döntött, és ez láthatóan működött. Pár nap alatt hozzászokott, hogy a Kastély-hegyről nemrégiben visszatért előkelőségek mellett ül egy asztalnál, akik minden Lord Malibort és kíséretét érintő pletykát ismertek, vagy elmesélhették, hogyan űzték a vadat a most már Pontifexként uralkodó Tyeveras társaságában, még Ossier pontifikátusa alatt az északi pusztákon; esetleg éppen visszatértek a Belső Templomból, ahol magával a Sziget Úrnőjével találkoztak. Inyanna olyan magabiztossá vált a főrangok társaságában, hogy ha valaki odafordult volna hozzá, és azt kérdezi: hölgyem, mivel töltötte az elmúlt hónapokat?, akkor könnyedén azt válaszolta volna: Tolvaj voltam a Nagy Bazárban, mint azt első narabali estéjén tette. Azonban a kérdés fel sem merült: rájött, hogy a társadalom ezen szintjén senki sem kérdezősködik, csak hagyták, hogy mindenki az általa kívánt részletességgel adja elő saját történeteit.
És ezért a hetedik napon, amikor Calain közölte vele, hogy ideje visszatérnie a Bazárba, nem tett fel kérdéseket, vajon élvezte-e egyáltalán a társaságát, vagy miért unt bele a kapcsolatukba. A férfi társául választotta egy időre; ez az idő letelt és kész. Ezt a hetet soha nem felejti el.
Mégis nagy megrázkódtatás volt visszatérni a tolvajok rejtekhelyére. Egy pompázatosan feldíszített lebegő szállította a Nissimorn-palotától a Nagy Bazár Piliploki Kapujáig, és Calain egyik szolgája átnyújtotta neki az egy hét alatt ajándékba kapott kincseket tartalmazó zsákocskát. Aztán a lebegő eltűnt, Inyanna pedig aláereszkedett a Bazár izzadságszagú káoszába, mintha csak egy szokatlan, varázslatos álomból ébredne. Senki sem szólította meg, amikor végigsétált a tömött folyosókon, hiszen a Bazárban Kulibhai férfi-álruhájában ismerték, most pedig női ruhákat viselt. Csendben tört magának utat a nyüzsgő tömegben, egy ideig még az arisztokraták kisugárzása vette körül, de lassan világossá vált, hogy az álomnak vége, újra belépett a valós világba, és percről percre jobban úrrá lett rajta a lehangoltság és a hiányérzet. Calain ma éjjel a látogatóba érkezett Mazadone hercegével fog vacsorázni, holnap halászexpedícióra utazik a vendégeivel a Steiche-folyón, utána pedig… nos, arról már elképzelése sem volt, csak annyit tudott, hogy ő akkor csipkét, parfümösüvegeket, vásznakat fog lopni. Egy pillanatra könnybe lábadt a szeme. Erővel tartotta vissza a sírást, bolondság, suttogta magában, nem gyászolnia kellene a visszatérését, hanem inkább élvezni azt az egy hetet, ami részéül jutott.