— Hát te? — kérdezte Case. — Te barnára fogod magad festeni? Nem úgy nézel ki, mint aki minden idejét napozással tölti!
A nő bő selyemruhát viselt, és fekete, spárgatalpú vászoncipőt. — Én egzotikum vagyok. Ezért hoztam még egy nagy szalmakalapot is. De te, te csak úgy akarsz kinézni, mint egy pitiáner gengszter, aki amit csak tud, ki akar élvezni, így tehát az azonnali lebarnulás oké.
Case rosszkedvűen tekintett le fakó lábára, majd megbámulta magát a tükörben. — Atyaisten! Nem haragszol, ha most felöltözöm? — Az ágyhoz ment és elkezdte felhúzni a farmerjét. — Jól aludtál? Nem láttál fényeket?
— Álmodtál — felelte Molly.
A szálloda tetején reggeliztek, egy csíkos ernyőkkel, és Case számára természetellenesen nagy számú, fának tűnő valamikkel teliszórt rétszerűségen. Elmesélte a nőnek, hogyan kísérelte meg megpiszkálni a berni MI-t. Az egész poloska-kérdés, úgy tetszett, akadémikussá vált. Ha Armitage lehallgatja őket, ezt megtehetné Wintermute-on keresztül is.
— És olyan volt, mint a valóság? — érdeklődött a nő, sajtos kiflivel teli szájjal. — Mint a szimstim?
Case igennel felelt. — Olyan valóságos, mint ez — tette hozzá körülpillantva. — Talán még valóságosabb.
A fák kicsik voltak, göcsörtösek, a génszerkesztés és a vegyi manipuláció eredményeként lehetetlenül vének. Case szorult helyzetbe került volna, ha egy fenyőt meg kellett volna különböztetnie egy tölgytől, valami mégis azt súgta neki, hogy ezek valódi fák. Közöttük, az édes zöld fű enyhe, agyafúrtan szabálytalan lejtőin az élénk színű ernyők a Lado-Acheson nap rezzenéstelen sugarai elől nyújtottak árnyékot a szállóvendégeknek. Egy közeli asztalnál felcsattanó francia szó odavonzotta a férfi figyelmét: azok az aranyifjak voltak, akiket előző este a folyó párája felett sárkányrepülőzni látott. Most láthatta, hogy az igényesen felerősített melaninműködés hatására napbarnítottságuk egyenetlen; az egymást szögletes vonalú mintákban átfedő, többszörös árnyalatok körvonalazták és kiemelték izomzatukat: a lány kicsi, kemény melleit, az egyik fiú csuklóját, mely az asztallap fehér zománcán pihent. Case számára versenyzésre épített gépezeteknek hatottak; fodrászaik, fehér pamut tenisznadrágukat megálmodó formatervezőik, bőrszandáljaikat és egyszerű ékszereiket megalkotó iparművészeik reklámmatricáit nyugodtan magukra ragaszthatták volna. Mögöttük, egy másik asztalnál három, zsákvászon ruhás japán asszony várt a hivatalnok férjekre, ovális arcukat mesterséges horzsolások borították; ez, tudta jól, egy különlegesen konzervatív stílus ismertetőjele; Chibában ritkán látott hasonlót.
— Mi ez a bűz? — kérdezte Mollyt, és elfintorítolta az orrát.
— A fű. Ilyen a szaga, miután lenyírták.
Ahogy végeztek a kávéjukkal, megérkezett Armitage és Riviera; Armitage a rászabott kekiszínű ruhájában úgy festett, mintha csak most vették volna le a rangjelzéseit, Riviera bő, szürke, csíkos vászonszerelése vissza börtön-benyomást keltett.
— Molly szívem — szólalt meg Riviera, ahogy leült -, az orvosságból többet kell kiporcióznod a számomra. Kifogytam.
— Peter — felelte a nő -, és mi van, ha nem teszem? — Elmosolyodott, de anélkül, hogy fogait kivillantotta volna.
— Megteszed — mondta Riviera, s szemével Armitage felé vágott, majd vissza.
— Adja oda neki — szólt oda Armitage.
— Csurog utána a nyálad, mi? — Molly az egyik belső zsebéből lapos, fóliába tekert csomagocskát vett elő, és átfricskázta az asztal felett. Riviera még a levegőben, röppályája közepén elkapta.
— Ezzel kicsinálhatja önmagát — figyelmeztette a nő Armitage-t.
— Ma délután próbám van — közölte Riviera. — A legjobb formában kell lennem. — A befóliázott csomagot felfelé fordított tenyerének kelyhébe fogta és rámosolygott. Kicsiny, sziporkázó rovarok özönlöttek ki belőle, s eltűntek. A csomagot csíkos zubbonyának zsebébe ejtette.
— Ma délután maga is próbálni fog, Case — mondta Annitage. — Azon a vontatón. Azt akarom, hogy menjen át a sportboltba, csináltasson magának egy szkafandert, ismerkedjen meg vele, aztán menjen a hajóra. Van rá körülbelül három órája.
— Miért van az, hogy mi egy szemétvödörben jöttünk át, amíg maguk JAL-taxit béreltek?
— Sion javasolta, hogy így csináljuk. Jó álcázás, amikor költözködünk. Van egy nagyobb hajóm is készenlétben, de ez a vontató igazán tetszetős darab.
— Velem mi a helyzet? — tudakolta Molly. — Én ma házimunkát végzek?
— Szeretném, ha elcsatangolna a tengely távolabbi végéhez, és kitapasztalná zéró-gravitáción. Holnap, meglehet, elcsatangolhat az ellenkező irányba is.
Straylightba, gondolta Case.
— Meddig várunk még? — kérdezte Case, beletévedve a sápadtan meredő szemek tekintetébe.
— Már nem túl soká — válaszolta Armitage. — Induljon, Case.
— Testvér, te a lehető legjobban nézel ki — mondta Maelcum, lesegítve Case-ről a piros Sanyo szkafandert. — Aerol is mondja, le a lehető legjobban nézel ki!
Aerol az orsó végén lévő, a súlytalan tengelyhez közel eső sportdokkok egyikénél várakozott. Hogy eljusson oda, Case lifttel lement a törzsig, és égy miniatűr indukciós vonatra szállt. Ahogy szűkült az orsó átmérője, úgy csökkent a gravitáció. Valahol odafent lehetnek, állapította meg, a Molly megmászta hegyek, a kerékpár-hurokpálya, a sárkányrepülők és a miniatűr mikrogépek indítóállásai.
Aerol egy lecsupaszított, vegyi hajtóműves siklóban vitte át a Marcus Gerveyre.
— Két órával ezelőtt — mondta Maelcum -, átvettem egy neked küldött babiloni áruszállítmányt; szép japán fiú ült a yachtban, a na'on csinos yachtban.
Megszabadulva a szkafandertől, Case vigyázva a Hosakához húzta magát, és ügyetlenül magára erősítette a háló hevedereit.
— Nos — felelte -, lássuk.
Maelcum egy Case fejénél valamivel kisebb fehér habrögöt szedett elő, rongyos rövidnadrágjának farzsebéből egy zöld nylonzsinóron függő gyöngyháznyelű rugós kést halászott ki, és óvatosan felmetszette a műanyagot. Négyszögletes tárgyat vont elő belőle, és átnyújtotta Case-nek. — Ez valami fegyverhez tartozik, testvér?
— Nem — felelte Case, megfordítva a holmit -, de fegyver. Egy vírus.
— Ezen az én vontatómon nem, testvér — jelentette ki határozottan Maelcum, és már nyúlt is az acélkazetta után.
— Egy program. Vírusprogram. Nem fertőzhet meg téged, de még az adatállományodat sem. Közbe kell iktatnom a decket, mielőtt bármire ráengedhetném.
— Hát, a japán testvér azt mondta, a Hosaka itten elmond neked mindent, hogy mit minek, amit tunni akarsz.
— Oké. Nyugodtam rám bízhatod a dolgot, stimmt?
Maelcum elrugaszkodott és elsiklott a pilótakonzol mellett. Egy tömítőpisztollyal kezdett babrálni. Case sietve félrefordult az átlátszó tömítés hullámzó páfrányleveleinek látványától. Nem tudta pontosan miért, de ettől valahogy kiújult a SAS-émelygése.
— Mi ez az izé? — kérdezte a Hosakát. — Ez a csomag, amit kaptam?
— A frankfurti Bockris Systems GmbH-tól származó adatküldemény kódolt átvitellel arról tájékoztat, hogy a szállítmány Kuang Tizenegyes behatolóprogramot tartalmaz. Bockris továbbá közli, hogy az összekötő egység teljesen kompatibilis az Ono-Sendai Cyberspace 7-tel és optimális behatolási lehetőségeket nyújt, különös tekintettel a létező katonai rendszerekre…