Joanna lerakta valahova az ecsetet, s összeszedett néhány széthullott zsindelydarabot.
— Előlem miért hallgatta el? — morfondírozott magában. — Híszen ő volt az elnök!
Amint Bobbie és Dave beszállt a kocsiba, azonnal elújságolta nekik a nagy hírt.
— Biztos vagy benne, hogy nem olyan újságról van szó, melyben pár centért bármit kinyomtatnak? kérdezte gyanakodva Bobbie. — Olyanokat is, hogy „Frank Smith ágyba vitte Elizabeth Taylort”.
— Ez a Krónikus Betegben jelent meg — tiltakozott Joanna. — Az első oldal alsó felében. Itt van, nézd meg! Hátranyújtotta a tépett újságot Bobbie-éknak, akik azonnal szétteregették és vizsgálgatni kezdték. Walter még a belső világítást is felkapcsolta.
— Sok pénzt nyerhettél volna tőlem, ha először fogadunk és utána mutatod meg ezt a cikket — csóválta a fejét Dave.
— Nem is gondoltam rá! — felelte Joanna.
— Több mint ötven asszony! — hitetlenkedett Bobbie. — Hová lettek ezek? Mi történt velük?
— Én is ezt szeretném tudni! — morfondírozott Joanna. — És azt, hogy Kit Sundersen miért nem említette egy szóval sem. Holnap majd beszélek vele.
Elautóztak az Eastbridge-re s beálltak a sorba egy tizennyolc éven felülieknek szóló, korhatáros filmet vetítő mozi pénztáránál. A sorban álló párok vidáman, élénken beszélgettek, négyes, hatos csoportokba verődve nevetgéltek, a sor vége felé nézegettek, s integettek az ismerőseiknek. Bobbie csak egy idősebb házaspárt ismert fel közöttük, akikkel a Történelmi Társaságban találkoztak, s ott volt még a tizenhét éves McCormick gyerek is. Kézen fogta a barátnőjét s ünnepélyes, komoly arccal mindketten megpróbáltak tizennyolc évesnek látszani.
Mind a négyük véleménye szerint „átkozottul jó” volt a film, s mozi után Bobbie és Dave házába mentek, ahol kaotikus állapotok uralkodtak; a gyerekek még fent voltak, s a kutya is összevissza rohangált a házban. Azután, hogy Bobbie és Dave megszabadult a bébiszittertől, a fiúktól és a kutyától, mindnyájan leültek kávézni és túrós süteményt csipegettek a nappaliban, ami úgy festett, mintha tornádó söpört volna rajta végig.
— Tisztában vagyok vele, hogy nem voltam különösen ellenállhatatlan — mesélte Joanna, Ike Mazzardnak egy Bobbie-ról készült rajzát nézegetve, mely a kandallópárkány fölötti kép keretébe volt betűzve.
— Nem tudtad, hogy minden szépség Ike Mazzard szépsége? — kérdezte Bobbie s a rajz szélét a biztonság kedvéért még beljebb gyömöszölte és még jobban begyűrte a keret sarkába. — Istenem, csak fele ilyen jól néznék ki!
— Ugy vagy jó, amilyen vagy — szólalt meg a mögötte álló David.
— Hát nem aranyos? — nézett Bobbie Joannára, majd megfordult s megpuszilta David arcát. — Akkor is te vagy soros vasárnap a korai keléssel — jegyezte meg mosolyogva.
— Jé, Joanna Eberhart! — mosolygott meglepetten Kit Sundersen. — Mi újság? Kerülj beljebb!
— Köszönöm, ha van néhány perced a számomra mondta Joanna.
— Hát persze, hogy van, gyere csak, gyere! — invitálta Kit. A csinos, fekete hajú asszony, arcán kis gödröcskével, alig látszott idősebbnek, mint a Krónika annak idején készült, nem valami fényesen sikerült fotóján. Harminchárom éves lehet, gondolta Joanna az előszobába lépve. Az elefántcsont fehérségű műanyag padló úgy csillogott, mint a reklámfilmeken. A nappaliból baseball mérkőzés hangjai szűrődtek ki.
— Herb odabent van Gary Claybrookkal — magyarázta Kit, s behúzta maga után a bejárati ajtót. — Nem akarod üdvözölni őket?
Joanna odalépett a nappaliba vezető boltíves átjáróhoz s bepillantott a nappaliba. Herb és Gary a heverőn, egy hatalmas képernyőjű, színes készülék előtt üldögélve nézte a közvetítést. Gary éppen egy félig elfogyasztott szendvicset majszolgatott. A dohányzóasztalon lévő tálcára további szendvicsek és két doboz sör volt odakészítve. A makulátlan tisztaságú, gyarmati stílusú bútorral berendezett szobában a drapp, barna és a zöld tónusok uralkodtak. Joanna kivárta, míg a hátráló játékos megszerzi a labdát, aztán beköszönt: — Helló!
Herb és Gary mosolyogva feléje fordult.
— Helló, Joanna! — viszonozták mindketten a köszönést. — Hogy vagy? — érdeklődött Herb. — Walter is itt van?
— Jól, köszönöm — válaszolta Joanna. — Nem, Walter nincs itt. Csak én jöttem át Kittel traccsolni egy kicsit. Jó a meccs?
Herb ismét a képernyőre pillantott.
— Nagyon — felelte Gary.
— Gyere, üljünk le a konyhában! — szólalt meg Joanna mellett Kit, aki ugyanazt a Joanna számára ismeretlen parfümöt használta, mint Walter édesanyja.
— Jó szórakozást! — szólt oda Joanna Herbnek és Garynek.
Gary ismét a szendvicsébe harapott s szeme élénken csillogott a szemüvege mögött. Herb is újra feléje fordult.
— Kösz, megvan! — mondta mosolyogva.
A csillogó műanyag padlón lépkedve Joanna követte Kitet a konyha irányába.
— Kérsz egy kávét? — kérdezte Kit menet közben.
— Köszönöm, most nem kérek — lépett be Joanna is a kávéillatú konyhába. Ott is gyógyszertári tisztaság és rend uralkodott… kivéve természetesen a nyitott szárítógépet és a pulton lévő szennyestartót. A mosógép teljes gőzzel üzemelt. A műanyag padló ugyanúgy csillogott, mint az előszobában.
— Már készen van… — jegyezte meg Kit. — Nem kerül fáradságba…
— Nos, akkor mégis kérek…
Leült a zöld színű, kerek konyhaasztalhoz, Kit pedig csészét és kistányért vett elő a szépen rendben tartott konyhaszekrényből. Minden csésze kis kampón lógott, a tányérok pedig rácson sorakoztak egymás mögött.
— Csend és nyugalom van, hála istennek! — csukta be Kit a konyhaszekrény ajtaját s elindult a tűzhely felé. (Rövid, égszínkék ruhájában alakja majdnem olyan tökéletes volt, mint Charmaine-é.) — A gyerekek Garyéknél vannak Donnával. Én éppen Marge McCormick holmiját mosom. Nem jól érzi magát… alig bír moccanni…
— Óh, szegény… — sajnálkozott Joanna.
Kit ujjhegyével végigsimogatta a kávéfőző fedelét s kávét töltött a csészébe.
— Egy-két nap múlva már kutya baja se lesz mondta mosolyogva. — Hogy kéred a kávét?
— Tejjel és cukor nélkül, ha lehet…
Kit átvitte a csészét s a tányért a hűtőszekrényhez. — Ha megint az összejövetelről akarsz beszélni szólalt meg menet közben — akkor, tartok tőle, hogy még mindig nagyon elfoglalt vagyok.
— Nem arról van szó — nyugtatta meg Joanna s figyelte, ahogy a hűtőszekrénynél matat valamit. Azt szeretném megtudni, hogy mi lett a sorsa a Klubnak.
Kit a kivilágított, nyitott hűtőszekrény ajtajából visszanézett Joannára.
— A Nők Klubjának? — csodálkozott. — Óh, az már évekkel ezelőtt volt. Feloszlott.
— De miért? — érdeklődött tovább Joanna.
Kit becsukta a hűtőszekrény ajtaját s kihúzta a mellette levő fiókot.
— A tagok közül néhányan elköltöztek — tolta viszsza a fiókot, majd megfordult és kiskanalakat tett a csésze mellé a tányérra —, a többiek pedig megunták a dolgot. Nekem legalábbis elegem lett belőle — tette még hozzá az asztalhoz lépve. — Nem csináltunk semmi hasznosat — magyarázta. — A találkozók egyre unalmasabbakká váltak — tette le a csészét, s a tányért közelebb tolta Joannához. — Ennyi tej elég lesz? — kérdezte.