— Ali — mondta Molly, s a tíz penge megcsillant, ahogy egy pillanatra kitolta őket. Letuszkolta a lábairól a takarót, feltárva a felfújt burkot. — Ez a meperidin. Rávettem Alit, hogy készítsen nekem egy külön tételt. Magasabb hőmérséklettel felgyorsította a reakcióidőket. N-metil-4-fenil-1236 — énekelte, akár egy ugróiskolát játszó, s a lépéseket soroló gyerek — tet-ra-hidro-piridén!
— Aranylövés — ismerte fel Case.
— Egen — mondta Molly — egy igen lassú Aranylövés.
— Ez rettentő — mondta 3Jane, és kuncogott.
A liftben zsúfoltan voltak. Case medencéjével 3Jane-ének szorult, a Remington csöve az álla alá került. A lány vigyorgott és nekitámaszkodott.
— Hagyja abba — szólt rá a férfi, tehetetlennek érezve magát. Bár kibiztosította a fegyvert, rettegett attól, hogy sérülést okozhat neki, és a lány tudta ezt, A lift egy méter átmérőjű acélhenger volt, egyetlen utasnak szánták. Maelcum Mollyt tartotta a karján. A nő bekötözte a sebét, de láthatólag fájt neki, hogy cipelnie kell. A nő csípője a decket és az agykártyát Case veséjébe préselte.
Kiemelkedtek a gravitációból, a tengely, a magok felé.
A lift bejáratát a folyosóra vezető lépcsők mellé rejtették el — 3Jane ízlésének újabb diadala.
— Nem hiszem, hogy el kellene mondanom nektek — mondta 3Jane, a nyakát nyújtogatva, hogy az álla kikerülhesse a puska csőtorkolatát -, de nekem nincs kulcsom ahhoz a szobához, ahová készültök. Sosem volt. Egyike apám viktoriánus otrombaságainak. A zár mechanikus, és különösen összetett.
— Chubb zár — mondta Molly. Hangját eltompította Maelcum válla. — Nekünk megvan a kibaszott kulcsa, ne félj.
— A chiped működik még? — érdeklődött Case.
— Nyolc-huszonöt van, este, a greenwich-i kibaszott középidő szerint — felelte a nő.
— Van még öt percünk — mondta Case, ahogy az ajtó felpattant 3Jane mögött. A lány lassú bukfencbe lódult, dzsellabája fakó redői a combjai körül hullámzottak.
A tengelynél voltak, a Villa Straylight magjánál.
23
Molly kihalászta a nylonhurkon lógó kulcsot. — Tudod — mondta 3Jane, s érdeklődve előrenyújtotta a nyakát — mindig az volt az érzésem, hogy nem létezik másolata. Elküldtem Hideót, hogy kutassa át apám holmijait, miután megölted. Nem találta az eredetit.
— Wintermute-nek sikerült egy fiók mélyére elsuvasztania — felelte Molly, s óvatosan beillesztette a Chubb-kulcs hengeres szárát az üres, téglalap alakú ajtó felületén lévő, rovátkolt nyílásba. — Megölte a kiskölyköt, aki odatette. — A kulcs simán elfordult, amikor megpróbálkozott vele.
— A fejen — mondta Case — van egy panel. Hátul. Cirkonok vannak rajta. Szedje le! Ott fogok becsatlakozni.
És aztán odabent voltak.
— Krisztus a kereszten! — mondta elnyújtott hangon Flatline. — Te hiszel abban, hogy tiéd a világ minden ideje, ugye?
— A Kuang készen van?
— Már toporzékol a vágytól!
— Oké. — Case átkapcsolt.
És azon kapta magát, hogy — Molly egyetlen ép szemén keresztül — egy laza, embrionális testtartásban lebegő, fehér arcú, lesoványodott figurára tekint le, akinek egy cybertér deck van a combjai között, s ezüst elektródaszalag csukott, árnyékolt szemei felett. A férfi beesett arcán egynapos, sötét borosta látszott, bőre izzadságtól fénylett.
Saját magát nézte.
Molly a kezében tartotta a tűvetőjét. Minden szívdobbanásával lüktetett a lába, de a zéró gravitáción azért még tudott manőverezni. Maelcum a közelben lebegett, 3Jane vékony karját hatalmas barna kéz szorította.
Az Ono-Sendaitól kecsesen kunkorodó üvegszálszalag vezetett a gyöngybevonatú terminál hátulján lévő, négyzetes nyíláshoz.
Case ismét rákoppintott a kapcsolóra.
— Kuang Fokozat Tizenegyes Márka olajra lép kilenc másodperc múlva; számolom, hét, hat, öt…
Flatline feljebb léptette magukat, finoman emelkedtek, a fekete krómcápa hasuszonyának felülete a sötétség mikroszekundumnyi lobbanásának látszott.
— Négy, három…
Case-nek az a furcsa érzete támadt, mintha egy kicsiny repülőgép pilótaülésében ülne. Az előtte lévő lapos, sötét felület hirtelen a deckje billentyűzetének tökéletes ábrázolásaként izzott fel.
— Kettő, és buli van…
Fejjel előresuhanás smaragdzöld falakon, homályos nefriten keresztül, a sebesség érzete mindenen túltesz, amit a cybertérben korábban ismert… A Tessier-Ashpool jég szilánkokra vált, félrehúzódott a kínai program döfése elől, a tömör folyékonyság nyugtalanító érzetével, akárha egy széttört tükör cserepei meggörbülnének és megnyúlnának esés közben…
— Krisztusom — mondta Case lenyűgözve, ahogy a Kuang megcsavarodott és bedőlt a Tessier-Ashpool magok láthatár nélküli mezői, egy végtelen neonvároskép felett, amelynek összetettsége hasogatta a szemet. Ékkőragyogású volt és borotvaéles.
— Hé, a francba — szólalt meg az agykártya -, azok az izék, azok ott mind az RCA Building! Ismered a régi RCA Buildinget? — A Kuang program tucatnyi egyforma adattorony csillámló csúcsa között merült alá, amelyek mindegyike a manhattani felhőkarcoló kék neonmásolata volt.
— Láttál már ekkora felbontást? — kérdezte Case.
— Nem, de nem is törtem fel soha MI-t…
— Tudja ez az izé, hogy hová megy?
— Naná!
Szivárványszínű neonkanyonban hullottak, magasságot veszítve.
— Dix…
Az odalenn szikrázó szintről egy árnyékkar tekeredett elő, kialakulatlan, formátlan, fortyogó sötétségmassza…
— Társaságot kapunk — mondta a Flatline, ahogy Case rávágott deckjének képmására. Ujjai automatikusan repkedtek a billentyűzeten. A Kuang émelyítően elhajlott, majd visszafordult, visszafelé kergetve önmagát, szétzúzva a jármű illúzióját.
Az árnyék-dolog növekedett, kiterjedt, eltakarva az adatvárost. Case felfelé iramodott — felettük a távolság nélküli nefritzöld jég tányérja látszott.
A magok városa mostanra eltűnt, a mögöttük terjengő sötétség teljesen elrejtette.
— Mi ez?
— Egy MI védelmi rendszere — vélte az agykártya -, vagy annak egy része. Ez a te Wintermute cimborád nem igazán tűnik barátságosnak.
— Vedd át — mondta Case. — Te vagy a gyorsabb.
— Most a legjobb védekezés a támadás, fiú!
És Flatline a lenti sötétség közepébe igazította a Kuang fullánkjának orrát. És alábuktak.
Case érzékszervi bemenete meghajlott a sebesség hatására.
Szája fájdalmas rosszkedv-ízzel telt meg.
Szemei ingatag kristálytojásokká lettek, s olyan frekvencián rezegtek, amelynek neve eső volt és vonatok hangja, s hirtelen hajszálvékony üveggerincek zsongó erdejévé csíráztak. A gerincek meghasadtak, kettéváltak, ismét meghasadtak, s növekedésük hatványozódott a Tessier-Ashpool jég kupolája alatt.
Szájpadlása fájdalom nélkül szétrepedt, s bebocsátotta a gyökerecskéket, amelyek a nyelve körül csapkodtak, éhesen a bánat íze után, hogy táplálják vele szemeinek kristályerdejeit, az erdőket, melyek nekifeszültek a zöld kupolának, nekifeszültek és akadályba ütköztek, és szétterültek, lefelé nőttek, s betöltötték a T-A univerzumát, le a várakozó negyedeibe annak a városnak, amely a Tessier-Ashpool RT elméje volt.