Bámulta őket, aztán megrázta a fejét és a panelhez lépett, amelyre korábban ügyet sem vetett. Kikapcsolta a hologramot — a távoli lejtőt borító lépcsőzetes lakótömbök látványa volt a jutalom.
Felkapta a telefont, és kivitte a hűvös erkélyre.
— Szerezzék meg nekem a Marcus Garvey számát — mondta a recepciónak. — Ez egy vontató, a Sion-halmazon kívül van bejegyezve.
A chiphang egy tízjegyű számot olvasott be.
— Uram — tette hozzá -, a kérdéses bejegyzés panamai.
Maelcum az ötödik csengésre vette fel.
— 'gen?
— Case. Van modemed, Maelcum?
— 'Gen. A nav'gációs számítón, t'od.
— Át tudod adni nekem, haver? Kösd rá a Hosakámra. Aztán kapcsold be a deckemet. A recés gombbal kell.
— Hogy vagy odaát, testvér?
— Hát, elkel egy kis segítség.
— Megyek, testvér. Hozom a modemet.
Case hallgatta a gyenge statikus zúgást, mialatt Maelcum összeillesztette az egyszerű telefonláncot.
— Jegeld le — utasította a Hosakát, amikor meghallotta a pittyenését.
— Ön egy szigorú megfigyelés alatt tartott helyről beszél — figyelmeztette kimérten a számítógép.
— Ki le nem szarja? — fakadt ki Case. — Felejtsd el a jeget! Semmi jég! Kapcsolj az agykártyához. Dixie?
— Hé, Case! — Flatline a Hosaka hangchipjén keresztül beszélt, a gondosan felépített tónus teljesen elveszett.
— Dix, utat fogsz vágni magadnak ide és megszerzel valamit nekem. Légy kemény, ha úgy látod jónak. Molly itt van valahol, és én tudni akarom, hol. A 335W-ben vagyok, az Intercontinentalban. Ő is ide jelentkezett be, de nem tudom, milyen nevet használt. Gyere be ezen a vonalon, és nézd a feljegyzéseiket!
— Kívánságod parancs — felelte Flatline. Case hallotta áttörésének zörejét. Elmosolyodott.
— Megvan. Rose Kolodny. Kijelentkezett. Eltart pár percig, amíg elég mélyre fúrok a biztonsági hálójukban ahhoz, hogy meghatározhassam, merre jár most.
— Rajta!
A telefon vinnyogott és kattogott az agykártya erőfeszítései nyomán. Case visszavitte a szobába, felfelé fordítva a habszivacsra tette a kagylót. Bement a fürdőszobába, és fogat mosott. Amikor visszatért. Braun audiovizuális berendezésének monitora felfénylett. Fémszerű párnákra hanyatló japán popsztárt mutatott. Egy láthatatlan riporter kérdést tett fel németül. Case meredten figyelt. A képernyőn kék interferencia-fűrészfogak kezdtek ugrálni.
— Case, bébi, elment az eszed, haver? — A hang lassú volt, ismerős.
Az erkély üvegfalán bekattant annak Desiderata-panorámája, de az utcakép elmosódott, elcsavarodott, átalakult a chibai Jarre de Thé belsejévé. A teázó üres volt, vörös neon feleselt a tükörborítású falak csupa karc végtelenségével.
Lonny Zone előrelépett. Magas volt és halottsápadt, függősége tengermélyi kecsességével mozgott. Egyedül állt a négyszögletes asztalok között, kezét szürke cápabőr pantallója zsebében tartotta.
— Komolyan, haver, nagyon szétszórtnak látszol.
A hang a Braun hangfalaiból jött.
— Wintermute — állapította meg Case.
A strici lanyhán vállat vont, és elmosolyodott.
— Hol van Molly?
— Ne is törődj vele. Elbaszod a dolgokat ma éjjel, Case. Flatline minden harangot megkongatott Szabadpart-szerte. Nem hittem, hogy ilyet teszel, haver. Ez nincs benne a profilban.
— Akkor mondd meg, hol a nő, és én visszahívom Dixie-t.
Zone megrázta a fejét.
— Te nem követed túl jól a nőidet, ugye, Case? Folyton elveszíted őket, így vagy úgy.
— Ezt még leverem rajtad — ígérte Case.
— Nem. Te nem vagy az a fajta, öregem. Tudom. Hát te tudod-e, mi az ábra? Azt hiszem, oda lyukadtál ki, hogy én voltam, aki utasította Deane-t, hogy csinálja ki a csajodat odalent Chibában.
— Ne — mondta Case, és egy önkéntelen lépést tett az ablak felé.
— De nem én utasítottam. Bár mit számít ez? Mennyire számít ez valójában Mr. Case-nek? Ne szédítsd magad tovább! Ismerem a te Lindádat, haver. Minden Lindát ismerek. A Lindák csak egy nemi terméket jelentenek a munkafrontomon. Tudod, miért döntött úgy, hogy átver téged? Szerelemből. Szóval ennyire törődtél vele. Szerelem? Szerelemről akarsz beszélni? Ő szeretett téged. Te ezzel nem tudtál mit kezdeni. És most halott.
Case ökle lesiklott az üvegről.
— Ne cseszd el a kezedet, haver! Hamarosan decket kell csapdosnod.
Zone eltűnt, helyére az éjszakai Szabadpart és a lakótömbök fényei kerültek. A Braun kikapcsolt.
Az ágyon a telefon kitartóan zümmögött.
— Case? — Flatline várakozott. — Hol voltál? Megvan, de nem derült ki szinte semmi. — Az agykártya elhadart egy címet. — A hely valami fura jeget tart maga körül. Egy éjszakai klub. Ez minden, amihez hozzáférhettem anélkül, hogy otthagytam volna a névjegyemet.
— Oké — felelte Case. — Utasítsd a Hosakát, hogy szóljon Maelcumnak: kihúzhatja a modemet. Kösz, Dix.
— Szívesen.
Case sokáig ült az ágyon, s ízlelgette az új dolgot, a kincset.
A haragot.
— Hello, Lupus. Hé, Cath, itt van Lupus barátunk! — Bruce meztelenül állt szobája ajtajában, csepegett róla a víz, pupillái óriásiak voltak. — Épp zuhanyozunk. Akarsz várni? Akarsz zuhanyozni?
— Nem. Köszi. Egy kis segítséget szeretnék. — Case félretolta a fiú karját, és belépett a szobába.
— Hé, igazán, haver, mi…
— …segíteni fogtok nekem. Igazán örültök, hogy láttok. Mivelhogy barátok vagyunk, nem igaz? Azok vagyunk?
Bruce pislogott.
— Hát persze.
Case bemondta a Flatline-tól kapott címet.
— Tudtam, hogy gengszter — kiáltotta Cath vidáman a zuhanyozóból.
— Megyek a Honda tripedért — mondta Bruce, bárgyún vigyorogva.
— Együtt megyünk. Induljunk! — vágta rá Case.
— Azon a szinten vannak a kabinok — mondta Bruce. Megkérte Case-t, hogy nyolcadszor is ismételje el a címet. Visszamászott a Hondába. A hidrogéncellás kipufogóról kondenzvízcseppek hullottak, ahogy a krómozott lengéscsillapítókon nyugvó piros üvegszálas karosszéria belengett.
— Sokáig leszel?
— Nem tudom megmondani. De várni fogtok.
— Várni fogunk, egen. — Bruce megvakarta csupasz mellkasát. — Ez az utolsó rész a címben, azt hiszem, egy kabin. Negyvenhármas szám.
— Várnak téged, Lupus? — Cath előrenyújtott nyakkal átkukucskált a fiú válla felett, és feltekintett. Vezetés közben megszáradt a haja.
— Nem igazán — felelte Case. — Ez gond?
— Csak menj le a legalsó szintre, és keresd meg a barátod kabinját. Ha beengednek, finom. Ha meg nem kívánnak látni… — A lány vállat vont.
Case megfordult, és leereszkedett egy virágmintásra kovácsolt vas csigalépcsőn. Hat forduló, és egy éjszakai klubhoz ért. Megállt, rágyújtott egy Jehjüan-ra, szeme végigfutott az asztalokon. Szabadpart egyszerre megérintette. Készenlét. Érezte, hogy ott zsong a levegőben. Ez volt az igazi, a helyi akció. Nem a Rue Jules Verne csupa csúcsfény külszíne, hanem a valódi élet. A kereskedelem. A tánc. A tömeg keverék volt; talán a fele lehetett turista, a másik fele szigetlakókból állt.
— Lefelé — állított meg Case egy elhaladó pincért. — Lefelé szeretnék menni. — Előmutatta Szabadpart-chipjét. A férfi a klub hátsó része felé intett.