Ez pedig a konyhája.
A fél Korong kereskedelmi útvonalai átvezetnek a városon, vagy le a meglehetősen lomha folyóján. A Korong törzseinek és fajainak több mint fele rendelkezik a város szétterpeszkedő hektárain belül lakó képviselettel. Ankh-Morporkban a világ szakácsművészetei egymásba szaladnak: az étlapon van ezerféle zöldség, ezerötszáz sajt, kétezer fűszer, háromszázféle hús, kétszáz szárnyas, ötszázféle különböző hal, száznyi variáció a tészta témájára, hetven ilyen vagy olyan tojás, ötven rovar, harminc puhatestű, húsz, válogatottnál válogatottabb kígyó és más hüllő, meg valami halványbarna és rücskös, ami klaccsi kóborposványi — avagy vándorreteráti — szarvasgombaként ismeretes.
Étkeztetési intézményei kiterjedtek a fényűzőtől, ahol az adagok csöppnyiek, ám a tányér ezüst, a titoktartóig, ahol a Korong egyes egzotikusabb lakói — a pletyka szerint — bármit megettek, amit le tudtak tuszkolni a torkukon háromszori próbálkozás során.
Harga Bordafogadója lenn a dokkoknál valószínűleg nem számít a város vezető étkezdéi közé, mivelhogy azt a fejlett izomzatú törzsközönséget élelmezi, amely inkább a mennyiségre bukik, és szétveri az asztalokat, ha nem jut hozzá. Eme törzsvendégek nem neveznek be semmi extrára vad egzotikusra, hanem ragaszkodnak a hagyományos kajához, mint például a röpképtelen madárembriók, vagdalt belsőrészek bélbe töltve, disznóhús-szeletek és állati zsírban úszó égetett, őrölt fűmagvak; vagy ahogy ezen személyek tájszólásában megneveztetnek, tojás, kalbász, szalonna és pirítós.
Az a fajta falatozó volt, aminek nincs szüksége étlapra. Elég csak ránézni Harga trikójára.
Mégis, el kellett ismernie, hogy ez az új szakács szemlátomást értette a dolgát. Harga saját magas szénhidráttartalmú portékájának terjedelmes hirdetése ráragyogott a csupa elégedett fogyasztóval teli teremre. És gyorsan is dolgozik! Valójában elképesztően gyorsan.
Kopogtatott a tálalóablakon.
— Dupla adag tojás, sült krumpli, bab és egy trollburger hagyma nélkül — recsegte.
— OKÉ.
A tálalóablak pár másodperccel később fölcsusszant, és két tányér lökődött ki. Harga örömteli hökkenettel ingatta fejét.
Így ment ez egész este. A tojások ragyogóan fénylettek, a bab rubintként sziporkázott, és a sült krumplik színe a piszok drága strandokon lebarnult testek ropogós aranybarnája volt. Harga előző szakácsa olyan hasábburgonyát produkált, ami leginkább gennyel töltött kis papírzacskókra hasonlított.
Harga körbenézett a gőzölgő kávéházban. Senkise figyelt rá. Szándékában állt, hogy a dolog végére jár. Újra megkopogtatta a tálalóablakot.
— Aligátor szendvics — mondta. — És kapk…
Az ablak fölszáguldott. Néhány másodperccel később, ami a bátorsága összeszedéséhez szükségeltetett, Harga bekukkantott az előtte lévő hosszú szendvics fölső szelete alá. Nem mondhatta, hogy aligátor, de azt se, hogy nem. Újra megöklözte a tálalóablakot.
— Oké — közölte. — Nem panaszkodom. Csak tudni szeretném, hogyan vagy képes ilyen gyorsan elkészíteni őket.
— AZ IDŐ NEM FONTOS.
— Aszondod?
— IGEN.
Harga úgy döntött, nem vitatkozik.
— Nos, mindenesetre átkozottul remek munkát végzel itt, fiú — szögezte le.
— HOGY HÍVJÁK AZT, AMIKOR VALAKI MELEGET ÉS ELÉGEDETTSÉGET ÉREZ, S AZT KÍVÁNJA, HOGY ÍGY MARADJANAK A DOLGOK?
— Úgy sejtem, ezt nevezik boldogságnak — felelte Harga.
A kicsiny, szűk konyhában, amit évtizedek zsírlerakódása rétegzett, a Halál sürgött és forgott, húsokat és zöldségeket vágva, szeletelve és sebesen. Nyeles serpenyője átvillant a bűzös párán.
Korábban kitárta az ajtót, hogy bejöhessen a hideg éjszakai levegő, ám egy tucatnyi, a szomszédságban lakozó macska is besétált, bevonzották őket a tejes- meg húsostálak — egy kevés Harga legkiválóbbjából —, amiket stratégiai fontosságú pontokon helyeztek el a padlón. Néha a Halál szünetet tartott a munkában, és megvakarta egyik-másik fültövét.
— Boldogság — mondta, és zavarba jött a saját hangjának hangzásától.
Meccetüzes, a varázsló és udvari Királyi Fölismerő fölvonszolta magát az utolsó toronylépcsőn, s nekidőlt a falnak, várva, hogy a szíve abbahagyja az ugrándozást.
Ténylegesen nem volt valami magas ez a torony, csak Sto Lathoz képest. Általános típusa és körvonalai alapján olyanfajta toronynak látszott, amelyek standard alkalmazási területe királykisasszonyok bebörtönzése; ám főleg vén bútorok tárolására használták.
Azonban a város és a Sto-síkság páratlan látképét kínálta, azaz innen rettentően sok káposztát lehetett látni.
Meccetüzes sikeresen eljutott egészen a málladozó csipkézetig a fal tetején, s kinézett a reggeli ködfátyolba. Egy kicsit talán fátyolosabb volt a szokásosnál. Ha elég keményen próbálkozott, el tudott képzelni egy villózást az égen. Ha tényleg megerőltette a képzeletét, képes volt hallani a zümmögést odakünn a káposztaföldek fölött; olyasmi hang, mint amikor valaki sáskát süt. Megborzongott.
Mint ilyen alkalmakkor mindig, keze automatikusan megveregette zsebét, és nem talált semmit, csak egy fél zacskó, ragacsos masszává összeolvadt zselébabát meg egy almacsutkát. Egyik se nyújtott túl sok vigaszt.
Amit Meccetüzes akart, az az volt, amit minden normális varázsló akart ilyen időkben, ami pedig nem volt más, mint a rágyújtás. Ölni tudott volna egy szivarért, és elment volna egészen egy hússebig egy szétlapult csikkért. Összeszedte magát. Az eltökéltség jót tesz az erkölcsi természetnek; az volt az egyetlen gond, hogy a természet egyáltalán nem értékelte az áldozatokat, amiket érte hozott. Azt mondják, egy igazán nagy varázslónak állandóan feszültség alatt kell lennie. Meccetüzest minden további nélkül lehetett volna feszítősodronyként használni.
Hátat fordított a csupatorzsa látképnek, s visszafelé vette útját a kanyargós lépcsőkön a palota központi részébe.
Mégis, mondta magának, a kampány működőképesnek látszik. Úgy tűnt, a népesség nem áll ellent a ténynek, hogy koronázás lesz, bár nem teljesen voltak tisztában azzal, kit is fognak megkoronázni. Az utcákat zászlódíszbe fogják öltöztetni, és Meccetüzes elintézte, hogy a főtéren a szökőkútból, ha nem is bor, de legalább egy elfogadható brokkoli-sör bugyogjon. Lesz népi tánc, ha kell, karddal kikényszerítve. Lesznek versenyek a gyerekek számára. Lesz ökörsütés. A királyi hintót újraaranyozták, és Meccetüzes derűlátóan föltételezte, hogy az embereket rá lehet majd venni, hogy észrevegyék, amint elhalad.
Vak Ió Templomának Főpapja gondot fog okozni. Meccetüzes már jólelkű vénemberként regisztrálta magában a Ió-papot, akinek szakértelme a késsel oly megbízhatatlanná vált, hogy az áldozatok fele ráunt a várakozásra, és elkóborolt. Amikor utoljára megpróbált föláldozni egy kecskét, annak volt elég ideje, hogy ikreknek adjon életet, mielőtt a kisöreg összpontosítani tudott volna, majd az anyaság bátorsága azt eredményezte, hogy a teljes papság kiűzetett a templomból.
Annak esélye, hogy a megfelelő személyre helyezi a koronát, Meccetüzes számítása szerint még normális körülmények között sem volt jobb az átlagosnál; ott kell álljon majd az öregfiú mellett, és diplomatikusan meg kell próbálja a reszkető kezeket irányítani.
Azonban mégsem ez volt a legnagyobb probléma. A nagy probléma ennél sokkalta nagyobb. A nagy problémával a Kancellár lepte meg reggeli után.