— Meccetüzes!
— Igen?
— Mi most megyünk. Velünk jössz? Te akkor is létezni fogsz, amikor a felület összehúzódik.
— Egy részem fog csak létezni — válaszolta a varázsló.
— Pontosan úgy értettem — mondta Mort, föllendítve magát Muci hátára.
— De annak a résznek nevében beszélve, amelyik nem fog, szeretnék csatlakozni hozzátok — tette hozzá gyorsan Meccetüzes.
— Én itt szándékozom maradni, hogy saját királyságomban haljak meg — közölte Kelli.
— Ami szándékodban áll, az nem számít — közölte Mort. — Átkeltem az egész Korongon, hogy megmentselek, tudod, és ha tetszik, ha nem, meg leszel mentve.
— De én vagyok a királynő! — tiltakozott Kelli. Bizonytalanság áradt a szemében, s Meccetüzes felé pördült, aki bűntudatosan engedte le a gyertyatartóját. — Hallottam, ahogy kiejtetted a szavakat! Királynő vagyok, igaz?
— Ó, igen — vágta rá azonnal Meccetüzes, és aztán, mert egy varázsló szava elvileg szilárdabb, mint az öntöttvas, erényesen hozzátette: — Szintúgy teljességgel parazitamentes.
— Meccetüzes! — csattant föl Mort.
A varázsló bólintott, derékon ragadta Kellit, és fölsegítette Muci hátára. Dereka köré emelve köntösét fölkapaszkodott Mort mögé, majd lenyúlt, és föllendítette Yzabellt maga mögé. A ló átugrándozott a padlón, panaszolva a túlterhelést, de Mort a betört ajtó felé irányította, és előre ösztökélte.
A határfelület követte őket, ahogy kicsattogtak a csarnokból az udvarra, lassan emelkedve. A gyöngyfényű köd csak yardokra volt tőlük, folyamatosan hüvelykekkel szűkülve össze.
— Elnézést — mondta Meccetüzes Yzabellnek, megemelve kalapját. — Jócska Meccetüzes vagyok, Elsőfokú Varázsló (LE), korábban Királyi Fölismerő és valószínűleg hamarosan lefejezett. Nem tudod véletlenül, hová megyünk?
— Apám országába — harsogta túl Yzabell haladásuk szelét.
— Találkoztam már vele?
— Nem hinném. Emlékeznél rá.
A palotafal teteje hozzásúrlódott Muci patáihoz, ahogy megfeszülő izmokkal magasabbra próbált emelkedni. Meccetüzes újra hátradőlt, kalapjába kapaszkodva.
— Ki az az úriember, akiről beszélünk? — üvöltötte.
— A Halál — válaszolta Yzabell.
— Nem…
— De igen.
— Ó! — Meccetüzes lebámult a távoli háztetőkre, és féloldalasan a lányra mosolygott. — Időmegtakarítás lenne, ha most simán leugranék?
— Ő nagyon aranyos, ha jobban megismeri az ember — felelte védelmezőleg Yzabell.
— Valóban? És gondolod, hogy lesz rá esélyünk?
— Kapaszkodjatok! — kiáltotta Mort. — Körülbelül most kellene átmenjünk a…
Egy feketeséggel teli lyuk robbant ki az égből, és elkapta őket.
A határfelület tétován imbolygott, üresen, mint a szegény ember zsebe, és folytatta a zsugorodást.
A bejárati ajtó kinyílt. Yzabell kidugta fejét.
— Senki sincs itthon — mondta. — Jobb lesz, ha bejöttök.
A másik három libasorban belépett az előcsarnokba. Meccetüzes lelkiismeretesen letörölte lábát.
— Eléggé kicsi — jegyezte meg Kelli kritikusan.
— Belül sokkal nagyobb — informálta Mort, s Yzabellhez fordult. — Mindenhol szétnéztél?
— Még Albertet sem találtam sehol — felelte a lány. — Nem emlékszem olyanra, hogy valaha is ne lett volna itt.
Köhintett, ahogy eszébe jutottak háziasszonyi kötelességei.
— Kér valaki inni? — kérdezte. Kelli oda se figyelt.
— Legalábbis egy kastélyra számítottam — közölte. — Nagyra és feketére, óriási sötét tornyokkal. Nem egy esernyőtartóra.
— Van benne egy kasza — mutatott rá Meccetüzes.
— Menjünk mind a dolgozószobába, üljünk le, és biztos vagyok benne, hogy mind jobban fogjuk érezni magunkat — vetette közbe sietősen Yzabell, s belökte a fekete posztóval bevont ajtót.
Meccetüzes és Kelli beléptek, tovább civakodva. Yzabell megfogta Mort karját.
— Most mit fogunk csinálni? — érdeklődött. — Apus nagyon mérges lesz, ha itt találja őket.
— Majd kitalálok valamit — felelte Mort. — Átírom az önéletrajzokat vagy valami — bágyadtan mosolygott. — Ne aggódj! Majd kitalálok valamit.
Az ajtó becsapódott mögöttük. Mort megfordulva Albert vigyorgó arcába nézett.
A nagy bőrkarosszék az íróasztal mögött lassan megpördült. A Halál Mortra nézett csak az ujjbegyeknél összeérő kezei fölött. Amikor megbizonyosodott, hogy övé teljes, rettegő figyelmük, így szólt:
— JOBB LESZ, HA AZONNAL ELKEZDED.
Fölállt, s ahogy a szoba elsötétedett, növekedni látszott.
— NE IS FÁRADJ A BOCSÁNATKÉRÉSSEL! — tette hozzá.
Kelli Meccetüzes terjedelmes mellkasába temette fejét.
— VISSZATÉRTEM. ÉS HARAGSZOM.
— Mester, én… — kezdte Mort.
— HALLGASS! — intette le a Halál. Egy meszes mutatóujjal magához intette Kellit. A lány felé fordult, hogy ránézhessen, a teste nem mert nem engedelmeskedni.
A Halál odanyúlt, s megérintette a királynő állát. Mort a kard markolatára tette kezét.
— EZ HÁT AZ ARC, AMELYÉRT EZER HAJÓT BOCSÁTOTTAK VÍZRE: AMELYÉRT LEÉGTEK PSZEUDOPOLISZ ÉGBENYÚLÓ TORNYAI? — tűnődött a Halál.
Kelli hipnotizáltan meredt a vörös fénypontra a sötét szemüreg végtelen mélyén.
— Ööö, elnézést — szólalt meg Meccetüzes, kalapját tisztelettudóan, mexikói módra tartva.
— NOS? — vetette oda a Halál zaklatottan.
— Nem az, uram. Egész biztosan másik arcra tetszett gondolni.
— HOGY HÍVNAK?
— Meccetüzes, uram. Varázsló vagyok, uram.
— VARÁZSLÓ VAGYOK, URAM — gúnyolódott a Halál. — MARADJ CSÖNDBEN, VARÁZSLÓ!
— Uram. — Meccetüzes hátralépett.
A Halál Yzabellhez fordult.
— LEÁNYOM, ADD MAGYARÁZATÁT VISELKEDÉSEDNEK! MIÉRT SEGÍTETTED EZT A TÖKÉLETLENT?
Yzabell idegesen bókolt.
— Én… szeretem őt, apám. Azt hiszem.
— Szeretsz? — döbbent meg Mort. — Sose mondtad!
— Valahogy sose volt rá idő — felelte Yzabell. — Apus, ő nem akart…
— MARADJ CSÖNDBEN!
Yzabell lesütötte a szemét.
— Igen, apus.
A Halál megkerülte az íróasztalt, s egyenesen Mort előtt állt meg. Sokáig bámult rá.
Aztán egyetlen elmosódottan gyors mozdulattal pofon vágta Mortot, ledöntve ezzel a fiút a lábáról.
— MEGHÍVLAK AZ OTTHONOMBA — mondta. — TANÍTALAK, ETETLEK, RUHÁZLAK, OLYAN LEHETŐSÉGEKET NYÚJTOK NEKED, AMILYENEKRŐL ÁLMODNI SE MERTÉL, ÉS ÍGY VISZONZOD. ELCSÁBÍTOD TŐLEM A LÁNYOM, ELHANYAGOLOD A KÖTELESSÉGET, OLYAN HULLÁMOKAT KELTESZ A VALÓSÁGBAN, AMIK BEGYÓGYULÁSÁHOZ LEGALÁBB EGY ÉVSZÁZAD SZÜKSÉGES. ROSSZKOR CSELEKEDETT CSELEKEDETEIDET FELEDÉSRE ÍTÉLTÉK BAJTÁRSAID. AZ ISTENEK ENNÉL KEVESEBBEL NEM FOGJÁK BEÉRNI. MINDENT ÖSSZEVETVE, NEM VALAMI JÓ KEZDET AZ ELSŐ MUNKAHELYEDEN, FIÚ.
Mort ülő helyzetbe küzdötte magát, arcát szorongatva. Hidegen égett, mint az üstökösök jege.
— Mort — mondta.
— EZ TUD BESZÉLNI! MI MONDANDÓJA LEHET?
— Elengedhetné őket — közölte a fiú. — Ők csak belekeveredtek. Nem az ő hibájuk. Maga el tudná így rendezni a…
— MIÉRT KELLENE ÍGY TENNEM? ŐK IMMÁR AZ ENYÉMEK.
— Megküzdök értük — felelte Mort.
— NAGYON NEMES. A HALANDÓK MINDIG KÜZDENEK ELLENEM. EL VAGY BOCSÁTVA.