— Talán majd később.
Rudy sóhajtott, jól megnézte a palackot, majd visszatette a hűtőbe.
— Végül is mi az óhajod? Ha valami ilyen furcsa, mint ez az izé itt a kislány fejében, akkor azt hamarosan keresni fogják. Ha ugyan már nem keresik.
— Már keresik — közölte Turner. — De azt nem tudják, hogy itt kéne keresniük.
— Egyelőre nem. — Rudy koszos fehér sortjába törölte a kezét. — De feltehetően tudni fogják, igaz?
Turner bólintott.
— Akkor innen hová mentek?
— A Sprawlba.
— Miért?
— Először is, mert ott van a pénzem. Négy különböző néven tartok fenn hitelszámlákat, és egyik nyomán sem lehet hozzám eljutni. Másodszor, mert ott van egy csomó kapcsolatom, amit felhasználhatok. És harmadszor azért, mert a Sprawl mindig menedéket nyújt. Olyan rohadtul nagy, tudod?
— Oké — mondta Rudy. — Mikor?
— De várod! Szeretnéd, ha már kívül lennénk?
— Nem. Illetve nem tudom. A kis barátnőd fejében lévő cucc nagyon érdekes. Van egy barátom Atlantában, akitől kölcsön tudnék kérni egy funkcióelemző egységet, agytérképpel, satöbbivel együtt. Ha felraknám a lányra, talán kisüthetném, mi a fene ez… Talán valami értékes dolog.
— Biztosan az. Csak győzd eladni.
— Te nem vagy kíváncsi? Már úgy értem, arra, hogy kiféle-miféle ez a lány? Valami katonai laborból kapartad elő?
Rudy újra kinyitotta a fehér fagyasztó ajtaját, kivette a vodkásüveget, kinyitotta, és meghúzta.
Turner átvette a palackot és megdöntötte, hadd csapódjék a jeges folyadék hulláma a fogaihoz. Lenyelt egy kortyot, és megrázkódott.
— Egy vállalattól hoztam el; egy nagyvállalattól. Eredetileg az apját kellett volna kihoznom, de maga helyett a lányát küldte ki. Aztán valaki hazavágta az egész bázist; olyan volt, mint egy mini atombomba. Épp hogy megúsztuk. Eddig.
Visszaadta az üveget Rudynak. — Maradj magadnál, Rudy, a kedvemért! Ha túl sokat iszol, félős leszel.
Rudy rámeredt; ügyet sem vetett az üvegre.
— Arizona — mondta. — Benne volt a híradóban. Mexikó még mindig balhézik miatta. De nem atombomba volt. Az egész környéken csapatok állomásoztak. Nem atombomba volt.
— Hát micsoda?
— Úgy gondolják, egy nehézlöveg lehetett. Szerintük valaki kitelepített a préri közepére egy hipersebességű ágyút, egy teherléghajóba dugva, és aztán kulimászt csinált valami felhagyott telepből. Tudják, hogy volt odakint egy léghajó, de eddig még senki sem találta meg. Persze, egy nehézlöveget úgy is be lehet állítani, hogy plazmává robbantsa magát, miután elsült. A lövedék ekkora gyorsításnál bármit képes szétvágni. Valószínűleg egy százötven kilós, vagy akörüli jégtömb intézett el ott mindent.
Rudy csak most vette el az üveget, rácsavarta a kupakot, és maga mellé tette a pultra.
— Arrafelé minden föld a Maashoz tartozik, a Maas Biolabshoz, nem igaz? A Maas is szerepelt a hírekben. Teljes együttműködéséről biztosította a különféle hatóságokat, elhiheted. Szóval, azt hiszem, ez megmagyarázza, hol csípted fel magadnak a kiscsajt.
— Azt igen. De mindebből nem tudom meg, hogy ki használta a nehézlöveget. Vagy hogy miért.
Rudy vállat vont.
— Jó lenne, ha ezt megnéznétek — szólt be Sally az ajtón.
Sokkal később, Turner és Sally az elülső tornácon üldögéltek. A lány végre belemerült valamibe, ami Rudy EEG-je szerint álomnak volt nevezhető. Rudy visszahúzódott az egyik műhelyébe, valószínűleg a vodkásüvegével együtt. A láncos kapu mellett kunkorodó loncindák körül szentjánosbogarak keringtek. Turner úgy érezte, ha félig lehunyja a szemét, akkor a tornác fa hintaágyáról, ahol ült, szinte látja a már nem létező almafát, amelyen valaha egy ősrégi autógumi himbálózott, egy ezüstös-szürke kenderkötél végén. A szentjánosbogarak akkor is ugyanígy járták a táncukat, és Rudy sarka nagyokat csattant a csupasz földbuckán, ahogy lábával rugdalva lendítette magát egyre feljebb, és Turner ott feküdt, hanyatt a fűben, és nézte a csillagokat…
— Nyelveken — szólalt meg Sally, Rudy nője, a nyikorgó nádfonatú székből; cigarettája vörös szemként parázslott a sötétben. — Nyelveken való beszéd.
— Az micsoda?
— Az, amit a maga sráca művelt odafenn. Ért valamennyit franciául?
— Nem, nem sokat. Szótár nélkül nem.
— A beszéde egy része nekem franciának tűnt. — A vörös izzás egy pillanatra rövid sávvá változott, ahogy a nő leverte a hamut. — Amikor kislány voltam, az öregem elvitt egyszer a stadionba, és láttam a tanúságtételeket és a nyelveken való szólást. Megrémültem tőle. Azt hiszem, most még jobban megijesztett, amikor a kislány rákezdett.
— Rudy csak a végét rögzítette, ugye?
— Ühüm. Tudja, Rudy nincs igazán jól. Ez a fő oka annak, hogy visszaköltöztem ide. Megmondtam neki, hogy ha nem lesz józan, nem maradok vele tovább. De aztán még rosszabb lett a helyzet, úgyhogy kábé két hete visszaköltöztem. Éppen menni készültem, amikor maguk megjöttek.
A cigaretta parazsa átívelt a korlát felett, és az udvart borító kavicsszőnyegre hullott.
— Az ivás volt az oka?
— Az is, meg amiket összefőzött magának a laborban. Tudja, ez a pasi szinte mindenhez hozzá tud szagolni egy keveset. Megyeszerte vannak még barátai. Hallottam őket a régi történetekről beszélgetni, amikor maga meg ő még kölykök voltak, s maga még nem ment el.
— Neki is el kellett volna mennie.
— Gyűlöli a várost — mondta a nő. — Azt szokta mondani, hogy eljön az ide magától is, tehát minek mennénk oda?
— Én azért mentem el, mert itt semmi sem történt. Rudy mindig le tudta magát kötni. Ahogy elnézem, most is.
— Jobb lett volna, ha kapcsolatban maradtak volna egymással. Szerette volna, ha itt van, amikor haldoklott az anyjuk.
— Akkor Berlinben voltam, és nem hagyhattam ott, amit csináltam.
— Elhiszem. Én sem voltam itt. Én csak később jöttem. Az jó nyár volt. Rudy meg egy csomó vidéki fiú egyszerűen bejött abba a koszlott memphisi klubba, és kihúzott onnét. Másnap már itt voltam, és nemigen tudtam, valójában miért. Csak azt tudtam, hogy aranyos volt akkoriban, és jópofa, és hozzájuttatott a lehetőséghez, hogy lecsillapodjam. Még főzni is tanított — nevetett fel a nő. — Tetszett is a dolog, leszámítva azokat az istenverte tyúkokat ott hátul… — Felkelt és nyújtózkodott; az öreg szék megreccsent, s Turner ráébredt a nő hosszú, napbarnította lábára, s az illatára, amely körüllengte. A nyár heve sütött belőle.
A nő a vállára tette a kezét. Turner szeme egy vonalba került a nő hasának barna csíkjával, az alacsonyan hordott sort dereka felett, s a lágy árnyéknak látszó köldökével. S ahogy eszébe jutott Allison a fehér, üreges szobában, Turner szerette volna odaszorítani az arcát, hogy érezze az egészet… Úgy tetszett, a nő könnyedén meginog, de Turner nem volt biztos a dolgában.
— Turner — szólalt meg a nő —, néha olyan itt vele lenni, mintha egyedül lennék…
Erre Turner is felállt. Az öreg hinta lánca megcsörrent a tornác tetejének eresztékeibe tekert gyűrűscsavaroknál, amiket az apja negyven évvel ezelőtt húzhatott meg. S aztán megcsókolta a nő szétnyíló száját, megrészegülve a beszélgetéstől, a szentjánosbogaraktól, és az emlékek tudatalatti rugóitól. És ahogy tenyere felsiklott a nő meztelen hátán, a fehér póló alatt, Turner úgy érezte, hogy az életében szereplő emberek nem események láncolatára fűzött gyöngyszemekként követik egymást, hanem mindahányan egyetlen halmazt alkotnak; tehát ugyanolyan jól ismeri ezt a nőt, mint ahogy Rudyt vagy Allisont vagy Conroyt, vagy akár a gyereket. Mitchell lányát.