Mort megmarkolta a lány karját.
— Rendben, rendben — csitította olyan nyugtatólag, ahogy csak telt tőle. — Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van. Csak csillapodj le! Megyek, és ellenőrzöm… miért van csukva a szemed?
— Mort, légy szíves, vegyél föl valami ruhát — szólalt meg Yzabell vékonyka hangon.
Mort lenézett.
— Bocs — nyögte alázatosan. — Nem vettem észre… Ki fektetett ágyba?
— Én — válaszolta a lány. — De elfordítottam a fejem.
Mort fölcibálta a gatyáját, belevonaglott az ingébe, és kisietett a Halál dolgozószobája felé Yzabellel a sarkában. Albert már ott volt, egyik lábáról a másikra ugrott, mint egy kacsa a serpenyőben. Amikor Mort belépett, az öregember arckifejezését csaknem hálásnak lehetett volna mondani.
Mort megdöbbenve látta, hogy Albert szeme csupa könny.
— A mester nem ült a székecskéjén! — szűkölte Albert.
— Bocs, de fontos ez? — futatta Mort. — A nagyapám nem szokott hazajönni napokig, ha jó vásárt csapott a vásárban.
— De ő mindig itt van! — válaszolta Albert. — Minden reggel, amióta csak ismerem őt, itt szokott ülni az íróasztalánál a csomópontokat kidolgozva. Ez a munkája. Semmiképp se mulasztaná el.
— Gondolom, ezek a csomópontok tudnak magukról gondoskodni egy vagy két napig — jegyezte meg Mort.
A hőmérsékletcsökkenés elárulta neki, hogy tévedett. Rájuk bámult.
— Nem képesek? — kérdezte.
Mindkét fejet megrázták.
— Ha a csomópontok nincsenek rendesen kidolgozva, az egész Mérleg fölborul — felelte Yzabell. — Bármi megtörténhet.
— A mester nem magyarázta el neked? — csodálkozott Albert.
— Nem igazán. Csak a gyakorlati részét csináltam. Azt mondta, majd később elmeséli az elméleti anyagot — magyarázta Mort. Yzabell könnyekre fakadt.
Albert megfogta Mort karját és jelentős mértékű drámai szemöldökbillegetéssel jelezte, hogy tárgyalniuk kellene egy keveset, félrevonulva a sarokba. Mort vonakodva követte.
Az öreg turkált a zsebében, s végül elővarázsolt egy elnyűtt papírzacskót.
— Mentacukor? — érdeklődött.
Mort a fejét rázta.
— A mester sosem beszélt neked a csomópontokról? — akarta tudni Albert.
Mort újra megrázta a fejét. Albert szívott egyet a szopogatott mentacukron; úgy hangzott, mint Isten fürdőkádjában a lefolyó.
— Hány éves vagy, fiú?
— Mort. Tizenhat.
— Van néhány dolog, amikről értesülni kelletik egy legénynek, még mielőtt betölti a tizenhatot — szögezte le Albert, válla fölött hátrapislantva Yzabellre, aki a Halál székében zokogott.
— Ó, arról már hallottam. Apám mindent elmondott róla annak idején, amikor elvittük a thargákat fedeztetni. Amikor egy férfi és egy nő…
— A világegyetemről, úgy értettem — sietett közbevágni Albert. — Úgy értem, elgondolkoztál valaha is erről?
— Tudom, hogy a Korong négy elefánt hátán, amik Nagy A’Tuin teknőjén álldogálnak, halad az űrön keresztül — válaszolta Mort.
— Az csak egy része. Úgy értettem, az idő és a tér, az élet és a halál, a nappal és az éjjel, valamint a minden teljes univerzumáról.
— Nem mondhatnám, hogy sokat törtem ezen a fejem — ismerte el Mort.
— Á. Pedig kellene. A lényeg az, hogy a csomópontok részei ennek. Tudod, azok gátolják meg, hogy a halát elszabaduljon. Nem ő, nem a Halál. Csak maga a halál. Mint, huh… — Albert kereste a szavakat —, mint például a halálnak pontosan az élet végén kell érkeznie, tudod, nem előbb, nem később, és a csomópontokat ki kell dolgozni azért, hogy a kulcsfigurák… nem érted ezt, igaz?
— Sajnálom.
— Ezeket muszáj kidolgozni — jelentette ki Albert határozottan —, és akkor a megfelelő életeket be kell gyűjteni. A homokórákat, ahogy te hívod őket. A tényleges Kötelesség az egész legkönnyebbik része.
— Meg tudod csinálni? — firtatta Mort.
— Nem — felelte az öreg. — És te?
— Nem!
Albert elgondolkozva szívogatta a mentacukrát.
— Hát akkor az egész világ nagy szarban van — közölte.
— Nézd, nem értem, miért vagy olyan gondterhelt. Szerintem csak valahol föltartották őt — mondta Mort, de még magának is sután hangzott. Nem mintha az emberek a kabátja gombjánál fogva tartották volna a Halált, hogy még egy sztorit elmeséljenek neki, vagy hátba verték volna, és olyanokat mondtak volna, hogy „Van még időd egy gyors felesre, édes haverom, semmi szükség úgy sietni haza”, vagy meghívták volna, hogy álljon be a tekecsapatba, és csatlakozzon hozzájuk utána egy klaccsi csakelvitelre pizzára, vagy… Váratlanul, borzalmas elsöprő erővel ütötte szíven Mortot, hogy a Halál minden bizonnyal a legmagányosabb teremtés az egész világegyetemben. A Teremtés nagy bulijában ő az, aki mindig a konyhában árválkodik.
— Biztosan tudom, hogy fogalmam sincs, mi ütött a mesterbe mostanság — motyogta Albert. — Ki a székből, leányzó! — szólt oda Yzabellnek. — Vessünk egy pillantást azokra a csomópontokra!
Kinyitották a főkönyvet.
Sokáig bámulták.
— Mit jelentenek ezek a szimbólumok? — érdeklődött aztán Mort.
— Sodomia non sapiens — válaszolta Albert alig hallhatóan.
— Az meg mit jelent?
— Aztat, hogy baszódjak meg, ha tudom.
— Ez varázslószöveg volt, ugye? — kérdezte Mort.
— Ne pofázz varázslószövegről! Semmit se tudok varázslószövegről. Használd az agyad erre itt!
Mort újra lenézett a vonalak csipkézetére. Olyan volt, mintha egy pók szőtt volna egy hálót a lapra, minden kereszteződésnél megtorpanva, hogy jegyzeteljen egyet. Mort addig meredt rá, míg a szeme fájni nem kezdett, az ihlet valamely szikrájára várva. Egy se jelentkezett.
— Valami ötlet? — kérdezte Albert.
— Ez az egész klaccsiul van számomra — jegyezte meg Mort. — Még azt se tudom, vajon felülről lefelé vagy oldalvást kellene olvasni.
— Középről kifelé csigavonalban — fintorogta Yzabell a sarokban álló székéből.
A két férfi összeütötte fejét, ahogy mindketten a lap közepére bámultak. Aztán a lányra néztek, aki vállat vont.
— Apus megtanított rá, hogy kell a csomópont-térképet olvasni — nyilatkozta a lány —, amikor még itt varrogattam. Föl szokott nekem olvasni részeket.
— Tudsz segíteni? — kérdezte Mort.
— Nem — felelte Yzabell, és kifűjta az orrát.
— Hogy érted azt, hogy nem? — fakadt ki Albert. — Ez túl fontos bármiféle szeleburdi…
— Úgy értem — szögezte le Yzabell borotvaéles tónusban —, én meg tudom csinálni, s ti segíthettek.
Az Ankh-Morpork-i Kereskedők Céhe rákapott nagy csapatok fölbérelésére: a fölfogadott férfiaknak általában ökölszerű füle és hatalmas, diószsák jellegű ökle volt, s feladatuk abból állt, hogy továbbképzésben részesítsék azon félrevezetett embereket, akik nyilvánosan elmulasztották a gyönyörű város számos vonzó pontjának méltánylását. Példának okáért a filozófus Catroastert arccal lefelé, a folyóban lebegve találták meg alig pár órával azután, hogy kiejtette a híres szólást: „Amikor az ember belefáradt Ankh-Morporkba, akkor a bokáig érő iszapból van elege.”
Ezért hát bölcsebb egyetlen — természetesen egy a nagyon sok közül — vonásról írni, amely méltán teszi Ankh-Morporkot híressé-nevezetessé a multiverzum nagyvárosai közt.