— Tűzijáték? — kérdezett vissza Meccetüzes.
— Éppen az a fajta dolog, amiben ti, varázslók állítólag olyan jók vagytok, nem igaz? — mondta a Kancellár szárazon, mint az egyhetes vekni. — Villanások meg bummok, meg izék. Kisfiú koromról emlékszem egy varázslóra, aki…
— Attól tartok, semmit sem tudok a tűzijátékokról — felelte Meccetüzes olyan hangon, amely tervei szerint világosan közvetítette, hogy ezen tudatlanságát nagy becsben tartja.
— Rengeteg rakéta — emlékezgetett a Kancellár boldogan. — Ankhi gyertyák. Villanófények. És izék, amiket a kezedben tarthatsz. Nem igazi a koronázás tűzijáték nélkül.
— Igen, de, tudja…
— Jóember — pattogta a Kancellár —, tudtam, hogy számíthatunk rád. Legyen rakéta bőséggel, és befejezésül kell legyen egy alakzatot képező tűzijáték, el ne felejtsd, valami igazán lélegzetelállító, mint például arcképe a… a… — A szeme olyan módon vált üvegessé, ami kezdett elszomorítóan ismerős lenni Meccetüzes számára.
— Kelli királykisasszonynak — mondta fáradtan Meccetüzes.
— Á. Igen. Az övé — értett egyet a Kancellár. — Arcképe a… annak, akit mondtál… tűzijátékból. Na persze, mindez valószínűleg egyszerű semmiség nektek varázslóknak, de a nép szereti az ilyesmit. Nincs jobb egy jó eszem-iszomnál meg egy kirobbanó botránynál, s egy lengedező balkondarabkánál az alattvalói hűségizmok formában tartására, mindig is ezt gondoltam. Láss hozzá! Rakéták. Rajtuk rúnákkal.
Egy órával ezelőtt Meccetüzes átlapozta A Kolosszális Mókagyűjtemény tárgymutatóját, és gondosan begyűjtött számos közönséges háztartási kelléket, majd gyufát vetett rájuk.
Érdekes ez a szemöldök dolog, töprengett. Sose veszed igazán észre, hogy van, amíg egyszer csak nincs többé.
Vöröses foltokkal a szeme körül és kissé füstszagúan Meccetüzes a királyi lakosztályok felé baktatott, elhaladt a szobalányok seregei mellett, akik el voltak merülve abban az akármiben, amit szobalányok szokásosan művelnek, ami szemlátomást minden egyes alkalommal legalább hármat vett belőlük igénybe. Valahányszor megpillantották Meccetüzest, elhallgattak, lehajtott fejjel elsurrantak mellette, és aztán elfojtott vihogásban törtek ki végig a folyosón. Ez bosszantotta Meccetüzest. Nem bármilyen személyes szempont miatt, gondolta gyorsan, hanem mert több tiszteletet illene a varázslók irányába fölmutatni. Ráadásul a szobalányok egy-némelyike olyan módon nézett rá, ami határozottan nem-varázslós gondolatokat ébresztett benne.
Valóban, vélte, a felvilágosodás útja fél mérföld törött üvegen járáshoz hasonlatos.
Bekopogtatott Kelli lakosztályának ajtaján. Egy szobalány ajtót nyitott.
— Itt van az úrnőd? — kérdezte a varázsló olyan dölyfösen, ahogy csak telt tőle.
A szobalány szája elé emelte kezét. Válla rázkódott. Szeme csillogott. Olyan hang bújt ki ujjai közül, mint a kiszabaduló gőzé.
Nem tehetek róla, gondolta Meccetüzes, csak úgy látszik, ilyen döbbenetes hatással vagyok a nőkre.
— Egy férfi az? — hallatszott Kelli hangja bentről. A szobalány szeme megüvegesedett, félredöntötte fejét, mintha nem lenne biztos abban, mit is hallott.
— Én vagyok az, Meccetüzes — jelentette be a varázsló.
— Ó, akkor rendben. Bejöhetsz.
Meccetüzes benyomult a szobalány mellett, és megkísérelte észre se venni az elfojtott nevetést, amikor a lány kimenekült a szobából. Persze, mindenki tudja, hogy egy varázslóhoz nem kell gardedám. De azért a királykisasszony „Ó, akkor rendben”-jének hanglejtése bosszantotta, ott belül.
Kelli a fésülködőasztalánál ült, a haját fésülte. Nagyon kevés férfi tudta meg valaha is egyáltalán, mit visel egy királykisasszony a ruhája alatt, és Meccetüzes a legmesszebbmenő vonakodással, ám figyelemreméltó önuralommal csatlakozott hozzájuk. Csak ádámcsutkájának viharos fel-le ugrándozása árulkodott. Kétségtelen, hogy napokig nem lesz képes varázsolni.
Kelli megfordult, és a férfit megcsapta a hintőpor könnyű illatfelhője. Hetekig, a rohadt életbe, hetekig!
— Kissé kimelegedettnek látszol, Meccetüzes. Valami baj van?
— Naarg.
— Tessék?
A varázsló megrázta magát. Összpontosíts a hajkefére, haver, a hajkefére!
— Csak egy kis mágikus kísérletezgetés, asszonyom. Csupán felületi égési sérülések.
— Az még mindig mozog?
— Attól tartok, igen.
Kelli visszafordult a tükörhöz. Az arca makacs volt.
— Lesz elég idő?
Na, ez volt a rész, amitől a varázsló rettegett. Már megtett minden tőle telhetőt. A Királyi Csillagjós kijózanodott annyi időre, hogy ragaszkodjon ahhoz, hogy holnap az egyetlen szóba jöhető nap a szertartás megejtésére, így Meccetüzes elintézte, hogy éjfél után egy másodperccel kezdődjön. Könyörtelenül megvágta a királyi harsonafanfár kottáját. Megmérte a Főpap istenekhez szóló invokációjának idejét, s aztán alaposan előszerkesztette; lesz majd haddelhadd, ha az istenek rájönnek. A megszentelt olajjal történő megkenekedés ceremóniáját lerövidítette egy gyors fül mögé pamacsolásra. A gördeszka ismeretlen találmány volt a Korongon; ha nem így lett volna, akkor Kelli útja a templompadsorok közti folyosón alkotmányellenesen fürgére sikeredett volna. És mindez még mindig nem volt elég. Meccetüzes elszánta magát.
— Azt gondolom, hogy esetleg nem — mondta. — Lehet, hogy nagyon szoros versenyfutás lesz.
Látta, ahogy a királylány rámered a tükörből.
— Mennyire szoros?
— Khm. Nagyon.
— Azt akarod mondani, hogy esetleg épp a szertartással egyidőben ér ide?
— Hümm. Sokkal inkább izé, hümm, előtte — nyögte ki nyomorúságosan Meccetüzes. Nem hallatszott más nesz, csak Kelli ujjainak dobolása az asztál szélén. Meccetüzes azon mélázott, vajon kiborul-e vagy összetöri a tükröt.
— Honnan tudod? — tette fel a kérdést ehelyett Kelli.
A férfi töprengett, vajon megúszhatja-e azzal, ha valami olyasmit motyog, hogy én varázsló vagyok, mi, mágusok tisztában vagyunk az ilyesféle dolgokkal, de aztán letett róla. Amikor utoljára ezt mondta, a királykisasszony bárddal fenyegette.
— Megkérdeztem a testőrök egyikét arról a kocsmáról, amiről Mort beszélt — magyarázta. — Aztán kiszámítottam, hogy körülbelül mekkora távolságot kell megtennie. Mort azt állította, hogy kényelmes sétatempóban mozog, és úgy vélem, hogy a fiú lépése úgy…
— Ilyen egyszerűen? Nem használtál mágiát?
— Csak némi józan észt. Hosszú távon sokkal megbízhatóbb.
Kelli odanyúlt, s megveregette a kezét.
— Szegény öreg Meccetüzes — mondta.
— Csak húszéves vagyok, asszonyom.
A lány fölállt, és átment az öltözőszobájába. Egyike azoknak, amiket megtanulsz, ha már királylány vagy, az az, hogy mindig legyél idősebb, mint bárki alacsonyabb rangú.
— Igen, fölteszem, kell legyenek olyan dolgok, mint ifjú varázslók — vetette oda a válla fölött. — Csak persze az ember mindig úgy gondol rájuk, mint vénekre. Kíváncsi vagyok ugyan miért?
— A hivatás zordságai — felelte Meccetüzes szemét forgatva. Hallotta a selyem susogását.
— Mitől határoztál úgy, hogy varázsló leszel? — A lány hangja tompán szólt, mintha lenne valami a fején.
— Szobamunka nehéz dolgok emelgetése nélkül — válaszolta Meccetüzes. — És azt hiszem, meg akartam tanulni, hogyan működik a világ.