— És az a ház jobb is, mint ez — söpörte le Joanna a morzsákat a tenyeréről. — Ötvenhárom és félezerért már meg is kapnánk. Buck Raymond szerint annyit ezért is adnának.
— Nem költözünk! — jelentette ki Walter.
— De hisz azt mondtad, hogy igen.
— Jövő nyáron, és nem…
— Nekem nem lesz következő nyaram!
— Joanna…
— Hát nem érted? Velem ez januárban fog megtörténni!
— Semmi se történik veled!
— Én is ezt mondtam Bobbie-nak. Még csúfoltam is az ásványvíz miatt.
— Nincs semmi a vízben — lépett közelebb hozzá Walter —, és a levegőben sincs semmi. Az a változás oka, amit neked is mondtak: rájöttek, hogy lusták és hanyagok. Ha Bobbie a külsejével kezdett törődni, akkor épp ideje. Neked nem bántja a szemed, ha néha a tükörbe nézel?
Joanna ránézett, Walter félrefordította a fejét, elpirult, majd ismét Joannára pillantott.
— Komolyan mondom — bizonygatta Walter. — Csinos nő vagy és egy fikarcnyit se törődsz magaddal csak akkor, ha vendégek jönnek hozzánk, vagy valami nevezetes alkalom van! — magyarázta, majd ellépett a felesége mellől, s a tűzhelynél megállva annak egyik gombját kezdte csavargatni.
Joanna Walterre bámult.
— Megmondom mit csinálunk… — kezdte Walter.
— Azt akarod, hogy megváltozzam? — kérdezte.
— Ne butáskodj, dehogy is akarom — fordult el Walter.
— Ezt akarod? — kérdezte Joanna. — Egy csinos, nett kis háziasszonyt?
— Én csak azt mondtam…
— Ezért volt Stepford az egyetlen hely, ahova költözni lehetett? Valaki megsúgta neked? „Vidd csak el Stepfordba, Wally, öregfiú; ott van valami a levegőben, négy hónap alatt meg fog változni!”
— Nincs semmi a levegőben — közölte Walter. — És csak azt súgták meg, hogy itt jók az iskolák és a helyi adók is alacsonyak! Figyelj! Én megpróbálom a te szemszögedből nézni és józanul mérlegelni a dolgokat. Azért akarsz elköltözni, mert attól félsz, hogy „megváltozol”. Én pedig azt hiszem, hogy ez ostobaság… egy kicsit hisztériázol. Ha most újra költöznénk, akkor az indokolatlan nehézségeket jelentene mindnyájunknak, különösen Pete-nek és Kimnek — fejezte be mondókáját s vett egy mély lélegzetet.
— Rendben van! — szólalt meg újra. — Csináljuk! Majd beszélsz Alan Hollingsworth-szel és ha ő azt mondja, hogy…
— Kivel?
— Alan Hollingsworth-szel — válaszolta Walter s már nem tekintett a nőre. — A pszichiáterrel. Ismered te is — nézett vissza rá. — Ha ő azt mondja, hogy nincs semmi…
— Nekem nincs szükségem semmiféle pszichiáterre! — jelentette ki Joanna. — És ha szükségem lenne, akkor se Alan Hollingsworthre. Láttam a feleségét a szülői értekezleten; ő is közéjük tartozik. Te tudod, hogy ő is ostobaságnak tartaná.
— Akkor keress magadnak egy másikat — mondta Walter. — Bárkit, akit csak akarsz. Ha azt mondja, hogy nincs semmi rögeszméd, nem hallucinálsz, vagy valami ilyesmi, akkor elköltözünk, amint csak tudunk. Holnap délelőtt magam is megnézem azt a házat, sőt még le is foglalózom.
— Nincs szükségem pszichiáterre — hajtogatta Joanna. — Nekem el kell mennem Stepfordból.
— Ugyan már, Joanna! — szólalt meg ismét Walter. — Azt hiszem, nagyon tisztességes ajánlatot tettem. Azt kéred, hogy ismét vállaljunk fel egy hatalmas zűrzavart, én pedig azt hiszem, hogy annyival tartozol mindnyájunknak, magadat is beleértve — különösen magadnak —, hogy legalább annyira világosan lásd a dolgokat, mint amennyire hiszed, hogy világosan látod!
Joanna ránézett.
— Nos? — kérdezte Walter.
Joanna nem szólt egy szót se, csak némán az arcába bámult.
— Nos? — kérdezett rá ismét a férje. — Nem hangzik ésszerűen?
— Bobbie akkor változott meg, amikor együtt volt Dave-vel; Charmaine is akkor változott meg, amikor kettesben maradt Eddel — szólalt meg Joanna.
Walter elfordult s a fejét csóválta.
— Velem is ez fog történni? — kérdezte. — Az együtt, a kettesben töltött hétvégénken?
— A te ötleted volt — válaszolta Walter.
— Ha én nem javasoltam volna, akkor te előállsz egy ilyen javaslattal?
— No, látod? — kérdezte Walter. — Hallod miket beszélsz? Én csak azt szeretném, ha átgondolnád azt, amit mondtam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nem forgathatod fel mindnyájunk életét! Józan ésszel ilyet nem is lehet elvárni! — háborgott, majd megfordult és kiment a konyhából.
Joanna csak állt a konyha közepén, tenyerét a homlokára szorította s behunyta szemét. Egy ideig csak álldogált, majd levette kezét a homlokáról s megrázta fejét. A hűtőszekrényhez lépett, kivett belőle egy lezárt dobozt és egy darab — bolti csomagolású — húst.
Walter az íróasztalánál ült s írogatott valamit egy sárga jegyzettömbbe. A hamutartóban lévő cigarettájának füstje vékony csíkot húzva emelkedett a lámpaernyő felé. Joannára pillantott s levette szemüvegét.
— Rendben van — szólalt meg az asszony — Majd… majd beszélek valakivel. De csak egy nővel!
— Nagyszerű! — mondta Walter. — Látod, ez jó ötlet.
— És holnap leteszed a házra a foglalót?
— Igen — felelte Walter. — Hacsak nincs valami alapvető hiányossága.
— Annak nincs — állította Joanna. — Hat éve épült és nagyon jó állapotban van. A rajta lévő jelzálog is kedvező.
— Nagyszerű! — mondta Walter.
Joanna felállt a helyéről és a férjére nézett.
— Te akarod, hogy megváltozzam? — kérdezte.
— Nem — hangzott a válasz. — Csak jó lenne, ha időnként egy kis rúzst tennél a szádra. Ez nem nagy változás. Egy kicsit én is szeretnék megváltozni, szeretnék néhány kilómtól megszabadulni.
— Lemegyek kicsit dolgozni a sötétkamrába — simította hátra a haját Joanna. — Pete még ébren van. Figyelsz rá egy kicsit?
— Persze — mosolygott rá Walter.
Joanna is visszanézett, megfordult s már ott se volt.
Felhívta a jó öreg Egészségügyi Hivatalt, onnan a megyei egészségügyi csoporthoz irányították, ahonnan megkapta négy vagy öt női pszichiáter nevét és telefonszámát. A két legközelebbi — mindketten Eastbridge-ben laktak — már január közepéig be volt táblázva, de a Norwoodtól északra lévő Sheffieldben lévő harmadik, szombaton délután két órakor kész volt fogadni. Dr. Margaret Fancher telefonon keresztül egész kedves volt.
Joanna befejezte a karácsonyi üdvözletek írását és Pete jelmezét, játékokat és könyveket vett Pete-nek és Kimnek s még Bobbie és Dave is kapott tőle egy üveg pezsgőt. A városban Walternek is megvette az arany övcsatot s bár úgy tervezte, hogy régi törvényszéki dokumentumokért még végigjárja a Kilences út mentén az antikváriumokat, de aztán inkább egy barna kardigán mellett döntött.
Az első karácsonyi üdvözletek is megérkeztek… a szüleitől, Walter beosztott ügyvédeitől, McCormickéktól, Chamalianéktól és Van Santéktól is. Mindet kirakta a nappaliban lévő könyvszekrényre.
Az ügynökségtől egy százhuszonöt dolláros csekket is kapott.