— Ha a főbiztos úgy látja jónak, hogy általános vagy akár csak egyetlen személyre vonatkozó szükségállapotot rendel el, ez esetben a polgárjogokat felfüggesztik. Nagyjából ez a lényege a 24-es Felhatalmazási Törvénynek.
— De hiszen ez gúnyt űz minden, a Rotor alapítása óta érvényben lévő törvényünkből és szokásunkból.
— Egyetértek.
— És ha én fölemelem a szavam emiatt, Pitt meg fogja látni…
— Kérlek, Eugenia. Hallgass meg! Hagyd a fenébe! Miért ne maradhatnátok itt Marlenével minden vita nélkül? Hiszen láthatod, szívesen látott vendégek vagytok itt.
— Hát nem érted? Hiszen ez nem más, mint hogy vádemelés nélkül, tárgyalás nélkül, ítélet nélkül bebörtönöznek bennünket, hogy meghatározatlan időre az Erythrón maradjunk…
— Kérlek, ne ellenkezz. Úgy sokkal jobb lesz.
— Hogyhogy jobb lesz? — fakadt ki Insigna mélységes felháborodással.
— Úgy, hogy Marlene, a kislányod nagyon szeretné, ha azt tennéd.
— Marlene? — kérdezte Insigna értetlenül.
— A múlt héten kész tervvel keresett föl arra vonatkozóan, hogy vegyem rá a főbiztost: tartson itt benneteket az Erythrón.
Insigna magából kikelve félig fölegyenesedett a székéből.
— És te ezt meg is tetted?
Genarr hevesen megrázta a fejét.
— Nem én. Hallgass meg! Én csak annyit tettem, hogy tájékoztattam Pittet, miszerint hamarosan befejezed az itteni munkádat, és hogy nem vagyok biztos benne, vajon vissza szándékozik-e rendelni benneteket a Rotorra, vagy azt akarja, hogy itt maradjatok.
Ez tökéletesen semleges ténymegállapítás volt, Eugenia. Elküldés előtt megmutattam Marlenének, és ő egyetértett vele. Azt mondta — idézem: „Ha választás elé állítod őt, akkor itt fog tartani bennünket.” És úgy látszik, pontosan ezt teszi.
Insigna visszazökkent a székére.
— Siever, te valóban egy tizenöt éves kislány tanácsait követed?
— Nekem Marlene több, mint egyszerű tizenöt éves kislány.
De áruld el, miért akarsz annyira visszatérni a Rotorra?
— A munkám…
— Milyen munkád? Semmi munkád sem lesz, ha Pitt úgy akarja. Még ha visszaengedne is, azt találnád, hogy a helyed betöltötték.
Itt viszont megvan a berendezés, amit használhatsz — amit eddig is használtál. Utóvégre azért jöttél ide, hogy olyasmit csinálj, amit a Rotoron nem lehet elvégezni.
— A munkám nem érdekes! — kiáltott föl Insigna feltűnő következetlenséggel. — Hát nem érted, hogy ugyanazért akarok visszatérni, amiért ő itt akar tartani bennünket? Ő tönkre akarja tenni Marlenét. Ha tudtam volna erről az erythrói pestisről, akkor sohasem teszem be ide a lábamat.
Nem kockáztathatom Marlene elméjét.
— Az ó elméje nekem is mindennél drágább — erősködött Genarr. — Inkább magamat tenném kockára.
— De ha itt maradunk, akkor veszélyben forog.
— Marlene nem így gondolja.
— Marlene! Marlene! Úgy beszélsz róla, mint egy istennőről.
Mit tudhat ó?
— Hallgass rám, Eugenia! Beszéljük meg értelmesen! Ha valóban úgy látnám, hogy Marlene veszélyben van, akkor mindkettőtöket visszajuttatnálak valahogy a Rotorra. De előbb hallgass meg! Ugye, Marlenét nem lehet nagyzási hóborttal vádolni?
Insigna minden ízében remegett. Felháborodása cseppet sem csillapodott.
— Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani.
— Hajlamos rá, hogy nagyravágyó álmokat melengessen, hogy nyilvánvalóan nevetséges ábrándokat kergessen?
— Dehogy. Nagyon is józan… De miért kérdezed? Hisz te is tudod, hogy semmi olyasmit nem állít, ami…
— Aminek nincs alapja. Tudom. Sohasem hencegett a beleérző képességével. Jórészt a körülmények kényszerítették ki belőle.
— Igen, de hova akarsz mindezzel kilyukadni?
Genarr nem hagyta magát kizökkenteni.
— Dicsekedett valaha is különös intuitív képességgel? Tett-e olyan kijelentést, hogy valami, egy bizonyos dolog biztosan be fog következni, vagy éppenséggel nem fog bekövetkezni, anélkül hogy ennek a maga meggyőződésén kívül bármilyen okát adta volna?
— Nem, persze hogy nem. Ő mindig a tények talaján áll.
Sohasem tesz megalapozatlan kijelentéseket.
— Egy vonatkozásban azonban, meglehet, hogy csakis ebben az egyetlen vonatkozásban, mégis azt teszi. Biztosan állítja, hogy a pestis nem terítheti le. Azt állítja, hogy már a Rotoron is mélységesen meg volt győződve róla, hogy az Erythro nem árthat neki, és hogy ez a bizonyosság tovább erősödött benne, amikor idejött a Kupola alá. Szilárdan eltökélte, megmásíthatatlanul eldöntötte, hogy itt fog maradni.
Insigna szeme tágra meredt, és kezét a szája elé kapta.
Artikulálatlan nyöszörgés tört ki belőle, és csak annyit tudott mondani:
— Akkor hát… — és csak tehetetlenül bámult a férfira.
— Igen? — vett erőt hirtelen a félelem Genarron.
— Hát nem látod? Nem a pestis műve ez? Kezdi megváltoztatni a személyiségét. Befolyásolni az elméjét.
Genarr egy pillanatra megdermedt a gondolattól, de aztán összeszedte magát.
— Nem, ez lehetetlen. Egyetlen pestises esetben sem tapasztaltunk ilyesmit. Ez nem a pestis.
— Az ő elméje más, mint a többieké. A kór is másként mutatkoznék rajta.
— Nem! — tiltakozott Genarr kétségbeesetten. — Nem tudom elhinni. Nem akarom elhinni. Én elhiszem Marlenének, ha azt bizonygatja, hogy immúnis a pestissel szemben, és az ő immunitása segíteni fog bennünket a kór rejtélyének a megfejtésében is.
Insigna elsápadt.
— Ezért akarod ót az Erythrón tartani, Siever? Hogy kísérleti nyúlként felhasználd a pestis ellen?
— Ugyan! Nem én akarom ót itt tartani azért, hogy fölhasználjam. Ellenkezőleg, ő akar itt maradni, és ha már itt lesz, függetlenül attól, hogy mi mit akarunk, valóban eszköz lehet a pestis elleni harcban.
— És ha ő itt akar maradni az Erythrón, te hajlandó vagy beleegyezni?
Pusztán azért, mert ő valamilyen megmagyarázhatatlan, perverz vágytól hajtva, amely mögött mi semmilyen értelmes okot vagy logikát nem tudunk fölfedezni, ragaszkodik ehhez a helyhez? Te komolyan azt hiszed, hogy itt kell őt tartani csak azért, mert ő így akarja?
Van képed ezt állítani?
Genarrnak erőfeszítésébe került, hogy kimondja:
— Ami azt illeti, én afelé hajlok.
— Könnyű neked afelé hajlani. Nem a te gyereked. Hanem az enyém. Ő az egyetlen…
— Tudom — vágta el Genarr. — Ő az egyetlen dolog, ami Crile után megmaradt neked. Miért bámulsz rám úgy? Én tudom, hogy sohasem sikerült túltenned magad az elvesztésén. Megértem, mit érzel. — Az utolsó szavakat lágyan, gyengéden fűzte hozzá, és úgy tett, mintha meg akarná simogatni Insigna lehajtott fejét.
— Akármi legyen is, Eugenia, a végén szerintem semmi sem akadályozhatja meg, ha egyszer Marlene a fejébe veszi és valóban vizsgálódni akar az Erythrón. És ha ő szilárdan meg van győződve róla, hogy a pestis nem árt az elméjének, akkor talán éppen ez a szellemi beállítottság fogja féken tartani a kórt.
Meglehet, Marlene agresszív egészségtudata és önbizalma lesz az ő szellemi immunmechanizmusa.
Insigna fölkapta a fejét, a szeme szikrákat hányt.
— Ostobaságot fecsegsz, és nincs jogod beadni a derekad egy gyermek romantikus szeszélyének. Számodra ő idegen.