— Óh ne haragudj — mentegetőzött. — Annyira el voltam foglalva, hogy teljesen kiment a fejemből. Ebédeltél már? Gyere ki a konyhába. Azonnal csinálok neked egy szendvicset. Milyet kérsz?
Ugyanolyan jól nézett ki, mint vasárnap — frizurája rendezett volt s egy kis festéket is tett magára. Zöld pulóvere alatt valami emelőpárnás melltartót, barna rakott szoknyája alatt pedig csípőszorítót viselt.
— Igen, megváltoztam — szólalt meg ugyancsak makulátlan tisztaságú konyhájában. — Rájöttem, hogy rettentően slampos, rendetlen és gondatlan voltam. Egyáltalán nem szégyen az, ha valaki szereti az otthonát és jó háziasszony. Ugy döntöttem, hogy én is olyan lelkiismeretesen végzem a munkámat, ahogy Dave is dolgozik, és jobban vigyázok a külsőmre is. Biztosan nem kérsz egy szendvicset?
— Bobbie! — rázta meg a fejét Joanna. — Én… én nem is tudom, mi történt… Ami itt körülötted van… téged is ugyanúgy elkapott, mint Charmaine-t!
— Semmi nem kapott el — mosolygott Bobbie. Nincs itt semmi a környéken. Egy sor ostobaságot hordtam össze. Stepford nagyon jó és egészséges környék.
— És… és már nem is akarsz elköltözni?
— Óh, nem — válaszolta Bobbie. — Az is butaság volt. Itt tökéletes a boldogságom. Legalább egy csésze kávét igyál!
Az irodájában hívta fel Waltert.
— Óh, jó `stét kívánok! — szólt bele Esther a kagylóba. — Mennyire örülök, hogy hallom a hangját! Csodálatos lehet most maguknál, vagy talán itt van a városban?
— Nem, itthon vagyok — közölte Joanna. — Beszélhetnék Walterrel?
— Sajnálom, de most éppen egy megbeszélés van nála.
— Fontos! Kérem, szóljon be neki!
— Tartsa egy pillanatig, kérem!
Joanna a dolgozószobában lévő íróasztalnál ülve telefonált, közben a szekrényből elővett levélpapírokat és borítékokat nézegette, majd a naptárra Kedd, december 14. — utána pedig Ike Mazzard rajzára vetődött a pillantása.
— Azonnal felveszi, Mrs. Eberhart — hallotta ismét Esther hangját. — Remélem, Peter és Kim jól vannak.
— Igen, nincs semmi bajuk.
— Nagyszerű! Biztosan…
— Helló? — szólt bele Walter a kagylóba.
— Walter?
— Helló! Mi történt?
— Walter, szeretném, ha meghallgatnál és nem vitatkoznál velem — hadarta Joanna. — Bobbie megváltozott! Most voltam nála. Az egész ház olyan, mintha… tökéletes! Walter! Makulátlan tisztaság! És magát is teljesen összekapta… Figyelj, nálad vannak a betétkönyvek? Kerestem őket, de nem találtam… Walter?
— Igen, itt vannak nálam — válaszolta Walter. Dave javaslatára néhány részvényt vásároltam. Mit akarsz velük?
— Megnézni, hogy mennyi van bennük — felelte az asszony — Láttam egy házat Eastbridge-ben, ami…
— Joanna!
— … egy kicsit nagyobb, mint a mostani, de…
— Joanna, figyelj rám!
— Egy percet se maradok itt tovább…
— Figyelj már rám, az ördög vigye el!
— Tessék! — adta meg magát Joanna s továbbra is görcsösen szorította a telefonkagylót.
— Megpróbálok hamarabb hazaérni — nyugtatgatta Walter. — Amíg haza nem érek, ne csinálj semmit! Hallasz engem? Ne kötelezd el magad sehova! Gondolom, hogy félóra múlva már tudok is indulni.
— Egyetlen napot se maradok itt! — jelentette ki az asszony.
— Csak várd meg, amíg hazaérek, rendben? Ezt nem lehet telefonon keresztül megbeszélni.
— Hozd haza a takarékkönyveket!
— Ne csinálj semmit, amíg haza nem érek! — figyelmeztette Walter még egyszer, majd a vonal megszakadt.
Joanna is helyére tette a kagylót.
Visszarakta a levélpapírokat és a borítékokat a középső fiókba s helyére tolta a fiókot. Gyorsan lekapta a telefonkönyvet a polcról s megnézte Miss Kirgassa eastbridge-i számát.
A St. Martin féle ház, amire gondolt, még mindig eladó volt.
— Azt hiszem, hogy már talán engednek is belőle valamit — mondta Miss Kirgassa.
— Megtenne nekem egy szívességet? — kérdezte Joanna. — Talán érdekelni fog bennünket, de ezt csak holnap tudom meg pontosan. Megtudná tőlük az utolsó árat, azonnali eladás esetén? Ha igen, akkor értesítsen, kérem, amilyen gyorsan csak lehet!
— Azonnal jelentkezem, amint megtudok valamit — ígérte Miss Kirgassa. — Nem tudja véletlenül, Mrs. Markowe talált már magának valamit? Úgy volt, hogy ma délelőtt találkozunk, de ő nem jelentkezett.
— Meggondolta a dolgot — mondta Joanna. — Nem akar költözni. De én igen!
Buck Raymondot, a stepfordi ingatlanközvetítőt is felhívta.
— Csak elvileg érdekel a dolog — kezdte. — Ha holnap piacra dobnánk a házat, akkor mit gondol, gyorsan el lehetne adni?
— Semmi kétség — válaszolta Buck. — Állandó kereslet van a környéken. Amennyit kifizettek, azt biztosan megkapják érte, de lehet, hogy még többet is. Nem érzik ott jól magukat?
— Nem! — jelentette ki Joanna.
— Óh, mennyire sajnálom! Kezdjem árulni? Éppen itt van nálam egy házaspár…
— Ne, ne, még ne! — mondta Joanna. — Majd holnap megmondom.
— Várj, várj egy kicsit! — mondta Walter, s a felesége felé fordított tenyérrel, nyugtatgató mozdulatot tett.
— Nem! — rázta meg a fejét Joanna. — Nem! Az a valami négy hónap elteltével kezdi kifejteni a hatását, ami azt jelenti, hogy nekem már csak egy hónapom van. Talán már annyi sincs; szeptember negyedikén költöztünk.
— Az isten szerelmére, Joanna…
— Charmaine júliusban költözött be a házába — folytatta Joanna. — Novemberben megváltozott. Bobbie-ék augusztusban költöztek és most december van — mondta s hátat fordított férjének. A mosogató csapja csepegett egy kicsit; egy erőteljes kézmozdulattal hátratolta a kart s a csöpögés megszűnt.
— De már az Egészségügyi Hivatal levele is a kezedben van — próbált érvelni Walter.
— Lószar… hogy Bobbie-t idézzem! — fordult ismét feléje Joanna. — Valami biztosan van itt, valaminek lenni kell! — állította határozottan. — Menj el hozzá és nézd meg magad! A kedvemért tedd meg! A mellei egészen megnőttek, a feneke pedig szinte eltűnt! A ház olyan, mintha valami reklámfilmből bújt volna elő! Olyan, mint Carolé, Donnáé és Kit Sundersené.
— Előbb vagy utóbb ki kellett takarítania, már olyan volt, mint egy disznóól.
— De megváltozott, Walter! Már nem is úgy beszél, nem is úgy gondolkodik, mint azelőtt… én pedig nem akarom megvárni, míg velem is ez történik!
— Nem fogunk…
Közben kipirult arccal, prémes szélű kapucnival a fején Kim lépett be a teraszról.
— Maradj csak kint! — szólt rá Walter.
— Szeretnénk egy kis útravalót! — közölte Kim. Túrázni megyünk.
Joanna a süteményes dobozhoz lépett és néhány süteményt vett ki belőle.
— Itt van, tessék — nyomta a kislány markába. Maradjatok a ház körül! Mindjárt sötétedik…
— Oreost nem kaphatunk?
— Nincs itthon Oreos. Indulás kifelé!
Kim kilépett a konyhából, Walter pedig becsukta mögötte az ajtót.