A hjort Beyork és az egyik metamorf kivételével senkit sem talált a szobában. Éppen csak bólintottak feléje. A kamrájába sietett, és átöltözött Kulibhai ruhájába. De ennyire gyorsan nem tudta magát rászánni a visszatérésre. Gondosan az ágy alá rejtette Calaintől kapott, zsebét megtöltő ajándékait, az ékszereket és a különböző csecsebecséket. Ha mindezt eladná, évekre megmenekülhetne a tolvajmesterségtől, de még a legkisebb darabtól sem szándékozott megválni. Végül úgy határozott, másnap visszatér a Bazárba. Most csak lehevert a Sidounnal újból közös ágyukba, és amikor sírnia kellett, hagyta a könnyeit folyni, majd egy idő után, némileg nyugodtabban felkelt, megmosakodott, és megvárta a többieket.
Sidoun egy nemesember higgadtságával köszöntötte. Semmit sem kérdezett a kalandjairól, egyetlen haragos vagy alattomos célzást sem ejtett eclass="underline" csak mosolygott, megfogta a kezét, elmondta, mennyire örül, hogy Inyanna visszatért, megkínálta egy korttyal a frissen zsákmányolt alhanroeli borból, elmesélte, mi minden történt a Bazárban, amíg távol volt. Inyanna nem tudta, vajon nem zavarja-e a férfit szeretkezés közben, hogy utoljára a herceg testvére érintette, de nem, cirógatva, habozás nélkül simított végig rajta az ágyban, örvendezve simult mellé sovány, csontos testével. A következő nap, miután a Bazárban befejezték a munkát, együtt látogattak el a Csodakertbe, ahol először láttak glayge-i gossimaulét, ezt a nagyon vékony, majdnem láthatatlan lényt, egy ideig, amíg el nem tűnt a szemük elől, még követték is, és úgy tudtak kacagni, mintha soha nem váltak volna el.
A többi tolvaj némi hódolattal kezelte Inyannát még pár napig, hiszen tudták, merre járhatott, mit csinálhatott, és mindenki érezte rajta az előkelő körökben ráragadt különleges légkört. Azonban erről csak Liloyve mert beszélni vele, és ő is csupán egyszer kérdezősködött:
— Mit láthatott benned?
— Honnan tudhatnám? Az egész annyira álomszerű volt.
— Szerintem ez az igazságszolgáltatás.
— Ezt hogy érted?
— Jogtalanul ígérték neked a Nissimorn-palotát, és így kaptál jóvátételt. Az Ég kiegyensúlyozza a jót és a gonoszat, érted? — Liloyve nevetett — Hát nem térült meg az a húsz royalod, amit kicsaltak tőled?
Tényleg így történt — Inyanna egyetértett a lánnyal. De hamarosan rá kellett jönnie, hogy az Ég még nem egyenlítette ki maradéktalanul az adósságát. A következő Csillagnapon a pénzváltók fülkéi előtt tevékenykedett, és imitt-amott elemelt egy-egy érmét, amikor valaki hirtelen megragadta a csuklóját. Kíváncsi volt, ki az a tolvaj, aki nem ismeri fel és megpróbálja elcsípni. De csak Liloyve állt mögötte. Arca kipirult, szemei tágra nyíltak.
— Gyere azonnal haza! — kiáltotta.
— Mi történt?
— Két vroon vár rád. Calain hívat, és azt mondják, csomagold össze az összes holmidat, mert többet nem térsz vissza a Nagy Bazárba.
10.
Így esett hát, hogy a korábban tolvajként tevékenykedő Velathysi Inyanna Forlana Ni-moyai Calain párjaként beköltözött a Nissimorn-palotába. Calain nem magyarázkodott, de ő sem tartott rá igényt. A férfi egyszerűen szerette volna, ha mellette van, és ezt éppen elegendő magyarázatnak vette. Az első pár hétben még várta, melyik reggel kell visszatérnie a Bazárba, de idővel lassan megfeledkezett erről a lehetőségről. Calainnal tartott mindenhova: a Zimr-mocsárba gihornavadászatra, a káprázatos Dulornba az Örökös Cirkuszba, Khyntorba a Gejzírek Ünnepére, még a titokzatos, esőáztatta Piurifayne-be is, hogy együtt fedezzék fel az alakváltók sötét otthonát. Ő, aki életének első húsz évét a kopott Velathysban töltötte, lassan egészen hozzászokott, hogy a nagy körutazásán résztvevő Napkirályként utazgat ide-oda, oldalán egy herceg öccsével; azonban nem vesztette el teljesen a józan ítélőképességét, soha nem felejtette el emlékeztetni magát ennek a különös átalakulásnak az iróniájára és szokatlanságára.
Már az sem lepte meg igazán, amikor maga a Napkirály foglalt helyet az asztala mellett. Lord Malibor állami látogatás ürügyén érkezett Ni-moyába, mert elvárták tőle, hogy nyolc- vagy tízévenként egyszer meglátogassa a nyugati kontinenst is, ezúton tudatva a zimroeliekkel, egyenrangúként kezeli őket szülőföldjével, Alhanroellel. A herceg megtartotta a kötelező bankettet, és Inyannát a főasztalhoz ültették. A Napkirály ült mellette jobbra, Calain balra, a herceg pedig a feleségével Lord Malibor távolabbi felén foglalt helyet. Inyanna az iskolában természetesen megtanulta a nagy Napkirályok neveit, Stiamot, Confalume, Prestimion, Dekkeret meg a többiek, és édesanyja is gyakran elmesélte, hogy pontosan a születése napján halt meg az öreg Ossier Pontifex, akit Lord Tyeveras követett, és bizonyos Malibort választott utódjául Bombifale várósából; végül a széles arcú, nagy szemű, vastag szemöldökű Lord Malibort ábrázoló új pénzérmék is eljutottak a tartományába. Azonban az, hogy valóban léteztek-e Pontifexek vagy Napkirályok, mindig is gondot okozott neki eddigi életében, mégis, most mindössze pár centiméterre ült Lord Malibortól, és csak egyetlen dolog nyűgözte le, hogy mennyire hasonlít ez a birodalmi zöld-arany kelmékbe öltözött termetes, súlyos ember a pénzérméken látható képre. Nem várt volna ekkora precizitást a portréktól.
Mindig is úgy gondolta, hogy a Napkirályok társalgási témái az államügyek körül foroghatnak. A valóságban Lord Malibor legfőképpen a vadászatról beszélt. Elment arra a távoli vidékre leölni azt a bizonyos ritka vadállatot, utána meg erre a másik, világtól elzárt és teljesen idegen helyre utazott egy másik ártalmas bestia fejéért. Éppen most építtet egy új szárnyat a Kastélyhoz, ahol majd nyugodtan tárolhatja a trófeáit.
— Bízom benne — mondta a Napkirály —, hogy pár éven belül Calainnal együtt felkeres majd a Kastélyban. Addigra elkészül a trófeáknak tervezett szoba. Tudom, nagy megelégedésükre fog szolgálni, ha megcsodálhatnak ennyi, kizárólag a Kastély-hegy legjobb állatkitömőivel elkészíttetett teremtményt.
Inyanna valóban várta Lord Malibor Kastélyának meglátogatását, hiszen a Napkirály hatalmas lakhelye mindenki álmában felbukkanó, legendás hely volt, és nem tudott gyönyörűbbet elképzelni, mint felkapaszkodni a gőgös Kastély-hegy tetejére, bejárni azt az évezredek súlyát nyögő épületet, vagy felderíteni ezernyi szobáját. Azonban Lord Malibor megszállott öldöklési vágya visszariasztotta. Amikor az amorfibotok, ghalvarok és sigimoinok, steetmoyok legyilkolásáról meg ezekbe a vadászatokba belefektetett hatalmas erőfeszítésekről beszélt, Inyannának mindig eszébe jutott a ni-moyai csodálatos szörnyetegek parkja, ahol valamelyik régebben élt, lágyszívű Napkirály parancsa értelmében ezeket az állatokat becsben tartották és őrizték; ez pedig a csöndes, ösztövér Sidounra emlékeztette, akivel olyan gyakran bolyongott ebben a parkban, aki annyira gyönyörűen játszott a zsebhárfán. Nem akart Sidounra gondolni, akinek semmivel sem tartozott, de mégis bűnös vonzalom fűzte hozzá, nem akart a fejüket Lord Malibor trófeagyűjteményébe ajándékozó, ritka állatok legyilkolásáról hallani. Mégis sikerült odafigyelnie a Napkirály öldökléseiről szóló mesékre, sőt, néha még pár ésszerű megjegyzést is tett.
Hajnaltájt, mikor végre visszatértek a Nissimorn-palotába, és a lefekvéshez készülődtek, Calain odafordult hozzá.
— A Napkirály következőnek tengeri sárkányra akar vadászni. Lord Kinniken egyszer több mint háromszáz láb hosszúra becsült sárkányát szeretné elejteni.