— Istenemre mondom, fogalmam sincs, hogy miről…
— A próbababa! — hajolt férje felé Joanna a korlátba kápaszkodva. — A robot! Kitűnő! Az ügyvéd urat meglepi egy újabb feltételezés. A cégekkel és pénzügyekkel csak elaprózod magad; neked a tárgyalóteremben kellene villognod! Mindezt milyen áron? Megmondanád nekem? Én már úgyis haldoklom. Folyó áron mennyibe kerül egy, a konyhában maradó, bamba, igénytelen feleség? Egy vagyonba, gondolom! Vagy a jó öreg Férfiegylet jóvoltából olcsón is hozzá lehet jutni? És mi történik az igaziakkal? A szemétégetőbe, vagy a stepfordi tóba kerülnek?
— Menj fel és feküdj le! — nézett rá Walter, s egyik kezét még mindig a falnak támasztotta, a másikkal pedig a korlátot fogta.
— Elmegyek! — jelentette ki Joanna.
— Nem! — rázta meg a fejét Walter. — Addig nem mész sehova, amíg ilyeneket beszélsz! Menj fel és pihenj le!
— Nem akarok ittmaradni, hogy… — lépett lejjebb egy lépcsőfokkal Joanna.
— Nem mész sehova! — mondta Walter határozottan. — Menj fel és pihenj! Ha megnyugodtál, akkor majd megpróbálunk értelmesen beszélni egymással.
Joanna ránézett, ahogy egyik kezével a falat támasztja, a másikkal a korlátot fogja, aztán a széken heverő kabátjára pillantott, majd sarkon fordult és felsietett a lépcsőn. Belépett a hálószobába, becsukta maga mögött az ajtót, a kulcsot is ráfordította és felgyújtotta a villanyt.
Az öltözőszekrényéhez lépett, kivett belőle egy vastag, fehér pulóvert. Kirázta, széthajtogatta, karjait az ujjába dugta, belebújt, majd haját összefogva kiszabadította a pulóver magas nyakrésze alól. Valaki nyitni akarta az ajtót, aztán kopogás hallatszott.
— Joanna?
— Tűnj el innen! — szólt ki az asszony a pulóvert igazgatva magán. — Pihenek! Te mondtad, hogy pihenjek!
— Engedj be egy percre!
Joanna csak állt, az ajtót bámulta és egy szót se szólt.
— Joanna, nyisd ki az ajtót.
— Majd később… Egy kicsit egyedül akarok lenni! — szólt vissza és mozdulatlanul ismét az ajtót kezdte bámulni.
— Rendben van! Akkor majd később!
Joanna csak állt, hallgatózott — hallgatta a csendet —, aztán ismét a szekrényhez lépett s kihúzta a felső fiókot. Egy ideig keresgélt benne, majd előszedett belőle egy pár fehér kesztyűt. Először az egyik, majd a másik kezére rángatta fel, aztán előkapott egy hoszszú, csíkos sálat és a nyaka köré tekerte.
Ismét az ajtóhoz lépett, hallgatózott s lekapcsolta a villanyt.
Az ablakhoz ment és felhúzta a redőnyt. A bejárathoz vezető út ki volt világítva. Claybrookék nappalijában is égett a villany, de a szobában nem volt senki; emeleti ablakaik sötéten ásítoztak.
Csendesen megemelte az alsó ablaktáblát. Mögötte ott volt a télire feltett külső ablaktábla.
Erről az átkozott ablakról teljesen megfeledkezett. Feszegetni kezdte az alját, de az szorosan tartott és nem engedett. Kesztyűs kezének élével rácsapott, majd két kézzel ismét próbálkozott. Ezúttal moccant valamit, sikerült néhány centivel kijjebb tolni, de aztán nem engedett tovább. Az ablaktáblát tartó fémcsuklók teljesen kiegyenesedtek. Az ablaktáblát kívülről, a keretről kellene lekapcsolni.
Az egyik ablakon keresztül fény szűrődött ki a hóra.
Walter a dolgozószobában lehetett.
Joanna csak állt mereven és hallgatózott; maga mögött alig hallható kis pittyegésekre figyelt fel. A hangok az éjjeliszekrényen lévő telefonkészülék felől jöttek; újra hallatszottak, egy hosszú, egy rövid, ismét egy hosszú.
A dolgozószobából telefonál.
Dale Cobát hívja s értesíti, hogy megérkezett. Minden a tervek szerint folytatódhat. A rendszer működésbe lendült.
Lábujjhegyen az ajtóhoz osont, hallgatózott, elfordította a kulcsot, résnyire kinyitotta az ajtót, de egyik kezével továbbra is támasztotta. Pete szobája előtt az Űrszekerekből való fegyver hevert. Walter hangja csak távolról, elmosódottan jutott el hozzá.
Továbbra is lábujjhegyen a lépcsőig merészkedett, majd óvatosan, szorosan a falhoz lapulva megindult lefelé, s a korlát tartóoszlopánál lepillantott a dolgozószoba bejáratára.
— … nem biztos, hogy egyedül elboldogulok vele…
Átkozottul igaza van, ügyvéd úr, egyáltalán nem biztos!
A bejárati ajtónál lévő szék üres volt, kabátja és táskája (a kocsi kulcsai és tárcája) eltűnt.
Így még akkor is jobb, mint az ablakon keresztül. Leért a hallba. Walter tovább beszélt, különben mindenfelé csend uralkodott. Keresse meg a táskáját?
Mozgást hallott a dolgozószoba felől. Beugrott a nappaliba s hátát szorosan a falnak préselte.
Walter lépései már az előtér felől hallatszottak, az ajtó felé közeledtek, majd egyszerre csend lett. Joanna visszafojtotta a lélegzetét.
Rövid, szisszenésszerű füttyentés… a szokásos hang, mielőtt Walter hozzálátott volna valami nagyobb dologhoz; az ablaktáblák felrakásához vagy egy kerékpár szétszedéséhez. (Meggyilkolni egy feleséget? Vagy Coba, a vadász, ezt a szolgáltatást is biztosítja?) Joanna behunyta a szemét, s megpróbált nem gondolkodni. Attól tartott, hogy még a gondolatai is Walter tudomására juthatnak valahogy.
Walter lassú léptekkel megindult fölfelé.
Joanna kinyitotta a szemét, apránként már levegőt is vett s várta, hogy Walter feljebb menjen a lépcsőn. A fotelek és a lámpatartó asztal mellett csendes léptekkel átsietett a nappalin, kinyitotta a teraszra vezető ajtót és a felgyülemlett havat megtolva, a külső ajtót is megpróbálta szélesebbre nyitni.
Keresztülpréselte magát a résen s rohanni kezdett a hóban. Rohant, rohant, szíve majd kiugrott a helyéről; a Pete és Kim csizmácskáitól és a szánkótalptól szabdalt havon rohant a sötétlő fák felé; rohant, rohant, belekapaszkodott egy fatörzsbe, megpördült körülötte, aztán bukdácsolva, botladozva, kínlódva rohant tovább a fák között. A rohanás, botladozás közben igyekezett mindvégig a Farview-t és Harvestet elválasztó, hosszú fasor közepén maradni.
El kell jutnia Ruthanne-ékhez. Ruthanne majd kölcsönöz neki pénzt és egy kabátot, megengedi, hogy Eastbridge-ből hívjon egy taxit, vagy felhívjon valakit a városból — Shepet, Dorist, Andreast — valakit, akinek kocsija van s érte tud jönni.
Pete-tel és Kimmel nem lesz semmi probléma; ebben hinnie kellett. Nem is lesz velük probléma, amíg eljut a városba és beszél valakivel, beszél egy ügyvéddel és vissza tudja őket Waltertől szerezni. Bobbie, vagy Carol, vagy Mary Ann Stavros biztosan lelkiismeretesen gondoskodik róluk.
És Ruthanne-t is figyelmeztetni kell. Talán együtt is mehetnének…bár lehet, hogy Ruthanne-nek most nincs ideje…
A fasor végéhez érve körülnézett, hogy nem jön e autó valamerről, aztán átfutott a Winter Hill Driveon. Az út túloldalán hóval borított fenyőfák sorakoztak; végigsietett a fák mögött, karjait mellén öszszefonta, vékony kesztyűbe bújtatott kezeit pedig a hóna alá dugta.
A Gwendolyn Lane, ahol Ruthanne lakott, valahol — Bobbie-ékon túl — a Short Ridge Hill környékén volt; egy óra, míg odaér. Így hóban és sötétben talán még több is. Autóstoppal nem mert próbálkozni, mert a közeledő kocsikban akár Walter is ülhet, s ő csak későn fogja felismerni.
De nemcsak Walter, tört rá hirtelen a felismerés. Most mindnyájan az ő nyomában vannak, az utakon cirkálnak, fényszórókkal és kézilámpákkal pásztázzák a környéket. Hogy engedhették, hogy meglépjen előlük és kinyissa a száját? Most minden férfi veszélyt és minden autó fenyegetést jelentett. Mielőtt becsengetne, arról is meg kell győződnie, hogy Ruthanne férje sincs otthon. Körbejárja a házat és benéz az ablakokon.